Új Néplap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-10 / 8. szám

2009. JANUAR 10., SZOMBAT ELETMOD Nem kell rögtön gyógyszerért nyúlni gyermekbetegségek Néhány lázzal járó betegség Tombol a kemény tél, ilyenkor pedig sok a beteg gyerek. Főleg az óvodások között, akik a csoportok­ban adják-veszik a baci- lusokat. Fábos Erika Óvodáskorban a gyerekek sok helyről érkeznek és sok kortárs­sal érintkeznek. Az otthonról ér­kező gyerekek immunrendszere pedig legtöbbször nincs ezekre a vírusokra felkészülve, ezért gyak­ran az első néhány hét alatt beteg­szenek meg a legkönnyebben. „Sokszor halljuk, hogy amióta a gyerek óvodás, többet beteg, mint előtte - mondta Lukács Ma­riann gyermekorvos. Ez nem vé­letlen. Az otthon töltött három év alatt a gyermek védett környezet­ben élt, nem érintkezett olyan kórokozókkal, amelyektől meg­betegedett volna.” Az oktatási intézmények közül a bölcsődék és az óvodák vannak leginkább kitéve a fertőző beteg­Hogy kerülje el a bajt? LÁZAS, KIÜTÉSES gyereket ne vigyen közösségbe. TÉLEN is egyen naponta nyers gyü­mölcsöt, zöldséget INFLUENZAIDŐBEN igyon sok folyadékot, pihenjen eleget, és legyen friss levegőn. AKKOR VIGYE orvoshoz a gyereket, ha tényleg beteg, a váróban is sok a bacillus. évente még nem okoz túl nagy gondot ségek terjedésének, hisz a kicsik akkor is játszani akarnak a többiekkel, ha betegek. „Évente nyolc-tíz, láz­zal járó, szö- vődmény- mentes fertőzés kisgyermek- korban még az or­vosi tankönyvek szerint is normális- mondta Lukács Mariann. - Ha azt vesszük, hogy ezek nagy ré­sze őszre és télre tehető, altkor nem tekinthető betegesnek. Ez annak a jele, hogy a gyerekek ilyenkor tanulják meg, hogyan bánjanak a környezetükben élő vírusokkal. Antibiotikumot és gyógyszert csak akkor kell alkal­mazni, ha az orvos úgy rendeli.” Egy megfázáson az ágynyuga­lom, a vitaminok, a meleg tea, le­ves és a sok törődés magában is segít, és hosszú távon is jobb az immunrendszer szempontjából. Egészségesnek lenni csak jól mű­ködő immunrendszerrel lehet, amit helyes táplálkozással tu­dunk erősíteni. Az immunrend­szer erősítése szempontjából rög­tön az elején kedvező hatása van az anyatejes táplálásnak. Ez gon­doskodik arról, hogy a kicsik ké­sőbbi életükben keveset legyenek betegek. A sok mozgás, zöldség, gyümölcs és tejtermék szintén nagyon fontos, de ha furcsán hangzik is, még a betegségek is. Fontos ugyanis, hogy megtanul­jon a szervezet védekezni. HIRDETÉS ALDI tájékoztató vasarnap Ultrahangos tisztítógép* • 600 ml-es nemesacél tartály • automatikus kikapcsolás a digitális 5-fokozatú időzítőn keresztül (beállítható) • ultrahangfrekvenaa: 40 000 Hz • LEO kijelzővel • műanyag tisztítókosárral és óratartóval • cd, ékszer, óra, stb. tisztításához y!\< ■ w rV.,V 5 999 Ft/db MY NIGHT STYLE Gyermek flanel ágynemű* tiszta pamutból, selymesen puna felület, kellemesen meleg bőrbarát és hőmérséklet-kiegyenlítő anyagminőség, vidám TÜ 2 999 Ft/garnitura gyermekmotivumokkal, párnahuzat: kb. 70 x 90 cm paplanhuzat: kb. 140 x 200 cm .aldi-hungary.hu oidaion >,r^ytató»banvagyawww ALDI hetente megjelenő W/ színes /Ql a* 899,50 Ft/db impjdimpj Kisgyermek leggings, duopack* trapéz vagy egyenes fazonok, bőrbarát anyagból, kiegészítőkkel vagy nyomott mintákkal, méret: 80-110 Iran MY NIGHT STYIE 1499 Ft/db Frottír gumis lepedő* frottír anyagból, magas pamuttartaiommai méret: kb. 90 x 190 vagy 100 x 200 cm f impjdímpi ' »mpíd/mpi Baba-body 449,50 Ft/db rövid ujjú, duopack* 100 % pamut, rövid ujjú, formatartó Interlock* mlnőség, vidám, részben nyomott mintákkal és kedves részletekkel, méret: 50-106 1499 Ft/db/gamitúra • Kisgyermek pizsama* 100 % egyiptomi pamut, formatartó lnterlock- minőség, két- vagy egyrészes fazonok, méret: 62-116 Gyermek sport- 299.50 Ft/pár zokni, duopack* párnázott és légáteresztő lábfejrésszel, kézzel varrott orr-rész, rövid vagy hosszú szárral, méret: 23-62 Fa kiegészítők 1499 Ft/db gyermekeknek* gyerek ruhafogas vagy magasságmérő fából, szerelékkel Csokoládé­mokka­szemek* mokkaszemek finom, minőségi csokoládéból 250 g/csomag R Gold Cuvée* Kiváló minőségű fél- J édes fehérbor, 2007-es évjárat, késői szüretelésu, testes bor, ajánlott ffogyaptási frséklet: 8 °C 075 l/üveg 1 065,33 Ft/I Gourmet wellness szelet vagy pehely* wellness szelet, 270 g/csomag vagy wellness pehely, 625 g/csomag Ajka, Fő út 31. • BaiatonteHe, Rákóczi Ferenc út 295. * Bonyhéd, Deák Ferenc u, 10/B • Budakesri, SzŐlőskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. kér., Bökényföldí út 102. • Budapest, X. kér., Kerepesi út 73. • Cegléd, Pesti út 93. • Dabas, Domb út 1. • Debrecen, Kishatár út 9, • Debrecen, Ozmán u. 1 • Dunafökhrár, Füzes sor 2-6. • Dunaújváros, M6 autópálya, Ounaújváros centrum lehajtó Esztergom, Dobogókői út • Fót, Fehértó u. 5. • Gárdony, Szabadság út 21. • Gyula, Bicere*u. 15/A • Hajdúböszörmény, Külsö-Szoboszlói út 2/8 • Halásztelek, Korbuiy u. 1. • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31 Jászberény, Nagykátai u. 22/C * Kalocsa, Bátyai út 5/A • Karcag, Kisújszállási út 90. • Kazincbarcika, Hadak útja 9. • Keszthely, Tündérlak úti • Mohács, Pécsi út 53. • Mosonmagyaróvár, Királyhidai út 63. Nyíregyháza, Káliói út • Nyíregyháza, Pazonyi út 40. • Nyíregyháza, Törzs u. 1 • Pápa, Cetli út 71. • Pécs, Árnyas u. 25, • PiHscsaba, Fő út 1 • Siklós, Harkányi út 59. • Siófok, Attila u. 76. • Székesfehérvár, Szent Flórián krt. ti. • Szentes, Csongrádi út 65. • Szombathely, Demeter u. 2. • Szombathely, Szent Gellért u. 69. • Törökbálint, Süssen u. 1. • Veszprém, Domyai Béla u. 5. • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. HÍRSÁV Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ► SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Nem tudták eladni a sztárbaba képeit ashlee SIMPSON amerikai híresség több millió dollárt szeretett volna kapni nemrég született kisbabája első képeiért, a felhívásra azonban egyik magazin sem ugrott. Néhány hetes várakozás után végül Ashlee párjával, a rock­énekes Pete Dohertyvel úgy döntött, a sikertelenséget jótékonykodással próbálja eltussolni, és saját web- oldalukra tették fel babájuk első képeit. A képek melletti rövid felhívásban egy gyermekvédő szervezetnek lehet adakozni. Többen házasodnak a gazdasági válságban MEGNŐ AZ ÖSSZETARTOZÁS és a biztonság iránt az emberek igénye válságos időkben, ezért idén várhatóan jóval többen kötnek majd házassá­got, mint jövőre - állítják pszichológusok. Az utóbbi években a házasságkötések száma igen alacsony volt, az esküvőszervezők szerint azonban idén már most sokkal több pár jelentkezett, mint tavaly. Nagy bukások éve volt a tévéműsorokban A HÉT filmje: Oviapu 2. Nya­raló rosszcsontok. Több tévé­műsor is nagyot bukott 2008- ban. Ben Stiller a kezét törte hódeszkázás közben. Kínai horoszkóp a tvr-hétben: 2009 a Bivaly éve. Címlapon Apáti-Tóth Kata, aki minden reggel napkeltével ébreszti a nézőket. ^ FB csatorna müborAvau @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.reggel.hu Krónikus fáradtság a gyerekkori traumáktól A gyermekkorban átélt trau­mák, mint például a bántalma­zás, a zaklatás, egy szeretett személy elvesztése, egy súlyos betegség vagy az elhanyagolás, hatszorosára növel­heti a felnőttkori krónikus fáradtság szindróma kialaku­lásának esélyét - állítja egy orvoscso­port az amerikai Archives of General Psychiatry című szak­lapban megjelent tanulmányá­ban. A krónikus fáradtság az or­vostudomány által eddig az egyik legkevésbé ismert tünet- csoport. Kialakulása tulajdon­képpen annak az eredménye, hogy a szervezet fizikailag vagy lelkileg olyan megterhelésnek volt kitéve, amelyet már nem tudott feldolgozni. Az átélt meg­terhelés miatt a szervezet ener­giatartalékai felőrlődnek, köny- nyebben kap el betegségeket, amelyekből nehezebben gyó­gyul ki. A kutatók közel húszezer felnőttből választották ki azt a 113 krónikus fá­radtságban szenve­dő beteget és 124 egészséges embert, akit megvizsgáltak. Gyermekkorukról kérdezgetve kiderült, hogy akik e szindró­mában szenvednek, az ő esetük­ben rendszerint valamilyen ko­rai, de súlyos trauma áll a beteg­ség hátterében. Mindez azt is igazolja, hogy a pszichés problé­mák jelentős hatással vannak az egészségre is. ■ W. A. ■ Bebizonyítottak, hogy a lelki és a fizikai egész­ség összefügg.

Next

/
Thumbnails
Contents