Új Néplap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-23 / 197. szám

Idegenben kezdik az új szezont a floorballos fiúk A BKV Előre ellen Időnként nagy volt a csúcsforgalom a szolnoki kapu előtt, ám Antal Gáborék (17) mellett a fővárosiak fejjel nem tudtak veszélyeztetni Hazai pályán csapataink labdarúgás Korábban, 15 órakor kezd a Szolnoki MÁV FC Két év másodosztályú tagság után az elmúlt szezon bajnoki címének köszönhetően újra a legmagasabb osztályban szere­pelhet a Szolnok Cannibals férfi floorballcsapata. A kannibálok vasárnap 14.30-kor az Ares-Top Floor fő­városi otthonában kezdik meg bajnoki szereplésüket. Strauss Tamás, a csapat játékos-edzője szerint kemény felkészülésen vannak túl, amely alatt gyor­sabbá, pontosabbá és összeszo- kottabbá vált a gárda játéka. Nemrégiben egy prágai nem­zetközi versenyen, a Czech Ope- nen is ütőt ragadtak, az ott megszerzett tapasztalatokat a hazai bajnokság küzdelmeiben szeretnék hasznosítani. Erre ki­váló alkalmat szolgáltat az első fordulóbeli összecsapás a tava­lyi bajnokságot hatalmas fölén­nyel nyerő népligetiek ellen. Céljaikkal kapcsolatban az edző kifejtette: játéktudásban, fejben, technikailag és elszánt­ság terén szeretnének felnőni az OB I. színvonalához. Bár van­nak még hiányosságaik, bizo­nyára nem küzdenek motiváci­ós problémákkal a bajnoki raj­ton a szolnoki kannibálok. ■ Gönczöl G. Tájfutó magyar bajnokság a Tiszaligetben A megyei tájfutó szövetség szep- temtífer 6-án rendezi meg a sportág leglátványosabb verse­nyét, a rövid távú országos baj­nokságot, amely az első hivata­los tájfutó viadal lesz megye- székhelyünkön. Rekord nevezés futott be, több mint kilencszázan jelezték részvételi szándékukat. Az indulók között ott lesz a világ- bajnoki címmel büszkélkedő Do- monyik Gábor, valamint a szol­nokiak junior vb-helyezettje, a többszörös országos bajnok Lé­vai Ferenc is. Az érdeklődők megismerkedhetnek a sportág más szakágával is: a gyerekek szalagos pályán indulhatnak, míg a felnőttek a Trail-0 szakág­ban (kerekes székes tájékozó­dás) próbálhatják ki magukat, mely a fogyatékkal élők mellett a kellő fizikai felkészültséggel nem rendelkezőknek nyújt meg- mérettetési lehetőséget. ■ Az a ritka hét vége követ­kezik, amikor mindkét másodosztályú labdarúgó csapatunk, a Szolnoki MÁV FC és a Jászberényi SE is hazai pályán lép pá­lyára bajnoki mérkőzésen. Géléi József Azért a két meccs most sem üti teljesen egymást, hiszen a Tisza- parti gárda a megyeszékhelyen megrendezendő válogatott ko­sárlabda-mérkőzés miatt elő­rébb hozta a kezdést, a tervezett 17.30. helyett 15 órakor indul útjára a labda. Lipcsei Péter a Békéscsaba ellen vezeti a Fradit Szolnoki MÁV FC- Baktalórántháza Nem szeretem ellenfelet fogad ma kora délután a Tiszaligetben a kék-fehér legénység. A szabol­csiak többször is borsot törtek már a szolnokiak orra alá, bár a legutóbbi bajnokságban mind­kétszer Vígh Tibor fiai diadal­maskodtak.- Fura meccset játszottunk legutóbb a BKV ellen - emléke­zett vissza az egy hete történtek­re a házigazdák szakvezetője. - A találkozó eleje és a vége a mi­énk volt, ekkor többször is el- dönthettük volna a három pont sorsát, ám el kell ismerni, a köze­pe a fővárosiaké volt. Akkor fejetlenül játszottunk, sokat kockáztattunk és jól kontráz­tak meg Gulyás Gabiék. Sajnos nem a legjobb előjelekkel ké­szülünk a szabolcsiak ellen. Ur- bán-Szabó és Kerényi bokasérü­léssel bajlódik, míg Kolláthot ki­állítása miatt eltiltották. Mile Krisztián viszont letöltötte bünte­tését, így visszatér a kezdőbe. A TERVEZETT KEZDŐCSAPAT: Rézsó - Bálint, Antal, Balogh, Szalai - Szabó T., Hegedűs, Mi­le, Kiss K. - Bozori, Kotula. A vendégek kerete átalakult a nyáron, több játékos távozott, s ugyanannyi érkezett is — nagy részük Nyíregyházáról és Debrecenből - a helyükre. Egy ismerőst is köszönthetünk Ko­vács János gárdájában, Vágó Zoltán a Jászapáti színeiben már szerepelt a Tiszaligetben. Jászberényi SE-BKV Előre Egy hete, Békéscsabán komoly győzelmi esélyt szalasztott el a herényi legénység, így két fordu­ló után egyetlen ponttal áll a me­zőny hátsó felében.- Kétszer is két góllal vezet­tünk a Viharsarokban, végül mégis vereséget szenvedtünk, ráadásul két játékosunkat is ki­állította a játékvezető - idézte fel az idegenbeli meccset a kék­fehérek vezetőedzője, Földesi Károly. — Ezzel viszont olyan helyzetbe kerültünk, hogy mindegy, ki lesz a soros ellenfé­lünk, nyernünk kell, ha nem akarunk már most, a bajnokság elején leszakadni a mezőnytől. Hamar és Hídvégi egyaránt 2-2 meccses eltiltást kapott, míg Nagy Attila továbbra is sérülés­sel bajlódik, így rájuk nem szá­míthatok a BKV ellen. Nagy va­lószínűséggel a fél hatkor kez­dődő összecsapáson a múlt heti gárda kezd. A TERVEZETT KEZDŐCSAPAT: Szalma - Gulyás, Lukácsi, Maj- zik (Nagy A.), Muhorai - Mó- czó, Rebecsák, Hevesi-Tóth, Mohácsi - Németh, Bubori. A fővárosi együttes az elmúlt fordulóban Szolnokon bizonyí­totta be, hogy jobb csapat, mint tavasszal volt. A Tiszaligetben kiállított Galántai csak a lelátó­ról szoríthat társainak Jászbe­rényben. Ismét hétfőn lép pályára a Ferencváros A KELETI CSOPORT harma­dik játéknapján a bajnok­ság nagy esélyese, a Fe­rencváros hétfőn ren­dezi hazai találkozó­ját A legutóbb Mis­kolcon, a Bocs ellen vereséget szenvedő (2-1) gárda tévés-meccsen (Sport2:19) fogadja az újonc Békéscsaba le­génységét Lipcseiéknek a győ­zelmen túl közönségük kien­gesztelésére is gondot kell fordí­taniuk, hiszen szurkolóik meg lehetősen rossz néven vették a váratlan borsodi vereséget. UJ NÉPLAP - 2008. AUGUSZTUS 23., SZOMBAT Lábteniszeseink sikere az emlékversenyen Rákoskeresztúron rendez­ték meg a IV. Simon Miklós emlékversenyt, melyen a szenior párosok küzdelmé­ben a szolnoki Ignácz, Kán­tor kettős egészen a döntőig menetelt, ám ott vereséget szenvedett, így a második helyen végzett. Egyéniben Kántor mindvégig remekelt, játszmavesztés nélkül sze­rezte meg a végső győzel­met, ezzel nyolc verseny óta őrzi veretlenségét. Szávayt kiemelték az US Openen hétfőn New Yorkban elkez­dődnek a 128-as főtábla küz­delmei az idei utolsó Grand Slam-tornán, az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A US Openen egyedül a höl­gyek mezőnyében lesz ma­gyar játékos: a tavaly egyes­ben negyeddöntős Szávay Ágnes. A 13. helyen kiemelt Szávayt tavaly a későbbi döntős orosz Szvetlána Kuz- nyecova állította meg. Hazatért a legjobb magyar hokikapus SZUPER Levente a magyar bajnok Álba Volán jégko­rongcsapatához igazolt. A székesfehérvári klub sajtó- tájékoztatóján elhangzott, hogy az Olaszországból ha­zatért kapus egyéves szer­ződést kötött az osztrák él­vonalban is érdekelt együt­tessél. Szuper megjegyezte: az osztrák bajnokság Szín­vonala elég magas ahhoz, hogy jó felkészülést adjon az áprilisi svájci A csopor­tos világbajnoksághoz. Időben készen lesznek a stadionok A tervek szerint haladnak a 2010-es dél-afrikai labdarú­gó-világbajnokság előkészü­letei és a stadionépítések. A dél-afrikai szervező bizott­ság vezetője, Danny Jordan elmondta, hogy a világbaj­nokság főpróbájának számí­tó, 2009 júniusára tervezett Konföderációs Kupán fel­avatandó stadionok már de­cemberre elkészülnek, a többi vb-helyszín befejezé­sének határideje pedig jövő október. Magyar-olasz válogatott mérkőzés lesz ma este Szolnokon kosárlabda Először rendeznek Európa-bajnoki összecsapást a Tiszaligeti Sportcsarnokban, ahol telt ház várható Szolnokon most először rendez­nek férfi Európa-bajnoki selejte­ző mérkőzést. A magyar váloga­tott ellenfele az olasz nemzeti csapat lesz, az összecsapást ma 18 órakor rendezik a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Ez lesz az A csoport második fordulója. Az első körben a fin­nek szabadnaposak voltak, míg az olaszok a szerbeket fogadták. A találkozót Cagliariban játszot­ták négyezer tomboló néző előtt. Ennek ellenére sem történt cso­da, a szerb válogatott ugyanis végig vezetve 78-64-es győzel­met aratott a szicíliai városban. Azt azonban nem lehet állítani, hogy simán nyertek a szerbek, hiszen a záró felvonás előtt csu­pán hat pont hátrányban voltak az olaszok. Az utolsó tíz perc­ben azonban tovább növelte elő­nyét a szerb alakulat, és értékes idegenbeli győzel­met könyvelhetett el az a alaposan megfi­atalított házigazdák ellen. Az olaszok legeredményesebb játékosának az irá­nyító Mordente bi­zonyult, aki 32 perc alatt 18/6 pontot szórt, valamint jól játszott Da Tone, az erőcsatár, aki 16 perc alatt 12/3 pontot és hat lepatta­nót jegyzett. A mieink szintén a hajrában bukták el az első meccsüket, melyet Szófiában játszottak szerdán este. Az utolsó negyed kezdetén 68-64 volt az állás, ám innen már a bolgárok percei kö­vetkeztek, akik va­lósággal állva hagyták együtte­sünket és a végén 89-71-es győzelmet arattak. Színeink­ben a rutinos Sitku Ernő fél óra játék­idő alatt 15/6 pon­tot és öt lepattanót termelt. Mellette Kámán Tamás (33 perc, 13/9 pont, négy lepat­tanó) és Németh István (32 perc, 13/9, hat lepattanó) bizo­nyult a legeredményesebbnek. A mieink leginkább azért kap­tak ki, mert csupán 42.6 száza­lékkal dobták a kétpontosokat és a támadó lepattanócsatát is elveszítették 15:10-re. Csapa­tunkban ott volt Váradi Kor­nél, az Olaj játékosa is, igaz a kosaras nem jutott szóhoz a bolgár fővárosban. Leginkább azért, mert az elmúlt hetekben térdproblémákkal küszködött a játékos. — Rendben van a térdem, re­mélem, hogy szerephez jutok a mai mérkőzésen - kezdte a fia­tal irányító. — Sajnos Szófiában nem sikerült a bravúr, reméljük szombaton este tudunk javítani az olaszokkal szemben. Tisztá­ban vagyunk azzal, hogy a ven­dégek az összecsapás esélyesei, de mi mindent meg fogunk pró­bálni, hogy hazai pályán egy tisztességes eredményt érjünk el. Hívjuk, várjuk a szurkoló­kat, buzdításuk szárnyakat ad­hat mindannyiunknak - mond­ta a 21 éves kosaras. ■ Varga Csaba Ingyenes a belépő A válogatott mérkőzés tehát 18 órakor kezdődik a Tiszali­geti Sportcsarnokban, ahová ingyenes lesz a belépés. A csarnok kapuit 17 órakor nyitják. A mérkőzést élőben adja Sport 1 TV. Váradi Kornél Is készül a derbire ■ Csapatunkban ott van Váradi Kornél, az Olaj játékosa is, igaz a kosaras nem jutott szó­hoz a bolgár fő­városban.

Next

/
Thumbnails
Contents