Új Néplap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-18 / 245. szám
Ill* KOZELET Tombor András, Orbán Viktor egykori külpolitikai főtanácsadója jó hírnevének megsértése miatt keresetet nyújtott be a bíróságon Dávid Ibolya ellen, miután a felperes ügyvédje szerint azt a hamis látszatot keltette egy hangfelvétel szerint, hogy Tombor bízta meg az Ud Zrt-t Dávid Ibolya megfigyelésével. HÍRSÁV Magyarország megkapta a vízummentességet George bush tegnap bejelentette, újabb hét ország polgáraira, köztük a magyarokra is kiterjesztik a vízummentes beutazás lehetőségét az Államokba. Magyarország mellett Csehország, Szlovákia, Észtország, Lettország, Litvánia és Dél- Korea esetében törölték el a vízumkényszert. A hét ország már novemberben csatlakozhat a vízummentességi programhoz. Bush tartotta szavát Elkészült a vádirat a Balla-ügyben KÜLÖNÖS KEGYETLENSÉGGEL elkövetett emberölés bűntette miatt vádiratot nyújtott be a hajdú-bihari főügyészség a megyei bírósághoz a debreceni Bállá Irma, volt fideszes képviselő gyilkossága kapcsán. Indítványoz- ták, hogy a bíróság tartsa fenn Bállá fiának előzetes letartóztatását, akit továbbra is gyanúsítanak a gyilkossággal. Felmérés: Sólyom inkább megosztó kétpárti PARLAMENT alakulna, ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások a Publicus Intézet felmérése szerint. A kutatás szerint az MSZP támogatottsága 29, a Fideszé 60 százalék. A Fidesz-szavazó- kon kívül Sólyom László személyiségét minden csoportban nagyobb arányban ítélik megosztónak, mint egységet teremtőnek. Elsőbbség a stabil pénzügyeknek csúcselőzetes Marad a 13. havi nyugdíj, nem nyúlnak a gyeshez-gyedhez sem Lemondott az adócsökkentésről a kormányzati ciklus végéig hátralévő időszakban a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc azután beszélt erről, hogy a héten már másodszor egyeztetett pénzügyi vezetőkkel a válságról. Szabados Balázs-Vég Márton Egy 300-500 milliárd forintot kitevő, középtávú adócsomagot kell megfogalmazni egy középtávú költségvetési és államháztartási finanszírozási pályával együtt - jelentette be az újabb adócsomag-elképzeléseit tegnap sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc. A kormányfő erről azután beszélt, hogy konzultációt folytatott pénzügyi és befektetési szakértőkkel. Itt arra az álláspontra jutottak, hogy a korábban bejelentett 167 milliárd forintos adócsökkentésre csak azt követően kerülhet sor, ha a hazai gazdaság újra növekedési pályára áll és megnyílnak az exportpiacok, azaz csak középtávon lehet megfontolni az adómérséklést. a költségvetés új számai. Megemlítette, lefelé módosították a jövő évi költségvetésnek alapot adó gazdasági növekedési előrejelzést: jövőre szerintük ez 1,2 százalékos lesz, 3,9 százalékos Infláció mellett. A gazdaság kifehérítésére, az adók egyszerűsítésére vonatkozó tervéről azonban nem mondott le a kormány. „Meg fogjuk őrizni a 13. havi nyugdíjat, a nyugdíjak várhatóan megőrzik értéküket, valamint a gyeshez és a gyedhez sem nyúlunk hozzá” - jelentette ki a miniszterelnök. Gyurcsány nem lát más megoldást a Robin Hood- adón kívül, amely forrást teremthetne a távfűtéses lakásban élők terheinek enyhítésére. A költségvetési javaslatot ma nyújtják be a T. Háznak. „A kormány továbbra sem érti a helyzetet, a kisebbségi kormány pedig ismét bizonyította alkalmatlanságát a válság kezelésére” - szögezte le Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint Gyurcsány „gigantikus megszorító csomagja” tragikus következményekkel járna, százezrek vesztenék el munkahelyüket, és több ezer vállalkozásnak kellene bezárnia kapuját. megszavazzák a BüozsÉT? Megszületett az első jövő évi költség- vetést érintő pártalku: 1,2 milliárd forintból gazdálkodhatna az MSZP-MDF közös közpénzügyi módosító javaslatában szereplő költségvetési hivatal. A szervezet első embere a miniszteri illetmény 150 százalékának megfelelő fizetést vehetne fel. Emellett párhuzamosan működne a fideszes kezdeményezésű háromfős költségvetési tanács is. Ennek tagjai viszont díjazás nélkül látnák el munkájukat. A hivatal feladatkörébe tartozna többek között a költségvetési tervezéssel, előrejelzéssel és hatás- vizsgálattal kapcsolatos ajánlások megfogalmazása. Megbecsülné például, hogy az Ország- gyűlés által tárgyalt törvényjavaslatoknak és módosító indítványoknak milyen költségvetési hatása vannak. Az MSZP-MDF javaslata szerint a költségvetési tanács egy-egy tagját a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke és a miniszterelnök jelölné, és ennek alapján az Országgyűlés három évre választaná meg őket. A tanács véleményezné a kormány költségvetési politikájának irányait, és erről javaslatot is tehetne az Országgyűlésnek. A Fidesz emlékeztetett arra, hogy a költségvetési tanácsról szóló eredeti javaslatukban a függetlenség érdekében a tanács elnöke a Magyar Nemzeti Bank elnöke, tagja az ÁSZ elnöke, s egy, a köztársasági elnök által felkért kiemelkedő tudású elméleti közgazdász lett volna. „A hivatal létrehozását pedig pazarlásnak tartjuk” - fogalmazott Domokos László ellenzéki képviselő. ■ Késhet a nyug djj- és a családi- pótlék-emelés. Gyurcsány, mint válságmenedzser elemében érezheti magát Nemzeti csúcs: élőben két tévécsatornán a köztévé m2-es csatornája, és azÁTV is élőben közvetít ma 10 órától a nemzeti csúcsról, amelyet Gyurcsány Ferenc kezdeményezett azzal a szándékkal, hogy a fórum alkossa meg a „nemzeti fel- emelkedés programját”. A magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében zajló program szerint Pálinkás József MTA-elnök bevezetője és Szili Katalin házelnök megnyitóbeszéde után a jegybank elnöke és a pénzügyminiszter tart tájékoztatást arról, hogy a kormány és a jegybank milyen válságmérséklő intézkedéseket tett eddig. Ezután a pártelnökök szólalnak fel 15-15 percben. Az időkeret a párt elnöke, frakcióvezetője, és az európai parlamenti delegációvezetője között szabadon felosztható. politológusok szerint a süketek párbeszédévé válhat a csúcs. Nem kizárt, a szokásos politikai adok-kapok alakul ki. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője szerint meglepetés lenne, ha valódi szakmai vita alakulna ki, például a kiadáscsökkentésről. Kiszelly Zoltán sem vár szakmai döntést a „nagyon felvizezett” csúcson. „A politikai játékban Gyurcsány azt akarja majd megmutatni, hogy a kisebbségi kormány a válságban is működőképes. A Fidesz pedig azt, hogy azért sokkal nagyobb a baj, mert a kormány nem védi meg az embereket a válságtól”. Egészségügy: ha elmarad a járulékcsökkentés, az ebből származó bevétel sem lesz kisebb székely tamás tárcavezető szerint a jövő évi egészségügyi költségvetést is újra kell tervezni. „A pénzügyminiszter annyit ígért, az egészségügy kedvezményezett lesz. Abból a szempontból mindenképpen, hogy elmarad a járulékcsökkentés, s így a bevételcsökkenés is elmarad” - adott okot a bizakodásra a szakminiszter az ágazati gazdasági vezetők konferenciáján. Bár Székely pénzügyi adatokról nem tudott számot adni, úgy vélte, a bevétel több lesz, mint az eredeti költségvetési tervben volt, ám a kiadási tételekről ' még tárgyalni kell. Felnőttként sokkal nehezebb az iskolatáska képzés Gyakorlati tudást - Élethosszig tartó tanulás ad csak esélyt állásunk megtartására Magyar-szlovák alapszerződés: nincs felülvizsgálat Miért vállalta munka és család mellett a tanulást? A jó pap is holtig tanul - tartja a mondás. A felnőttképzők szerint napi egy óra tanulás kulcs a 21. századhoz. A művelődés hetének alkalmából ezért hívták fel a figyelmet a képzés fontosságára. Aid pályázati anyagában leírta, miért választotta a tanulást munka és család mellett, díjat is kapott a Magyar Művelődési Intézet jóvoltából. A tanárok pedig a „legkedvesebb tanítványom” témakörben pályázhattak. Vizy E. Szilveszter, az MTA volt elnöke a rendezvényt megnyitó beszédében elmondta, a tudástőke mindennél fontosabb, de az is ugyanolyan fontos, hogy a megszerzett tudás a gyakorlatban is használható legyen. Zachár László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet főigazgató-helyettese hozzátette, azért is fontos az életen át tartó tanulás, mert bárkinek az életében adódhat olyan helyzet, hogy újfajta tudásra van szüksége. „Ha valaki elveszti az állását, nem biztos, hogy a szakmájában el tud helyezkedni. Ezért fontos, hogy az embereknek sokrétűbb szakmai tudásuk legyen, de nem szabad elfelejtkezni a már meglévő tudás karbantartásáról, fejlesztéséről sem” - hangsúlyozta a szakember. ló tudni, hogy az első szakképzés, valamint 50 év fölött a második is ingyenes. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál lehet érdeklődni a lehetőségekről. ■ B. V. AJTAI VERONIKA, 3? ÉVES A gimnáziumi érettségit a gyerekek miatt csináltam meg. Úgy gondoltam, ha látják, hogy az anyukájuk tanul, ők is nagyobb kedvvel és lelkesedéssel mennek majd iskolába. így egy jó példa van előttük, hogy tanulni igenis érdemes. SZABÓ ANDREA, 35 ÉVES Mozgáskorlátozott vagyok. A gimnáziumi érettségivel bizonyítani akartam elsősorban magam és mások előtt is, hogy meg tudom csinálni. Azóta egy másik iskolát is elkezdtem, rendszergazdának tanulok. Remélem, utána munkám is lesz. HEGEDŰS ERZSÉBET, SÍ ÉVES A felnőttképzés az egyik utolsó emlékem a tanításból, a nyugdíj előtt már csak felnőttekkel foglalkoztam. Számukra teljesen mást jelent egy ilyen képzés, sokkal nagyobb és komolyabb a tét. Kevesebb az idő, ezért nagyobb a feszültség. A Külügyminisztérium cáfolta, hogy a magyar-szlovák alapszerződés felülvizsgálatát szorgalmaznánk. A szóvivő elmondta: a cél éppen a megállapodás maradéktalan végrehajtása. Brüsszelben a külügyminiszteri találkozón Göncz Kinga kifejtette, a szerződés megfelelő keret a kapcsolatok fejlesztéséhez. Időközben Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes zsarolásnak nevezte a leányfalui polgármester eljárását, aki úgy tiltakozott a kinti magyarokat ért támadások - elsősorban a magyar iskolákra erőszakolt „hibridtankönyvek” - ellen, hogy levetette az uniós zászlókat a középületekről. ■