Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-24 / 300. szám

2008. DECEMBER 24., SZERDA INTERJÚ 7 erdő Péter A válságban az segíthet, ha meg tudjuk becsülni az élet pénzben nem mérhető értékeit is. Egy jó családokból álló társadalom nagyobb teherbírással rendelkezik. A KARÁCSONY ÜZENETE A SZOLIDARITÁS Nem volt egyértelmű számomra a papi pálya. A szüleimnek csak akkor beszéltem már róla, amikor a gimnáziumban ki kel­lett tölteni a főiskolai jelentkezési ívet. Apám csak annyit kérdezett, hogy jól meg gondoltam?Én erre azt válaszoltam. hogy meggondoltam és megimádkoztam. I Névjegy ERDŐ PÉTER 1952. június 25- én született Budapesten. 1975. június 18-án szentelték pappá. 1976-ban doktorált teológiából Budapesten. 1977-1980 között Rómában tanult, ahol egyházjogból szerzett diplomát. 1986-tól a Gregoriana Pápai Egyetem megbízott professzora, 1988- tól a budapesti Hittudományi Kar egyházjogprofesszora. 1997-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teológiai Karának dékánjává, 1998- ban az intézmény rektorává nevezték ki. II. János Pál pá­pa 1999: november 5-én puppi címzetes püspökké, a székesfehérvári egyházmegye segédpüspökévé nevezte ki Erdő Pétert a katolikus egy­házfő 2000. január óón szen­telte püspökké Rómában. 2003. január llén lépett hi­vatalba mint esztergom- budapesti érsek, Magyamrszág prímása. 2003 októberétől bíboros Teológiai szakterülete az egyházjog. Tudományos munkájának eredményeként eddig mintegy 250 tanulmánya és 20 kötete jelent meg. 2007 óta az MTA levelező tagja. Nincs olyan emberi ne­hézség, amelyben az Is­ten elhagyna bennünket, mert Isten szolidaritást vállalt az emberiséggel, amikor a Megváltót a bű­nök bocsánatára a földre küldte. Erre emlékezünk minden karácsonykor - mondta lapunknak Er­dő' Péter bíboros, prímás. Fábos Erika, Takács Zoltán- A karácsony a család és a sze­retet ünnepe is egyben. Az ön számára mit jelent a szeretet?- Szeretni annyit jelent, mint másnak az igazi javát akarni. A szeretet nem pusztán egy szubjektív érzés, hanem egy olyan magatartás, amely mögött értékrend van. Az szeret igazán, aki önzeüenül és tevőlegesen is akarja a jót másoknak. A kará­csony nem elvontan, nem filozó­fiai értelemben a szeretet ünne­pe, hanem Isten megtestesülése Jézus Krisztus személyében, aki szolidaritást vállalt az emberi­séggel. Jézus személyében az emberiség mintát kapott arra, hogyan kell és lehet igazán élni és szeretni. Ugyanakkor Jézus Krisztus személyében egy újfaj­ta kommunikáció alakult ki Is­ten és ember között. Mert ma is sokszor elképzelik az emberek, hogy a hatalmas világűrből álta­lunk értelmezhető jeleket ka­punk. Más értelmes teremtmé­nyek is létezhetnek, de maga a Teremtő máris kapcsolatba lépett velünk: Jézus által, aki a mi em­berségünkön keresztül szólt és szól hozzánk. A karácsony ezért a szeretet ünnepe, s ennek a jé- zusi szeretetnyelvnek kellene a családunkban, a szeretteink kö­rében is megszólalnia az ünne­pen, és tükröződnie a mi szemé­lyes életünkben.- Józsefvárosi, hatgyermekes családban nőtt fel, ami minden bizonnyal különlegessé tette a régmúlt karácsonyait- A régi karácsonyok hangula­tát mind a mai napig őrizzük. Itt is van gyertyagyújtás a munka­társaimmal, karácsony szent nap­ján elmegyek egyik testvérem­hez, és szent énekeket éneklünk, imádkozunk. A karácsonyfa so­sem csak egy dísz volt a szoba sar­kában szenteste után, hanem egé­szen vízkeresztig naponta imád­koztunk a fa alatt Az is családi ha­gyomány volt nálunk, amit ma is őrzünk, hogy a legidősebb fiú ol­vassa fel a karácsonyi történetet a Bibliából, ezután pedig a családfő a saját szavaival elmond egy imádságot ami köszönet az egész évért, és kérés a jövő esztendőre.- Ajándékot is szokott kapni?- Természetesen kapok a roko­naimtól, barátaimtól és a munka­társaimtól is.- Minek örül legjobban?- Legtöbbször könyvet kapok. Az egyházjogi olvasmányokat na­gyon szeretem, nekem az nem­csak a tudományos szakterüle­tem, hanem a hobbim is.- Mit ad ön ajándékba?- Az attól is függ, kinek szánom. Öt testvérem van, nagy a család, és sok a gyerek, úgyhogy sok ap­ró ajándék kell. Valamelyik plüss- kutyát kap, a másik édességet vagy könyvet- Az ünnepek előtt elindul, és személyesen megveszi a csa­ládnak szánt ajándékait mond­juk a könyvesboltban?- Igen, van rá példa, hogy elme­gyek egy könyvesboltba, de abból rendszerint protokolláris ese­mény lesz, mert felismernek, és akkor már mégsem tehetem meg, hogy nem vásárolok semmit. Rit­kán vásárolok, de az ajándékok közül többet is magam veszek meg. Van olyan ajándék, amelyi­ket a munkatársaim veszik meg, de olyan is előfordul, hogy meg­kérem valamelyik testvéremet, hogy segítsen vásárolni.- Tényleg van ikertestvére?- Van, de nem vagyunk teljesen egyformák.- Soha nem is keverték össze magukat?- Nem. Sőt másodikos korunk­ban történt egy érdekes eset. A ta­nítónk azt hitte, hogy megbuk­tam, azért járok a testvéremmel egy osztályba, és alaposan lehor­dott, mivel én látszottam idősebb­nek. Aztán kiderült, hogy ikrek vagyunk, azóta pedig nem volt ha­sonló élmény, attól kezdve külön osztályba jártunk.- Vallásos családból származik. Egyértelmű volt, hogy papi pályára indul?- Nem volt egyértelmű. A szü­leimnek csak akkor beszéltem már róla, amikor a gimnázium­ban ki kellett tölteni a főiskolai je­lentkezési ívet. Apám csak annyit kérdezett, hogy jól meggondol­tam? Én erre azt válaszoltam, hogy meggondoltam és megimád­koztam. Erre csak annyit mon­dott, hogy akkor Isten segítsen. Ebből a történetből is látszik, hogy talán éppen azért, mert sokan vol­tunk testvérek, a szüleim sosem finomkodtak, hanem egyszerűen és őszintén beszéltek velünk.- Sokak számára ez a kará­csony nehezebb lesz, mint a ta­valyi. Érdekes, hogy egy régeb­bi interjúban mintha megjö­vendölte volna a mostani pénz­ügyi krízist. Azt mondta, hogy a globálissá vált gazdaság pusz­tán pénzügyi logikája össze­zúzza a társadalmi élet alapjait. Mi lehet ebből a helyzetből a kivezető út?- Először is meg kell becsülni az életnek azokat az értékeit is, amelyek pénzben nem mérhetők. Hallgatom a rádiót, és mondják, hogy megint lelőtt rigókat talál­tak a határon, mondják, hogy az eszmei értéke ezeknek a mada­raknak 18 millió forint. De hon­nan tudjuk, hogy valóban meny­nyi az értékük? Nem lehet pénz­ben kifejezni egy élet értékét. Ahogy nem lehet pénzben kife­jezni azt sem, hogy mibe kerül ne­künk a globális felmelegedés. Ki tudja megmondani, hogy mennyi pénzbe kerül a tiszta levegő? Vagy az ember élete? A XIX. század ar­ról volt híres, hogy az emberi tel­jesítmény értékmérőjévé a bér­munka vált. A pénzért végzett munka értékrendszerében azon­ban sokan rosszul jártak, legfő­képpen az édesanyák, vagy ép­pen azok a papok, szerzetesek, apácák, akik éjjel-nappal dolgoz­tak, ám pénzben nem értékelt mó­don. Tehát rengeteg olyan embe­ri teljesítmény van, amelyet egy ilyen szemléletű rendszerben na­gyon nehéz megbecsülni. De le­hetnek új utak. Például egy új gaz­dasági rendszerrel, ami ezt a faj­ta teljesítményt is elismeri. De akár a szükségből is lehet erényt kovácsolni. Mert nem könnyű megítélni egy fejlődési folyama­tot. Például évtizedekkel ezelőtt Erdélyben, a kisebb települése­ken még nem voltak szállodák, de a házaknál befogadták a vendé­get. Ma már kiépült az idegenfor­galmi hálózat, és a vendégszeretet csökkent Ez persze nem azt jelen­ti, hogy értékítéletet alkotunk, ha­nem azt, hogy egyes szituációk­ban az emberi társadalomban vannak olyan tartalékok, amelyek felértékelődve léphetnek be az életünkbe szükség esetén. Emlék­szem, 1956-ban nem lehetett egy ideig még kenyeret sem kapni, erre megjelent az egyik szomszéd egy kis elemózsiával, a rokonok­tól pedig egy zsák almát kaptunk. Mikor hozott a rokon egy zsák al­mát? Akkor, amikor szükség volt rá. Manapság nagy probléma a munkanélküliség is, de sokkal könnyebben viseli ezt a csapást is érzelmileg egy olyan ember, aki egy szerető közegben él. Tény, hogy egy jó családokból álló társa­dalom nagyobb teherbírással ren­delkezik a nehezebb időkben is.- A Magyar Tudományos Akadémia tagjaként nem meg­lepő, hogy fontosnak tartja a hit és a tudomány együttműkö­dését De az eltérő világnézetek miatt ez nem olyan néha, mint a siketek párbeszéde?- Nem érzem úgy, hiszen az együttműködés célja nagyon sok­rétű. Valamikor úgy tanultuk, hogy az ember vüágképet alkot magának, és ha ez rendszerbe ta­gozódik, akkor világnézetté válik. Ennek jelentős eleme az, hogy mi­lyennek látom magam körül a vi­lágmindenséget. Tehát a létező vi­lágról alkotott ismeret fontos ré­szét képezi a világképemnek. Ma­gyarán szólva nekünk a termé­szettudományos kutatások ered­ményeit figyelemmel kell kísér­nünk, hogy a mai tudomány által legmagasabb szinten megismert összefüggésekre tekintettel fogal­mazzuk meg az üzenetünket A vi­lág ugyanis éppen a tudományos felfedezések következtében vála­szokat vár az újonnan felmerülő erkölcsi kérdésekre. A tudós a ter­mészettudományos eredménye­ket, a teológus a világnézeti, erköl­csi távlatokat ismeri jobban. Ket­tejük közös munkájával nagyobb az esély, hogy választ találunk a felmerülő kérdésekre. Tehát a tár­sadalomnak szüksége van erre a párbeszédre. Ennek szép eredmé­nye volt például a bioetikai kör­levelünk öt évvel ezelőtt, most pe­dig a Felelősségünk a teremtett vüágért című körlevél.- Hogyan alakul a hívők száma ma Magyarországon?- Összefüggésben a demográ­fiai hullámmal, azaz annak meg­felelően csökken. Az utóbbi né­hány évben a keresztelkedések száma a katolikus egyházban szá­mottevően kevesebb volt. Ennek egyik fő okát abban látom, hogy mostanra lett szülővé az a generá­ció, amelyik már egyáltalán nem részesült hívő neveltetésben. Másrészt viszont az is figyelemre­méltó, hogy egyre nő a felnőtt ke­resztelkedések száma. Természe­tesen ez a kettő nem egyenlíti ki egymást, de azt jelzi, hogy jelen van az örömhír.- Az ünnep minden évben ugyanaz, és mindig kicsit más. 2008-ban van valamüyen különleges üzenete a kará­csonynak?- A szolidaritás. Az, hogy Isten szolidaritást vállalt az emberrel. Jézus megszületett hajléktalan kitaszítottként, egy kis, elnyomott nép gyermekeként, egy elnyomó birodalom alattvalójaként, és mégis ő tette boldoggá a vüágot. Nincs olyan emberi nehézség, amelyben Isten elhagyna ben­nünket, és van okunk arra, hogy meglássuk egymásban is Krisztust. Ugyanis ha ő ember­ré lett a mi kedvünkért, akkor nekünk is nagyon tisztelnünk kell egymást. Azt hiszem, erre az idei évben különösen meg kell hogy nyíljon a szívünk és a szemünk.

Next

/
Thumbnails
Contents