Új Néplap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-29 / 228. szám
2 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2008. SZEPTEMBER 29., HÉTFŐ Nyugdíjasként is lehet új társ Olvastam a lapban, hogy a középkorúak többsége krízisként éli meg, ha magára marad ötvenen felül. A környezetemben is van több magára maradott idős hölgy és férfi, akik azért, hogy a magányt elkerüljék, öregek napközi otthonába járnak. Hallottam olyan esetről is, hogy e napköziben ismerkedett meg egy özvegy néni egy szintén megözvegyült bácsival. Egy idő után össze is költöztek és azóta kiegészítve egymást, megváltozott az életük. Nagy megértésben élnek. Igaz, a családtagjaik nem mindegyike fogadta el ezt a helyzetet először, de később ők is megtapasztalták, hogy szüleik kiegyensúlyozottabbak. Nem kell tehát magányosan begubóznia annak aki magára marad. HORVÁTH PÉTERNÉ, SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE, 5001 SZOLNOK. PF. 105. Villámkérdés, villámválasz Vajon mennyi illetéket kell fizetnem egy 10 millió forintért vásárolandó, két szobás lakás után? - érdeklődik egy olvasó. Egy tízmilliós ingatlan után 1 millió forint illetéket kell fizetni, de ha lakóingatlanról van szó akkor „csak” 440 ezret. Egy ingatlan megvásárlásakor 10 százalék a vagyonszerzési illeték. Ez a telekre, nyaralóra, garázsra és más, nem lakáscélú ingatlanokra vonatkozik, mert a törvény kedvezményben részesíti a lakást, a családi házat szerzőket, nekik 4 millió forintig 2, e felett pedig 6 százalékot kell fizetniük. A sávos rendszerből adódóan a 10 milliós lakóingatlana megvásárlása után 440 ezer (4 millió után 80 ezer, plusz az e feletti ó millió után pedig 360 ezer) forintnyi illetéket kell tehát fizetnie. ■ Amerika most még messze van pénzügyi válság Szakemberek szerint csak a hitelek drágulásával kell számolni Hazánkban is érzékelhető lesz a tengeren túli pénzügyi válság hatása. Ám hogy mennyire, azt ma a szakértők szerint is még nehéz megmondani. Mindenesetre az amerikai és az Uniós pénzügyi körökben a múlt század 30-as éveihez hasonló válságot emlegetnek. Teleki József Amerikában már pánikhangulat van, a nagy bankok is veszélyben vannak. A kérdés, hogy hozzánk begyűrűzik-e a válság, amire megvan az esély.-Jelenleg két féle álláspont van. Az egyik, hogy az Egyesült Államokból elindult válság meg áll a határokon kívül. A másik, szerint nem. Én az utóbbi vélekedést osztom. A globalizált világunkban ugyanis a magyar gazdaság nem vonhatja ki magát a változásokból — véli Lits József. A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) megye elnöke szerint a magyar- 3 országi pénzintézetek igencsak I érzékenyek a külpiaci változá- | sokra, hiszen 50 százalékban > külföldi tőke, illetve a tulajdonos ! anyaországi bankok biztosítják a pénzügyi hátteret. Gondot jelenthet az is, hogy hazánkban nagy az eladósodottság. Mindez óvatosságra intheti a bankokat. Lits József szerint mindez a vállalkozások szemszögéből azt jelenti, hogy a megalapozott tervekkel, elképzelésekkel rendelkezők számíthatnak a bankok kölcsöneire. egy-egy beruházásnál így a jelentős saját erő mellett azt is fogják mérlegelni, mennyire életerős az elképzelés. A spekulatív beruházások finanszírozása ellehetetlenül. Ez a tisztánlátás felé hat, ám átmenetileg komoly problémát okoz — fogalmazta meg a VOSZ megyei elnöke. Lits József úgy látja, minden vonatkozásban visszafogás következik. A külföldi források beszűkülését, drágulását mindenFájjon-e a fejünk a válság kapcsán? ki megérzi. Sok cégnél pedig a többletet valószínűleg nem befektetik majd, hanem inkább tartalékolják, hogy túléljék a válságot. A lakosságnál azonban ilyen erőteljes változásokat nem valószínűsít dr, Túróczi Imre. A Szolnoki Főiskola üzleti fakultásának megbízott igazgatója szerint mivel a lakosság is nagyon eladósodott, így a jövőben a hitel- bírálat szigorodásával lehet számolni. Azaz nehezebb lesz kölcsönhöz jutni. Ha pedig nálunk is növekedne a fizetésképtelenek száma, megugranának a hi- telbedőlések, akkor valószínűleg a kamatok is emelkednének. Á nagyobb kockázat ugyanis minden esetben nagyobb kamattal jár. Mindez azonban inkább az új kölcsönöket érintheti. A régi devizahiteleket aligha befolyásoljál Ott a forint árfolyam változása jelenthetne gondot. Az eddigi folyamatok azonban nem jeleznek drasztikus árfolyam- esést. — A bankbetéteseknek sincs igazán mitől tartaniuk. Létezik ugyanis egy bankgarancia-alap, melyből bizonyos mértékig kielégítik a betétesek követelését, ha egy pénzintézet csődbejutna — magyarázta a szakember. Dr. Túróczi Imre szerint más a helyA TŐKE pmfltéhsége okozta a válságot — állítja Lits József. A VOSZ megyei elnöke szerint a bankok nem elégedtek meg az átlagos hozammal, így az ingatlanokhoz mérten túl nagy összegű jelzálog hiteleket adtak. Míg nálunk egy-egy lakást a forgalmi értéke 60 százalékáig terhelnek meg hitellel, addig a tengerentúlon előfordult, hogy szász százalékát oda adták kölcsönben. Ezzel elértéktelenedett a jelzálogalazet azoknál, akik a megtakarításukat alapkezelőknél helyezték el. Hiszen ezek gyakran a nagyobb kockázatú, ám esetleg nagyobb hasznot is hozó amerikai és nyugat-európai értékpapírokba fektettek be. A főiskolai docens ennek ellenére mindenkit nyugalomra int, és kivárást javasol. Befektetésként pedig az állampapírokat ajánlja, mélyek ugyan kisebb hozammal kecsegtetnek, de biztosak. — A magán- illetve az önkéntes nyugdíjpénztárakban elhepú hitelezésnél a tőke. Ugyanakkor a gazdaságban túltermelési válság alakult ki. Lelassult az áru és pénz körforgása. Az erősen eladósodott lakosság pedig fizetésképtelenné vált. A bankok hiába futottak pénzük után, a kihelyezett tőkét nem tudták beszedni. Most több százmillióvá dolláros állami tőkeinjekcióval próbálják visszaállítani az egyensúlyt - magyarázta Lits József lyezett megtakarításoknál is számolni kell a hozamok csökkenésével — mondta el lapunk érdeklődésére Koleszár István. Az MKB Bank Rt. szolnoki igazgatója szerint a nyugdíjpénztári rendszer kellően körülbástyázott. Hiszen meghatározzák például, hogy a pénz hány százalékát kell biztos állampapírokba fektetni. A pénztárak között ennek ellenére igen nagy különbségek lehetnek, attól függően, hogyan állították össze portfoliójukat, azaz miként válogattak az értékpapírok között. Az elmúlt években ugyanis szárnyaltak a tőzsdék, így a nagyobb hozam reményében többet fektethettek részvényekbe. Most azonban visszaesés következett be a piacon. Koleszár István ugyanakkor úgy látja, hogy rövid távon a pénzügy válságból nem sokat érez meg itthon a lakosság. Közép és hosszabb távon azonban növekedhetnek a kamatok a külföldi források drágulása miatt. Másrészt érvényesülhetnek áttételes hatások. Hiszen a világ- gazdaság növekedési üteme lassult. Ami erősítheti a saját belső gondjainkat. Hiába futottak a bankok a pénzük után V Főzőcske. Senki nem bánta, aki ellátogatott szombaton a cser- keszőlői szüreti napra. Tótágas. Ilyen különös pillanatokat is láthattak mindazok, akik részt vettek a szombaton zárult Tiszaligeti Napok immár 45. alkalommal megrendezett diáksportversenyein és -bemutatóin a megyeszékhelyen. Bohózat. Az idősek világnapja alkalmából tartott hangulatos összejövetelt tegnap a törökszentmiklósi Almásy nyugdíjas klub. Képünk a délelőtti szórakoztató műsor egy vidám mozzanatát örökítette meg. H Átszámozzák az utcákat Nagykörűben Átszámoznak néhány utcát Nagykörűben. Minderre azért volt szükség, mert - mint azt az önkormányzatnál tett lakossági bejelentések is igazolták - az ingatlan-nyilvántartás és a valós állapot nem egyezett. Eszerint a Batthyány, a Bajcsy- Zsiünszky, a Vörösmarty, a Kölcsey, a Köztársaság, a Szabadság, a Kossuth, a Tömöri, a Maj- zik Viktor, a Hunyadi, a Jókai, a Dózsa, a Táncsics, a Rákóczi, a Bem, valamint a Ságvári utakat számozzák át. Sok helyen ez csupán egyetlen ingatlant érint. Az ezzel járó dokumentumok, nyilvántartások módosításáról a helyi körjegyzőség gondoskodik. ■ R. Á.'