Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-22 / 273. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. NOVEMBER 22., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 3 EEHHH91 Kunszentmárton csalók sokba került egy helybélinek az óraleolvasás. Csütörtökön, a kora délutáni órákban megjelent lakásánál három, általa ismeretlen személy. Azt állították, hogy a villanyórát jöttek leolvasni. Miközben elterelték a sértett figyelmét, közel 700 000 forintjától szabadították meg. mrfk Nagykörű pályáznak a település pályázatot ad be a Gyermek- élelmezési Alapítványhoz. Amennyiben nyernének, az azt jelentené, hogy 20 gyermek kaphatna évente élelmezési támogatást, melynek összege fejenként 75 ezer forint lehet, mondta el a település polgármestere, Veres Nándor, bfv Szelevény felújítás a helyi művelődési ház tetőhéjszerkeze- tének cseréjét végzik a szakemberek. A beruházás 4,5 millió forintba kerül, melyre pályázat útján nyert az önkormányzat pénzt. A munkálatok várhatóan még a héten elkészülnek, tudtuk meg Pánczél Ferenc polgár- mestertől. NI Szolnok AUTŐTOLVAJ Egy helybeli lakos Thököly úti lakása előtt parkolt le személyautójával szarda délután, azonban a késő esti órákban már hűlt helye volt járművének. A lépcsőház elől kötötte el ismeretlen tettes a másfél millió forintot érő Volkswagen Golfot, melynek országos körözését a rendőrség elrendelte, mrfk Törökszentmiklós gyűjtöttek Hulladékgyűjtés volt a közelmúltban a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában. Az ökoiskola címet viselő intézményben nagy hangsúlyt fektetnek, hogy felhívják a diákok figyelmét a környezet megóvására. A diákok 12 999 kilogramm papírt és 2382 kilogramm vasat gyűjtöttek össze, ng Tőrökszentonildós betörés Egy lakatlan házat látogattak meg a betörők szerdára virradóra. Az ismeretlen tettesek kifeszítették a ház hátsó ajtaját, bementek és amit tudtak, összeszedtek. A tolvajok mintegy 50 000 forintos kárt okoztak, mrfk Zagyvarékas ügyelet a település november elején csatlakozott az újszászi alközponttal működő kistérségi központi ügyelethez. A csatlakozás anyagilag kedvező Zagyvarékasnak, és így minden nap elérhető az orvosi ügyelet, rá Habara Sándorné azokkal az iratokkal fordult szerkesztőségünkhöz, amelyeket a Szolnok Városi Ügyészséghez nyújtott be Nem csitulnak az indulatok rákócziújfalu Már tettlegesség miatt született feljelentés Egyre mélyül a polgár- mester és ellenzéke között a nézeteltérés Rákó- cziújfaluban. Feljelentés feljelentést követ, miközben mind durvább atrocitásokról hallani. Géléi József „Alulírott Habara Sándorné, Rákócziújfalu község önkormányzati képviselője, feljelentést teszek a Btk. 229. paragrafus 1. bekezdésébe ütköző, hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt Papp János polgármester ellen” - áll a Szolnok Városi Ügyészségnek címzett feljelentésben. — November 19-én délelőtt hivatalos ügyek intézése miatt tárgyalásokat folytattam a polgár- mester irodájában Papp Jánossal és dr. Takács Zsófia jegyzőnővel. Mikor a polgármester érvei elfogytak, számomra megmagyarázhatatlan módon vetett véget a tárgyalásnak. Takarodj kifelé felszólítással a jobb karomat megragadva kilökött az ajtón úgy, hogy a tőlem két méterre lévő titkársági asztalra estem, s az egyik irodai tárgy megsértette a jobb szememet, ahol másfél centis véraláfutás keletkezett — mesélte a képviselőnő. Az elhangzottakból ítélve ez már nem egy szokványos szóváltás volt a polgármester és ellenzéke között, minden korábbinál súlyosabb váddal illették a falu- vezetőt AZ egyes képviselők els& sorban azt a 7 millió forintot kérik számon Papp Jánoson, melyet ő a testületi határozat hiányában kifizetett Vass Józsefnek az óvoda és tálaló- konyha pótmunkái kapcsán. - nem volt választási lehet& ségem, lévén a fővállalkozó hivatalos levélben jelezte, ha nem kapja meg azonnal az augusztus óta neki járó pénzt, lebontja raktári anyagait - közölte Papp János polgár- mester. -Ez azt jelentette volna, hogy hétfőtől nincs közétkeztetés és megszűnik az óvodai ellátás. Úgy érzem, ha ezt választom, akkor követek el- Hogy az elején kezdjem: a rendőrséget én hívtam ki, azaz ha bántalmazom a képviselőnőt, a józan ész szerint nem én értesítem a hatóságot — felelte a vádakra Papp János. - Szerdán délelőtt munkaértekezletet tartottunk az irodámban, amikor Ha- baráné bekopogott és a jegyzőnőtől a november 12-i testületi törvénysértést. Nekem, mint polgármesternek kötelességem az önkormányzat kötelezően ellátandó feladatait biztosítani. A másik ütközőpont köztünk az ad hoc bizottság megalakulása. Azt gondolom, az ön- kormányzati törvény szellemével ellentétben, állították fel, működése törvénytelen. Arról nem is beszélve, hogy például a gazdasági szakértőnek felkért Kecskés Jánost a Debreceni ítélőtábla 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hivatali visszaélés, sikkasztás és magánokirat-hamisítás miatt ülés határozatait kérte. Mivel még a jegyzőkönyv sem készült el, melyre 15 napos határidőt szab meg törvény, így értelemszerűen a határozat sem volt kész. Megkértem a képviselőnőt, hogy pár perc, és a jegyzőnő a rendelkezésére áll. Megpróbáltam becsukni az ajtót. Nem tudtam, mert a lábával megakadályozta azt. Többszöri felszólításomra sem volt hajlandó az ajtóból elmozdulni, ekkor kihívtam a tiszafóldvári rendőrséget, és jogi útra tereltem a dolgot, mondván hivatali visszaélést követ el Habara Sándorné képviselői minősítésében azzal, hogy akadályoz a munkavégzésben. Kérdésére válaszolva: nem ütöttem meg, nem löktem el a képviselőnőt, s ezt tanúkkal tudom bizonyítani. Szerintem Rákóczi- újfaluban megállt az idő, úgy vélem egyes képviselők önös érdekei miatt nem tudunk fejlődni. Én, mint Rákócziújfalu önkormányzatának polgármestere minden döntésemért vállalom a felelősséget, de lassan minden energiám arra megy el, hogy kivédjem a személyemet ért támadásokat. Pedig nem ez lenne a feladatom. Az óvoda és a tálalókonyha felújítása a vita tárgya MÉSZÁROS GÉZA A védőszent örömére is két éven belül átgörgetik az avatóhordót az új szolnoki hídon. S aztán használatra átadják ezt a hosszú, keskeny tiszai átkelőt gyalogosnak, kerékpárosnak. jómagam, lelkes bicajos- ként, nem titkolom örömömet. A látványterveket elnézegetve nekem rendkívül tetszik ez a tiszavirág alakúra formált hidacska, amelynek ugyan még pillérei sem állnak, de hasznát máris látom. A főiskolai campus hallgatói, a strandfürdő vendégei, vagy a sportcsarnokok látogatói is minden bizonnyal nagy lelkesedéssel tekintenek a leendő beruházás elé. Ám ezúttal is akadnak ünneprontók, s kérdik fáradhatatlanul: miért nem autós közlekedési híd épül a Tiszán. Egyébiránt egyet a Csáklya utcánál, egyet pedig Tiszapüspökinél terveznek megvalósítani, de ezek a pályázatok egyelőre kormányfői aláírás nélkül hevernek az irodaasztalon. Ez van! A fanyalgók tekintsék ezt áthidaló megoldásnak. annyi bizonyos, rajtam kívül tudok még egy elégedett alakot: a vártemplom oldalában szoborként álldogáló Nepomuki Szent Jánost, aki akkor is boldog, ha soha nem sétál és kerekezik át a Tiszavirág-hídon. Ő ugyanis a hidak védőszentje! A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOUON.HU-N: Nemzetközi szinten elismert közlekedési tudás Döntött a kormány: lesz gyaloghíd Szolnokon Olaj-tábor: az első számú közellenség? Az asztalra lökte a polgár- mester a képviselőt? ^ Háza elől vitték el autóját a tolvajok Több milliárd forintot nyertek megyei iskolák- Összesen kétmilliárd-nyolc- százhatvannégymillió forintot nyert hét Szolnok megyei település nyolc intézménye iskola- fejlesztésre — mondta Rózsa Endre, szocialista országgyűlési képviselő tegnapi, Botka La- josnéval közös sajtótájékoztatóján. Több mint ötmilliárd forint értékben fejlesztik 2013-ig Jász-Nagykun-Szolnok megyében az iskola- és óvodahálózatot. A következő évben lesz forrás az önkormányzatok által fenntartott színházak, kultúr- házak, óvodák és iskolák felújítására. A költségeket részben uniós pénzből állják, állami pénzből pedig 27 milliárd forint áll rendelkezésre. ■ N. I. Uj műtéti eljárás Szolnokon máv kórház A megyében először ültettek be vállprotézist Folytatás az 1. oldalról —Á rászoruló betegek egy részénél csak ezzel a beavatkozással lehet megszüntetni a krónikus fájdalmat és javítani az életminőséget-vette át a szót dr. Kiss Jenő, a budapesti János Kórház ortopédosztályának vezető főorvosa, aki a műtéti teamet is vezette. Magyarországon ő az egyik legtöbb vállprotézis-beültetést végző, nemzetközileg is elismert szakember.- Sokkal nagyobb igény lenne ezekre a műtétekre, mint amennyit valójában végeznek. Sokan azonban nem is tudnak erről a lehetőségről. A betegek nagy része idős korú. A vállízü- let nem teherviselő, ezért ha fáj is a válluk, megpróbálnak ezzel együtt élni, nem úgy mint például a teherviselő térd- és csípő- ízületi elváltozásaikkal. Pedig számukra nemcsak a fájdalmat megszüntető, de az életminőséget javító is lenne ez a beavatkozás. A fiatalok esetében más a helyzet. Náluk ez a beavatkozás nemcsak az életminőségen javíthat, de még a munkaképességet is visszaállíthatja - mondta el dr. Kiss Jenő. De hogyan zajlik egy ilyen műtét?- Először is a beteg ízületi felszíneket megfelelő célműszerekkel eltávolítjuk - kezdte dr. Kiss Jenő. - Ezután az eltávolított részek helyére beültetünk egy fémből és műanyagból készült protézist, amely a csípő- és a térdprotézisekhez hasonlóan, teljes mértékben szövetbarát. A műtét során kiemelt fontosságú lépés az ízületet környező izmok, inak, ízületi tok tökéletes helyreállítása, hiszen a későbbiekben csak így lehet tökéletes a vállöv működése. A jó eredmény eléréséhez nélkülözhetetlen a műtétet követő utókezelés. Egyes esetekben három hónap intenzív utókezelés is elegendő lehet, de legtöbbször hattól tizenkét hónapig terjedő komplex rehabilitációs program elvégzése szükséges a jó eredmény eléréséhez, tudtuk meg dr. Kiss Jenőtől. ■ B. F. V. Ünneplő nyugdíjasok. Tízéves születésnapját ünnepli a szolnoki Széchenyi nyugdíjasklub, ebből az alkalomból jöttek össze tegnap délután a Hild Viktor Városi Könyvtárban, ahol a köszöntőket követően műsorral és zenével szórakoztak az egybegyűltek. I t i 4