Új Néplap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-29 / 228. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2008. SZEPTEMBER 29., HÉTFŐ MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE Már lábadozik a kórház korszerűsítés Új kardiológia, folyamatosan bővülő szakrendelések Dr. Kanász-Nagy László szívultrahangos vizsgálatot végez. A tavasszal elkezdődött kardiológiai szakrendelés hamarosan új helyre költözik. A városban is megtartották az autómentes napot múlt héten Közlekedési szempontból szep­tember 22-e egy kicsit más nap volt, mint a többi. Autómentes nap. A városban három helyszí­nen zajlott figyelemfelkeltő program olyan fontos dolgok jegyében, mint a környezetvéde­lem, a biztonságos közlekedés, az egészséges életmód. Az események megnyitója a Zrínyi út forgalom elől lezárt sza­kaszán volt, ahová a szervezők és a beszédet mondó polgármes­ter, dr. Draskovits Dénes is ke­rékpárral érkeztek. A délelőtt leginkább az óvodásokhoz szólt. Sokféle tevékenységet kipróbál­hattak az apróságok: ügyességi akadályversenyben mérkőzhet­tek meg, rollerrel és kisbiciklivel játékos váltóversenyek, képkira­kó játékok szórakoztatták - és nevelték is — a csöppségeket. A délutáni programok a Kossuth téren, illetve a Petőfi úton az is­kolás korosztályt célozták meg. Akárcsak az ovisok, ők is rajzol­tak az aszfaltra, vagy kocoghat­tak is rajta, ha ahhoz volt ked­vük; kerékpáros ügyességi pá­lyán mutathatták meg, mit tud­nak a gyakorlatban, és KRESZ- totóban bizonyíthatták elméleti felkészültségüket. Jutalomként a résztvevőket ásványvízzel, al­mával kínálták a szervezők. ■ Megtiltanák köztereken is a dohányzást Az országban már több települé­sen hoztak olyan rendeleteket, amelyek megtiltják köztereken a dohányzást. A dombóvári és ha­sonló ismert példákon felbuzdul­va a mezőtúri önkormányzatnál is fontolgatják dohányzási tila­lom bevezetését - elsőként a me­gyében - a játszótereken, egyes intézményekben, a temetőkben, az Erzsébet-ligetben, valamint a Kossuth téren. A képviselők már folytattak előzetes vitát a kérdés­ről. A téma igencsak megosztja a véleményeket úgy a képviselő- testületben, mint a lakosság kö­rében. Érvek, ellenérvek feszül­nek egymásnak: egészséges életmód kontra jogok. A lakos­sági észrevételeket szeptember 30-ig várják a polgármesteri hi­vatal műszaki osztályára. ■ A kilencvenes évek óta hányatott a mezőtúri kór­ház sorsa. Fenyegette a bezárás veszélye, egyik igazgató a másikat követ­te. Két hónapja Harsányi Zsolt közgazdász irányít­ja az intézményt, akivel a közelmúlt változásairól beszélgettünk. Simon Ágnes Az intézmény jelenleg önkor­mányzati tulajdonban van, de a Medisyst Egészségügyi Befekte­tési Kft. üzemelteti. Ez a budapes­ti központú cég még két kórházat (Tapolca és Körmend) működtet. A mezőtúri intézmény élére vi­szonylag frissen kinevezett igaz­gató, Harsányi Zsolt több örvende­tes változásról, fejlesztésről tudott beszámolni. Mint elmondta, az el­telt rövid időszak alatt a belgyó­gyászat lendületesen fejlődött és fejlődik továbbra is, hiszen erre van a legnagyobb igény. Tavasszal kezdődött el a kardiológiai szak- rendelés, ami hamarosan új he­lyen - a régi szárny első emeletén - működik majd tovább. Tervezik modern futópados terheléses EKG-műszer beszerzését is.- A másik fejlesztendő terület a sürgősségi ellátás, aminek a Harsányi Zsolt korszerűsítését pályázati úton valósítjuk meg - hangsúlyozta Harsányi Zsolt. — A beadott pá­lyázatunkat egyelőre még nem bírálták el. Nagyon fontos, hogy a sürgős eseteknél stabilizálni tudjuk a betegek állapotát, lehe­tővé téve így a mentőhelikopte- res továbbszállítást is. A rehabi­litációs osztály huszonhat ágy- gyal működik, és október 1-től átköltözik a felújított régi épület­szárnyba. A sebészeti osztályra kisebb igény van, hiszen komo­lyabb műtétek esetén nagy, fel­A mezőtúri kórházban tavaly 369 baba született, idén au­gusztus 31-ig pedig 224. A fő­igazgató a további tervek kö­zött említette, hogy rehabilitá­ciós orvos kerül az intézmény­be, a tárgyalások már folynak erről. Szeretnék elérni, hogy a szerelt kórházakat választanak a betegek, viszont a szakrendelé­sen mindig akad páciens. A patológia is elkezdte a mű­ködését. A Szegedi Egyetemmel kötött szerződés értelmében a kórszövettani vizsgálatokat Sze­geden végzik, szolnoki közremű­ködéssel, mivel az intézmények között nagyon jó a kapcsolat. Mint megtudtuk, a fejleszté­sek a nőgyógyászati és szülésze­ti osztályt kevésbé érintették, na­gyobb változások nélkül. Egyébr ként a szülészet kiemelt szere­pet kap a kórházban, mivel más, nem megyebeli településekről is fogadják a kismamákat, így fo­lyamatosan üzemel. A statiszti­kai adatokat magyarra fordítva: naponta egy-egy baba születik a túri kórházban. A szakrendelések palettája is bővült, mert megkezdte rendelé­szakrendelő csak a gyógyítást szolgálja, az ott található iro­dákat pedig átköltöztessék a régi épületszárny negyedik emeletére. Ezt pályázatból akarják megvalósítani. Az el­bontandó épületek helyén par­kot szeretnének kialakítani. sét dr. Mike Géza ortopédorvos, a kaposvári kórház osztályveze­tő főorvosa. A gyermekallergo- lógián is várják a kis betegeket, sőt már folyik a gyermekallergo- lógiai szűrés a város iskoláiban. Egyes szakrendelések időpont­jai megváltoztak, erről az intéz­ményben vagy akár az interne­ten is tájékozódhatnak.- Tizennégy alkalmazott, köz­tük egy orvos, többségükben pe­dig szakdolgozó és műszaki munkatárs elbocsátása után a to­vábbiakban nincs szükség lét­számleépítésre - mondta a fő­igazgató. — Mára az orvoslétszám is megfelelő, jól képzett szakem­berek, diplomás nővérek dolgoz­nak, és egyre kevesebb a segéd­ápoló. A vezetői struktúrában is történtek átszervezések, így a ve­zetői pótlékok egy része megspó­rolható. El kell ismerni, a gazdál­kodás nehéz feladat, a pénzösz- szegeket a teljesítményhez iga­zítva kapja a kórház. Az is gond, hogy több beteget látunk el, mint amennyit finanszíroznak. Az utóbbi időben ismét kö­zéppontba kerültek a kórházi széfek. Mint Harsányi Zsolt el­mondta, 169 trezort vásároltak annak idején. A csomagolásból kibontott harminchárom széf kivételével ezeket visszavásá­rolta a szállító cég. A szakrendelő csak a gyógyítást szolgálja HÍRSÁV A terv szerint alakul a helyi adóbevétel a város első félévi költség- vetésének bevételi előirány­zata 47,5, a kiadási 42,9 százalékra teljesült — tud­tuk meg Mlinárcsek János alpolgármestertől. A műkö­dési célú mérleg tervszin­ten, a felhalmozási, fejlesz­tési mérleg viszont jóval tervszint alatt alakult, mi­vel a beruházások a máso­dik félévre tolódtak. A helyi adóbevételek a tervezett szerint alakultak. Félévkor a költségvetési hiány 383 millió forint, a tervezettnél jobbat mutat. Kötvénykibocsátás: megvan a megbízott MINT iSMERT. Mezőtúr Város Önkormányzata korábban úgy döntött, hogy kötvényt bocsát ki. A Budapest Prív- Invest Kft. kapott megbí­zást a „Mezőtúr fejlődésé­ért” elnevezésű, 1,8 milli­árd forint értékű kötvény pénzügyi tranzakcióinak le­bonyolítására. Bursa Hungarica ösztöndíjat adnak TIZENÖT, a felsőoktatásban tanulmányokat folytató, il­letve öt, a felsőoktatásba készülő, hátrányos szociá­lis helyzetű tanuló pályáz­hat havi ötezer forint tá­mogatásra a Bursa Hunga­rica Ösztöndíjpályázaton Mezőtúron. A pályázatokat 2008. október 31-ig lehet benyújtani. Szűcs Imre fazekas gyűjteményes kiállítása MINDEN HÓNAPBAN egy Új kiállítással jelentkezik a Túri Fazekasmúzeum. Je­lenleg két tárlatot láthatnak az ide ellátogatok. Az egyik a régi orosz fényképezőgé­peket mutat be, míg a má­sik Szűcs Imre fazekas né­pi iparművész, a népművé­szet mestere gyűjteményes kiállítása, amely október 11-ig látható. SZ0ypN.hu Megkérdeztük olvasóinkat Egyetért-e a dohányzási tilalommal? KONTÉR béláné; — Helyeslem. Soha nem dohányzom utcán és a munkahelyemen sem. Ha­bár én mindössze két éve ciga­rettázom, leginkább a társa­ság kedvéért és csak alkal­manként, úgymond amatőr dohányos vagyok. Azzal is egyetértek, hogy büntessék, ha valaki tiltott helyen és közterü­leten füstöl és ott tapossa el a cigarettacsikket. DOBOS ZOLTÁN: - Nem örül­nék. Én tíz éve cigarettázok, de otthon, a lakásban nem gyújtok rá, hogy a környezete­met ne zavarja a füst. Lakóte­lepen, emeletes házban la­kunk, ezért szoktam az utcán vagy a kijelölt dohányzóhelye­ken hódolni ennek a szenvedé­lyemnek. Úgy gondolom, so­kan viszont nagyon is örülné­nek, ha megtiltanák. matlák ÉVA: - Nekem teljesen mindegy, én sohasem dohá­nyoztam. Közterületen engem egyáltalán nem zavar, ha szív­ják a cigarettát mellettem, vi­szont már lakásban, a mun­kahelyemen vagy közösségben igen. Szórakozóhelyek közül is mindig olyat választok, ahol nem dohányoznak. Azt viszont nem szeretem, mikor eldobják a csikket a járdán. Megszépült az ovi khriil-belül fejlesztés Összefogással a hátrányok leküzdéséért Megújult környezet várja az ovi­sokat a Kiss János Úti Óvodá­ban. A cél az volt, hogy a gyer­mekek kellemes, egészséges környezetben tölthessék min­dennapjaikat. A felújítás során nemcsak újravakolták és festet­ték a falakat, hanem tornaszo­bát is kialakítottak csúszásmen­tes burkolattal, bordásfallal; mo­dernizálták a tálalókonyhát, a mosdókat. A munkálatok jelentős részét az óvoda ezermester karbantar­tói végezték, de a szülők is segí­tettek: részt vettek a kerítésfes­tésben, a függönyvarrrásban. így még több új készségfejlesztő és egyéb játék került az ugyan­csak új bútorok polcaira. ■ Hegedűsné Fehér Edit óvónő a gyerekekkel az új játszósarok előtt 1 J *

Next

/
Thumbnails
Contents