Új Néplap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-12 / 214. szám
ÚJ NÉPLAP —2008. SZEPTEMBER 12., PÉNTEK SPORT 15 Nagy lehetőséget szalasztott el a Koeman-gárda a svédek ellen Nem kétséges, nagy lehetőséget szalasztott el a magyar labdarúgó-válogatott Stockholmban: a mérkőzés nagy részében ugyanis hiába játszott sokkal jobban mezőnyben a svédek nemzeti csapatánál a szerda esti vb-selejtezőn, a vége mégis 2-1-es vereség lett. Ami a sportközhelyek egyikével élve akár tisztes helytállásnak is minősíthető, csak hát ez sovány vigasz egy olyan meccset követően, ahol helyzetek sokaságáig jutottak Hajnalék. A magyar csapat olykor tetszetős futballt játszva a lényeget nem tudta produkálni: 90 percen át képtelen volt betalálni a házigazdák kapujába, a csereként beállt Rudolf Gergely lefújás pillanatában bemutatott „mellezése” pedig legfeljebb szépségtapasznak tekinthető, hiszen 0-2 helyett 1-2-vel zárt a gárda egy nagyon is nyerhető- nek tűnő összecsapáson. - Tisztelet illeti csapatunkat, mert ismét volt tartása, de sajnos gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Az volt a különbség a két válogatott között, hogy a svéd együttesben valóban nemzetközi szintű csatárok játszottak, a házigazdák a kapuba tudtak találni, amikor kellett, míg mi csak akkor, amikor már csak a szépítésre volt lehetőség - nyilatkozta Erwin Koeman szövetségi kapitány. A csoport további eredményei: Albánia—Málta 3-0, Portugália—Dánia 2-3. Az állás: 1. Albánia 4 pont (3-0), 2. Dánia 4 (3-2), 3. Svédország 4 (2-1), 4. Portugália 3, 5. MAGYARORSZÁG 1,6. Málta 0. ■ Német és olasz meccsek a totó heti műsorán 1. Bremen-Cottbus 2. Köln-Bayem München 2 3. Dortmund-Schalke xl 4. Hamburg-Leverkusen 1 5. Heitha-Wolfeburg xl 6. Hoffenheim-Stuttgart 2x 7. Bochum-Bielefeld lx 8. Genoa-Milan x2 9. Intemazionale -Catania 1 10. Juventus -Udinese 1 11. Lazio-Sampdoria X 12. Napoli-Fiorentina x2 13. Palermo-Roma 12 14. Hannover-M.gladbach 1 Nagy veszélyben a nyitány kosárlabda A Főiskola-Olaj KK ma, a Jászberény holnap kezdene A férfi kosárlabda NB I/B-ben már e hét végén mérkőzéseket kell(ene) rendezni. Csapataink — Jászberényi KSE, Szolnoki Főiskola-Olaj KK — készülnek a rajtra, ám úgy tűnik, hogy egy lehetséges bírósztrájk átírhatja a bajnoki forgatókönyvet. Gönczöl G., Varga Cs. Jászberényben a legérzékenyebb veszteség Nagy Róbert távozása: a herényiek első számú irányítója a napokban jelentette be, hogy Veszprémben folytatja. Mellette Balogh Gyula visszatért Szolnokra, Godena Ferenc pedig felhagyott az aktív játékkal. A távozók helyére két kosarast szerződtettek: a hátvéd-bedobó poszton bevethető Pálfy Pétert (Pápa), illetve a center Szeleczki Istvánt (Elite Basket). Rajtuk kívül Lo el-Hadzsi, Mészáros Ri- chárd, Szollár József, Nagy Bálint, Fehér Dániel, Ménkű Tibor, valamint a klub saját nevelésű fiatal játékosai alkotják a IKSE keretét. Az edzéseket változatlanul Horváth Balázs vezeti majd. A klub elnöke, Nagy József szerint a Keleti csoport 5-8. helyére lehet reális esélye az alakulatnak, amely első bajnoki meccsét szombaton 18 órakor Salgótarjánban játsza - legalábbis a tervek szerint. A Főiskola-Olaj KK lett az elmúlt évadban az NB II. bajnoka, így a klub saját nevelésű játékosaiból álló csapata felsőbb osztályba léphetett. A csapatnak új trénere van, Horváth Imre, ám ő egyelőre a felnőtt válogatottnál dolgozik, ezért Pór Péter vezetőedző gardírozza a fiú kát.- Mivel mi fiókosa- pat vagyunk, ránk más szabályok vonatkozJátékvezetők a pálya tartozékai, nélkülük nincs meccs y ff 8 / flasi Szabó Péter (labdával) már az Olaj felnőtt csapatában is helyet kapott, egyelőre a B csoportban számítanak rá Sztrájkhelyzet alakult ki a kosárlabdabíróknál A MAGYAR JÁTÉKVEZETŐK egyebek között elégedetlenek a sportcsarnokokban uralkodó szurkolói légkörrel és a díjazásukkal is. Augusztus végén a szokásos továbbképzőnkön egységesen fogalmaztuk meg, hogy ez így nem mehet tovább — mondta Valovics István, a Szolnokon is jól ismert sípmester. -Egyre kevesebb jó játékvezető van Magyarországon, és a fiatalok sem érdeklődnek túlságosan, ugyanis senki sem akarja, hogy viszonylag kevés pénzért -az A csoportos férfimeccsekért bruttó 25, a nőiért 15 ezret kapnak - kockáztassa a testi épsé gét. Ma újabb egyeztetésre kerül sor a férfi, illetve a női szakág vezetőivel, ám az erősebbik nem esetében messze vannak egymástól az álláspontok " A további fejleményekről és arról, hogy lesz- e ma mérkőzés a Tiszaligetben, a www.szol- jon.hu internetes portálunkon tudakozódhatnak. nak, mint a többi klubra. Sorainkban csak 1986. január elseje után született kosarasok játszhatnak. Amíg azonban nem kezdődik meg az A csoportos bajnokság, addig lehetőség van olyan kosarasok szerepeltetésére is, akik 22 évnél idősebbek, de sok játékra van szükségük, így elképzelhető, hogy a bajnokság elején Harazin Tomi is pályára kerül. Augusztus eleje óta dolgozunk, jó lenne az edzéseken gyakoroltakat a mérkőzéseken is viszontlátni. Mi mindenesetre úgy készülünk, hogy ma 18 órakor a Tiszaújváros ellen rajtolunk a Tiszaligeti Sportcsarnokban - nyilatkozta Pór Péter. WHKTTMi Közelebb az Eb-hez női kosárválogatottunk A magyar női kosárlabda-vá- logatott Eb-selejtező mérkőzésen Miskolcon 85-59-re verte Romániát - Fegyver- neky Zsófia 20/6, Vajda Anna 15 pontot dobott -, így a szombati horvátországi mérkőzés eredményétől függetlenül a harmadik helyen végez selejtezőcsoportjában. Eszéken mégis nagy szükség volna a győzelemre, hiszen a csoportok első két helyezettjei mellett a legjobb harmadik is egyenes ágon kijut a 2009-es lettországi kontinenstornára. Vereséget szenvedtek a férfi kosarasok szintén Eb-selejtezőn 75-68- ra kikapott férfi kosárlabdaválogatottunk Olaszország ellen Porto San Giorgióban. Az eredmény azt jelenti, hogy a mieink a Szerbia elleni hazai (szombat, 18 óra, Szombathely) és a finnországi idegenbeli (szeptember 20.) összecsapáson harcolhatják ki az A-divízióban maradást. Visszatért Kaposvárra a litván iránydó két Év után újra a Kaposvári KK férfi kosárlabdacsapatát erősíti Kestutis Marciu- lionis. A litván irányító a 2005/06-os bajnokságban játszott a somogyiaknál, utána az Albacomphoz igazolt. A 32 éves kosaras legutóbb a spanyol másodosztályú Fundacio Baquetinca csapatában meccsenként 10 perc alatt 4,2 pontig jutott. Még mindig tart a Belga Nagydíj EGYELŐRE nincs döntés a Forma—1-es Belga Nagydíjon Lewis Hamiltonra kirótt huszonöt másodperces büntetés ügyében, amely elsőről a harmadik helyre sorolta vissza a brit pilótát. A Mc- Laren-Mercedes versenyzője a futam záró szakaszában úgy előzte meg a ferraris Kimi Räikkönent, hogy előtte levágott egy kanyart, amivel a versenybíróság szerint jogtalan előnyhöz jutott. Hamilton és a McLaren fellebbezett a döntés ellen. Az elkövetkező kilencvenhat óra tervezett sportműsora kézilabda E hét végén elrajtol a harmadosztályú bajnokság mezőnye, melyben érdekeltek lesznek megyénk csapatai PÉNTEK Kézilabda. Női NB II.: Túrkeve- Békéscsaba II., ló. Kosárlabda. Férfi NB I/B: Szolnoki Főiskola-Olaj KK-Ti- szaújváros, Tiszaligeti Sport- csarnok, 18. Labdarúgás. Soproni Liga: DVSC-Haladás (Duna TV), 19. SZOMBAT Asztalitenisz. Férfi NB I.: Makó- Tisza SE, Kecskemét-Jászkun Volán, Békés—Jászberény, 11. Kézilabda. Férfi NB II.: Be- rettyóújfalu-Törökszentmiklósi KE, 17. Székács KE-Kiskunmaj- sa, 18. Mezőtúr-Újkígyós, 18.30. Női NB II.: Szeged-Martfű, 16. Abony-Domaszék, 16. Kosárlabda. Eb selejtező, férfiak: Magyarország-Szerbia, Szombathely (Sportl) 18. Eb selejtező, nők: Horvátország-Ma- gyárország, Eszék 20. Férfi NB VB: Salgótarján-Jászberény, 18. Labdarúgás. Soproni Liga: MTK-Győr, (Sport2) 15. Honvéd-Fehérvár, Kaposvár—Nyíregyháza, Kecskemét-Siófok, Diósgyőr-ZTE, Vasas-Paks, 20. NB II.: Békéscsaba-Cegléd, Tököl-Kazincbarcika, Vecsés- Baktalórántháza, Bocs—MTK II., Jászberény—Vác, 16.30. Megyei I. osztály: Jánoshida—Be- senyszög, Nagyiván-Szajol, Mezőtúr-Jászladány, Török- szentmiklós-Kunszentmárton, Fegyvernek-Abádszalók, Túrkeve-Kenderes, Kunhegyes- Karcag, 16.30. Megyei II. osztály: Cserkeszőlő-Rákóczifalva, Tiszagyenda-Tiszaszentimre, Martfű-Jászalsószentgyörgy, Csépa-Szászberek, 16.30. Megyei III. o.: Tiszasas-Kőtelek, Berekfürdő-Tiszaörs, Kétpó- Tiszatenyő, Jászboldogháza-R- ákócziújfalu, Tiszafóldvár-Jász- jákóhalma, 16.30. Teke. Férfi Szuperliga. Pápa- Szolnoki MÁV, 10. VASÁRNAP Autósport: Forma-1, Olasz Nagydíj, Monza (RTL Klub), 14. Kézilabda. NB II., férfiak: Rá- kóczifalva-Martfű, 16., Eger— Abony, 17. Női NB II.: YoshiKállósemjén, Jászapáti, 16.30. JTKF-DSE-Hajdúböszörmény, Jászberény, 18. Labdarúgás. Borosodi Liga: REAC-Újpest, (Sport2) 17.30. NB II.: BKV Előre-ESMTK, Ma- kó-DVSC II. 16.30. NB III.: Ti- szafüred-RAFC, 16. Szolnoki Spartacus-Hódmezővásárhely, Jászapáti-Budafok, 16.30. Megyei I. osztály: Jászfényszaru- Üjszász, Jászárokszállás-Kun- madaras, 16.30. Megei II: Ci- bakháza-Zagyvarékas, Kisújszállás—Pusztamonostor, Jász- kisér-Tószeg, Jászszentand- rás-Tiszapüspöki, 16.30. Megyei III. o.: Tiszajenő-Örmé- nyes, Kungyalu-Karcag II., Jászágó-Alattyán, JásztelekKengyel, 16.30, Jászfényszaru RFSE-Öcsöd, 11. Teke. Férfi NB II.: Mezőtúr- Gyula, 10. Az újonc rákóczifalvi (sötét mezben) kézicsapat a Martfűvel találkozik k HÉTFŐ Labdarúgás. NB II.: Ferencvá- ros-Szolnoki MÁV FC, Üllői út, 19. (Sport2). ■