Új Néplap, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-12 / 264. szám

www.szouon.hu Ára: 105 Ft, előfizetve 80 Ft Rendelje meg lapunkat telefonon! SVÁJC NEM CSAK AZ ÓRAGYÁRTÁSBAN EMELKEDIK KI, DE EURÓPA LEGJOBB SÍPÁLYÁI IS OTT VANNAK ► 9. OL XIX. évfolyam, 264. szám, 2008. november 12., szerda CSONKA PICI LELKES DIÁKKÉNT ™ts°n ROPJA ÚJ ALBUMÁN >u .u»l EGYETEMEN JÁRT Másfél éve nem volt olyan olcsó a benzin, mint most. Hogy meddig csökkenhet az ár, abban a szakértők bizonytalanok. Az elemzők szerint je­lentősebb drágulásra az év végéig biztosan nem kell számítani. Igaz, tavasszal még a 350 forint körüli üzemanyagárakat sem tartották valószí­nűtlennek az év végére. Utoljára 2007 márciusában lehetett 260 forint alatt tankolni a 95-ös benzin literjét. Szeptemberig kisebb-nagyobb hul­lámzásokkal, de folyamatosan emelkedett az üzemanyagár. Az utóbbi nyolc hétben azonban 50 forinttal lett olcsóbb a benzin, t. j. Izzítja a vasat. A törökszentmiklósi Kecső Tibor díszműkovács nyolc éve kezdte ezt a mesterséget, és teljesen egyedül sajátította el a fogásokat. A fiatal kovács már tíz kiállításon mutatta be a munkáit, legutóbb a megyeszékhelyen láthatták az érdeklődők. á\>A '< ma a vo>7 1 Minden órában nyeremény akcióban Részletek a lottózókban. Reklámoznák tartalom s libamájat megyei tükör Az Agrármarketing ahol élünk Centrum külföldön gazdaság indítana kam- közélet pányt, hogy vissza- életmód szerezzék a magyar műsor libamáj régi dicső- SZOLGÁLTATÁS Ségét. ► 7. OLDAL SpOKr IDŐJÁRÁS Ma a köd lassan fel­száll. Napos-felhős Idő alakul ki. Esők is előfordulhatnak. A jellemző hőmér­séklet délután 10 fok körül alakul. ►11. OLDAL Mégis bűnös Zuschlag János? A tegnapi bírósági tárgyaláson előbb elzárkózott a vála­szoktól Zuschlag Já­nos, később viszont két vádpontban is bűnösnek vallotta magát. ►8. OLDAL írjon nekünk, hívjon bennünket! Hívja az ügyeletes újságírót: tel.: 06-30/3379-639 Terjesztés: 7.30-16.00 tel.: 06-80/200-690 16 óra után: 56/516-703 üzenetrögzítő Információs és szórakoztató portál: www.szoljon.hB szoljon@szoljon.hu SZÓVÁ TESSZÜK Egy házról a mellékhelyiségén keresztül is egész jó képet alkothatunk magunk­nak. Amikor a látványos homlokzat mögül illetlen párákat ereget a legki­sebb helyiség, akkor ott sok mindennel baj van. Különösen kínos tapasztalat ez ott, ahol olyan sok ember megfordul, mint teszem azt egy bevásárlóközpont­ban. Szolnokon egy ilyen helyen sike­rült találkoznom megdöbbentő látvány­ként a háborús díszlet képét mutató klotyóval, ami a nemtörődömség emlék­műveként vágta romba az egész intéz­mény képét Fura, hogy az ott dolgozók közül nem zavart senkit a dolog. (Sz. I.) a?tzN^Rpé"*vá'tó Szolnok, Batthyány utca 8. CD' Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-io Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás ______ EUR 262,0000 272,0000 USD 205,0000 213,5000 SKK 8,4500 9,1500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: 2008. november 11. S3 0\ EGY PERCBEN Tavalyi áron tart a benzin tankolás A szakértők idén nem számolnak drágulással Régmúlt idők üzenetei a sírvilágból a mának Az elmúlás, a halál emlékei pá­ratlan értékű üzenetet is hor­doznak az utókor számára. Nem véletlen, hogy az utóbbi évek ilyen tárgyú kutatásai úgy megmozgatták a múzeu­mi világot, hogy az eddigi fel­tárások eredményeiből tudo­mányos összejövetelt is lehe­tett rendezni Szolnokon. A Damjanich lános Múzeumban az utóbbi években szenzáció­nak számító kriptafeltárások­ról, a váci, a gyöngyösi és a jászberényi sírleletekről tartot­tak ugyanis konferenciát a hét végén. Erről kérdeztük az egyik előadót, dr. H. Bathó Edit jászberényi múzeumigaz­gatót, aki elmondta egyebek mellett, hogy bármilyen fur­csa, nemzedékváltás történt a föld alatt. A templomok kriptái sorra megteltek az évszáza­dok alatt, és most részben anya­gi okokból urnafülkeként újra értékesítik azokat. A18-19. szá­zad elhunytjai most adják át he­lyüket kései utódaiknak. lászberényben is került elő a többivel vetekedő jelentőségű leletegyüttes. A nagytemplom feltárásán olyan régi, eddig csak leírásokból ismert öltözé­kek, személyes tárgyak kerül­tek elő, melyek ismerete fontos a Jászság történetében egykor vezető szerepet játszó tehető­sebb réteg életmódjának meg­ismerésében. ► 12. OLDAL A tiszafüredi autóbusz-baleset ügyében később lesz eredmény Várhatóan a tervezettnél ké­sőbb zárul le az egy halálos ál­dozatot, valamint további 29 sérültet követelő tiszafüredi buszbaleset ügyében folyó nyo­mozás. Mint azt Molnár Mik­lós ezredestől, a megyei rend­őr-főkapitányság közbiztonsá­gi igazgatójától megtudtuk, je­lenleg is folyik a helyszínen rögzített guminyomok elemzé­se. A gyanúsítás csak ezen szakértői vélemény megérkez­te után lehetséges. ■ N. G. Tippet adunk: többet ésszel, mint fűtéssel! Idén is jó pár háztartásnak fog fejtörést okozni a hideg. Már­mint a fűtés miatt. Néhány há­zi praktikával viszont akár több ezer forintot is lefaragha­tunk a téli hónapok alatti fűtés­számlákból. ►ß. OLDAL Kis hivatalaitól szabadulna a Magyar Posta Megyénkben is vállalkozásba adna negyven hivatalt a Ma­gyar Posta a szolgáltatások el­látására. A meghirdetett he­lyek többsége kisebb települé­seken található. A Posta képvi­selői azt ígérik, hogy ezzel a szolgáltatási rendszer haté­konysága is javul. ►a. oldal Már nem kezdte el 1?4. tanévét a MAV-tanműhely Nem kezdhették el szeptem­berben a 124. tanévet a szolno­ki MÁV-tanműhelyben. Az or­szág egyik legrégebbi szak­képzőjének kapuja zárva ma­radt. A régi dokumentumok­ból, iratokból kiderül, már a kezdetekkor sem csak szak­mát oktattak az ott tanuló diá­koknak. Magatartási ismerete­ket és magyar nyelvet is tanul­tak a leendő szakmunkások. Egykoron a vezetők arra is tö­rekedtek, hogy minden tanuló a lehető legtöbb sportágban ki­próbálhassa magát. Ezenkívül a tanév végi közös nyaralások is hozzátartoztak a tanműhely életéhez. Mindez már a múlté, lezárult egy korszak. M. oldal « * * I «1 r t 1 Még a rabosítást is el kellett tűrnie figyelmeztetés A törvény elé citálták a kisgyereket megvédő naevoaDát Ügyészségi figyelmeztetésben részesült Bodor Imre, aki két évvel ezelőtt az egyik szolnoki, belvárosi általános iskola kerí­tésénél megfogott egy tizenhá­rom éves diákot, mikor az ki­sebb társát püfölte. A férfinak a figyelmeztetés mellett a rabo­sítást is „át kellett élnie”. A negyvenkilenc éves, nagykö­rűi nagypapa szinte még haza sem ért, már kereste a rendőr­ség, hogy a nagy gyerek szülei feljelentették személyi szabad­ság korlátozása és könnyű tes­ti sértés miatt. ►i oldal

Next

/
Thumbnails
Contents