Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-24 / 274. szám
2 MEGYEI TŰKÖR ÚJ NÉPLAP - 2008. NOVEMBER 24., HÉTFŐ POSTÁNKBÓL Nem éreztük a nővérhiányt Arról olvastam az Új Néplapban, hogy az egészségügyi dolgozók lassan elfogynak a betegágyak mellől. A közelmúltban édesanyám több hétig a szolnoki Hetényi Géza Kórházban feküdt betegen, nem csak egy osztályon. Azt tapasztaltuk (ő betegként, én látogatóként) ez alatt az idő alatt, hogy a kórházban dolgozó személyzet - orvosok, ápolók és mások - nagy hozzáértéssel, kedvességgel, szolgálatkészen látták el a betegeket. Édesanyám szerint betegként egyáltalán nem lehetett érzékelni azt, hogy nővérhiány lett volna a kórház azon területem, ahol őt vizsgálták, gyógyították, majd ápolták. Csak köszönettel tartozunk mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a fizikai és lelki felépülésében. N. JÁNOSNÉ, SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE 5001 SZOLNOK, PE 105. Villámkérdés, villámválasz Hogyan igényelhetek útlevelet? - kérdezi egy olvasó. *■ Személyesen, bármely okmányirodában. A fénykép (csakúgy, mint a többi okmány esetében) helyben készül. Útlevéligényléshez szükség van egy érvényes személyazonosító okiratra, a régi útlevélre (ha volt). Az adategyeztetéshez jó, ha magával viszi a születési és a házassági anyakönyvi kivonatot. Az útlevél ára az érvényességi időtől függ, öt évre 6 000, tíz évre 10 000 forint. Hetven éven felülieknek tíz évre 1 500 forintba kerül az úti okmány. Az illetéket készpénz-átutalási megbízáson kell befizetni a postán. A csekk az okmányirodában igényelhető. Kérdését felteheti a velemeny@szoyon.hu internetes címre is! Berobogott az Egészség Karaván megelőzés Egy napig ingyenes szűrővizsgálatokat végeztek Szolnokon Szombat délelőtt Szolnokra is megérkezett az Egészség Karaván, amely különböző szűrővizsgálatokon keresztül hozta testközelbe az észak-alföldi régió legfontosabb európai uniós finanszírozással létrejött egészségügyi fejlesztéseit. Németh Gergő A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében több mint huszonötmilli- árd forint ráfordítással valósult meg a három leginkább rászoruló régió — Észak-Magyaror- szág, Észak-Alföld, Dél-Dunán- túl — egészségügyi ellátásának felzárkóztatása. Az eredményeket az Egészség Karaván című tizenkét állomásos rendezvény- sorozattal mutatják be a három érintett régióban, melynek részeként november 22-én, szombaton Szolnokra, a Hild térre is befutott az Egészségkamion, ami egy mobil szűrő- és vizsgálóközpontként működik. A kamion szakszemélyzete a helyszínen egészségfelméréseket végezett a lakosság körében. A kamionon volt digitális vérnyomás, koleszterin-, vércukorszint-, testtömegindex- és testzsírszázalék-mérés, szív- és érrendszeri rizikómeghatározás, prevenciós, illetve személyre szabott tanácsadás is. Az egészségügyi szűrések mellett a szűrőkamionon a helyi fejlesztéseket bemutató fotókat, valamint a fejlesztésről készült kis- filmeket is megtekinthették az érdeklődők. — Ez a busz kéthétnyi várakozást vált ki a háziorvosnál - mondta el Vidor Eszter, az Egészség Karaván kelet-magyarországi állomásainak sajtószóvivője. - Csak a háziorvosi praxisban elérhető vizsgálatokat tudjuk megcsinálni. Egy nap négyszáz ember szűrését tudjuk elvégezni. Szerencsére fiatalok és Idősebbek egyaránt jönnek. Előbbi korosztály - főleg a hölgyek — arra kíváncsi, hogy mennyire van elhízva. Ez azért is érdekes, mert a fiataloknál is egyre nagyobb probléma a súlyfelesleggel való küzdelem. Már plusz tíz-tizenöt kiló is megterhelő a szervezetünk számára. Előfordulhat rejtett elhízás is, ami azt jelenti, Az Egészség Karaván szolnoki rendezvényének egyik neves vendége Debreczeni Zita volt (balra), aki jó néhány szűrővizsgálatot végeztetett el hogy a szövetek között rakódott le a zsír és ennek nincs kívülről látható jele. Ez például az elhízásanalízis során könnyen kideríthető, majd kezelhető. Talán mondani sem kell, az idősebb korosztályt inkább a vérnyomása, a vércukor-, illetve koleszterinszintje érdekelte. — Remek ötletnek tartom ezt a kezdeményezést - tudtuk meg a szolnoki Gyovai Istvánnétól. - Itt gyorsabban kerül sorra az ember, mintha elmenne a saját háziorvosához. Most igazán újat nem tudtam meg az egészségemről, csupán a vérnyomásom a magasabb a kelleténél, de tudja, ez már bizony a korral jár. Amúgy semmi bajom a vizsgálatok szerint. Ez nem véletlen, hiszen megpróbálok egészségesen élni, ha tehetem kinn vagyok a friss levegőn, sokat szöszmötölök a kertben. Rengeteg gyümölcsöt és zöldséget fogyasztok, illetve a szárnyashúst részesítem előnyben.- Az unokám mesélte a múltkorában, hogy lesz egy ilyen szűrőkamion, ahol különböző vizsgálatokat végeznek el, ingyenesen. Mivel az utóbbi pár évtizedben nagyon sok gondom volt az egészségemmel, sokat jártam kórházba, úgy véltem, nem árthat egy újabb teljes vizsgálat. Az utóbbi időben gyakran fáj a fejem és lázas is sokszor vagyok, abban reménykedem, hogy ennek itt most kiderül az oka. jelenleg az eredményeim értékelésére várakozom. Egyébként az embernek sohasem szabad restnek lennie, ha a saját egészségéről van szó, bátran el kell menni a különböző szűrésekre, mert lehet, ezzel mondjuk egy komolyabb betegségnek vehetik elejét - mondta Sléder Mihályné. Az egészségügyi roadshow egyes helyszínein helyi illetőségű hírességek vesznek részt, akik szintén alávetik magukat a különböző vizsgálatoknak. Szolnokra Judy, a Groove House énekese, egy másik ismert előadó, Anita, valamint Debreczeni Zita modell kísérte el az egészségkamiont útjára. — Magamtól biztosan nem mennék el egy ilyen részletes kivizsgálásra - kezdett mondandójába Debreczeni Zita, aki mint ismert személyiség igyekezett példát mutatni az utca emberének, hogy bátran éljen a lehetőséggel és vizsgáltassa meg magát. — Szerintem az emberek zöme szeretne odafigyelni az egészségére, ám nem jut arra ideje, hogy elmenjen minden szükséges vizsgálatot megcsináltatni. Én egy kicsit tartok is az olyan vizsgálatoktól, ahol vért kell venni, mert nem szeretem, ha megszúrnak tűvel. Most is el kellett, hogy tereljék a figyelmem. Egyébként a vércukor- szintem és a vérnyomásom jó, az összkoleszterinszintem már annyira nem. Annyit mondtak még, hogy az arányaimhoz képest kevés a testizomzatom, az igazi az lenne, ha 62 kilós lennék a 170 centis magasságomhoz. Én jelenleg 54 kiló vagyok. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Híföd aóijeni SZOUON.hu A SZOINOK-JÁSZKUN ONLINE Sikeres volt a város saját szűrési programja JÁNOSiNÉ DR. BENE ILDIKÓ. OZ egészségügyi bizottság fide- szes elnöke, a rendelőintézet vezető főorvosa Tiszta Szívvel Szolnokért címmel indította útjára az önkormányzat lakossági szűrőprogramját, mely minden előzetes várakozást felülmúlóan sikeres rendezvénnyé nőtte ki magát. A VÉRVIZSGÁLATOK, vérnyomásmérés, koleszterinszűrés, szemvizsgálat, csontsűrűség ellenőrzése, illetve megannyi fontos ingyenes vizsgálat minden városrész polgáraihoz eljutott, így sok ezren kaphattak pontos képet egészségi állapotukról. MINT AHOGY dr. Bene Ildikó korábban lapunknak elmondta, jövőre szeretnék, ha a fiatal lányok részt tudnának venni egy méhnyakrákszűrésen, és védőoltást is kapnának. Ennek több tízmilliós nagyságrendű költségeit is igyekszik előteremteni ön- kormányzat. Rotary-bál. Immár hetedik alkalommal rendezték meg a szolnoki megyeházán a Jótékonysági Rotary-bált. A táncmulatság bevételét ezúttal a Máltai Szeretetszolgálat szolnoki, fogyatékosokat ellátó intézményének és a szolnoki szabadtéri játékokra ajánlja fel a Rotary Klub. Akadálpentes épületeket avatnak Rákóczifalván Immár akadálymentes Rákóczifalván a polgármesteri hivatal és az egészségház. A komplex beruházás a helyi önkormányzat és a Mozgássérültek Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Egyesületének Rákóczifalvai Csoportjának közös, sikeres pályázatával valósulhatott meg. A kivitelezés elkészült, november 26-án, szerdán délután kettő órakor ünnepélyesen is átadják - a fogyatékkal élők használatba is vehetik - a létesítményt. Az átadás után fórumra is invitálják a résztvevőket, ahol az esélyegyenlőségről és a helyi akadálymentesítési lehetőségekről, megoldásokról beszélgetnek az érintettek bevonásával. ■ Rimóczi Á. A válság nem írhatja felül E|öször a cím a történelmi egyezséget Céi Wkonyban Nem eshet áldozatul a gazdasági válságnak az a megállapodás, amelyet a nyár folyamán írt alá a kormány és a közúti közlekedési szolgáltatók érdekképviseletei. Az egyezség az ágazat versenyképességének javítását szolgálja - emlékeztetett Szolnokon, a szervezet regionális tagi találkozóját megelőző sajtótájékoztatón a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestü- lete - NiT Hungary ügyvezető főtitkára. Dittel Gábor szerint éppen ezért az érintett munkáltatók jelentős részének létkérdés a beígért állami segítség, amely ráadásul nem kerül annyi pénzébe az országnak, amelyet megtakarítva könnyebb lenne átvészelni e nehéz időszakot. A paktum részleteiről szólva a vezető elmondta: a legfontosabb, hogy célzott intézkedésekkel orvosolható az a krónikus munkaerőhiány, amely a rendszerváltás óta jellemzi a gépjármű-vezetői hivatást. A megállapodásnak köszönhetően ugyanis éppen a borsos árú - akár 800 ezer forintra is rúgó - képzés rendszerének hatékonyabbá tételére és finanszírozására sikerült megoldást találni. Ezt erősíti az a napokon belül megnyíló 150 milliós keret is, amelynek révén a pálya iránt vonzalmat érző fiatalok ingyen juthatnak hozzá a kamion-, illetve autóbuszsofőri végzettségekhez. ■ Bugány J. Pályázatot nyújtott be Tiszavár- kony az „Intelligens közösségi szolgáltatói terek” elnevezésű kiírásra, tudtuk meg Mészáros Zoltán polgármestertől. Mint elmondta, két alkalommal is jól kell venniük az akadályokat. Első lépésben a cím elnyerése a cél, majd azt követően már konkrétumokkal, a műszaki tartalommal és a költségvetéssel is pályázni kell. S hogy mire is szeretnék használni a remélhetőleg majd elnyert támogatást? A település kis iskoláját újítanák fel, alakítanák át. Ez az ingatlan valamikor a község általános iskolája volt, egy ideje azonban már kihasználatlanul állt. ■ M. G. A. A I J I