Új Néplap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-02 / 205. szám
14 SPORT ÚJ NÉPLAP - 2008. SZEPTEMBER’2., KEDD Jászberényben nem értik a szövetség fenyegetését Dicsérik a Kisújszállást labdarúgás Megyei II. osztály: nyolc főre csökkent a Csépa így állnak labdarúgócsapataink a bajnokságokban Amint arról hétfői lapunkban már beszámoltunk, kellemetlen helyzetbe került a Jászberényi SE másodosztályú labdarúgó csapata. Hiába diadalmaskodtak meggyőző játékkal, teljesen megérdemelten a Szolnoki MÁV FC elleni megyei rangadón (4-1) Földesi Károly fiai szombaton este, a herényi szurkolók szája íze egycsapás- ra keserédesre vált, mikor megtudták, pontlevonás fenyegeti egyre jobban belelendülő csapatukat. A Magyar Labdarúgó Szövetségből származó információ szerint ugyanis az első fordulóban lejátszott JSE-Bőcs (1-1) összecsapást megóvta a vendégcsapat, mondván a hazaiak játékosa, Murinai Barnabás nem rendelkezett játékengedéllyel. Sőt, mindez igaz volt a Békéscsaba ellen elvesztett (4- 3) találkozóra is. — Nem értem a szárnyra kapott híreket. Pénteken az MLSZ-ben jártam, hogy elintézzem két új szerzeményünk, a szerb Viskovic Despot és Peric Aleksandar játékengedélyét és senki, egyetlen árva szóval nem jelezte a problémát - felelte lapunk érdeklődésére Földesi Norbert, a ISE labdarúgó szakosztályának ügyvezetője. - Több okból is nyugodtan várjuk a folytatást, egyrészt kezünkben van az MLSZ hivatalos visszaigazolása, miszerint július 21-én átvették Murinai Barnabás versenyengedély kérelmét, illetve a befizetett csekket. Másrészt tudomásunk szerint nem volt semmiféle fegyelmi tárgyalás ezügyben, vagy legalábbis minket senki nem hívott. Az már csak hab a tortán, hogy Békéscsabán például nem is szerepelt Murinai Barnabás. Ha hibázott esetleg valaki, az nem mi, hanem a labdarúgó szövetség illetékese volt, amennyiben rossz játékengedélyt adott ki számunkra. Véleményem szerint ezért nem büntethetik klubunkat. Az ügynek nyilván lesz még folytatása a szövetség fegyelmi bizottsága előtt, az esetre természetesen visszatérünk ■ Géléi József A fehérmezes tószegiek hiába iparkodtak a Pusztamonostor ellen, végül mégis pont nélkül maradtak a hazai összecsapás után TÓSZEG-P.MONOSTOR 1-2 (0-1) Tószeg ________ Kiss Á brahám Izsóid Basa Márton (Tóth) KÁLLAIT. MÉSZÁROS (Diós) Kelemen KALEM Ballabás (Nádházi) Ozsvárt (Hegyes). Pusztamonostor CSEHI L BORDÁS Lengyel (Muhopri) SZERENCSI Tóth R. Bojki Borbély Kállai K. (Bazsó) SZABÓ Bibék (Csehi D.) Magyar (Kocsis). Edző: Edző: Gajdos István. Litkei Lajos. Tószeg, 80 néző, vezette: Jandó Ferenc. Gólszerzők: Kalem (85.), ill. Szabó 2 (24., 78.). A hazai csapat az egész mérkőzésen egyenlő ellenfele volt vendégének, de gólhelyzeteit nem használta ki. gajdos István: - Nem tudom, meddig várat magára hazai sikerünk, amiért hétről hétre dolgozunk. LITKEI LAJOS: - Minden idők legfiatalabb csapata lelkes játékkal értékes három pontot szerzett. Ifi: 5-2 Nagy L. T.GYENDA-CSERKESZŐLŐ 4-0 (2-0) MARTFŰ-TSZ.IMRE 5-0 (2-0) Tiszagyenda Cserkeszük) Martfű Tisza szentimre Bata Csík Modla LADÁNYI SZŐKE G. Tóth Blaskó Kontra HÉDERI. GálJ. Ka rkus (Farkas) Rózsa Pap (Szőke R.) Gált. Petyus (László) Rózsa P. NagyCs. Papp Horváth (Borok) Fazekas JEN El Kosa KISS Sipos SIPOS (Csortos) Jakab SZÉKELY (Böjti) Takács Gráczer Ónodi NAGY Jeczó Héderll. (NagyZ:) Szím Váradi Novák (Boros) NAGYL. Nagv(Manzinger) NYOLCZAS Szabó Gy. Dobó. Illés (Sándor). Kontos. Szabó A. Edző: Edző: Edző: Edző: Boros Tibor. Felföldi Mihály. Munkácsi József. Szivák Gyula. Tiszagyenda, 150 néző, vezette: Martfű, 100 néző, vezette: GöLeitmann Attila. möri Gyula. Gólszerzők: lenei (13.), Szőke Gólszerzők: Székely 2 (13., R. (36.), Ónodi (67., öngól), 41.), Nagy (70. , Kiss (85.), Böjti Csortos (83.). (87.). Bár a hazai csapat nem játMagabiztos hazai győzelem szott jól, de így Is magabiztosan született a lelkesen játszó vengyőzött. dégcsapat ellen. BOROS TIBOR:- Két pozitívuMUNKÁCSI JÓZSEF: - Mérséma volt a mérkőzésnek: az kelt csapatjátékkal is megérdeegyik, hogy a cserék hozzátetmelt győzelmet értünk el egy ték a maguk részét, a másik peszimpatikusán játszó csapattal dig, hogy nem kaptunk gólt. szemben. FELFÖLDI MIHÁLY: - Sikerült szivák gyula: - Sajnos enysaját magunkat megverni, granyire vagyunk képesek, gratutulálok a hazai csapatnak. lálok a hazaiaknak. Ifi: 1-1 Sipos J. Ifi: 10-1 luhász S. CSÉPA-TISZAPÜSPÖKI 1-1 (0-1) Csépa riszapüspöki Gácsi (Benkó J.) Farkas Nagyi. (Hegedűs Z.) Pálinkás Botlik Petróczki Gálfi (Vereb J.) Talmácsi Hegedűst. Ruzsinszki F. Határ F. Edző: Fialka György. BURU Pintért Kállai III. KÁLLAI G. Lengyel Árpád (Deák K.) Lengyel Ágoston Lukács Szedlák Váradi (Kállai II.) Lóié VÉKÁS. Edző: Lukács Kálmán. Csépa, 200 néző, vezette: Dé- kány Zsolt. Gólszerzők: Talmácsi (82.), ill. Kállai G. (30.). Kiállítva: Pintér I. (89.). A vendégek akár lottózhattak is volna: ezúttal jó időben állt mellettük a szerencse. FIALKA GYÖRGY; - A „kiváló já- tékvezetés” miatt nyolc főre olvadt csapatom, így örülök a döntetlennek. LUKÁCS KÁLMÁN: - Küzdelmes mérkőzésen, úgy érzem, közelebb álltunk a győzelemhez. Ifi: 1-0 Komár K. / Élvonalbeli gárdát fogad a JSE együttese Szerdán már a harmadik fordulót rendezik meg a labdarúgó Magyar Kupa országos tábláján. Régiónkból három csapat élte túl az eddigi csatározásokat, közülük kettő szerepelhet hazai pályán holnap délután. Az NB Il-es Jászberényi SE élvonalbeli gárdát, az újonc Kecskemétet fogadja (15.30). Földesi Károly fiai önbizalommal telve várhatják a KTE vendégjátékát. Egyrészt a szombati megyei rangadón remek játékkal nyertek a Szolnok ellen (4-1), másrészt a tavalyi bajnokságban egyedüli együttes volt a JSE, mely le tudta győzni (1-0) a bajnoki címet Bács megyeieket. A Szolnoki MÁV a másodosztályú Erzsébeti SMTK-hoz látogat, míg a megyei I. osztályú Ujszász a Szécsényt fogadja. ■ KISÚJSZÁLLÁS-SZ.BEREK 4-0 (1-0) JÁSZKISÉR—Z.RÉKAS 0-3 (0-1) CIBAKHÁZA-JSZ.GYÖRGY 3-0 (2-0) JSZ.ANDRÁS-TISZABURA 3-1 (1-0) Kisújszállás Szászberek Jászkisér Zagyva rékas Cibakháza Jászalsüszentgyörgy Jászszentandrás Tiszabura Kormány ALAPI Holló Szöllősi SERUCZA LAKATOS NAGYM. Gondos Farkas (Seres) Pető Kozma (Henrich) KISPÁL Hegedűs Kökény G. TORBA Á. Tyukodi S. NAGY Fehér Kun (Varga) SIMON BONTOVICS (Homajovszki) Banka V. Túrói. BÁLLÁ D0NKÓ B0RICS Kincses KOCSIS Törőcsik Nagypál Ratkai Ladányi Gyárfás Ajtai Tordai Makó (Biacsi) KÁTAI Perlaki Lakatos Szabó (Monoki) Rideg Farkas (Nagy E.) TÓTHN. Zebegényi (Ferenczi) SZÖLLŐSI Antal (Juhász) Pusoma KÁDÁR Lázár Onután Pálinkás (Szabó) ERDÉLYI Potemkin (Gyáfrás) Kerek Csonka KUI Vasas (Diós) Bobák Józsa (Kónya) VARGA (Géléi) Kerekes TORBA M. (Kiss) Bodó Darvas (Kurucz) Végh Fodor RÉVÉSZ Kecskés Tóth (Tugyi) Torba L. (Barna) Farkas Májer Dr. Katona Gócza (Horváth) Major Berta (Gergulics) Fogler Oláh G. Túró Gy. (Túró K.) Németh (Földvári). Szöllősi. TÓTH. TÓTH CS. TÚRÓCZI. KÖKÉNY K. Major (Ruphrechp). Gyenes. Káli (Bálint). Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Kádár József. Vasas László. Szentpéteri Róbert Antal Elemér. Sípos Sándor. Koczka László. Banka Ferenc. Gál Zoltán. Kisújszállás, 200 néző, vezette: Rusz Tamás. Jászkisér, 150 néző, vezette: Ur- bán Sándor. Cibakháza, 150 néző, vezette: 01- lári Pál. Jászszentandrás, 150 néző, vezette: Györgyfi György. Gólszerzők: Kui 2 (3., 65.), Kádár (53.), Májer (83.). A védekezésre berendezkedett vendégek ellen sok mozgással sikerült nyernie a hazai csapatnak. Gólszerzők: Tóth Cs. (28., tizenegyesből), Józsa 2 (49., 62., tizenegyesből). A rutinos vendégek szünet után megtörték a hazai fiatalok lendületét. Gólszerzők: Hegedűs (13.), Túróczi (25.), Erdélyi (60.). Magabiztos cibaki győzelem született a jól küzdő Szent- györgy ellen. sípos Sándor: — A második Gólszerzők: Torba M. 2 (45., 68.), Nagypál (50.), ill. Túró Gy. (51.). A hazai csapat megküzdött az első, magasabb osztályú pontjaiért, melyeket megérdeKÁDÁR JÓZSEF: - Az első félidőben kényelmesen, a másodikban szellemesen fociztunk. SZENTPÉTERI RÓBERT: - Nincs probléma, fiatal csapatunk megy tovább az elkezdett úton. félidőben nagyon sok helyzetet kihagytunk. KOCZKA LÁSZLÓ: - Azt melten szerzett meg. banka Ferenc: - Minden pont fontos és a mai napon sikeVASAS LÁSZLÓ: - Az utóbbi négy évben, amióta a megye II- ben vagyunk, ilyen szintű csapat ellen nem játszottunk. Ifi: 3-0 Majláth A. ANTAL ELEMÉR: - Köszönöm a csapatnak, hogy átérezte a mérkőzés súlyát és begyűjtötte a három pontot. Ifi: 8-2 Szentpéteriné hiszem, az a nyolc-tíz játékos, aki most cserbenhagyta a csapatot, sajnos az egész községre szégyent hozott. Ifi: elmaradt Molnár Cs. rült abszolválni az elvárható győzelmet. Gál ZOLTÁN: — A mai produkciónk szégyen volt. Ifi: 1-8 Banka F. Megyei I. osztály, felnőttek 1. Jánoshida 4 4 0 0 10- 1 12 2. Besenyszög 4 3 1 0 11- 4 10 3. Kunhegyes 4 3 0 1 11- 7 9 4. Jászárokszál. 4 2 2 0 11- 5 8 5. Kunmadaras 4 2 1 1 7- 4 7 6. Szajol 4 2 1 1 8- 8 7 7. Túrkeve 3 2 0 1 7- 5 6 8. Karcag 3 2 0 1 3- 4 6 9. Jászfénysz. 4 2 0 2 3- 5 6 10. Fegyvernek 4 1 1 2 6- 7 4 11. Kenderes 4 1 1 2 6-10 4 12. Abádszalók 4 1 1 2 4- 8 4 13. Újszász 3 1 0 2 8- 8 3 14. Mezőtúr 4 1 0 3 7- 9 3 15. Törökszentm. 4 0 2 2 3- 7 2 16. Kunszentm. 3 0 0 3 3- 9 0 17. Nagyiván 4 0 0 4 1- 7 0 18. Jászladány 4 1 2 1 5- 6-10 Megyei I. osztály, ifjúságiak 1. Jászfénysz. 4 4 0 0 34- 10 12 2. Besenyszög 4 4 0 0 22- 2 12 3. Kunhegyes 4 4 0 0 19- 5 12 4. Kunszentm. 3 3 0 0 13- 3 9 5. Kenderes 4 3 0 1 21-14 9 6. Jászárokszál. 4 2 1 1 16- 8 7 7 Karcag 3 2 1 0 11- 5 7 8. Szajol 4 2 1 1 11- 9 7 9. Jánoshida 4 2 0 2 22-11 6 10. Fegyvernek 4 1 1 2 9- 11 4 11. Jászladány 4 1 1 2 11-16 4 12. Újszász 3 1 0 2 7- 4 3 13. Kunmadaras 4 1 0 3 19- 20 3 14.Törökszentm. 4 1 0 3 7-10 3 15. Nagyiván 4 0 1 3 7- 44 1 16. Mezőtúr 4 0 0 4 9-22 0 17. Abádszalók 4 0 0 4 3-24 0 18. Túrkeve 3 0 0 3 3-26 0 Megyei II. osztály, felnőttek 1. Kisújszállás 4 4 0 0 22- 1 12 2. Csépa 4 3 1 0 21- 5 10 3. Cibakháza 4 3 1 0 8- 2 10 4. Pusztámon. 4 3 1 0 7- 3 10 5. Martfű 3 3 0 0 11- 0 9 6. Tiszagyenda 3 3 0 0 10- 1 9 7 Zagyvarékas 4 3 0 1 11- 7 9 8. Jászkisér 4 2 0 2 7- 7 6 9. Szászberek 4 1 1 2 3- 6 4 10. Tiszapüspöki 4 1 1 2 6-13 4 11. Jászszenta. 3 1 0 2 4- 7 3 12. Cserkeszőlő 4 1 0 3 3-17 3 13. Tószeg^ 4 0 1 3 6-10 1 14. Tiszabura 4 0 1 3 5-12 1 15. Jászalsósz. 4 0 1 3 2- 11 1 16. Rákóczifalva 3 0 0 3 3- 8 0 17. Tiszaszenti. 4 0 0 4 1-20 0 Megyei II. osztály, ifjúságiak 1 Tószeg 4 4 0 0 18- 5 12 2. Tiszabura 4 2 2 0 18- 6 8 3. Martfű 3 2 1 0 22- 3 7 4. Rákóczifalva 3 2 1 0 12- 4 7 5. Pusztámon. 4 2 1 1 15- 8 7 6. Cibakháza 3 2 1 0 8- 4 7 7 Jászalsósz. 3 2 0 1 9- 6 6 8. Tiszapüspöki 4 2 0 2 6- 4 6 9. Kisújszállás 4 2 0 2 8- 7 6 10.Csépa 4 2 0 2 4- 14 6 11. Tiszagyenda 3 1 1 1 15- 6 4 12. Jászkisér 4 1 1 2 14- 13 4 13. Cserkeszőlő 4 1 1 2 5-15 4 14. Tiszaszenti. 4 1 0 3 12-17 3 15. Szászberek 4 0 1 3 4-20 1 16. Zagyvarékas 4 0 0 4 4-20 0 17 Jászszenta. 3 0 0 3 2-24 0 A következő forduló menetrendje MEGYEI i. OSZTÁLY, szombat, 16.30: Szajol—Mezőtúr, Beseny- szög-Nagyiván, Kunszentmártoni TE-Fegyvernek, Abádsza- lók—Jászárokszállás, Újszász- Kunmadaras. Vasárnap, 16.30: Kenderes-Törökszentmiklós, Jászladány-Túrkeve, Karcag-Já- noshida, Jászfényszaru-Kunhe- gyesi SE. MEGYEI IÍ. OSZTÁLY, szombat, 16.30: Tiszapüspöki-Martfű, Ti- szaszentimre-Iászszentandrás, Rákóczifalva-Tószeg. Vasárnap, 16.30: Pusztamonostor-Jászki- sér, Tiszabura-Tiszagyenda, Zagyvarékas-Kisújszállás, Szászberek—Cibakháza, Jászal- sószentgyörgy-Csépa. ■ 1