Új Néplap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-06 / 234. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. OKTÓBER 6., HÉTFŐ 3 MEGYEI TÜKÖR ■iiiiLU Csataszög költségvetés a te lepülés ez évi költségvetési előirányzata harminckilencmillió forint. Az első félévben ebből mintegy huszonhárommillió forint bevétel teljesül, a kiadási oldalon pedig tizenkét és félmillió mutatkozik, rá Cserkeszőlő fürdőfejlesztés A község önkormányzata az elmúlt évek folyamán megvásárolta a Kinizsi utcában, a fürdő oldalán lévő üdülőket, melyeket ez év elején le is bontott. A területrendezés után már kialakítottak egy háromszáz négyzetméter alapterületű gyógymedencét, emellett átépítésre vár a volt filmszínház épülete. Az épületben új pénztárak, közműdíj-beszedési iroda, valamint a Tourinform-iroda kap majd helyet, ng Nagykörű rendelet a település képviselő-testülete rendeletet alkotott a közterület-foglalásról és az ahhoz kapcsolódó engedélyről. Eszerint engedélyt a polgármester adhat ki, kérelmezni a polgármesteri hivatalban lehet. Aki engedély nélkül foglal le közterületet, harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, rá Öcsöd SOKFÉLESÉG Öcsödön a kétszázhetvenkét általános iskolai kis- és nagydiák negyedik osztálytól tanulja a számítástechnikát. Az idegen nyelvek között pedig az angol és a német is szerepel. Ami a délutáni elfoglaltságokat illeti, több, órákon kívüli szakkör áll a diákság rendelkezésére, így táncoktatás, hangszeres zene, báb- és színjátszó szakkör, sportkör, kosárlabda, zenés torna, asztalitenisz és angol nyelvi szakkör, dszm SzajoS FELÚJÍTÁS Az önkormányzat ebben az évben kétmillió forintot különített el az óvoda térburkolatának cseréjére, aminek munkálatai a nyár során meg is történtek. Az új burkolat színes, mintás és teljesen biztonságos a gyerekek számára. Pályázati pénzből vásároltak mókuskereket, és két kosárlabdapalánkot állítottak fel. ni lolyamatosan vásárol kombáfntlszta nedves és száraz iák. kukoricát napi " versenyképes áron. ~ «e m m ** ” Telefon: 2S/S78-I93 rlcxuiiahnngiana.hu találkozó Különleges darabokat is bemutattak a rendezvényen Éremgyűjtők gyűltek ösz- sze a hét végén az Aba- Novák Kulturális Központban Szolnokon. Több százezer forintot érő aranyérme is volt a gazdag kínálatban, így különleges darabok hiányára nem lehetett panasz. Négyesi Ildikó Különleges szolnoki érmét is megcsodálhattak azok, akik az esős idő ellenére is ellátogattak a kulturális központba. Pogány Gábor Benő készítette a szolnoki éremgyűjtők segítségével, és Szabó Géza ötvös verte Szegeden. A Szigligeti Színházat ábrázolja, és csak negyven számozott darab van belőle. Ez a szolnoki híres épületek sorozat legújabb darabja.- Ötvenéves a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének szolnoki szervezete. Az évforduló alkalmából rendeztük meg a Géza király éremgyűjtő találkozót - mondta Hunya Zoltán, a szolnoki szervezet elnöke. Megtudtuk, Békéscsabáról, Orosházáról, Debrecenből, Egerből, Budapestről, Szegedről és Esztergomból is érkeztek gyűjtők a megye- székhelyre. Az érdeklődők megcsodálhattuk az érmek, érmék, kitüntetések színes kavalkádját. Móder Dezső és neje Esztergomból érkeztek a találkozóra. Még soha nem jártak Szolnokon, ezért is gondolták úgy, eljönnek, és szétnéznek a városban.- Negyven éve gyűjtöm az érmeket, amiket leginkább pénzverdéből vásárolok, de cserélni is szoktam. Ez a hobbi igen költséges, de kocsma helyett jó—nevetett Móder Dezső. Felesége viccesen megjegyezte, arany érméire mutatva, hogy egész éjszaka súrolta azokat, azért olyan fényesek. Kérdésünkre, miszerint nagyjából mennyi érméjük lehet, elgondolkodva azt felelték, pontosan nem tudják, de ezres nagyságrendű. Móder Dezsőné azt is megosztotta velünk, menynyire örül annak, hogy éremgyűjtéssel foglalkozhat. Egyik történelmi vonatkozású élménye is ehhez kapcsolódik.- Egy ilyen rendezvényen találkoztam Habsburg Ottóval, a fiával, Györggyel és a még élő koronahercegnőkkel. Úgy éreztem magam, mintha egy történelmi utazáson vennék részt — mesélte. A szolnoki Kiss M. Jenő is éremgyűjtő, de szombaton nem e minőségében, hanem hagyományőrzőként vett részt a rendezvényen. — A gyűjtést 1967-ben kezdtem. Eleinte érmékkel, de később IV. Károly, az utolsó magyar király kezdett érdekelni. Hozzá kapcsolódik a gyűjteményem is, mellyel már több kiállításon is részt vettem — mondta Kiss M. Jenő, aki biztonsági őrként dolgozik egy pénzintézetben. Azt vallja, ha felbukkan egy értékes darab, történelmi relikvia, nem csak érmében, azt ki kell használni. Ezt a gyakorlatban is'hasznosítja, hiszen így jutott hozzá két eredeti levélhez, melyet maga IV. Károly írt. Az asztalok között sétálva több hölgyet is lehetett látni. A debreceni Antal Lászlóné a férjét kísérte el a lányával együtt. - A férjem 1993 óta gyűjti az érméket, mióta nyugdíjba ment. Vásárol, elad, cserél, így jut hozzá újabb darabokhoz. Ez hasznos időtöltés, hiszen sok szakirodalmat olvas hozzá - mondta Antal Lászlóné. Hozzátette: mindennap találkoznak Debrecenben a gyűjtők, így közösségformáló ereje is van ennek a hobbinak. Csak az a baj, hogy nincsen utánpótlás, a fiatalok már nem érdeklődnek iránta, csak kis százalékban. Johann Strauss és Kálmán Imre egy dobozban az ESZTERGOMI Móder Dezső és neje büszkén mutatta a tulajdonában lévő, különleges két érmét, melyeket egy dobozban tartanak. AZ EGYIK Johann Strausst, a másik Kálmán Imrét ábrázolja. Ebből mindössze ötven darab van, és CD is tartozik hozzá. Az 1956-os évfordulóra készült 50 forintos érmé hez is sikerült hozzájutniuk, mely különleges öröm számukra. Egyik arany érméjüket pedig négyszáznyolcvanezer forintért árulták. Rendőri szigor kell mindenki számára köztudott, pénteken, szombaton éjszaka bolondok háza van az utakon. A bulikból, diszkókból hazafelé tartó fiatalok egy része, figyelmen kívül hagyva a legelemibb közlekedési szabályokat, gyakran féktelen száguldásba kezd. Mindegy, hogy lakott területen belül vagy kívül, száraz vagy esőtől áztatott, síkos úton, esetenként bódult tekintettel ülnek volán mögé. És ilyenkor elveszük minden önkontroll- jukat, veszélyérzet nélkül tövig nyomják a gázpedált. akárhogy is nézzük, a saját önkontrollon túl mégis csak a rendőrség az egyetlen, mely arra hivatott, hogy gátat szabjon a közúti randalí- rozásnak. Egyszerűen ott kellene lenni, láthatóvá kellene válni a legveszélyesebbnek tartott útszakaszokon. Biztos, hogy ez kellő visszatartó erőt jelentene a felelőtlenül száguldozok számára. Arról már nem is beszélve, hogy néhány megfelelően elhelyezett közlekedési lámpa vagy fekvőrendőr biztonságosabb haladásra kényszerítené a száguldani vágyókat, és életeket menthetne meg. most sajnos két fiatal meghalt Szolnokon egy „gyorsulási versenyben”. Mire várunk még? A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOUON.HU-N: Halálos autóverseny: két utas életét vesztette Néhányon még ma is várják pénzüket Vécéülőke, villanytűzhely, monitor az utcák kínálata Végigverte ellenfeleit az Olaj Még nem fizettek a habsu- gárcsőért HÍREK Őszi vigasság. A Szandaszőlősi Általános Iskolában ismét megrendezték a reggeltől éjfélig tartó családi programot, benne az apa-fia sorversenyt. Fogatok Karcagon. Jász-Nagykun-Szolnok megye póni- és kettesfogat-hajtói szombaton Karcagon, a Zuglógerben mérték össze tudásukat. A verseny végén adták át a megyei bajnokság díjait is. A lovasnapokat immár tizennégy éve rendezi meg az önkormányzat. Madarat figyeltek. A hét végén megyénk több településén is szerveztek madármegfigyelést. Képünk Szolnokon, a Nefag Zrt. Ökoturisztikai Parkjában készült, ahol Urbán Sándor a Madártani Egyesület képviseletében segítette az érdeklődőket. Matematikai tehetséggondozó tanévnyitója Szombaton tartották a szolnoki városházán az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola első szolnoki tanévének megnyitóját. Az iskolát a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara alapította. Az ünnepségen dr. Kállai Mária alpolgármester is beszédet mondott, melyben hangsúlyozta, nagy Öröm és megtiszteltetés, hogy az egyetem ezt a várost választotta, ahol sok okos és tehetséges fiatal van. Fontos, hogy jól érezze magát a diák, tanár és szülő egyaránt Szolnokon. Dr. Kállai Mária arra kérte a tanulókat, ha valamit jónak találnak a városban, de még jobbá lehetne tenni, akkor jelezzék azt. ■ N. I. Érméket adtak-cseréltek Móder Dezső és neje Esztergomból érkezett a hét végi találkozóra. Kínálatukban négyszáznyolcvanezer forintos arany érme is volt.