Új Néplap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-19 / 194. szám
Szolnokra jön a Cegléd, Túrkevére a Békéscsaba Szerdán délután rendezik a labdarúgó Magyar Kupa országos tábláján a második fordulót, melybe már bekapcsolódnak az NB II-es együttesek is. Régiónkból négy csapat várja a holnapi (16.30) összecsapásokat. A legnagyobb csatára Szolnokon van kilátás, ahol két másodosztályú gárda találkozik: a MÁV FC a Cegléd legénységét fogadja a Ti- szaligetben. Az előző idényben a kék-fehérek mindkétszer simán legyőzték Pest megyei riválisukat, ám most kisebb a különbség a két együttes között, így akár hosszabbításra, sőt tizenegyesrúgásokra is sor kerülhet. A megyei I. osztályú Túrkeve szintén NB II-es csapattal találkozik: Barna Gábor fiai a Békéscsaba ellen lépnek pályára hazai környezetben. A kiírás értelmében a döntetlen már nem elég a továbbjutáshoz az alacsonyabb osztályú házigazdáknak, az életben maradáshoz nyerniük kell. Két hete Sülysápon bukott el a Jászapáti gárdája. Most a Jászberényi SE vehet nemes bosszút szomszédjáért. Földesi Károly tanítványainak illene kilencven perc alatt kicsikarni a győzelmet megyei másodosztályú vendéglátójuk ellen. Az Újszász elhalasztotta bajnoki nyitányát, mivel lengyelországi meghívásnak tett eleget a hét végén. A holnapi kupameccsre viszont hazaér a gárda, és a Monor után egy újabb NB Ill-as legénységet, az Egert is elbúcsúztathatja. ■ Gelei J. 14 Moczó Norbert győzni megy Sülysápra SPORT Nemcsák, Eperjes, és társaik Martfűn fociznak Az I. Martfűi Napraforgó-fesztivál keretében érdekes sporteseményeket rendeznek - a belépés díjtalan - ma délután a kisváros sporttelepen. Ebéd után (13 óra a kezdési idő) négy utánpótláskorú együttes — Szolnoki MÁV FC, Lurkó Focimánia, Szarvas, Martfű - részvételével rendeznek labdarúgótornát. Az 1999-2000-ben született gyerekcsapatok körmérkőzéses formában döntik el a végső sorrendet. Délután négy órától olyan ti- zenegyesrúgó-versenyre kerül sor a nagypályán, melyen a vendéglátók mellett Martfű testvér- városainak Tuchov (Lengyelország) és Misztótfalu (Románia) képviselői állnak a labda mögé. Áz igazi „durranás” 17 órakor kezdődik: a Nemcsák Károly vezette színészválogatott hírverő meccset vív a hazaiak megyei bajnokságban szereplő együttesével. A vendégek soraiban olyan jól ismert sztárok lépnek pályára, mint Varga Miklós, Eperjes Károly, Straub Dezső, Laklóth Aladár vagy éppen a három „légiós”: Mészöly Géza, Szendrei József és Tatár István. ■ ÚJ NÉPLAP - 2008. AUGUSZTUS 19., KEDD így állnak csapataink a bajnokságokban Megyei I. osztály, felnőttek 2. Jánoshida 1 1 0 0 3-0 3 3. Jászladány 1 1 0 0 3-1 3 4. Besenyszög 1 1 0 0 3-1 3 5. Túrkeve 1 1 0 0 2-0 3 6. Kenderes 1 1 0 0 3-2 3 7. Karcag 1 100 1-0 3 8. J.árokszállás 1 010 1-1 1 9. Szajol 1 010 1-1 1 10. Újszász 0 0 0 0 0-0 0 <■ H.K.márton 0 0 0 0 0-0 0 12. Abádszalók 1 001 2-3 0 13. T.miklós 1 001 0-1 0 14. Fegyvernek 1 001 1-3 0 15. Kunmadaras 1 001 1-3 0 1! I lg 16.J.fényszaru 1 001 0-2 0 17. Mezőtúr 1 001 1-4 0 18. Nagyiván 1 001 0-3 0 Megyei 1. osztály, ifjúságiak 1. Jánoshida 1 1 0 0 15- 2 3 2. J.fényszaru 1 1 0 0 8-2 3 W-'j K 3. Kenderes 1 1 0 0 7-1 3 P'‘:- v‘ 5fLv &/» mim 4.Kunhegyes 1 1 0 0 5-2 3 5, Jászladány 1 1 0 0 5-3 3 6. Besenyszög 1 1 0 0 2-0 3 7. Karcag 1 1 0 0 3-2 3 8. Szajol 1 010 2-2 1 9. Já.szállás 1 0102-2 1 10. Újszász 0 0 0 0 0-0 0 ti.K.márton 0 0 0 0 0-0 0 12. T.miklós 1 001 2-3 0 13. Kunmadaras 1 001 3-5 0 14. Fegyvernek 1 001 0-2 0 15. Mezőtúr 1 001 2-5 0 16. Túrkeve 1 001 2-8 0 17. Abádszalók 1 001 1-7 0 18. Nagyiván 1 0 0 1 2-15 0 SZASZBEREK-P.MONOSTOR 0-0 Szászberek Gerhát FEHÉR Pető Gyáfrás Dónké RIDEG Lázár Vasas (Merczel) DIÓS (Oláh) VÍGH SZÖLLŐSI. Pusztamonostor CSEHI L. TÓTH BORDÁS SZERENCSI Lengyel Bojki (Magyar) Borbély Bibók (Csehi D.) Kállai (Kocsis) Muhari (Sárközi) Lajkó. Edző: Edző: Vasas László. Litkei Lajos. Szászberek, 100 néző, vezette: Major. Közepes iramú mérkőzésen a hazai csapat közelebb állt a győzelemhez, de a gólhelyzeteket nem tudta értékesíteni, így meg kellett elégednie az egy ponttal. vasas László: - A helzetek alapján úgy érzem, közelebb álltunk a győzelemhez. litkei LAJOS: - Megfiatalított csapatunk mezőnyben jó munkát végzett, gólhelyzetünk ma sajnos nem igazán volt, de gólt sem kaptunk. Ifi: 0-5 Vasas L. Z.RÉKAS—RÁKÓCZIFALVA 3-1 (2-0) CSERKESZŐLŐ-CSÉPA 0-7 (0-4) Zagyvarékas Rákóczifalva Cseriteszőlő Csépa Szöllősi Z. Hadad R. Csík Gácsi Szabó (Major) KÁCSER Nagy (Majzinger) BOTLIK Tordai Bujdosó (Szénási T.) Gál 1. KisZs. TóthCs. Manzéger GálJ. NAGYI. Simon BÍRÓ Szín Cs. Pálinkás KINCSES D. Méhesi Papp G. Farkas (Hegedűst) Nagy G. SZOKOLAI Kosa Petróczki RÉVÉSZ Komáromi Gy. (SzaJakab Szikora (Veréb) JÓZSA kali N.) Illés A. Határ F. (Hegedűs Kispál Menyhért Ónodi (Varga) ZS.) TÓTHN. Szakali Z. Borsos. Gálfi HADAD H. RUZSINSZKI. Edző: Edző: Edző: Edző: Antal Elemér. Kocsis Andor. Felföldi Mihály. Fialka György. Zagyvarékas, 300 néző, vezette: Cserkeszőlő, 150 néző, vezette: Ágotái Tamás. Markóth Károly. Gólszerzők: Révész (23.), Tóth Gólszerzők: Ruzsinszki 3 (12., N. (28.), Józsa (78.), ill. Bíró 28., 30), Határ (40.), Botlik (47.), (52.). Pálinkás (67.), Nagy (80.). Nehéz mérkőzésen, jobb Kiállítva: Pálinkás (48.). helyzetkihasználásának kőA nagyobb rutin még idegenszönhetően tartotta otthon a háben is magabiztos vendéggyőrom pontot a hazai csapat. zelmet eredményezett. ANTAL ELEMÉR: —JÓ érzés Újra FELFÖLDI MIHÁLY: - Gratuládolgozni, és jó érzés olyan csalók a csépai csapatnak, teljesen patot irányítani, amely sikermegérdemelten vitte el a éhes. három bajnoki pontot. kocsis ANDOR: - Javuló játékfialka györgy: - Nagy nehekai, jobb helyzetkihasználással zen, de megérdemelten győzaz ikszre is esélyünk lett volna. tünk. Ifi: 1-5 Földes B. Ifi: 1-3 Szász I. T.GYENDA-JSZ.ANDRAS 3-0 (1-0) Tiszagyenda Jászszentandras Bata DOBÓ Héderl. Szőke G. JENEI Sipos Nagy A. GRACZER (Nagy Z.) Héder II. (Szőke R.) Nagy Cs. (Csortos) NagyL. Edző: Boros Tibor. NAGY Kázmér BANKA Nagypál Pongrácz (Juhász) Torda Á. T0RDAM. Torda L. Oláh (Antal) Gyenes (Kiss) Barna. Edző: Banka Ferenc. Tiszagyenda, 250 néző, vezette: Jandó Ferenc. Gólszerzők: Gráczer 3 (21., 65., 70.). Mindkét csapaton látszott még az idény eleji forma, de a hazaiak így is teljesen megérdemelten tartották otthon a három pontot. boros TIBOR: — A sikeres rajthoz nagyon kellett Gráczer átlagon felüli teljesítménye. BANKA FERENC: - Úgy érzem, hogy túlzott az eredmény, a két csapat között nem volt ekkora különbség. Ifi: 13-0 Sipos I. T.PÜSPÖKI—JÁSZKISÉR 3-2 (1-1) TSZ.IMRE-K.SZALLAS 0-7 (0-2) J.SZENTGYÖRGY-T Tiszapüspöki Jászkisér Tiszaszentimre Kisújszállás Tiszabura Cibakháza Jászalsószeutgyórgy Tószeg Suki N. Nagyi. LADÁNYI Kormány FEHÉR J. II. (Gondos) SERUCZA Lakatos KISS 1. Pintér Holló Takács Farkas Tyukodi Cs. Hegedűs FOGLER B. IZSÓID Kállai G. (Suki 1.) KOZMA Rózsa A. (Sipos) S. NAGYK. Lakatos Bontovics Horváth OSVÁRT KÁLLAI Z. III. Kun Sz. Szabó Gy. (Szabó A.) Bállá (Seres) RATKAI Kocsis Muhorai (Gyáfrás) Fazekas Lengyel Ágoston BORICS D. Mészáros LADÁNYI TÚRÓG. VARGA SZÖLLŐSI Mészáros (Fehér) Lukács K. (Kállai Z. 1.) Ajtai Rózsa P. (Boros) Szabó (Földvári) Puzsoma TÚRÓCZI (Ferenczi) Fogler D. KELEMEN SZEDLÁK Z. (Lengyel Farkas Kontra Kui Csonka ZEBEGÉNYI Kerekes Márton Árpád) Szentpéteri Nagy (Novák) KÁDÁR Bodó (FARKAS) ERDÉLYI (Makó) Tóth K. (Tóth 0.) Tóth P. (Farkas) ANGYAL Cs. Onután Jeczó Darvas (Kuru ez) Fehér}. II. Kecskés KisB. Ballabás Lóié B. Bobák Fazekas NÉMETH Túró Gy. BERTA (Kalmár) Major Kalem Vékás Váradi V. TóthZ. Vidra. MÁJER. Bálint (Fehér M.). Gergulics (Búcsús). KÖKÉNY. Diós (Hegyes). Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edzó: Lukács Kálmán. Szentpéteri Róbert Szivák Gyula. Kádár József. Gál Zoltán. Sipos Sándor. Koczka László. Gajdos István. Tiszapüspöki, 250 néző, vezette: Tiszaszentimre, 130 néző, vezetTiszabura, 150 néző, vezette: VeJászalsószentgyörgy, 100 né; Tóth Sándor. Gólszerzők: Szedlák 2, Angyal, ill. Szentpéteri, Bobák. Parázs hangulatú, jó iramú és sportszerű mérkőzésen megérdemelten tartotta otthon az újonc hazai csapat a három pontot. lukács Kálmán: - Gratulálok a csapatnak, a megye kettő győztes nyitányához. SZENTPÉTERI RÓBERT: - Fiatal, átalakult csapatunk jól helyt állt. Ifi: 4-1 Sziráki Zs. te: Kóródi Ferenc. Gólszerzők: Németh 2 (1., 87.), Szabó (43.), Májer 4 (51., 57., 60., 75.). Az első perctől kezdve alárendelt szerepet játszott a hazai szentimrei csapat, a bajnoki címre pályázó Kisújszállás szemben. SZIVÁK GYULA: - „Nem elég akarni, de tenni, tenni kell”. KÁDÁR JÓZSEF: - A jó rajt mindig fontos, remélem a folytatás is hasonló lesz. Ifi: 2-3 Szivák Gy. rés Sándor. Gólszerzők: Ratkai (88.), ill. Berta (53.). Változatos, jó iramú mérkőzésen csak egy pontot sikerült otthon tartania a hazai együttesnek. GÁL ZOLTÁN: - Ennyi ziccert büntetlenül nem lehet kihagyni. SÍPOS SÁNDOR: - A végig nagy iramú mérkőzésen úgy érzem, igazságos eredmény született. Ifi: 3-3 Kiss T. vezette: Ollári Pál. Gólszerzők: Kökény (89.), ill. Ballabás (60.). A szentgyörgyi csapat rengeteg helyzetet dolgozott ki, melyeket egy kivételével ki is hagyott. koczka László: - Sokat dolgoztunk a jó eredményért, de a tószegi kapus „kivédte a szemünket is”. GAJDOS ISTVÁN: - A játék képe alapján igazságos a döntetlen. Ifi: 3-4 Koczka L. Megyei II. osztály, felnőttek 1. Kisújszállás 1 1 0 0 7- 0 3 2. Csépa 1 1 0 0 7- 0 3 3. Tiszagyenda .1 1 0 0 3- 0 3 4. Zagyvarékas 1 1 0 0 3- 1 3 5. Tiszapüspöki 1 1 0 0 3- 2 3 6. Jászateósz. 10 10 1-1 1 7. Cibakháza 10 10 1-1 1 8. Tiszabura 10 10 1-1 1 9. Tószeg 10 10 1-1 1 10. P.monostor 10 10 0-0 1 11. Szászberek 1 0 10 p- 0 1 12. Martfű 0 0 0 0 0- 0 0 13. Jászkisér 1 0 0 1 2-3 0 14. Rákóczifalva 1 0 0 1 1-3 0 15. J.szentandrás 1 0 0 1 0-3 0 16. Cserkeszölő 1 0 0 1 0-7 0 17. T.szentimre 1 0 0 1 0-7 0 Megyei II. osztály, ifjúságiak 1. Tiszagyenda 1 1 0 0 13- 0 3 2. P.monostor 1 1 0 0 5- 0 3 3. Rákóczifalva 1 1 0 0 5- 1 3 4. Tiszapüspöki 1 1 0 0 4- 1 3 5. Csépa 1 1 0 0 3- 1 3 6. Tószeg 1 1 0 0 4- 3 3 7. Kisújszállás 1 1 0 0 3- 2 3 8. Cibakháza 10 10 3-3 1 9. Tiszabura 10 10 3-3 1 10. Martfű 0 0 0 0 0- 0 0 11. Jászalsósz. 1 0 0 1 3-4 0 12. T.szentimre 1 0 0 1 2-3 0 13. Cserkeszőlő 1 0 0 1 1-3 0 14. Jászkisér 1 0 0 1 1-4 0 15. Zagyvarékas 1 0 0 1 1-5 0 16. Szászberek 1 0 0 1 0-5 0 17. J.szentandrás 1 0 0 1 0-13 0 Hétközi forduló a megyei pontvadászatban Szerdán teljes fordulót rendeznek a labdarúgó megyei bajnokságokban. a Túrkeve és az Újszász kupameccse miatt csak hat összecsapás lesz az első osztályban. A párosítás, megyei I. osztály: Nagyiván-Kunhegyes, Török- szentmiklós-Besenyszög, Jász- árokszállás-Jászladány, Kunmadaras-Kenderes, Abádsza- lók-Kunszentmárton, Mezőtúr—Jászfényszaru, 17. Megyei II. osztály: Martfű-Cserkeszőlő, Csépa-Tiszabura, Cibakháza- Tiszaszentimre, Kisújszállás— Tiszapüspöki, Jászkisér-Jászal- sószentgyörgy, Pusztamonos- tor-Zagyvarékas, Rákóczifalva—Tiszagyenda, 17. ■ A gól nélküli döntetlen ellenére nagy csatát vívott a nyáron megfiatalított, sötétmezes pusztamonostori gárda Szászberken Májer négy gólt rúgott labdarúgás Megyei II. osztály: Bekezdett a Csépa és a Kisúj