Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-20 / 297. szám

2 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2008. DECEMBER 20., SZOMBAT A rákócziú jfalui képviselő-testület felfüggesztette a polgármestert Kiirtották a gyümölcsfáikat lakossági panasz Az áramszolgáltató balesetvédelemre hivatkozva intézkedett Sorozatban maradtak el a testü­leti ülések Rákócziújfaluban ha­tározatképtelenség miatt. De­cember 18-án aztán mindenki jelen volt a rendkívüli ülésen, csupán egy képviselő maradt tá­vol, határozatképes lett az ülés. A jegyző, dr. Takács Zsófia is meggyógyult, minden törvényes akadály elhárult a határozatho­zatalok elől. A testület úgy határozott, hogy fegyelmi eljárást indít Papp János polgármester ellen, ugyanis meg­ítélése szerint tisztségéből eredő­en sorozatosan, vétkesen meg­szegte kötelezettségét. A faluveze­tő előbb szünetet rendelt el, majd öt perccel később bejelentette, be­zárja az ülést és távozott.- Még én is megszavaztam, hogy a testület fegyelmi bizottsá­got állítson fel, mely az én tevé­kenységemet vizsgálja ki, ám utána hirtelen gyengeség fogott el, ezért rendeltem el a szünetet. Mivel nem éreztem jól magam, bezártam a tanácskozást. Hogy utána mi történt, nem tudom, de egy bezárt ülést a törvények ér­telmében nem lehet újra meg­nyitni. Állok a vizsgálat elé, ne­kem semmi takargatni valóm nincs. Pénteken már jobban éreztem magam, bementem a hi­vatalba, s változatlan napirendi pontokkal január 5-re össze is hívtam az újabb ülést - felelt la­punk érdeklődésére Papp János. Bodor Zoltán alpolgármester: — Mivel Papp János megkezdett napirend megbeszélése közben, indoklás nélkül távozott, a testü­let a törvényeknek megfelelően befejézíé annak tárgyalását. A képviselők úgy döntöttek, a fe­gyelmi vizsgálat lezárultáig fel­függesztik a polgármester tevé­kenységét. Az erről szóló hatá­rozatot el is postáztuk neki és a jegyzőkönyvet a közigazgatási hivatal számára. Az ügyeket az alpolgármester viszi tovább. Pénteken a hivatalvezető be­jelentést tett a rendőrségen, mi­szerint valaki lecserélte a pol­gármesteri hivatal bejárati ajta­jának zárját, így megakadályoz­ta őt a munkavégzésben. A rend­őrség megindította a nyomozást. Megkerestük a közigazgatási hivatal szolnoki kirendeltségve­zetőjét, dr. Csíkos Zoltánt is, ám ő elmondta, míg nem kapja meg a hivatalos jegyzőkönyveket, nem tud érdemben nyilatkozni a kialakult helyzetről. ■ Gelei J. Rengeteg hívás érkezett la­punkhoz tegnap Rákóczi- falváról. A lakosok tudta nélkül ugyanis megcson­kolták több utca gyümölcs­fáit. Értetlenül állnak a he­lyiek a történtek előtt. Békési Brigitta- Fel vagyunk háborodva! A tel­jesen egészséges gyümölcsfáin­kat vágta ki motorosfűrésszel tegnap előtt a tudtunk nélkül négy-öt ember — panaszolta a Rákóczifalván élő Stork Sándor. — Úgy tudom, hogy az áramszol­gáltató bízta meg a vállalkozó­kat, csak azt nem értem, hogy miért kellett tőbe vágni azokat? Tudomásom szerint azért 'kemé­nyítettek be' ennyire az áram- szolgáltatónál, mert augusztus­ban Karcag belterületén egy kis­lány felmászott egy fára, ami hozzáért valamilyen módon a ve­zetékhez és áramütéses, égéses balesetet szenvedett. Nagyon saj­nálom szegény kisgyermeket, vi­szont nem értem, miért kell ezért több településen ekkora pusztítást végezni? Húsz éve itt állt a fák nagy része, teljesen ki­fejlett növények voltak, már nem nőttek volna magasabbra. A le­vágott részekből is látható, hogy a helyi lakosok rendszeresen visszavágták az ágakat. ■ Nagyobb problémát okozhat, ha egy, a veze­tékhez túl közel lévő fát vihar rongál meg; a ki­dőlő fatörzs, vagy a le­szakadó ágak súlyos ká­rokat okozhatnak a ve­zetékekben. A férfi elmondta, hogy majd­nem a tettlegességig fajult a favá­gás, mert az éppen otthon tartóz­kodó lakosok próbálták megvé­deni a növényeket. Szóltak a jegyzőnek, majd hamarosan megjelent a helyszínen egy rend­őr is. 'Harcuk' eredményeként si­került megmenteniük a lakosok­nak két nagyobb fát, de ezek után tovább folytatódott azok irtása. — Nem voltam otthon, mert Szolnokon dolgozom, este amikor hazaértem, a holdvilágnál ször­nyű látvány fogadott, azt hittem rögtön sírva fakadok, amikor megláttam a megcsonkolt fákat - mondta egy helybéli hölgy. - Ne­kat: ha a vezetékhez érnek, a sú­lyosabb károk elkerülése érde­kében az úgynevezett „védelmi automatika” lekapcsolja a rend­szert, ezt ügyfeleink pedig ap­róbb áramszünetekként érzéke­lik. Sokkal nagyobb problémát okozhat azonban, ha egy, a veze­tékhez túl közel lévő fát vihar rongál meg; a kidőlő fatörzs, vagy a leszakadó ágak súlyos ká­rokat okozhatnak a vezetékek­ben, amelynek helyreállítása rendkívül költség- és időigényes folyamat. Néhány fa komoly élet­veszély forrása is lehet, ameny- nyiben túl közel nő a vezetékek­hez — lakott területen egy ilyen fára felmászva akár gyerekek is elérhetik a vezetékeket. A áramszolgáltatótól megtud­tuk, hogy a gallyazás feladata minden esetben a telektulajdo­nost terheli. Miniszteri rendelet rögzíti, hogy az ingatlan tulajdo­nosa (kezelője) köteles ezt a fel­adatot rendszeresen elvégezni, ha azok a szabadvezeték bizton- ságiövezet-határát elérik. Új nö­vényzet telepítésekor figyelem­be kell venni, hogy a vezeték biz­tonsági övezetében tilos olyan fát telepíteni, mely megnőve, a ké­sőbbiekben a vezetéket, s így az üzembiztonságot veszélyezteti. SZOUON.Il A Rákóczifalván élő Stork Sándor sem érti, miért kellett a helyi gyümölcs­ként csak egy cseresznyefám volt, amelyet a szomszédasszonyom veje gallyazott rendszeresen. Gyü­mölcsöt és árnyékot adott, szinte a házunkhoz tartozott már a har­mincéves növény. Állítólag az ön- kormányzatnál kifüggesztettek egy tájékoztatót, melyben az állt, hogy ki fogják vágni a fákat, de nem tudom, hogy a lakosok kö­zül olvasta-e azt valaki.- Rákóczifalván - a polgár- mesteri hivatal munkatársával történt egyeztetés után - jelen­leg gallyazási munkálatok foly­nak. A gallyazásra — melyre a Villamosenergia Törvény, vala­mint a villamosmű biztonsági övezetéről szóló rendelet jogosít­ja fel a szolgáltatót - elsősorban az élet- és a vagyonbiztonság vé­delme és az ellátás biztonsága miatt van szükség — tájékozta­tott az E.ON Tiszántúli Áram- szolgáltató Zrt. - Társaságunk minden évben felhívja az ingat­lan-tulajdonosok, s így az önkormányzatok figyelmét is a galy- lyazási munkálatok szükségességére, il­letve azok jogi hátteréről is tájékoztatás ad. Az említett település önkormányzatával egyeztettünk a munkálatok szükségességéről és annak el­végzéséről. A vezetékekhez túl közel húzódó fák, faágak a leg­gyakrabban az áramszolgálta­tásban okoznak fennakadáso­n '<t ....... ■ 'f.v> Az élet és vagyonbiztonság az elsődleges- természetesen a gallyazást végző biztonságának érdeké­ben, a tevékenység megkezdé­se előtt feszültségmentesítés céljából minden esetben értesí­teni kell az áramszolgáltató te­rületileg illetékes szervezeti egységét, amely felvállalja a fe­szültségmentesítés végrehajtá­sát — mondta az áramszolgál­tató sajtóreferense. — Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. természetesen (amennyi­ben a munkálatok nem történ­nek meg időben) megbízott ki­vitelezővel végeztetik el a galy- lyazást, hiszen az élet- és va­gyonbiztonság feltételeinek megteremtése mindannyiunk közös érdeke. Ilyen esetekben azonban ezen szempontok mellett a kivitelezők nem le­hetnek tekintettel kertészeti, növényvédelmi és esztétikai szempontokra. Ha a gallya­zást magánterületen kell elvé­gezni, akkor az érintett tulaj­donost a megbízott kivitelező értesíti. Ha a munka elvégzése közterületen lévő növényzetet érint, akkor a településre kiter­jedő gallyazási munkálatok el­végzéséről az illetékes polgár- mesteri hivatal kap értesítést a társaságunk által megbízott kivitelezőtől. az E.ON munkatársai termé­szetesen engedély nélkül soha nem lépnek magánterületre! A levágott faanyag a tulajdonos (kezelő) tulajdonát képezi, ami a társaságunk által vég­zett gallyazás esetében termé­szetesen a helyszínen marad. A SZ0LN0K-JÁSZKUN ONLINE fákat megcsonkítani. A szolgáltatót köti az előírás. Köszönjük olvasóink bizalmát! Napilapok olvasottsága Jász-Nagykun-Szolnok megyében (fő) 120 000 100 000 80 000 60 000 Forrás: Szonda Ipsos/GfK Hungária, Nemzeti MédiaAnalízis 2008/2-3. negyedév 106 996 Jász-Nagykun-Szolnok megye felnőtt (15+) lakossága: 343 847 fő Az Új Néplap totál olvasottsága: 124 489 fő 40 000 20 000 0 WL-M Új Néplap 50 211 Blikk Népszabadság 6 225 3 498 2 706 tt| J| I I II II Motropol Bors Magyar Nemzet 1 808 ..mm..... Népszava 923 Napi Ász REM0NDIS0 A REMONDIS SZOLNOK ZRT. TÁJÉKOZTATÓJA Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a karácsonyi és szilveszteri ünnepekhez kapcsolódó munkanap átszervezések miatt a szolnoki fizető parkolók 2008. december 20-tól 2009. január 4-ig díjmentesen használhatók. Ügyfélszolgálati irodánk nyitva tartási rendje az alábbiak szerint módosul: december 20-21. (szombat-vasárnap) zárva, december 22-23. (hétfő-kedd) rendes nyitva tartás szerint, december 24-től január 4-ig zárva, 2009. január 5-től rendes nyitva tartás szerint. Továbbá felhívjuk figyelmüket, hogy a 2008. évi lakossági, éves, 2008. II. féléves és decemberi bérletek érvényességi idejét 2009. január 15-ig meghosszabbítjuk, valamint a 2009. évi bérleteket január 5-től árusítjuk. Ezúton kérjük a szolnoki lakosokat, hogy az ünnepeket követően kidobásra szánt, díszektől, szaloncukros papíroktól megtisztított fenyőfákat a megszokott kulturált módon 2008. december 29-töl 2009. január 29-ig helyezzék ki a kommunális hulladékgyűjtő edények mellé! Köszönjük megértésüket és együttműködésüket! i <

Next

/
Thumbnails
Contents