Új Néplap, 2008. december (19. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-08 / 286. szám

4 ÚJ NÉPLAP - 2008. DECEMBER 8„ HÉTFŐ A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Érdekes előadás volt, csak azok az ajándékok... Nemrég kaptam egy sokat ígérő meghívást egy előadásra. Az ér­tesítésen praktikus ajándékokat is ígértek a rendezvény vendége­inek. Minden egészséggel kap­csolatos előadás, könyv engem nagyon érdekel, és rá is értem, ezért úgy gondoltam, elmegyek és meghallgatom. Egy műszer jó­tékony hatásáról mondtak tájé­koztató információkat, és szíve­sen hallgattam meg az előadást annak ellenére, hogy nekem már van ilyen készülékem. A rendezvény végén az ígért négy ajándékból a résztvevők kettőt meg is kaptak: érdekes­ség, hogy ebből nálunk a bébi rádió még három darab elemmel sem szólalt meg. A másik aján- f dék 20 dkg mosópor volt. Nem g igazán értem ezeket a rendez- § vényszervezőket. Valójában nem I kellett volna az ajándék, hiszen akit érdekel az egészségügyi té­ma és új, gyógyító készülék, az úgyis elment oda. Egy „Köszö­nöm” a megjelenésért, mely szívből jön, jobban esett volna... „Egy olvasó, aki egészségre vágyik" Kezdeményezhet fakivágást az állampolgár — Hová lehet fordulni Szolnokon a közterületi, veszélyes faágak miatt? - érdeklődik k. j. olva­sónk.- A jelzéseket a városüzemel­tetéshez lehet írásban, szóban (az önkormányzat telefonszá­mán: 56/503-503), illetve sze­mélyesen eljuttatni. A bejelenté­seket szakemberek vizsgálják felül, megnézik a kérések jogos­ságát, indokoltságát és sürgős­ségét. Igaz, előfordulhat, hogy bejelentés után nem tudnak azonnal a helyszínre menni és teljesíteni a kérést. ■ Az egyik busz menetrendjét módosították A munkahelyemen 16 óráig dol­gozunk munkatársaimmal. Szol­nokon, a Városmajor útról a 2-es és a 3-as busz is 15.55 órakor in­dul egyszerre a városba. A Verse­ghy úti megállóba 16 óra előtt ér mindkettő. Többször kértem a Vo­lántól, aláírásokat is gyűjtöttem, hogy legalább az egyik buszt 5 perccel később indítsák. Amikor nem érjük el a 15.55-ös járatot, negyedórát kell várni a következő­re, és újabb negyedórába kerül a körforgalmon történő áthaladás. A Volán vállalat azt hangoztatja, hogy az utasokért van, és ezt a problémát jó lenne ha megoldaná. Mészárosné, Horváth Margit, Szolnok * * * Olvasónk levelét eljuttattuk a Jászkun Volán Zrt. illetékeséhez, és onnan a következő választ kaptuk: „Tisztelt Utasunk! Kérelmét megvizsgáltam, és ar­ról tájékoztatom, hogy a menet­rend módosításának részünkről nincs akadálya, ezért a 3-as autó­busz kért járatának 5 perccel tör­ténő eltolására intézkedtem. ” Gágyor Imre, üzletágvezető Nekünk szólhat a csengő találkozók Előkerülnek a régi fényképek, emlékek idéződnek fel Az ősz a pedagógusoknak az is­kolakezdést jelenti. Nemrég is­mét nekünk, a szolnoki Mátyás király úti és a Délibáb úti iskola volt tanítóinak, tanárainak szó­lalt meg a csengő. A Mátyás ki­rály általános iskola vezetői, tan­testülete, szakszervezeti bizott­sága és közalkalmazotti tanácsa sok-sok éve rendszeresen nyug­díjas találkozóra hív bennünket. Izgatottan készülünk a találko­zásra, fontolgatva, hogy vajon kikkel találkozhatunk. És me­gyünk örömmel. Jó ilyenkor egy kis időre beül­ni a nevelői szobába, ahol szinte visszafiatalodva éljük át a pá­lyán töltött éveket. A friss nyugdíjasok még megtalálják saját aszta­laikat, székeiket. Kí­váncsian hallgatjuk az igazgatónő tájékoztató­ját az elmúlt év esemé­nyeiről. Velük örülünk az ered­ményeknek, a sikereknek, és szomorkodunk, ha kedvezőtlen híreket hallunk. Mindig megha­tó a gyerekek kedves műsora, mely a köszöntésünkre szolgál: szép versekkel és a mosolygós arcú néptáncosok előadásával. Köszönet érte a felkészítő kollé­gáknak! A prog­ramot fehér asz­tal mellett zár­juk, ahol élőké-' rülnek a régi és új fényképek, felidéződnek a már csaknem elfelejtett emlé­kek, és szóba kerül, mint a leg­fontosabb témák egyike, az uno­kákkal való büszkélkedés. Hamar elröpül az a két-három óra, amire sok szeretettel és fárad­hatatlanul készültek az iskola dol­gozói, hogy örömet szerezzenek nekünk nyugdíjasoknak, és ha rö­vid időre is, újra tanítóknak, taná­roknak érezhetjük magunkat. A legutóbb megjelentek nevé­ben megköszönöm a velünk va­ló törődést. Kívánom, hogy ez a hagyomány még sokáig tartson, és legyen részük a mostani ven­dégfogadóknak is a miénkhez hasonló fogadtatásban egyko­ron. Szautner Jánosné, Szolnok ■ Ha rövid időre is, újra tanítók­nak, tanárok­nak érezhetjük magunkat. IgjgHHP' Vetélkedtek . Az idén 140 éves szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói idén is részt vettek Rákóczétúrán. A tanulók elméleti és ügyességi felada­tokban is vetélkedtek a Tiszaligetben. A rendezvényen a városismeretek is szerepeltek, de volt mocsárjárás és számháború is. Lengyel Lászlóné, Szolnok Szerencsém volt: visszakaptam a pénztárcámat Nemrég a szolnoki vasútállomá­son egy bérlet vásárlását követő­en siettem az Ispán körúti busz­megállóhoz, hogy vidékre utaz­zam. Később azt tapasztaltam, hogy a pénztárcámat sehol sem találtam. Visszamentem a vas­útállomásra, és az információnál azt teljes tartalmával együtt visz- szakaptam. Köszönöm annak az ismeretlen, becsületes hölgynek a jóságát, aki nagy örömömre ott érintetlenül leadta. Szabó Józsefné, Szolnok Ötvenedik évfordulójukat ünnepelték Farkas Imre és Gál Erzsébet a közelmúltban ünnepelték az öt­venedik házassági évfordulóju­kat. Az aranylakodalom alkal­mából sok boldogságot, jó egész­séget kívántak az idős párnak a családtagjaik. Magyar Pálné, Tiszaföldvár (A jeles ünnepet együtt megélt há­zaspárnak lapunk munkatársai is minden jót kívánnak és gratu­lálnak! - a szerk.) ■ Új épületet avattak nemrég Szolnokon Campust kapott a főiskola — er­ről olvastam nemrég a lapban. Örülök, hogy megyeszékhelyün­kön sokmilliárdos beruházással megépülhetett a Szolnoki Főis­kola új épülete. Minden bizony­nyal a főiskola a város és a térség fejlődéséhez is hozzájárul, és re­mélem, a tizenöt éves intéz­ménynek van jövője. Szabó Valéria, Szolnok A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen leveleket nem közlünk. Leveleiket várjuk az Új Néplap Szerkesztősége 5000 Szolnok, Mészáros L. út 2. címre, írásaikat a zoltanne.szundi@axelspringer.hu internetes címre is elküldhetik. Az oldalt szerkeszti: Szundi Zoltánná. Egy szép nap a művészet jegyében telt kirándulás Hódmezővásárhelyre látogatott el nemrég kis csoportunk Egy szép őszi napon a szolnoki Damjanich Múzeum Baráti Kör negyvennégy tagja kirándulást tett Hódmezővásárhelyen. Első állomásunk Hézső Ferenc festő­művész műterme volt. Az idős mester bemutatta munkáit, és egyben Vásárhely művészeti életét is. Ellátogattunk az Alföl­di Galériába, ahol megtekintet­tük a Picasso Vásárhelyen elne­vezésű kiállítást, mely Picasso kerámiáinak művészetébe en­gedett bepillantást. Vásárhely és a francia Valla- uris testvérvárosok. Itt ismer­kedett meg 1946-ban Picasso a kerámia készítésével, és a hat­vanas évekig több mint négy­ezer alkotása vált ismerté. Az itt kiállított 41 kerámia mellett linómetszetek, fotók tették tel­jessé a látványt. A galéria másik kiállítása az 55. Vásárhelyi Őszi Tárlat, mely 1954 óta hazánk egyik legnagyobb hagyomá­nyokkal rendelkező kortárs mű­vészeti seregszemléje - itt fes­tők, grafikusok, szobrászok, ke­ramikusok 194 alkotásátláthat­tuk. Meglátogattuk még a Vásárhe­lyi Alkotóházat, ahol élmény volt munka közben találkozni az al­kotóművészekkel. Almási Józsefné, tanár Vidám családi délutánt tartottak az óvodában Szőlőszemezgető, szalonnasütéssel egybekötött, rendkívül jó hangulatú családi délutánt rendeztek a közelmúltban a szolnoki Pitypang Óvodá­ban. A szülők és a gyermekeik egyaránt jól érezték magukat a szórakoz­tató program során. „Egy pitypangos szülő" Történelmi darabkák, múltból visszapillantó Sok mindent megéltünk már (3.) Az első világháború után Szol­nok városa a New York-i, rossz feltételek mellett az országnak nyújtott kölcsönből részesült. Se­gítségével épült meg a Verseghy park (1926), a Tisza Szálló és Gyógyfürdő, a városháza mellet­ti bérház (1928). Később, már sa­ját erőből a Bábaképző (1926), fa- és fémipari szakiskola (gépi­pari), a várbéli Zagyva-híd (1927), több négyosztályos ele­mi iskola, MÁV-uszoda és vágó­híd (1928), posta (1930), gabo­natárház (1935), papírgyár (1936), a zsidó (1936) és a kato­likus kultúrház (1937), hitel­bank (1937), honvéd kórház (1942), cukorgyári bérpalota (1941), mezőgazdasági iskola (1938), közgazdasági iskola (1944). A város neves építési vál­lalkozói: Madas, Nagy, Kádas többszintes, modern lakóépüle­tet építettek. A századfordulótól, de különö­sen az 1920-as évek elejétől fogytak a vá­ros térképén a fehér foltok. A Fodor-telep (Hetényi kórház mö­gött), vásártér - Len­gyel telep (Interspar), Meggyesi telep (Rékasi út bal oldalán), Scheftsik telep (Városmajor út) túlnyomó részét házhelyeknek parcellázták fel. Rövid idő alatt szinte teljesen beépültek, így lett sok szegény család háztulajdo­nos. Szolnokon rendszeres autó­buszjárat 1921-ben indult, a vas­útállomás és megyeháza, megye­háza és kórház között. A helyi közlekedést és kisebb áruszállí­tást 1926-ban több mint 50 bér­kocsis (fiáker) oldotta meg. Ak­koriban indultak a helyközi autóbusz- járatok, és gazda­ságosak voltak a hajótulajdonosok személy- és árufu­varozásai is. Az év nagy részé­ben a Tiszán terményszállító uszályok vártak ki- és berako­dásra a tárház darui alatt. A gőz­fűrészeknél szinte alig látszott vízfelület a folyón pihenő szál­fáktól. Szurovecz Pál, Szolnok ■ Szolnokon rend­szeres autó- buszjárat 1921- ben indult. a í I 1 /

Next

/
Thumbnails
Contents