Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-05 / 284. szám

ÚJ NÉPLAP-2008. DECEMBER 5., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR 3 A fogyasztóvédelmi szakemberek szezonális termékeket vettek a tegnapi próbavásárláskor. Szerencsére Szolnokon mindent rendben találtak. Vásárolva ellenőriznek fogyasztóvédelem Eddig kétmillió forint bírságot róttak ki HÍREK Jászjákóhalma vetélkedtek a Reneszánsz év alkalmából me­semondó versenyt rendezett a jászdózsai ÁMK jászjákóhalmi IV. Béla általános iskolai tagintéz­ménye. A huszonkét versenyző Mátyás király-anekdotákat adott elő. A második, harmadik, negye­dik osztály versenyében Szaszkó Bálint, Zsidó Balázs (maximális pontszámmal) és Murzsa Erik ért el első helyezést, ta Kunszentmárton ellopták Egy helybeli társaság telephelyét láto­gatták meg ismeretlen tettesek szerdára virradóra. Az elkövetők a tehenészet fejőházába mentek be, és tizenhárom fejőkelyhet vittek magukkal, mintegy 150 ezer forint kárt okozva a társaságnak, mrfk Szolnok OKTATÁS Ez évben ti­zenhetedik alkalommal rendez­ték meg az ötödik osztályos ta­nulók megyei német nyelvi verse­nyét a II. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskolában tegnap. A hetven benevezett tanulóból 18 iskola negyven diákját hívták versenyre az iskola főépületébe, bb Szolnok rendezvény Tehetség- fejlesztésért címmel konferenciát szervezett tegnap a Magyar Pe­dagógiai Intézet. Az utóbbi idő­szakban a tehetséges tanulók személyiségjellemzőinek felisme­rése minden pedagógusnak fel­adata. Az intézet szolgáltatásai­val, pedagógusok műhelyének működtetésével igyekszik támo­gatást adni a megye oktatási ne­velési intézményei részére. E cé­lok megvalósítását segítette a tegnapi program is. bb Tiszainoka PARK a helyi Szőke Tisza Nyugdíjasklub tagjai pályá­zaton nyert pénzből alakítottak ki a kastély parkjában egy kis sa­rokban kellemes, pihenésre al­kalmas parkot. A munkálatokba bevonták a helyi fiatalokat és szüleiket is. A jókedvű faültetés kellemes zene mellett, szalonna­sütéssel egybekötve zajlott. A ki­alakított park szabadtéri rendez­vényeik lebonyolítására, kikap­csolódásra és pihenésre egy­aránt alkalmas. NI Törökszentmiklós lába kélt El­tűnt egymillió forint értékű napra­forgó. Egy tiszagyendai társaság megbízásából szállították el ked­den ismeretlen tettesek a százhet­venhárom mázsa magot, ami eközben tűnt el. A rendőrség nyo­mozást indított a bűncselekmény elkövetői ellen — tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság mrfk A két hete tartó átfogó el­lenőrzésen megyénkben kirívó hiányosságot még nem találtak a fogyasztó- védők. Minden rendben volt tegnap is a Széche- nyi-lakótelep egyik üzle­tében, ahová lapunk munkatársai is elkísérték a szakembereket. Rimóczi Ágnes — Parancsolnak még valamit? — kérdezte a pénztárosnő a Coop- üzletlánc Zöld ABC-jében. A számlát kiegyenlítette a két vá­sárló, akikről azonnal kiderült, ők valójában a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai, akik ép­pen próbavásárlást végeztek. — Minden esetben ketten jár­nak a munkatársaink az ellenőr­zésekre. Egymástól teljesen füg­getlenül vásárolnak, aztán fize­tés után felfedik kilétüket, és a cég illetékes képviselőjének je­lenlétében ellenőrzik a kosárban lévő árucikkeket - foglalta ösz- sze dr. Boieru Ildikó a próbavásár­lás menetét. A Nemzeü Fogyasz­tóvédelmi Hatóság megyei kiren­deltségvezetője elmondta, végül sztornózzák a számlát, a termé­kek visszakerülnek a polcokra, s a vásárlással egybekötött ellenőr­zésről készül egy igazolás. A tegnapi próbavásárláson szezonális édesipari termékek - szaloncukor, csoki Mikulás - , valamint szeszes italok kerül­tek a hatóság munkatársainak kosarába. Az ellenőrzésnél megvizsgálták, hogy a szalon­cukornál és csokinál feltüntet­ték-e az egységárat. A szeszes italoknál különösen figyeltek a betétdíjakra, s hogy azokról tá­jékozta tták-e a vevőket. A Szé- chenyi-lakótelep Zöld ABC-jé- ben minden rendben volt, hiá­nyosságot nem tapasztaltak a- november 20. óta hatvan­hat egységet ellenőriztünk, eb­ből huszonkilencnél találtunk valamilyen kifogást. A két hét alatt egyébként közel ezer ter­méket vizsgáltunk, ebből 122 esetében volt kifogásunk. Ezeknél azonnal köteleztük a kereskedőt, forgalmazót, hogy a hiányosságot adott időpon­tig szüntessék meg - számolt szakemberek. Ezt jegyzőkönyv­be is foglalták. Sajnos azonban nem minden esetben tartják be százszázaléko­san az előírásokat a kereskedők. A megyei kirendeltségvezető sze­rint szerencsére nagyobb hiá­nyosságot nem tapasztaltak az el­lenőrzésből eltelt két hét alatt, de apróságokra mindig fel kell hív­ni a forgalmazók figyelmét.- Eddig nem találtunk sem balesetveszélyes terméket, sem olyan árut, ami a fogyasztók biztonságát, egészségét veszé­lyeztetné — hangsúlyozta dr. Boireu Ildikó. - Kisebb hiá­nyosságok voltak, amelyeknél munkatársaink természetesen be az adatokról dr. Boieru Ildi­kó. - Ha több hiányosságot ta­pasztaltunk, akkor bírságot is szabtunk ki. A kifogástól füg­gően a gazdálkodóegység üze­meltetője vagy az alkalmazott „kapta”a bírságot. Huszonhét esetben az üzemeltetőre, egy­szer pedig az alkalmazottra róttuk ki a büntetést, összesen kétmillió forintot. azonnal intézkedtek - tette hozzá. De miket is vizsgálnak tulaj­donképpen a hatóság szakembe­rei? —Elsősorban a karácsonyhoz kapcsolódó szezonális élelmisze­reket és műszaki cikkeket. Az élelmiszerekre nem csak a keres­kedelmi egységekben figyelünk oda, hanem a vendéglátóknál is, hiszen ilyenkor sok a kitelepült büfé, ahol forralt bort, sült kol­bászt, sült gesztenyét árulnak. Az ezzel kapcsolatos jogszabályok betartását is ellenőrizzük. A mű­szaki termékek esete pedig tulaj­donképpen önmagáért beszél, hi­szen sokan vásárolnak ilyen áru­kat ajándékként A díszfüzérekre külön figyelmet fordítunk, azok­kal sokszor adódik probléma - emelte ki a szakember. Dr. Boieru Ildikó elárulta, mindezekkel kapcsolatban el­lenőrzik az árakat, azok feltünte­tését az eladási és az egységár te­kintetében. Odafigyelnek arra, hogy megfelelően tájékoztatják- e a vevőket, van-e az üzletben vá­sárlók könyve, illetve kiírják-e a panaszfórumokat (ahol bejelen­tést, panaszt tehet a vásárló). Műszaki termékeknél fontos a megfelelő jelölés és a magyar nyelvű tájékoztató megléte. JEGYZET Újabb esély a felzárkózásra közelebb kerültünk egy lé­péssel a bezzeg városokhoz. Sok szolnoki így emlegeti Debrecent, Nyíregyházát vagy éppen Kecskemétet. A Szolnoki Főiskola campusa egy olyan biztos pont lehet, melyből újabb lendületet ve­het térségünk. az egyetemi városokban csak egy felsőoktatási beru­házás a campus, ám felénk sokkal több. A befektetők „elcsábításához” ma már nem elég egy ipari park, az ilyen-olyan kedvezmények. Sokkal fontosabb a képzett munkaerő, és mindazok a feltételek, melyek megte­remtik a folyamatos fejlődés lehetőségét. A gazdasági ve­zetők pedig egyre gyakrab­ban fogalmazzák meg: újítá­sok nélkül nincs előrelépés. Mintha ezt sejtették volna meg másfél évtizeddel ez­előtti szolnoki politikusok, amikor kiharcolták az önál­ló főiskolát. De ezt ismerték fel az elmúlt évek egymást váltó önkormányzati és főis­kolai vezetői is, amikor nem hagyták veszni a campus terveit. a CAMPUSSAL így nem csak a főiskola kapott esélyt a to­vábblépésre, hanem az egész város, sőt a megye, re­ményt a felzárkózásra. Erre pedig nagy szükség van, kü­lönösen az Alföld közepén. Csak élni is tudjunk vele. ■KZ333HÍ A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOUON.HU-N: Átadták a Szolnoki Főiskola campusát Orbán: Elég volt, nem vagyunk fasiszták! Varázstollal kitöltött munkavállalói könyvek Kétezren fütyülték ki a piros-feketéket <*■Pénteken itt az újabb vasutassztrájk? Volt, ahol az alkalmazott kapott bírságot 126 milliót kaptak az út építésére Megkérdeztük olvasóinkat Elérik-e céljukat a fogyasztóvédelmi ellenőrzések? Csúcstechnika a tanműhely két új gépe Százhuszonhatmillió forintot nyert hazai pályázaton Örmé­nyes önkormányzata útépítés­re, tájékoztatott Török Csaba polgármester. A támogatási szerződést már aláírták, most készül a közbeszerzés. Márci­usban elkezdik a munkálato­kat, aszfaltburkolatot kap az Ófalu és az Újfalu között levő egy kilométeres útszakasz. Bár eredetileg tizenöt százalékos önerőt kellett volna vállalni a településnek, a község vezetése önerőmérséklő pályázatot nyúj­tott be. Ezzel az szeretnék elér­ni, hogy az önkormányzatnak alacsonyabb összegű, tízszáza­lékos önerővel kelljen hozzájá­rulnia a beruházáshoz. ■ B. B. pékár Éva. Karcag;- Úgy gondolom, sokszor a költségvetési bevételt az ilyen­kor kiszabott bírsággal szeret­nék teljesíteni Túlzónak talá­lom, amikor egy nyugdíjas ős­termelőt 30 ezerre büntetnek egy számla miatt. Az áruház­láncokban a szavatosság időt kellene jobban ellenőrizniük. Aki lejártatárul, azt sokkal jobban megbüntetném. szabó Ildikó, Túrkeve: — Fontosnak tartom a fogyasz­tóvédelmi ellenőrzéseket, hi­szen a vásárlókat igyekeznek megvédeni az illegális termé­kektől. Az ünnepek közeledté­vel még aktuálisabbá válhat az ellenőrzés, s remélem, eléri majd a célját. Úgy gondolom, ettől függetlenül lesznek olyan árusok, akik megpróbálják majd átverni a vásárlókat. dósa lászlóné, Jászberény:- Szerintem nem érik majd el a céljukat. Bírságot szabnak ki azokra, akik nem tartják be a szabályokat, de miután kifize­tik, nem változik a helyzet. Sze­rintem hatásosabb büntetés kellene: bezáratni a helyet, vagy elvenni a működési enge­délyüket. Nemcsak karácsony­kor kellene ellenőrizni, de az év többi napján is. budai Mihály. Fegyvernek:-Az eddigi években szerintem elérték a céljukat a fogyasztó- védelmi ellenőrzések. A hír­adásokban közölt információk alapján gondolom ezt. Idén is folytatódik az ellenőrzés, ami az előző évi karácsonyra gon­dolva, most is sikeres lesz. Leg­alábbis ebben reménykedem, hiszen nekünk, vásárlóknak lenne sokkal jobb. Jászberényben az Electrolux Lehel Kft., valamint a Klapka György Szakközép- és Szakis­kola együttműködése hosszú évek óta tart. A cég a szakkép­zési hozzájáruláson túl több tízmillió forinttal támogatta már eddig is a képzőintézmény gyárban kialakított tanműhely­ének fejlesztését. Tegnap Ta­kács János, a vállalat vezérigaz­gatója és Tamás Zoltán, a kö­zépiskola igazgatója adta át hi­vatalosan is a tanműhely két új gépét. Az idén beállított, csúcs- technikát képviselő eszterga-, illetve egyetemes marógép ösz- szességében 7,8 millió forintba került, amelyet az Electrolux fi­nanszírozott. ■ B. Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents