Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-13 / 265. szám
// / A SZERKESZTOSEG POSTÁJÁBÓL ÚJ NÉPLAP - 2008. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Sárcsizmát viseltek a futók maraton A fiatalok sikeresen teljesítették a 21 kilométeres távot A szolnoki Városi Kollégium diákjai is indultak a Pelikán 30 teljesítménytúrán. A felvételen a túrát teljesítők csoportja látható. A földjáradék is jövedelemnek számít a kérelem elbírálásakor- Úgy tudom, többen leadták a földjüket azok, akik már hatvan éven felüliek, és életjáradékot kértek az elmúlt esztendőkben. Vajon az életjáradék összegét be kelbe számítani akkor, ha valaki a gázszámlája kifizetéséhez kér támogatást? Ugyanis az ismerőseim körében egyesek azt állítják, hogy nem kell beszámítani a jövedelembe, mások pedig ennek éppen az ellenkezőjéről beszélnek. Vajon mi a teendő? - írta molnár jóZSEFNÉ JÁSZBERÉNYBŐL * * * Olvasónk kérdését továbbítottuk a Magyar Államkincstár Északalföldi Regionális Igazgatóságához, ahonnan a következő választ kaptuk: „A lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) Korm. Rendelet 1. § b) pontja alapján jövedelem az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett— vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemkéntfigye lembe nem vett bevételt és az adómentes jövedelmet is. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény adómentes bevételekről szóló 1. számú mellékletének 7.14. pontja szerint egyéb indokkal adómentes a Nemzeti Földalapról, szóló törvény, valamint a termőföld állam által életjáradék fizetése ellenében történő megvásárlásáról szóló kormányrendelet alapján kötött életjáradéki szerződésből származó jövedelem. A termőföld megvásárlása ellenében fizetett életjáradék így az energiatámogatás szempontjából jövedelemként figyelembe veendő. ” Soós Ágnes igazgató A kiválasztott írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról más a véleményünk. Névtelen leveleket nem közlünk. Leveleiket várjuk az Új Néplap Szerkesztősége, 5000 Szolnok, Mészáros L. út 2. címre, írásaikat a zoltanne.szundi@axelspringer.hu internetes címre is elküldhetik. Az oldalt szerkeszti: Szundi Zoltánná A szolnoki Városi Kollégium nyolc futójának sikerült nemrég teljesíteni a 23. Nike félmaraton 21 kilométeres távját. Közöttük hat az Arany János szakiskolai, illetve tehetséggondozó programban tanul. A kollégium első női félmaratonfutója Szombati A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdek- védelmi Egyesületének szervezésében még szeptember 15-én rendezték a szépkorúak költészeti szemléjének országos döntőjét. A sokéves hagyományra visz- szatekintő versenyaz idén új formát kapott, az idei-szemlét meghatározott céllal írták ki: ez évben ünnepelték a versbarátok a Nyugat című folyóirat megjelenésének 100. évfordulóját. Arra Nemrég nagy izgalommal indultam ötven nyugdíjastársammal Szolnokról a Fekete-tengerhez. A hegyek között vezetett az utunk. Szebbnél szebb városokon haladtunk keresztül, amíg Vama-Vechére, a szálláshelyünkhöz értünk. A tenger ott sötétkékes színben hullámzott, Adrienn volt. Osztálytársa, all. évfolyamos Surányi Dániel a 3625 egyéni induló között az 569. helyen végzett. Az egy éve indult program tanulói közül négyen próbálkoztak a 21 kilométeres távolság leküzdésével. Közülük Puzsoma János, Bálint kérték a jelentkezőket, hogy a nyugatosok első generációjának műveiből válogassanak költeményeket. A felsorolásban Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Szabó Lőrinc, Móricz Zsigmond művei szerepeltek ajánlásként. A szolnoki szerep- -Tést komoly válogatók előzték meg megyei, majd régiós szinteken. Az országos döntőben 45 versenyző szerzett szereplési jogot, végül harminckilencen érlassan sodorta a fehéres hullámokat a part elé. Másnap mindannyian fényképezőgéppel a kezünkben a napfelkeltét vártuk, mely mesés látvány: a tűzvörös napkorong óvatosan, méltóság- teljesen kúszott az ég felé, ara- *nyos sugarait szórva a tenger vizére. Ott-tartózkodásunk tíz napKrisztián, Bede Csaba sikerrel vette az akadályt. Az elmúlt hetek másik szép sportsikere volt a szolnoki harminc kilométeres Pelikán teljesítménytúrán történt részvétel. Huszonöt kollégista teljesítette ezt a távot. A túrán indulóknak keztek, az ország minden régióját képviselve. Soha ilyen magas színvonalú verseny nem volt még ilyen rendezvényen, ezért nehéz dolga volt a zsűrinek. Az „Év nyugdíjas versmondója” kitüntető címet özv. Csernák Lajos- né (Andornaktálya), Márki Éva (Szolnok), Rengőné-Baranyi Ilona (Karancslapujtő), Takács Ti- borné (Táp), Kovács Mihály (Győrújbarát), Varga Erzsébet (Baja), Horváth Sándor (Tiszaújja alatt a tenger vize kellemes, szinte langyos volt. Bejártuk Románia szép tájait: voltunk Mangalában, Konstancában, Mamaiában, Kolozsváron, és átruccantunk Várnába is. Részt vettünk egy hajókiránduláson, gyönyörködtünk a pihentető természeti környezet szépségeiben. óriási sárral kellett megküzdeni a városkörnyéki földutakon, szántásokon vezető turistautakon. Különösen a Fekete városban és a Malomszögben vált „divatos viseletté” a sárcsizma ezen a napon. Csirke József, Spuri Baráti Társaság város), Kuszái László (Budapest), Gutmann Vilmos (Dunakeszi) nyerte el. Az „Év nyugdíjas prózamondója” különdíjat pedig Rencz Gézáné (Bodajk) kapta. Csodálatos napot töltöttek együtt a résztvevők, öröm volt hallani a szebbnél szebb produkciókat Az ország minden tájáról érkezett vendégek ezen a napon még megtekintették a Szolnokon található Hadkiegészítési Szakgyűjteményt. Márki Éva, Szolnok Hazafelé Kolozsváron egy szép katolikus templomban jártunk, ahol a mise magyar nyelven folyt, majd a végén mindenki felállt, és elénekeltük a magyar himnuszt. Érdemes volt elutazni erre az útra, mert sok maradandó, szép élményhez jutottam. Terjéki Béláné, Szolnok Zenés irodalmi est és kortárs képzőművészek remek alkotásai A Szandaszőlősi Művelődési Ház lehetőséget nyújtott kortárs képzőművészeti alkotások befogadásával Szolnokon, Abonyban és Újszászon élő alkotók bemutatkozására, egy zenés irodalmi est keretében. Prunner Béla olaj, Kari Erzsébet Zsóka és Serfőző Zsuzsánna akril-, Buchwald Erzsébet porcelánfestményei között ki-ki találhatott szemének és szívének egyaránt jóleső témát, színt és technikát. Vivaldi Négy évszak című művének varázslatos Őszével vette kezdetét a tárlatnyitó esemény. A kiállítók saját irodalmi alkotásaikkal is vallottak életükről, művészetükről, részben önmaguk, részben pedig Dián Judit, Joanovics Rita és Bíró Balázs előadók által megszólaltatva azokat. Márton Rezső könnyet és mosolyt egyaránt kiváltó, sajátos előadói stílusában mutatta be irodalmi vénáját, melyben Anda Klára érzékeny, finom kifejezésmódjával segítette. Műsorukat zenei betétekkel színezték. Az Üzenet művészeti csoport saját szövegű és zenéjű dallamai pedig kellemesen hangzottak szintetizátor- és gitárkísérettel. Molnár Zsuzsa, Szolnok Jeles évfordulót ünnepeltek Nagykörűben Az 1958-ban általános iskolát végzett, egykori diákok 50 éves találkozóját tartották a közelmúltban Nagykörűben. Örömmel üdvözölték a résztvevők egymást, ugyanis legutóbb húsz éve találkoztak. Méltóképpen emlékeztek meg a temetőben az azóta örökre eltávozott diáktársaktól, tanároktól. Mindannyian beszámoltak az elmúlt évek történéseiről, családjaikról. Köszöntötték Szilvásné Rózsika tanárnőt, aki megtisztelte a jeles ünnepséget. Hangulatos búcsúebéddel zárták a találkozót, és ígéretet tettek arra, hogy egy év múlva újra összejönnek. A volt diákok köszönik Surányi István igazgatóhelyettes e rendezvényen való részvételét, s az iskolavezetésnek, hogy biztosították a tantermet az eseménynek. Nagy lllésné, Nagykörű Jó volt hallani a szép produkciókat költészeti szemle A szépkorúak szavaltak az országos versenyen A Fekete-tengernél napfelkeltét néztünk kirándulás Bejártuk Románia gyönyörű tájait, magyar misét hallgattunk Hármas jubileumot tartottak találkozó Húsz egykori diák érkezett a rendezvényre Történelmi darabkák a múltból visszapillantó Sok mindent megélt az e tájon élő nép Hármas jubileumot ünnepeltek a régi polgári iskola falai között nemrég az 1948-ban végzett polgári leányiskola tanulói. A kellemesen, nosztalgiázva eltöltött napon megemlékeztek az iskola fennállásának századik, az osztályfőnökük születésének századik és az osztálytalálkozó 60. évfordulójáról. Kelemen Ferencné, Túrkeve Alig egy emberöltő múlva 1000 éves lesz az a hely, ahol a Zagyva találkozik a Tiszával. Ez a táj, amelyre balsors tépte idők hoztak tatárt, törököt, pusztító tüzeket, pestist, labancot, és ahol évenként néha többször is szilaj, zabolátlan folyóink zúduló áradásait kellett elszenvedni az itt élőknek. E táj sokszor földönfutóvá tett, de élni akaró népe itt a sárból, fából, nádból épített házakat, s a nehézségek ellenére mindig volt ereje az újrakezdéshez. Itt született Verseghy, itt nyert csatát Damjanich. A só és a fa emelte a város tekintélyét, tette ismertté e hely nevét. Áz 1860-as évektől évenként már hatvanezer tonna sótömb és 45 ezer darab, tutajként összekötött fenyő úszott le ide a Tiszán, és elégítette ki a gőzfurészüzemek „étvágyát”. Ide jött gőzhajóval Széchenyi, hogy a Tisza elodázhatatlan szabályozásáról tájékozódjon, valamint Kossuth, aki 1847. szeptember 1-jén ünnepi beszédében méltatta a Szolnokot elérő vasút diadalát. A környék jó termőföldjeinek gazdái által termelt acélos búzából a város gőzmalmai nemzetközileg elismert, díjnyertes lisztet őröltek. A kiegyezés után kapott megye- székhelyi rangot a város (1876), és ettől kezdve indult igazán fejlődésnek. Sorra épültek látványos, szép középületei, felépült a vár- megyeháza (1878), a városháza (1884), a Verseghy Gimnázium (1886), a Pénzügyi palota (könyvtár) (1891), a Kaszinó (1896), a Törvényszék (1891), két biztosítótársaság bérháza, a Nemzeti Szálloda (1895), a tiszai-zagyvai vasúti vashíd (1888), a megyei kórház (1896), a Constantin váci püspök adományából épült katolikus elemi iskola (1893), a zsidó templom (1889), a református templom (1894), kezdett kialakulni a főtér, amelyet 1892-ben a nagy államférfi 90. születésnapjára Kossuth térnek neveztek el. Szurovecz Pál, Szolnok ■ A kiegyezés után kapott megyeszékhelyi rangot a város. 4 i i