Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-18 / 269. szám
ÚJ NÉPLAP-2008. NOVEMBER 18., KEDD SPORT Nagy falatnak bizonyult a éllovas a MÁV tekézői számára Későn ébredt a Mezőtúr kézilabda A Rákóczifalva ellen megszenvedett a Székács csapata így szerepelnek együtteseink a nemzeti bajnokságokban A férfi teke Szuperliga nyolcadik fordulójában a Szolnoki MÁV a tabella élén álló szegedi csapatot fogadta. SZOLNOKI MÁV—SZEGEDI TE 1:7 (3640:3772) Szolnok: Fehér 630, Hűvös 556, Bíró N. 627, Molnár 610, Bóta 603, Bíró E. 614 fa. Ifi: 4:0 (1184:1089, Rozsnyai 559, Mogyorósi 625 fa) A hazai együttes nyitóembere, Fehér Béla remek mérkőzésen győzte le az egykori szolnoki Kakuk Leventét, a folytatásban azonban elmaradtak a sikerek. A még ifjúsági korú Hűvös Zsolt az első pályán ugyan megverte ellenfelét, a végső győzelmet nem tudta megszerezni. A második körben Bíró Norbert és Molnár László is megpróbált mindent, de a hibátlanul játszó vendégek bizonyították, hogy első helyük nem a véletlen műve. A befejező kettős is szoros csatát vívott, ám a szettpontokat ismét a szegediek gyűjtötték be. NB II.: MEZŐTÚRI AFC—SZENTES 6:2 (2843:2765) MAFC: Rácz 496, Egei 500, Szakács 493, Juhász 454, Bordács 468, Polgár 432 fa. iG.G. Vargyas Lászlót, a volt herényi bekket köszöntik Ma este, az SC Csíkszereda elleni Mol-ligamérkőzés előtt köszönti a Dunaújváros jégkorongcsapata a visszavonuló hátvédjét, Vargyas Lászlót. A kiváló gyergyói hátvéd 1990 augusztusában érkezett Magyarországra, az első öt szezonban az azóta megszűnt Jászberény erőssége volt. 1995-től játszott a dunaújvárosi alakulatban, amellyel háromszor lett bajnok. - Több nagyszerű élményben volt részem, az egyik, amikor 1996-ban a Budapest Sportcsarnokban bajnokok lettünk. A munkám miatt viszont most már nem tudok maximálisan a hokira koncentrálni, így meg nincs értelme - mondta a 38 esztendős Vargyas László, aki a román junior válogatottal a világ élmezőnyében is szerepelt. ■ Ezúttal csak a győzelemnek örülhetett a törökszentmiklósi Székács csapata, közülük Oneth Krisztián (labdával) három gólt vállalt A férfi kézilabda NB II., 9. fordulójában két megyei rangadót is játszottak. Munkatársainktól SZÉKÁCS KE-SZOLNOKI FŐISKOLA-RÁKÓCZIFALVA KK 32-28 (15-15) Törökszentmiklós, 200 n. V.: Pusztai, Sipos. SZÉKÁCS: Polgár — Fátyol 3, Varga R. 4, Bakos 3, Oneth 3, Göblyös D. 4, Berta 7. Csere: Tóth P., Petrezselyem (kapusok), Sivák 2, Csanádi A., Csanádi V., Gulyás 6, Ács A. Játékos-edző: Szloska Krisztián. RÁKÓCZIFALVA: ANDA - NAGY L. 6, Kovács I., Veréb 5, CZÖVEK 6, Németh G. 4, Kovács K. 2. Csere: Makai (kapus), Boros, Tóth B. 1, Biró Zs., Zelo- vich 4. Játékos-edző: Tóth Bar-' nabás. A mérkőzést megelőzően kevesen fogadtak volna a vendégek győzelmére, hiszen a címvédő, a tabella harmadik helyén álló hazai csapat az utolsó helyezett, tartalékos újonccal találkozott. A mérkőzés azonban másképp alakult. A Székács sokadik alkalommal görcsösen, érthetetlen módon elfogódottan kezdett. Súlyos védekezési hibák és kihagyott gólhelyzetek sora jelezte, hogy a csapat fejben nem érkezett meg a mérkőzésre. Ennek köszönhetően a félidő végére 15-15-öt mutatott az eredményjelző. A második félidőben sem változott a játék képe. A Rákóczifalva követő emberfogással igyekezett kikapcsolni a játékból Gulyást, aminek következtében a hazai csapat gyors játékosai rendre utat találtak a vendégek védőfalában. Elhúzni azonban így sem sikerült a címvédőnek, mert a saját kapujuk előtt továbbra is egymást követték a védekezési hibák. A 48. perctől Gulyás és Bakos találataival sikerült négygólos előnyt szerezniük, amelyet a vendégek már nem tudtak kiegyenlíteni. A Székács KE teljesítménye több mint elgondolkodtató a Békéscsaba elleni idegenbeli rangadó előtt. KOVÁCS BÉLA {KLUBELNÖK): - Elnézést kérünk közönségünktől a teljesítményünkért. Reméljük, a héten sikerül rendezni a sorainkat. TÓTH BARNABÁS: - Tartalékos összeállításban sem okoztunk csalódást a címvédő otthonában. MARTFŰI KKKE—MEZŐTÚRI AFC 29-28 (16-10) Martfű, 150 n. V.: Garamvölgyi, Varga. MARTFŰ: TÚRÓCZI - Prigl T. 1, Serfőző Á. 3, Kovács Á. 3, Gürtler, FEKETE 9, Serfőző D. 1. Csere: Major (kapus), BÁNFI 7 (5), KOVÁCS A. 4, Kovács T., Kovács J. 1(1). Játékos-edző: Kovács József. MAFC: Szikora - Ducza 2, Szelei 3, Icsa 1, Szabó I. 2, FELFÖLDI 11 (2), Ladányi 3. Csere: Ratkai (kapus), MOLNÁR 6, Farkas. Edző: Petrovszki György. A szomszédvárak csatáját a házigazdák türelmes támadójátékkal, míg a vendégek kapkodva és sok technikai hibával indították. Amikor Túróczi kapus is elkapta a fonalat, ötgólosra (9-4) nőtt a különbség a felek között. A mezőtúriakon az időkérés sem segített, a hazai együttes tetemes előnyre tett szert a szünetig. A második félidőre mintha egy másik vendégcsapat jött volna ki: Molnárék összeszedettebben és nagyobb koncentrációval játszottak, így néhány perc alatt megfelezték a különbséget (17-14). Közelebb sokáig mégsem jutottak, mert a másik oldalon a remeklő Fekete Károly átlövései is rendre utat találtak a kapuba. A hajrában volt lehetősége a túri alakulatnak, hogy legalább az egyik pontot kiharcolja, de két perccel a vége előtt, 29-27-nél ziccert hibáztak, így Felföldi sokadik gólja már csak a szépítésre volt elég. kovács József: - Az első félidei fegyelmezett játékunknak köszönhetjük a fontos győzelmet. PETROVSZKI GYÖRGY: - ROSZ- szul játszó csapatom a mérkőzés elejét átaludta, a hajrát pedig későn kezdte. További eredmények FÉRFIAK: Békéscsaba-Török- szentmiklósi KE 22-26, Mo- gyoród-Abony 29-25. Nők Abony-Kistelek 32-26, Újkí- gyós-Túrkeve 29-33, Békéscsaba II.-Martfű 43-29, Gyöngyös-Yoshi Trans 32-30, JTKF-DSE-Mátészalka 23-34. Férfi kosárlabda NB 1/A 1. Atomerőmű 5 0 438-344 1,000 2. Falco 5 1 576-456 0,917 3. Albacomp 6 5 528450 0,917 4. Dombóvár 5 1 467445 0,917 5. PVSK 4 2 500474 0,833 6. Ólai KK 3 2 424-397 0,800 7. Sopron 3 3 507492 0,750 8. Kecskemét 3 3 491484 0,750 9. Körmend 2 3 405-387 0,700 10. ZTE 2 3 417413 0,700 11. Kaposvár 2 4 468491 0,667 12. Nyíregyháza 1 5 495-517 0,583 13. EnterNet 0 6 439-624 0,500 14. Debrecen 0 6 396-572 0,500 Következő mérkőzések: Szolnoki Olaj KK—Atomerőmű SE, kedd, 18.00., Kaposvár—Szolnoki Olaj KK, szombat, 18.00. Női kosárlabda NB 1/A 1. Sopron 8 0 824-441 1,000 2. Pécs 8 0 729465 1,000 3. Szeged 7 0 622431 1,000 4. BSE 7 1 670468 0,938 5. Győr 6 3 649-564 0,813 6. Szolnok 4 5 632-633 0,722 7. Z. Volán 3 5 546-598 0,688 8. Szekszárd 3 6 617-690 0,667 9. Vasas 2 6 467-599 0,625 10. BEAC ■ 1 7 439-599 0,563 11. Cegléd 1 8 489-870 0,556 12. Savaria 0 9 561-887 0,500 Következőforduló: VasasTDsata- Szolnoki NKK, szombat, 17.30. Férfi vízilabda OBI. 1. Vasas 6 0 0 72-39 18 2. FTC 5 0 1 6740 15 3. Eger 4 0 2 6247 12 4. Honvéd 4 0 2 61-52 12 5. Szeged 3 1 2 5447 10 6. UTE 3 1 2 56-53 10 7. PVSK 3 0 3 57-54 9 8. Szolnok 1 1 4 48-65 4 9. Fehérvár 1 1 4 40-58 4 10. Szentes 1 1 4 42-64 4 11. OSC 1 1 4 40-64 4 12. BVSC 1 0 5 54-70 3 Következő forduló: Honvéd- Szolnoki Főiskola-Közgép, december 5., péntek, 20.00. Férfi kézilabda NB II., Délkeleti csoport 1.TKE 9 0 0 286-232 18 2. Székács 7 0 2 274-252 14 3. Újkígyós 6 0 3 272-224 12 4. B. Csaba 5 2 2 248-234 12 5. Mezőtúr 4 2 3 258-219 10 6. K. majsa 4 1 4 230-217 9 7. Gyula 3 2 4 238-263 8 8. Szarvas 3 1 5 267-284 7 9. Berettyó 2 1 6 216-238 5 10. Martfű 2 1 6 242-267 5 11. K. halas 2 1 6 236-290 5 12. R. falva 1 1 7 232-279 3 A veretlen és listavezető Atomerőmű SE a Tiszaligetben kosárlabda Remek meccset és sok izgalmat ígér a ma esti összecsapás, melyen győzni akar az Olaj legénysége Múlt szerdán az addig veretlen Dombóvár távozott lógó orral a Tiszaligetből. Ma este hat órakor a mezőny egyetlen hibátlan együttese, az Atomerőmű SE lesz a Szolnoki Olaj vetélytársa. A piros-feketék szurkolótábora azt várja, hogy övéi a másik tolnai megyei csapatot is megfosztják majd makulátlan mérlegüktől. Mindez nem lesz könnyű, hiszen hazai szinten nagyon erős az atomvárosiak állománya. A magyar mag, közöttük egykori válogatottak Mészáros Zalán és Gulyás Róbert, valamint Kiss Zsolt, Csaplár-Nagy Ervin és Panta István jó kiegészítő emberek. A légósaik újak, mármint az elmúlt évadhoz képest. Gosa, Nichols, Johnson és Williams szerepel mostanság soraikban. Mint az eddigi eredményeik is mutatják, jó csapat jött össze Sabáli Balázs edző keze alatt. Igaz, az elmúlt öt fordulóban csak egyszer szerepeltek idegen környezetben, a Pécs otthonában nyertek 89-80-ra. Hazai pályán sima meccseket vívtak az EnterNet (100-63), a Nyíregyháza (82-67), a Körmend (86- 70) és az elmúlt körben a ZTE (81-64) ellenében. A tavalyi szezonban Pakson csúnya, 35 pontos verésbe szaladt bele az Olaj, míg a felek második meccsét Cziczásék Jamal Basitnak (labdával) sem lesz könnyű dolga a paksi centerek ellen nyerték 78-59-re. Az ezt megelőző 2006—2007-es bajnokságban az Olaj mindkétszer verte a paksiakat, sőt a kupanyolcad- döntőben is mieink bizonyultak jobbnak. A mai napon is bármely különbségű győzelmet elfogadnának Szolnokon. A legutóbbi két fordulóban a Dombóvárral és a Debrecennel szemben is javuló formát mutatott a társaság, nyílván ezeknél is több kell a minden szinten erős atomvárosiakkal szemben. Erre fel Pór Péter, az Olaj vezetőedzője azt mondta: - Sok időnk nem volt, hogy rákészüljünk a listavezető paksi gárdára. Két találkozójukat azonban láttuk videón. Ebből is kitűnt, hogy játékosaik, gyorsak, magasak és erősek, kispadjuk is hosszú. Nálunk mindenki a fedélzeten, igyekszünk megfelelni az elvárásoknak. Szeretnénk az atomvárosiakat megfosztani veretlenségüktől - nyilatkozta a szakember. ■ Varga Csaba A várható kezdőcsapatok olaj: Coleman, Cziczás, Wilson, JurkunaSj Basit PAKS: Nichols, Williams, Gosa, Johnson, Gulyás