Új Néplap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-24 / 249. szám
ÚJ NÉPLAP-2008. OKTÓBER 24., PÉNTEK TÜKÖR Jótékonysági hangverseny a gyerekekért Szolnokon Kazimir avatta tábornokká jubileum Gálvölgyi Jánost még mindig nyomasztja a felelősség Máris elkelt az összes jegy azAC/DC koncertjére Jótékonysági hangversenyt rendeznek 2008. október 26-án, vasárnap este 6 órakor, Szolnokon a megyeháza dísztermében. A koncert egy jótékonysági sorozat része, melynek ötlete még évekkel ezelőtt Fuji Aki zongora- művésznőben fogalmazódott meg. Első alkalommal a dévai gyermekek javára gyűjtöttek, melynek sikerét látva úgy döntöttek, hogy szerveznek még hasonló adománygyűjtő koncerteket. A mostani a harmadik alkalom, amely a szervezők szerint nem valaminek a vége, hanem egy új dolog kezdete. A művésznő további célja ezekkel az estekkel, hogy a zene olyan emberekhez is eljusson, akik nem szoktak, vagy nem tudnak hangversenyekre járni. Az előadók között szerepel továbbá a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Bartók Béla Kamarakórus. A rendezvény célja a Jó Pásztor Háza Perbenyiken gyermekotthon létrehozásának segítése, mely ha megvalósulna, a későbbiekben a fenntartását 80 százalékban a szlovák állam finanszírozná. Jegyek elővételben, valamint a helyszínen is válthatók. Idáig az otthon építéséhez szükséges 12 millió forintból hétmillió forint gyűlt össze. A jótékonysági esttől további egymillió forintot remélnek a szervezők. ■ BFV Idén ünnepli a 60. születésnapját, 40 éve van a pályán, az RTL Klub külön műsorral köszönti. Gálvölgyi János az általa készített humoros show- ra legalább olyan büszke, mint a szerepeire. Dián Tamás- Mit szólt ahhoz, hogy az RTL Klub külön műsorban köszönti önt?- Nagyon megható volt, amikor közölték. Ezzel együtt az volt a kérésem, hogy ne engem ünnepeljenek, hanem inkább hadd adjak át én ajándékot a közönségnek. így állt össze a Jókedvet adj! című produkció, amelyben kedves barátaim, kollégáim lépnek fel. Épp tegnap néztem meg a kész anyagot, és nagyon jól szórakoztam rajta. Nem magam miatt mondom, de szerintem helye lenne egy hasonló produkciónak az állandó műsorok között is.- A kereskedelmi televíziók manapság inkább a külföldi ötlet alapján készülő műsorokat részesítik előnyben.- Ez elég nagy baj, mivel nekem az a véleményem, hogy a magyar nézői szokások nem mindig egyeznek a külföldi trendekkel. A Gálvölgyi Show például abszolút saját ötlet, csak az RTL Klubon kis híján tíz éve megy, és ha a Magyar Televízióban felvett részeket is hozzáadjuk, akkor lassan már a századik adáshoz közelítünk. Mindezt ráadásul nem is főállásban csináltam, hiszen nekem napközben próbáim, esténként előadásaim vannak.- Valóban már gyerekkorában megálmodta, hogy színész lesz?- Nem megálmodtam, én így ébredtem! Ma már tudom, hogy a külsőségek vonzottak leginkább, a felelősség súlyával, a sok kis szívinfarktussal csak akkor szembesültem, amikor a pályára kerültem. Hernádi Jucival ketten játszunk a Jövőre veled ugyanitt című darabban, és van abban valami irgalmatlanul nyomasztó, hogy tudom: a nézőtéren ülő nyolcszáz ember csak miattunk van ott.- Mi volt az a fordulópontja az életének, amikor már érezte: ön „a” Gálvölgyi?- Nem hiszem, hogy lett volna ilyen. Egy korábbi sorsfordító pillanatomra viszont emlékszem: amikor a Tháliában be kellett ugranom Graham Greene Komédiás című darabjának főszerepébe, utána Kazimir Károly azt mondta: apuskám, maga most tizedesből tábornok lett. Azt hiszem, akkoriban kezdtem kapiskálni, hogy mi mindennel jár egy főszerep. És nemcsak színészi értelemben, hanem emberileg is. Hogy nem csak csillogás és taps van, hanem vetélkedés és irigység is. Ennek ellenére azt mondom: sokkal messzebb jutottam, mint amiről az az egykori kisfiú álmodni mert volna. Névjegy SZÜLETETT: 1948. május 26. pályája: a Révai Nyomda kemigráfus fényképésze (1967-1968), a Ki Mit Tud? győztese (1968), a Thália, illetve az Arizona Színház színésze (1973- 1993), jelenleg a Madách Színház tagja. elismerései: Jászai Maridíj (198Ó), SZOT-díj (1984), érdemes művész (1987), Az év nevettetője (1997), Karinthy-gyűrű (2000), Kos- suth-díj (2005), Pro Űrbe Budapestért Díj (2006). Az AC/DC ausztrál boogie rockegyüttes a legsikeresebb csapatok közé tartozik. Eddig 200 millió eladott albummal büszkélkedhetnek, és most, nyolc év után újra itt van a vadiúj stúdiólemezük, amely október 20-án látott napvilágot. A15 dalt felvonultató Black Ice első kislemeze a Rock ’N’ Roll Train címet viseli. A Brendan O’Brien producer által készített Black Ice az első AC/DC-stúdióalbum a nyolc éve megjelent Stiff Upper Lip után. Az első kislemezdal videoklipje már látható a zenecsatornákon. Az AC/DC a lemez megjelenését követően azonnal egy hatalmas, világ körüli turnéra indul, melyre 2001 óta nem volt példa. Magyarországon egyébként utoljára 1991-ben, a Népstadionban játszottak. A zenekar akkor a Monsters Of Rock fesztivál keretében, más csapatokkal együtt lépett fel. Most pedig immár önállóan állnak színpadra Budapesten 2009. március 23-án a Papp László Budapest Sportarénában — közölte a szervező Live | Nation Hungary cég. A közlés ! szerint az AC/DC a Black Ice j World Tour keretében érkezik Magyarországra. Az érdeklődés egyébként akkora volt, hogy a rajongók két nap alatt elkapkod- | ták az összes jegyet a budapesti fellépésre. A telt ház tehát máris garantálható! «B. Gy. £■£1 a m gm* m m HALLGATÓ A furcsa nevű The Academy Is... egy amerikai fiatalokból álló pop-punk együttes. Legalábbis a meghatározásuk ez, már ami a zenéjüket illeti, de rögtön tegyük is hozzá: az általuk játszott muzsika azért a ma annyira kedvelt brit gitárzenét játszó csapatoktól sem áll távol, a púnkhoz pedig (legalábbis aminek a punkot mi ismerjük a hetvenes évek végéről) annyi köze van, hogy ugyanúgy sodró lendületű számokkal dolgoznak jobbára. Az viszont biztos, hogy a The Academy Is... zenéje kiváló, fiatalos, olyan, amelyre érdemes odafigyelni. A csapat egyébként még 2002 táján alakult meg, és - tagcserékkel fűszerezve — eddig két lemezt adtak már ki. Ezeket nagy tetszéssel fogadta a közönség, így semmi akadálya nem volt annak, hogy elkészítsék harmadik CD-jüket. Rajta tizenkét húzós, erős felvétel kapott helyet. Az, hogy két gitáros van a csapatban, már eleve meghatározza a hangzást, amely nagyon tömör lett ezáltal. Az énekes William Beckett hangja pedig amúgy is viszi a számokat. És bár első végighallgatás után marad egy kis hiányérzetünk, már ami a változatosságot illeti, de az tény, hogy akármelyik felvételükből sláger lehet. (The Academy Is...: Fast Times At Barrington High. Kiadó: Warner) m B. Gy. OLAJCÉG ROMÁNIAI FOLYÓ DALMÁT SZIGET DEHOGY ADY ENDRE NOVELLÁJA JOBBRA. ÖKÖR GÖRÖG NŐI NÉV ÉN, NÉMETÜL L ▼ POCAK TÁJÉKI BELGA VÁROS ► ▼ ▼ SZILSZKIN ► T KUTYASZORÍTÓ ► KIDUDORODÓ TÉLI ALMAFAJTA l T OKOS ! AZ EGÉSZ OROSZ ILLÉS GABONAKERESZT PIAC! MERŐSULY ► ▼ SIKÁTOR t ▼ T KÉN ÉS URÁN ... LANKA (ORSZÁG) ► " "Y "" LEFOLYAT ► ▼ r RÁCSOS ÉPÍTMÉNY ► NÉMA TÁJ! ANGOL FÉRFINÉV ► BIZONY. RÉGEN ► Tis»-par ti eaüiiM TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI - ÉLMÉNYMEDENCE - SZAUNA - INFRASZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-22 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális ism.; 6.30 Testőr; 7.00 Aktuális ism.; 730 Mérleg; 8.00 Aktuális ism.; 8.30 Kultúrkorzó; 9.00 Aranyhal; 10.00 A Guldenburgok öröksége 32. rész ism.; 10.40 Mobilitárs; 11.00 Négykeréken; 11.30 Étkek és emlékek; 12.00 Aktuális ism.; 12.30 Paragrafus; 13.00 Testőr; 13.30 Elixir; 14.00 Aktuális ism.; 14.30 Különóra; 15.00 Mérleg; 15.30 Kultúrkorzó; 16.00 A Guldenburgok öröksége 32. rész ism.; 16.40 Mobilitárs; 1700 HTV - Öko-Házak - Építészeti magazinműsor; 1730 Mérleg; 18.05 Szolnoki programkalauz; 18.30 Durbincs; 19.00 Aktuális; 19.30 Fórum; 20.00 Aktuális ismétlés; 20.30 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - Az éjszaka mestere - amerikaikanadai akciófilm; 23.00 Képújság. szolnokhi@szolnoktv.hu MR6 RÉGIÓ RÁDIÓ 6.00-9.00 Hajnaltól reggelig. Benne 6.00 Hírek, sport, útinform, a nap témája; 6.30 Hírek, nap témája, ügyeletitiírek; 7.00 MR1 Kossuth 180 perc, majd a nap témája, sport, lapszemle; 7.30 Hírek, majd a nap témája, ügyeleti hírek; 8.00 MR1 Kossuth 180 perc, utána a nap témája, sport; 8.30 Hírek, utána a nap témája, programajánló; 9.00-11.00 Hétvégi ajánló, kultúra; 12.00 MR1 Kossuth Krónika; 12.30 Nótaszó; 13.00 MR2 Petőfi; 17.30 MR1 Kossuth Krónika; 18.00 MR2 Petőfi; 21.00 Nótaszó; 22.00- 6.00 MR2 Petőfi. www.debrecen@radio.hu RÁDIÓ 2000 06.05 Ébresztő - reggeli, zenés műsor. Benne; félóránként hírek, időjárás; 08.05 Napról napra - zenés, információs magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 10.05 Élő kívánságműsor; 12.05 Délutáni magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 1705 Aréna. Zenei beszavazó műsor. Napi kínálat friss hírek, információk; helyi aktuális témák, programok; riportok, magazinműsorok, telefonos játékok; pletykák, érdekességek. radio2000@chello.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna; zenés éjszakai műsor; 05.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás; 06.00 Vekker: reggeli ébresztő; 10.00 Terefere: délelőtti magazin; 11.00 InterAktív: sms- és élő telefonos kívánságműsor 13.00 Juice: délutáni .üdítő" zenés műsor; 14.00 Hazafele: délutáni »hazavezető"; 16.00 Aktív weekend: hétvégi zenés műsor; 18.00 InterAktív: sms- és élő telefonos kívánságműsor, 21.00 Tornádó: mixes bulizenék; 23.00 Aktív night éjszakai zenei válogatás. akth@aktivradio.hu A műsorváltoztatás jogát minden adó fenntartja I TAMADAS A FÖLD ELLEN 35. RÉSZ Georgij Martinov regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA Miután az űrhajó N zsilipkamrájának AJTAJA BEZÁRULT MÖGÖTTÜK, Viktor megfogja őianea //-„ JAKJÁT, HOGY LEVEGYE A FF- > JÉRŐL. O AZONBAN KÖNNYED MOZDULATTAL ELHÁRÍTJA A SEű/TjEűET. —. Nagy fekete szemet rászegezi a fia tál tudósra. KÖSZÖNETÉT FEJEZ RT A TEKINTETE, VAGY NEHEZTELÉST? HOGYAN IS FEJTHETNE meg Murátok heztelést? Hogyan zs fejthetne meg Noratov, MIT GONDOL magában A lány, AKI MINDENBEN HASONLÍT a EÖLD/ EMBEREKHEZ, MÉGIS OLYAN IDEGEN. Aligha fog valaha /s választkapni a kérdésre , hiszen nem értik EGYMÁS SZAVÁT, ÉS HA MEGÁRKEZNEK A FÖLDRE, ELHALNAK ÚFJALK. legalább ls Viktor e percben még így gondolja.