Új Néplap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-21 / 247. szám
4 HATVANON TÚL ÚJ NÉPLAP - 2008. OKTÓBER 21, KEDD« Ej u X £tJCt l D. SZABÓ MIKLÓS A nyugdíjasok is nyögik úgy tűnik, a bankhisztéria vagy más mizéria még a legkisebb falusi spájzba is begyűrűzik, akár az 1929-es nagy világválság. Még pedig Pista bácsi, Juli mama és Zsuzsa ángyom konyhájába, kamrájába is. Mert kevesebb jut ennivalóra. És akkor az innivalóról még szó sincs. Ugyebár eddig az volt a módi, hogy a kis- és még kisebb nyugdíjasok is megkapták az öt, öt és fél, ne adj’ isten, hat százalék emelést. Akár dörgött, akár villámlott, akár fagyott, akár olvadt. Mert a hárommillió ember szavazata nem semmi. AZÉRT BÖLCS vezéreink monológjain ma sem lehet egyértelműen elmenni. Mert sokan állítják: ide ugyan be nem gyűrűzik a baj, hiszen a mi bankjaink stabilak, megbízhatóak, jók. Ugyanakkor az optimista jóslatok között az is elhangzik, hogy azért kellenek megszorítások, és ezek a jóléti kiadásokat is érintik. MAGYARRA FORDÍTVA: kicsik lesznek a béremelések, és Pista bácsi, Juh mama, no meg Zsuzsa ángyom se kapja meg a korábban ígért nyugdíjemelést 2009-re. Pedig a gáz, a víz, a villany, a szennyvíz, a szemétszállítás díja őket se kímélte, idén is emelkedett. A kis pénzünkhöz viszonyítva nagyon is. Két nyugdíjas társalgó« a minap Szolnokon a 24-es buszjáraton. így az egyik: — Szegény bankárok! Valószínű ha elcsapják őket, ők se kapják meg a korábbi végkielégítéseket.- Tudod mit? - így á másik. — Én így is szívesen cserélnék velük, és odaadnám a havi 61 ezremet az ő keresetükért. szerintem IS: ez egészen jó csere lenne ebben a ködös, átláthatatlan pénzügyi zűrzavarban... Itt vannak a régi osztálytársak. Azok a tanítóképzősök, akik 1965-ben végeztek Berényben, és eljöttek erre a tiszaligeti találkozóra. 1965-ben hároméves tanulás után hatvanhárom fiatal fiú és lány végzett Jászberényben, a tanítóképzőben. A megye és Ke- let-Magyarország szinte minden részéből verbuválódtak, és rövid vakációzás után elkezdték azt a bizonyos nagybetűs életet. Hozzátéve: akkoriban még jóval nagyobb tisztelet övezte a község lámpásait, a tanítókat. D. Szabó Miklós Szautnerné Szigeti Gizi vette a fáradtságot, és néhány segítő, volt kollégájával együtt felkutatták, összegyűjtötték egykori osztálytársaik neveit, címeit. (Egy kivétellel mindenkit megtaláltak.) Erre a mostani, tulajdonképpen negyvenhárom éves találkozóra a szolnoki Tiszaliget- be hívták mindazokat, akik még élnek, illetve olyan egészségi állapotban vannak, hogy bírják az utazás, a gyaloglás fáradalmait. Sajnos hatvanhárman együtt már soha nem lesznek, hiszen ti- zenketten eltávoztak minden élő ember utolsó útján. Viszont az élők közül huszonheten megjelentek. Volt nagy csodálkozás, olykor nevetés, kacaj.- Tényleg te vagy az? Istenem, neked se lett több hajad.- Erzslkém, jól nézel ki, mit sem változtál!- Ismerlek persze, itt a neved a nyelvemen. Hogy is hívnak? És a fehér asztalok mellett elkezdődött a mesélés. Arról, hogy mi minden történt velük a legutóbbi találkozó óta. Szigeti Gizi, a főszervező Kenderesen kezdte a tanulást, de végül úgy alakult az élete, hogy szolnoki lakos lett. Csanádi Ica összesen 43 évet tanított. Első és utolsó munkahelye Berekfürdőn volt. Két fián kívül már három unoka is tartozik a családjához. Antalffy Rózsit Tiszafüredre vetette a sors, míg Baranyi Teri Hatvanban talált otthont, munkahelyet, családot. Borbély Emőkének adódott egy híres mondása: — Amikor nyugdíjba kerültem, azt hittem, másnapra ösz- szedől az iskola, és tessék, még most is áll! Csak sajnos nélkülem. Mindez valami olyasmit is igazol, hogy ezeket a régi vágású pedagógusokat elsősorban és főleg a hivatástudat, a nebulók szeretete vezette a pályára. Aligha a gyors meggazdagodás lehetősége, hiszen aki erre vágyott, más pályát választott. Erdei Rózsika és Pólyák Csaba nemcsak évfolyamtársak voltak, de úgy határoztak, nem hagyják el egymást az életben sem. Abádszalókon tanítottak évtizedekig: a feleség igazgató is volt, a férj a híres Androméda együttesben is muzsikált. Fellner Karcsi igazgató is volt, jelenleg pedig mivel özvegyember lett, második feleségével Kisújon lakik. És mindent megjavít, ami elromolhat és elromlik egy háztartásban. Jakab Gyuri és Kovács Mari is férj-feleségként érkeztek ide. Gyuri szakosodott, később testnevelést tanított. Bármilyen hihetetlen, annyira szerették a hivatásukat, hogy mindössze ketten hagyták el a pedagóguspályát, a többiek mind erről kerültek nyugdíjba. Kisnyugdíjba. Igen sokan közülük később szakosodtak, főiskolát, egyetemet végeztek, és akadt, aki egyetemi professzorként lett nyugdíjas. Sokan egészségi állapotuk miatt nem jelenhettek meg, de részletes levélben adtak számot magukról, családi állapotukról. Arról, hogy közülük már szinte mindenki unokával, unokákkal is dicsekedhet. Ami pedig a következő összejövetelt illeti, ez 2010-ben esedékes. Szóval, két év múlva. Már most elkezdték a riadólánc szervezését: ki szól kinek. És ez nem Szolnokon, hanem Jászberényben lesz. Éppen úgy, mint egykoron a diplomaosztásuk... Az egykori berényi képzősök zöme itthon maradt hogy az itt végzettek végül is hová kerültek 1965 óta? A társaság többsége természetesen Jász-NagykunSzolnok megyében maradt. így Abádszalókon, Berekßrdöben, Kisújszálláson, Tiszaflreden, Törökszentmiklóson, Szolnokon, Jászberényben oktatták a gyerekeket, míg van, aki Szegeden, Hatwnban, Egerben, Budapesten, Gyöngyösön lelt otthont, illetve korábban munkahelyet. Tiszaföidváron vezetnek az Erzsébetek a tiszaföldvári Őszidő Nyugdíjasklubnak ötvennégy tagja van. Mint a legtöbb hasonló közösségben, itt is sokkal több a nő. Ami a keresztneveket illeti, ebben a korosztályban még toronymagasan vezetnek az Erzsébetek, hiszen tízen is vannak. Utánuk a Máriák, majd az Ilonák következnek. Ismertek még arról, hogy van egy tízfős néptánccsoportjuk, amelyik nagy sikerrel szerepelt már a megye sok településén, sőt a megyén kívül is. Papp Györgyi műsora köszöntötte az időseket jászapátin a városi könyvtár nyugdíjasklubjának negyven tagja kéthetente találkozik a könyvtárban. Ez így megy már 22 éve. Legutóbb az idősek világnapja alkalmából Papp Györgyi szín- művésznő adott emlékezetes zenés, verses kultúrműsort a klubtagoknak. Érdekes volt az októberi program is, amikor a könyvtár és a művelődési ház nyugdíjasai közös szüreti bált, rendezvényt tartottak. Az asszony után a férje vezeti a klubot tiszasülyön a helyi nyugdíjasklubot tizenkét évig köz- megelégedésre vezette Veress Kálmánná Etelka. Mivel családi kötelékei, az uno- kázás nagyon lefoglalták, „vezércsere” történt. A klub vezetését párja, Veress Kálmán vette át, akit a tagság egyhangú közfelkiáltással választott meg. Megjelent az ötödik verseskötete Kiss Béla szolnoki nyugdíjasnak, vagy ahogy magát nevezi, rímfaragónak megjelent az ötödik verseskötete. A Rímbe szedett múló idő cím alatt huszonöt verse jelent meg ebben a kiadványban. Egyébként Kiss úr nem csak írja, szavalja is a verseit. Legutóbb Törökszentmiklóson, a tizenharmadik nyugdíjas Ki mit tud?-on szerepelt, ahol a vers és próza kategóriában a harmadik helyen végzett. Évtizedek a tanítói pályán találkozó Szinte mindenki pedagógusként ment nyugdíjba Egész életükben dolgoztak, akár a szorgalmas méhecskék évforduló Már megvolt a gyémántlakodalom is, hatvan esztendeje jár kéz a kézben Juhász János és felesége Hatvan év együtt töltött tél már hófehérre meszelte a hajukat, hiszen 1948. szeptember 4-én kötötték egybe az életüket Kunmadarason. — Egy szüreti bálon ismerkedtünk meg. 1946-tól kezdve, három évig rohangált utánam - emlékezik vissza a fiatalkori évekre a feleség, Juhász János- né, született Kovács Mária. Nagyon szegények voltak, ráadásul Marika néni félárva, mert korán elveszítette az apukáját. Mondta is az őket eskető pap, hogy nem a dínomdánom teszi boldoggá a párokat, hanem a szeretet és a megértés. János bácsinak a nagyapja meg az apja is ács, kőműves volt, őket követte az ifjú ember. Az apjának volt inasa. Végül belőle is aranykoszorús kőműves- mester lett. Első házukat az ötvenes években Kunmadarason 21 ezer forintért építette fel. Közben érkeztek a gyerekek is: két fiú, egy lány. Az egyik közgazdász, a másik gyógytornász lett, hármuk közül József követte édesapja hivatását. Közben a feleség, Marika sem téüenke- dett, ott segített, ahol tudott. Ha kellett, a cséplőgépnél beállt tö- rekesnek, de akkor se esett le a karikagyűrű az ujjáról, amikor kapálni, jószágot gondozni kellett. 1962-ben beköltöztek Szolnokra, János bácsi építésvezető lett. A városban a Vak Bottyán és a Mosonyi utcában több ház dicséri keze munkáját. Azt sem titkolja, hogy a Rákosi- korszakban a sztahanovista címet is megkapta. 1969-ben lett önálló kisiparos, az aranykoszorús kőművesmester kitüntetést 1997-ben vehette át. A balesetek se kerülték el. De hála szívós kun természetének, felgyógyult. Néhány éve Szolnokon, a nyugdíjasház lakói, szép nagy házukat eladták, az árát szétosztották a gyerekek között. Jani bácsi 80 évesen úgy van a munkával, hogy addig dolgozik, amíg fel bírja emelni a kezét. Mert a munka éltette mindig... ■ D. Szabó Miklós Hatvan éve együtt járja az élet útját Kovács Mária és Juhász János Megkergette a bika Marika néni édesanyja egyszer az édesapjának vitte ki az ebédet Kunmadarasról a Hortobágy széli pusztára, ahol számadó volt Kiérve a sík terepre, egy nagy bika észrevette, és rohant felé. Egyetlen fede zék az óriási pusztai, kávával ellátott gémeskút volt a tájékon. Ebbe ugrott, amelynek a szélén egy deszka volt keresztben, a ríz fölött Ezen állva húzták fel a gulyások, juhászok a vizet az állatoknak. Itt és így menekült meg a biztos halál elől, miután a bika elve szítette szem elől.
