Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-05 / 258. szám

TÜKÖR ÚJ NÉPLAP — 2008. NOVEMBER 5., SZERDA Artista és ezermester egyben Pityu A világ legkisebb univerzális embere Szolnokon Pityu átalakított gépkocsija előtt. Ezzel az autóval szerezte meg a maratoni hosszú távú vezetés rekordját. A napokban érdekes élményben volt részem. Találkoztam Pityu­val, aki a negyvenes éveit tapos­sa, és mindössze 65 centiméte­res és 22 kilós. Számtalan do­loggal foglalkozik, és a világ szá­mos országában járt már, ahol mint a világ legkisebb szuper­sztárját konferálták fel. Pityu el­mondta, jobban szereti a világ legkisebb univerzális embere megjelölést, hiszen ha kell, he­geszt, fúr és farag. Artistaként három, szájjal le­felé lógó üvegen áll fejen, és fekve egyensúlyoz hengerre ra­kott deszkán. Külön érdekes­ség, hogy kétméteres, 130 kilós emberek között teljesítette Skó­ciában a Highland Games, azaff a híres hegyvidéki játékok fel­adataitól Végrehajtotta a kalapácsve­tést, sőt egy öt és fél méter hosz- szú, hetven kilós, felállított facö­löpöt dobott a háta mögé. Saját maga vezeti autóját, me­lyet az ő méreteire alakított át saját kezűleg. A váltót meghosz- szabbította, a pedálokhoz pedig odaerősített karokat szerelt — így éri el ezeket lábával. A maratoni hosszú távú versenyzés rekord­ját is magáénak tudhatja, hiszen a kiskunlacházi repülőtéren 34 órán keresztül autózott, mind­össze 8 óránként tartva negyed­órás szüneteket. Pityu édesapja és nagyapja is törpe növésű volt, míg édesany­ja, nagymamája normál magas­ságú. Felesége Is átlagos magas­sággal rendelkezik és a lánya is. “Kérdésemre, miszerint mekko­rák otthon a bútorok, nevetve mondta, hogy átlagosak. így a mindennapi élet dolgai is felér­nek számára egy testedzéssel. Autója az ő méreteihez viszo­nyítva akkora, mint nekünk egy teherautó. Az eredetileg pesti Pityu a hé­ten Szolnokon tartózkodik, hi­szen szombaton a Széchenyi-la- kótelepen láthatják a helyi lako­sok az általa alapított jégcirkusz műsorát. A jégtáncosok produk­ciója után egy speciális anyag­gal pillanatok alatt letakarják a színpadot, hogy hagyományos produkciókkal, artistákkal, álla­tokkal folytatódjon a műsor. A jégcirkusz létrehozásával pedig vitathatatlanul ő lett a világ leg­kisebb cirkuszigazgatója. ■ Négyesi Ildikó VÁLTÁSRA KÉSZEN AZ ÁRAMPIACON Az árampiaci liberalizáció egyelőre nem hozta el az iparágba azt az élénkülést, amire a piaci szereplők számítottak. Pedig számos vállalat jelentős megtakarítást érhetne el azzal, ha az áramcégek kínálatából a számára megfelelő szolgáltatást választaná. A szakemberek az alulinformáltsággal, illetve a bonyolult adminisztrációval magyaráz­zák az áramszolgáltatót váltó vállalkozások alacsony számát. A honlap mellett ügyfélmenedzserek segítenek a váltani szándékozóknak, teljes körű szakmai támogatást nyújt­va. A vállalkozásoknak már a téli idő­szakot megelőzően érdemes áttekin­teni a piaci kínálatot és ajánlatot kér­ni a felkészült szolgáltatóktól. Energetikai átvilágítás? A váltáskor a vállalkozások többsége az árak és a szolgálta­tás biztonsága alapján dönt. Fontosak ezek, de a Magyar Áramszolgáltató és más élvonalbeli cégek is nagy gondot fordítanak arra, hogy partnereik áramellátása zökkenőmén tes legyen. Ezért érdemes az alapszolgáltatáson túlmutató lehetőségekre figyelni, és nem pusztán rövid távú takarékos­kodásból választani új beszállítót. A MÁSZ energetikai auditot is kínál - ez a többletszol­gáltatás szerves része a cég kínálatának: így valóban testreszabottan, az ügyfél igényeinek megfelelően szol­gáltat energiát a vállalat. A rugalmasság mellett ez a személyes kapcsolat és tanácsadás az, amivel a legjobb szolgáltatók kiemelkednek versenytársaik közül, w Mit jelent a piacnyitás? Számos kis- és középvállalkozást érintett a január eleji piacnyitás: ők mér a tényleges piaci körülmények'között, több áramszolgáltató közül választhatják ki, kitől vásá­rolják az elektromos áramot. Az újdonsült piac szolgálta­tói ezekre az igényekre, illetve a váltás minél zökkenö- mentesebbé tételére a végrehajtási utasítások késői megszületése miatt nem egyformán tudtak felkészülni. 2008 januárjában a Magyar Áramszolgáltató Kft. (MÁSZ) elsők között állt partnerei rendelkezésére a megfelelő in­formációkkal. De a vállalkozások alulinformáltsága miatt sokan ma is kedvezőtlen konstrukcióban kapják a műkö­désükhöz elengedhetetlen elektromos energiát. Miért váltsanak a vállalkozások? A piacnyitás óta könnyebb lett a vál­tás folyamata és az élen járó szolgál­tatók felkészültebben várják a váltá­son gondolkozó cégeket. A MÁSZ élen jár a váltás folyamatainak egy­szerűsítésében: a www.masz.co.hu honlap alapos tájékoztatást nyújt a lehetőségekről, és az ajánlatkérést is leegyszerösiti. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKECSKE Tiw,p,r,i ' GYÓGYVÍZ-FEDETT USZODA-JACUZZI-SZAUNA -INFRASZAUNA-ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-22 óráig __. Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu ri K»‘‘ üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Csak óvatosan, hamarosan jön a tél! akció A rendőrség a megváltozott közlekedési viszonyokra figyelmeztet HALLGAT Eddig talán kevésbé ismert név volt Katy Perry, ám az ameri­kai, 23 éves hölgy tett róla, hogy immár világszerte felfi­gyeljenek rá. Ugyanis leg­újabb, One Of The Boys című albumával egy csapásra meghódí­totta a toplistákat. A szókimondó énekesnő abba a pop-rockos vo­nulatba illik bele, melynek képviselői Courtney Love, Gwen Stefani, Lilly Allen, Robyn, Pink, no és persze Ma­donna. Ezek a nőuralom, azaz girlpower meghatározással il­letett zenék mind olyanok, amelyek roppant fülbemászó- ak, dinamikusak, de azért az érzelem sem hiányzik belőlük. Katy Perry albuma pedig pont ilyen. Hiszen olyan dolgokról énekel, amelyekben a szexuali­tás igencsak nyíltan megjele­nik, mint például a már sláger I Kissed A Girl című dalban. Azért a dinamiku­sabb tempójú számok közé beférnek a las­súbb, balladás dalok is. Katy Perry egyéb­ként nemcsak éne­kel, hanem egyben a dalok szerzője is, aki olyan se­gítőkre talált, mint Dave Ste­wart a Euryfhmicsből, aztán Glen Ballard, aki a No Doubt- nak és Alanis Morrisette-nek írt dalokat, vagy Greg Wells, aki Mika és Natasha Bedingfield dalszerzője is volt már. (Katy Perry: One Of The Boys. Kiadó: EMI) • B. Gy. A tél közeledtével, a megválto­zott időjárási viszonyok bekö­szöntővel, az úttesten megjele­nő páralecsapódások, sárfelhor­dások, falevelek megjelenésével együtt megnövekednek a közle­kedési balesetek. Az év második felében öt-tíz százalékkal is több személyi sé­rüléssel járó közúti baleset törté­nik, és ugrásszerűen emelkedik a koccanások száma is. Emiatt a 3 rendőrség mindig igyekszik az 1 év ezen időszakában akciókat = szervezni a megelőzés érdeké- | ben. November 6-án, csütörtökön 2 15 és 21 óra között a rendőrök fo- A Ford Sándor Service vezetője, Sándor Ferenc (jobbra) ezer láthatósági kozottan ellenőrzik majd me- mellényt adott át a rendőrségnek a gyalogos- és kerékpáros-közlekedés gyénk Útjain a járművek felké- biztonságosabbá tételére. Az adományt Molnár Miklós ezredes vette át. szításét a megváltozott időjárási körülményekre. A széles körű akció során kiemelt figyelmet él­vez a járművek műszaki állapo; ta, valamint a világító- és jelzőbe­rendezések üzemképessége. November 8-án, szombaton nyílt közlekedésbiztonsági napot tart a megyei rendőr-főkapitány­ság a Nemzed Közlekedési Ható­ság szolnoki kirendeltségével közösen. A szolnoki kirendelt­ség Indóház úti telephelyén ezen a napon ingyen vizsgálják át a 3,5 tonna alatti gépkocsikat a szakemberek. A járművek át­vizsgálásán túl más, színes és hasznos programok is várják majd az érdeklődőket. ■ SZÓLJON Hadd szóljon! TÁMADÁS A FÖLD ELLEN 44. RÉSZ Georgij Martinov regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA 4 SZÓLÍTÁSRA RÉM NAN62JK VÁLASZ. VIKTOR NAGYON VARSA ÍZT A TALÁL hozást-, aNíoverimn, may h/ába jött. K r ¥

Next

/
Thumbnails
Contents