Új Néplap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-25 / 198. szám
KO 2008. AUGUSZTUS 25., HÉTFŐ Sólyom László klímaváltozásról beszélt. Tőkés László összefogna az RMDSZ-szel az erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) készen áll olyan választási összefogásra a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), amelynek alapja a közösségi önrendelkezés - olvasható Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, az EMNT elnökének közleményében. Júliusban az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) próbált megállapodni abban, hogy közösen induljanak az őszi romániai parlamenti választásokon, de a törekvést nem koronázta siker. Ősztől újabb védőoltást kapnak ingyen a gyerekek Októbertől minden két év alatti magyar gyermeknek ingyenes és kötelező lesz a pneumococcus elleni védőoltás - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő vasárnap az MTI-nek. „Az-Egészségügyi Minisztérium elkészítette javaslatát, amely jelenleg szakmapolitikai egyeztetésen van. Ez alapján október 1-jétől a két éven aluli gyermekeknek ingyenes, sőt kötelező is lesz a védőoltás” - hangsúlyozta a kormányszóvivő. A két éven aluli gyerekek nem egyszerre, hanem fokozatosan kapják majd meg az oltást. A pneumococcus baktérium felelős a gyermekkori torok-, mandula-, középfül- és agyhártyagyulladásokért. A baktériumnak több típusa van, néhány közülük súlyos, akár halálos betegséget is okozhat. Az egészséges ember orrüregében és garatéban kimutatható baktérium, egyelőre ismeretlen okból ártalmatlanból agresszív kórokozóyá válhat, és tüdőgyulladást okozhat. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a világon 1,6 millió ember halt meg a baktérium által okozott fertőzésben.« Gazdaságélénkítő javaslatokat ismertetnek Daróczi egyeztetéseket ígért A MINISZTERELNÖK napokon belül nyilvánosságra hozza a kormány gazdaságélénkítő javaslatait, amelyek között szerepelnek az adórendszer átalakításával kapcsolatos elképzelések is - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI- nek. Ezekről a javaslatokról folytatódnak majd az egyeztetések a szakmai és civil szervezetekkel, illetve a parlamenti pártokkal - mondta Daróczi. Az adójavaslatokat szeptember 15-ig kell beterjesztenie a kormánynak a parlament elé. Légiszerencsétlenség Kirgizisztánban nyolcvanhárom - más források szerint 123 - fővel a fedélzétén tegnap este lezuhant az Itek Air légitársaság Boeing 737-es utas- szállítója néhány perccel a felszállás után. A kirgiz fővárosból, Biskekből Irán felé tartó gép balesetéről lapzártánk idején csak azt erősítették meg, vannak áldozatai. Egy, a BBC által idézett forrás szerint 25-en élték túl a légiszerencsétlenséget. Kikötött Grúziában az első amerikai hadihajó BEFUTOTT vasárnap Batumi fekete-tengeri grúz kikötőjébe az első segélyszállító amerikai hadihajó, amely gyógyszert és élelmiszert vitt az orosz-grúz háború menekültjeinek. A grúz vezetés cáfolta az orosz kivonulást, mert legalább 14 ellenőrző pontot működtetnek az ország több részén orosz katonák. Az ellentétek vonzzák a szavazókat? portré A veterán Joe Bident nevezte alelnökjelőlijének Barack Obama Joe Biden és Obama: mint tűz és víz • Munkáscsaládban nevelkedett (apja autókereskedő volt), Obama értelmiségi szülők gyermeke • 65 éves, őszülő haja is tekintélyt parancsol, míg Obama csak 47 • Fehér katolikus, míg Obama afro-amerikai • Szakértője az Obama gyenge pontjának tartott külpolitikának • 36 éve tagja a kongresz- szusnak, jó ismerője Washingtonnak • Míg Obama változást hirdet, Biden a tradicionális értékek képviselője • Obama hűvös vitapartner, Biden keményen csatázik • Kezdetben támogatta az iraki háborút, Obama végig ellenezte ben egy héttel ezelőtt még Tbilisziben tájékozódott az orosz-grúz konfliktus fejleményeiről. Még ez is a kampány hasznára válhat, a washingtoni vezetés ugyanis az elmúlt időszakban élesen bírálta Moszkvát a katonai beavatkozás miatt, kihasználva azt is, hogy Barack Obama külpolitikai téren igencsak gyengén teljesít. Ennél is jobban jöhet a demokrata stábnak - emeli ki a The New York Times - Biden kiváló vitakészsége. Ezt mindjárt bemutatásakor, az illinois-i Springfleld- ben rendezett kampánygyűlésen megmutatta. Az amerikai televíziók már hivatalos bejelentés előtt sugározni kezdték azt a republikánus hirdetést, amelyben Biden látható, amint egy éve, még az előválasz- tási rivalizálás idején közli, hogy Obama „felkészült lehet az elnökségre, de most még nem így gondolom”. A filmre Biden, aki már az első forduló után kiszállt a versengésből - elhomályosítva a kellemetlen kijelentést - frappánsan vágott vissza. Közölte: személyesen neki nincs baja republikánus ellenfelével (John jó barátom, 35 éve ismerem”), ám a számláik kifizetése miatt a konyhaasztal mellett aggódó amerikai tömegekkel ellentétben John McCain számára a legnagyobb megpróbáltatás az, hogy kitalálja, hét konyhája közül melyiknek az asztalához üljön le”. Az MSZP szerint kipukkadt a Széchenyi-terv lufija Török Zsolt szocialista ország- gyűlési képviselő szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésével „kipukkadta Széchenyi- terv lufija”. A politikus vasárnap Budapesten azt mondta: kiderült, hogy rohamtempó, nyakló nélkül költött pénz, felelőtlenség, rossz műszaki előkészítés jellemezte azt a programot, amelyet Orbán Viktor, a Fidesz elnöke „nemzetboldogítóként” hirdet. Török a gyógyfürdők esetét emelte ki, amelyek támogatására 2002-ig hétmilliárd forintot költött az Orbán-kormány, de a 13 beruházás gyakorlatilag „csődöt mondott”, mivel a megvalósuló fürdők 35 millió forint veszteséget termeltek. Az ÁSZ augusztusban publikált vizsgálata szerint egymáshoz közel párhuzamos fejlesztések történtek, a szakmai-műszaki előkészítés a beruházások 41,2 százalékánál nem volt megfelelő, a műszaki átadás-átvételi eljárások lezárását követően a beruházások 88,2 százalékánál merültek fel üzemeltetési problémák. A Fidesz helyettes szóvivője, Cser-Palkovics András közleményben reagált. Eszerint a szocialistáknak „hat év kormányzásuk vége felé” inkább saját bizonyítványukkal kellene foglalkozniuk. ■ Első ránézésre Barack Obama tökéletes ellentéte, életrajza alapján az amerikai mintapolitikus Joe Biden, akivel az afro-amerikai demokrata elnökjelöltaspiráns nekivág a Fehér Ház felé vezető útnak. Gyükeri Mercédesz Obama Springfieldben hallgatja Bident. Tanulhat a veterán szenátortól. Harmincéves kora óta a kongresszus tagja, de soha nem tagadta meg származását, felesége halála után maga nevelte két kisgyermekét, akik közül az egyik hamarosan Irakban teljesít szolgálatot, a mai napig vonattal ingázik otthona és Washington között, és mellesleg páratlan ismerője a külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdéseknek. Ő Joe Biden, akit Barack Obama szombaton nevezett meg mint alelnökjelöltjét. A bejelentés szinte az utolsó ^ pillanatban érkezett: a Demokra- | ta Párt szerdán kezdi meg Den- 1 verben gyűlését, amely dönt a novemberi elnökválasztáson induló jelölt személyéről. Egyelőre egyedül Obama van versenyben, hiányosságainak lajstroma azonban komoly veszélyt jelent pártja számára, hiszen republikánus ellenfelével, John McCainnel egyelőre fej-fej mellett állnak a népszerűségi versenyben. Nem túlzás azt állítani; Biden inkább McCainre hasonlít. A hatvanhatodik évében járó politikus 1972 óta folyamatosan tagja a kongresszusnak, harmadik ciklusban tölti be a külügyi bizottság elnöki tisztségét. Ilyen minőségéHIRDETÉS fäfglSiSI ■■■■■■ MEGTAKAR ITA S BIZTONSÁG HATÁRIDŐ: 2008. SZEPTEMBER 30. ÉS 2008. OKTÓBER 31. OKOPROGRAM T" ANELPROGRAM KÉMÉNYFELÚJÍTÁS Az Új Magyarország Lakásfelújítási Program állami támogatással segít a családoknak egy energiatakarékosabb és biztonságosabb otthont kialakítani. A támogatást társasházak, lakás- szövetkezetek és önkormányzatok pályázhatják meg távhő-korszerűsítési, energetikai korszerűsítési vagy kéményfelújítási beruházásokhoz. Az Ökoprogram és a Panelprogram ahhoz járul hozzá hogy a lakóházak energiatakarékosabban működjenek, míg a gyűjtőkémény-fel- újítási pályázat az egycsatornás gyűjtőkémények biztonságossá alakítását segíti elő. A megpályázható támogatások a lakásfelújítás költségének több mint 30°/o-át is fedezhetik. További információ: www.otm.gov.hu UJMAGYARORSZAG Lakásfelijjítás! program