Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-10 / 288. szám

Akció ideje 2008. december 9-23-ig. 7 Szolnok, Káén Károly úti lovardával szemben. Tel.: 56/410-341 ÚJ NÉPLAP - 2008. DECEMBER 10., SZERDA TÜKÖR Az orosz forradalom magyar tanúja volt családportré Romanov herceg, Kirov lovásza, Móricz Zsigmond, József Attila, Tersánszky tisztelője Édesapámról, idősb D. Szabó Miklósról 2 lesz szó, aki 2009-ben lenne 111 éves. Sokszor elmondta, húszéves korára min­dent látott és mindennek az ellenkezőjét g is tapasztalta. Spirálfüzetben lapuló fel­jegyzéseit, visszaemlékezéseit többször átolvastam, kijegyzeteltem. Magnóra mondott szavait megette az idő, de sok mindenre em­lékszem belőle. Döbbenetes életutat járt be ez az em­ber a huszadik század vérzivataros esztendeiben meg később, és erről szeretnék néhány epizódot közread­ni. Egy olyan lélekről, aki nyolcvanhét megélt éve kö­zül negyvennégyet Kunhegyesen töltött. D. Szabó Miklós A tábori levelezőlapon balra apukám tizennyolc évesen, mellette az egyik társa. A hátoldalon lévő tintaceruzával írt és elmosódott szövegből mindössze annyi olvasható, hogy ez egy menetszázad, amelyik a frontra iparkodott. Itt kezdődik édesapám életének legnagyobb kálváriája: az első vi­lágháborús, orosz hadifogság. Marhavagonokban a Jeges-ten­geri Arhangelszk mellé, a Mur- manszk-félszigetre vitték őket. Abban az egy lágerben tizenkét­ezer magyar, török, német fogoly zsúfolódott össze. — Négy hónap múltával a mi táborunkból már csak hatan vol­tunk életben, mert aratott a tí­fusz meg a skorbut. Én a szeren­csések közé tartoztam, mert a skorbut terített le. Kihullottak a fogaim, és legyengültem a rossz, hiányos táplálkozás miatt. 1916 karácsonyán a közeli tengerből feljött egy német tengeralattjáró, amelyről belopózott a táborunk­ba öt német tiszt. Elhűlve látták, milyen embertelen viszonyok uralkodnak nálunk, és maguk­kal vittek jó néhány német hadi­foglyot vissza, Németországba. Néhány nap múlva azt tapasztal­tuk, az összes németet elviszik innen délre. Állítólag azért, mert Hindenburg német főparancs­nok táviratot küldött az orosz cárnak, amelynek az volt a lénye­ge, hogy ahány német katona meghal ebben a táborban, annyi orosz hadifogoly tisztet és altisz­tet lőnek agyon Németország­ban. így aztán csak mi marad­tunk ott törökök meg magyarok, mert értünk, mellettünk senki nem állt ki. Én valószínű fiatal korom miatt maradtam élve, meg azért, hogy odaadtam a do­hányfejadagomat pár falatért. No, meg a halottakról lehúztuk a ruhát, egy állandóan fortyogó, hatalmas, öthektós üstben kifőz­tük. Rajtam például négy rabru­ha volt, hetente a legfelsőt mos­tam, majd ha megszáradt, ezt vettem legalulra. Az elhunyt fog­lyokat a -40 C-fokos hidegben le­hetetlen volt eltemetni. Egy bri­gád lehúzta róluk a ruhát, feltet­te őket egy ember vontatta, két­kerekű kordéra, és kivitte az er­dőbe. A többit a farkascsordák el­intézték - mondja az írás. így aztán 1917 januárjában el­néptelenedett a tábor. A hat élet­ben maradott magyar és török foglyot először Moszkvába, a 4- es számú kórházba, majd Koszt­romába szállították.- Itt a háborús körülmények Ráadásul Kosztromában az egész kórházban csak ketten vol­tunk magyarok: Kovács István, marosvásárhelyl tüzér és én. Rá­adásul én már szinte mindent értettem, mert a táborban is tol­mácsoltam. Ennek is köszönhe­tem, hogy életben maradtam. Valamikor 1917 nyarán megje­lent a kórtermünkben egy közel kétméteres orosz tábornok, bi­zonyos Vaszilij Szergejevics Ro­manov. A cár oldalági rokona, aki elveszítette a szakállas ural­kodó kegyeit, mert csapatai a tannenbergi-mazúri tavak kör­nyéki csatákban szinte teljesen felmorzsolódtak, megsemmisül­tek a mocsaras, ingoványos te­repen. így kegyvesztett lett, a cár visszarendelte Szentpétervárra. A leszerepelt főtiszt élte a hát­országbeli gazdagok életét. Be­szélgetni kezdett velem, és mivel nemcsak mindent megértettem, de válaszoltam is, no meg sokat javult az állapotom, ezért kikért a kórházból, és magával vitt szentpétervári palotájába. Ma­gas fallal körülkerített, óriási parkkal és hátsó udvarral öve­zett, emeletes villában lakott. Megtudtuk, hogy a főépületben tizenhat szeretőt tartott. A nők Távol-Keletről, Uralon túlról, Ir- kutszkból érkeztek, a legtöbb af­féle úri, félig úri leányzó volt. Há­tul húzódott egy hosszú istálló, bennük nyolc csodaszép paripa. Azokat kellett etetnünk, itat­nunk, tisztában tartani a szőrü­ket, sőt, naponta lovagolni őket Kovács István komámmal együtt. Mi ketten a lovak mellett a szénában aludtunk, és heten­te egyszer, szombaton fürödhet- tünk. A nők odafenn laktak az úrral együtt, a palota emeletén, és sokszor voltunk fültanúi a női perpatvaroknak. Ezt nagyon nem bírta a hirtelen haragú tá­bornok, és főleg ha piás volt, egyenként szépen leengedte a házsártosakat az emeleti abla­kon át a földre. Ha szerencséjük volt, apró horzsolással megúsz­ták a párméteres zuhanást, ha nem, kórházba kerültek és sínbe tették törött lábukat. Maradt még belőlük odabenn több is a jó étvágyú úrnak. Mi meg a lovakat istápoltuk, a hét szinte minden napján. Ennivalót naponta két­szer hozott le nekünk az istálló­ba két helyes, kedves szolgálófé­le. Kiderült, irkutszkiak voltak és félárvák: az úrnál szolgáltak. Pár hét után úgy összebarátkoz- tuhk velük, hogy ha tehették, éj­szaka is kiszöktek hozzánk, de a lelkünkre kötötték: ez titok, mert ha megtudja a hirtelen haragú úr, őket is, minket is főbe lövet. Azért a szigorúan magas kerí­téssel körbezárt kastélyba beszi­várogtak a külvilág hírei. Az pél­dául, hogy nagy az elégedetlen­ség a szentpétervári gyárakban, tüntetést tüntetés követ, ezeket fő­leg a bolsevikok, a vörösök szerve­zik. Ha olykor vasárnap délután kimehettek a városba, láttak felvo­nulókat, beszélgető csoportokat, szétzavart elégedetlenkedőket. Akik hol a hatalom, hol a háború ellen emelték fel a szavukat 1917 október végén - mert a pravoszláv naptár szerint erre esett november hetedike — rend­kívül hamar, az éjszakával együtt kelt az uraság, majd őket is felverték, hogy segítsenek pa­kolni. (Folytatjuk) között tűrhetően bántak velünk. Várjuk a hasonló történteket! sajnos már elmentek azok az emberek, akik az első világhá­ború katonái, részesei, hősei, szenvedő alanyai voltak. Eset­leg a gyermekeik, unokáik él­nek még. HA AZ EGYKORI, 1914-18 kö­zötti magyar katonákról ma­radt hátra szóbeli, írásbeli emlék, esetleg korabeli fotó, kérjük, írják meg nekünk a pontos címet. Bárki megörö­kítheti apja, nagyapja egykori háborús történeteit, de mi is szívesen vállalkozunk arra, hogy felkeressük önöket, és megírjuk őseik majd egy év­százados emlékeit. VÁRJUK AZ ÍRÁSAIKAT a szerkesztőség címére: Új Néplap 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2. A borítékra írják rá: „Történetek". Ilyen elkeseredett volt az első világháborús magyar katonák szuronyrohama az orosz sereg ellen HHBBMHNHMI Segítséget csepegtetnek Rákóczifalvára Ismeretbővítő történelmi túra Izraelben pályázat A zsidóság történetével ismerkedett a szolnoki Baráth Márta tanárnő Idén is jelentős mennyiségű Bé­res Csepp gyógyszer-készít­ményt ajánlott fel a Béres Ala­pítvány a Teljes Életért Közhasz­nú Szervezet a rákóczifalvai Em­berkék az Emberért Egyesület részére. Az adományt a szerve­zet elnöke Bede Judit vette át Bu­dapesten. A Béres Cseppeket a szociális helyzetet és egészségi állapotot figyelembe véve osztották szét a településen élők között. Az egye­sületnek a rászorulók megkere­séséhez segítséget nyújtott az önkormányzat, a Létminimum Alatt Élők Társaságának szerve­zete, valamint a képviselő- testület Egészségügyi és Szociá­lis Bizottsága. ■ R. Á. Az Oktatási Minisztérium és a jeruzsálemi Yad Vashem közös pályázatán indult Baráth Márta, a szolnoki Verseghy Ferenc Gim­názium történelem-magyar sza­kos tanárnője. Sikeresen vette az akadályokat, így kéthetes tanári továbbképzésen vehetett részt Izraelben. —Mit kellett teljesítenie annak, aki a tanulmányúim jelentkezett? — Kétfordulós volt a pályázat, mely írásbeli és szóbeli részből állt. A holokauszt tanításáról ké­szítettem egy írásbeli projektet; valamint egy ausztriai szakmai úton kellett előadást tartani min­den pályázónak. E két munka alapján választották ki azokat, akik elutazhattak Jeruzsálembe.- Nem tartott az utazástól?- Az út előtt, nem tagadom, kicsit féltem, de végig teljes biz­tonságban voltunk Izraelben. — Hogyan zajlott Jeruzsálem­ben egy napjuk?- Naponta nyolc órát tanul­tunk, tanulmányoztuk a zsidó­ság második világháború előtti történetét, de elsősorban a holo­kauszt korával foglalkoztunk. A Yad Vashem történészei, irodal­márai, zene- és művészettörté­nészei, filmes szakemberei, va­lamint egy fiatal rabbi tartottak számunkra előadásokat. Talál­koztunk holokauszt-túlélőkkel is, akik a borzalmak után Izrael­ben lelték meg hazájukat. A program nagy tudású vezetője Chava Baruch volt, akitől renge­teget tanultam a módszertani szemináriumain. A hallottakat beépítem a gimnáziumi történe­lemóráimba.- Volt idő az ország megisme­résére is?- Igen, bejártuk Jeruzsálem óvárosát, megnéztük a keresz­tény, zsidó és arab emlékhelye­ket, részt vehettünk egy sabbat esten is az egyik ortodox zsina­gógában. Ellátogattunk Názáret- be, Cfátba, Haifába, Tel-Aviv-Jaf- fába, Tiberiasba, Caesareaba. Fürödtünk a Holt-tengerben, megnéztük a híres kumráni bar­langokat a Júdeai-sivatagban. Jártunk egy északi kibucban; va­lamint a Genezáreti-tó partján, ahonnan gyönyörű kilátás nyí- azzal búcsúztam: a holokauszt lik a Golán-fennsíkra. Számta- történetének ismeretét hoztam lan élménnyel és tudással lettem és most a lelkét viszem haza. gazdagabb. A záró foglalkozáson ■ Négyesi Ildikó Baráth Márta a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tanárnője számta­lan új ismerettel lett gazdagabb izraeli tanulmányúján

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents