Új Néplap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-13 / 189. szám
BULVÁR — MŰSOR ÚJ NÉPLAP - 2008. AUGUSZTUS 13., SZERDA HÍRSÁV Világzenei díjat nyert a Muzsikás A világzenei vásár, azaz a Womex díját idén a Muzsikás együttes nyerte el. Hamar Dániel, az együttes tagja elmondta: az elismerés jelentőségét mutatja, hogy noha a world musicba sok minden belefér, évente csak egy díjat osztanak ki. A díjátadó ünnepséget novemberben tartják Sevillában. Péntektől Goya rézkarcai Esztergomban FRANCISCO GOYA XVIII. századi spanyol festő 120 rézkarcából és más műveiből nyílik kiállítás pénteken Esztergomban. A spanyol festészet történetének El Greco és Velázquez mellett a harmadik nagy géniusza Goya, aki több aquatintával készült sorozatot is alkotott. Szarajevóban indulnak a Lányok az augusztus 15-ÉN kezdődő szarajevói filmfesztiválon Faur Anna Lányok című diplomafilmjét is láthatja a külföldi közönség. A másik versenyfilm Magyarországról Mundruczó Kornél Cannes-ban debütált Delta című alkotása lesz. @ TOVÁBBI hírek: WWW.REGGEL.HD Nyolc óra éló' zene, nyolcvan dal és több tízezer ember a Sziget mínusz egyedik napján. Éber Sándor Presser Pici bácsi, az LGT tavalyi sikere után „vérszerződést” kötött a fesztivál alapítójával, Gerendái Károllyal, és kitaláltak egy koncertet, amellyel szintén meg lehetett tölteni a Hajógyáriszigetet. így a nulladik nappal együtt egyhetes a Sziget, kevesebb programot kellett szervezniük a rendezőknek, a sátrak és a kocsmák felverését élesben szurkolhatták végig a látogatók. 3 Nyolcezer forint helyett pedig | egy fapados, de kellemes Sziget- | élményt kaphattak a látogatók J mindössze 2500 forintért. Az olcsó jegy és a programban helyet kapó, magát Nagy Generációnak tituláló zenészek jelenléte azt eredményezte, hogy olyanok is megjelentek, akik pár éve még az ördögtől valónak tartották a Szigetet. A negyvenes, ötvenes és hatvanas korosztály is jelentős számban visította fejhangon Balázs Fecó egyvelegét, énekelte könnyes szemmel Fenyő Műd számait Az idősebbek közül egyébként egyesek még a fiatalok számára is megdöbbentő állapotba itták le magukat. Mindez azonban a babakocsikkal kivonuló családokat sem zavarta, a hangulat kifogástalan volt. A Magyar Dal Napjának egy fajta Táncdalfesztivál sátor hangulata volt, amikor DJ Paplan nyomta az old school magyar dalokat, és félrészegen lehetett üvölteni a retrociki dalokat mondjuk a Neotontól. A karaoke- bárokat is sikerült megidézni, mivel a közönség kivetítőkön olvashatta a dalszövegeket. Persze megvolt a kellő Megasztár-fíling is, itt volt Puskás Peti, és gyönyörűen énekelt Rúzsa Magdi. Szörényi és Bródy - az esemény talán leggyengébb szereplője - sem tud kikopni a magyar zenei életből, és természetesen fellépett a Társulat is az István, a királlyal. Az őskövületek között a legprogresszívebb és legkellemesebb előadása a népzenét játszó Csík Zenekar volt, Lovasi Andrással. Igen jó volt látni Lukács Lászlót is a Tankcsapdából egy szál gitárral. Sokkal erősebb színpadi produkciót adott elő, mint amikor fegyverhordozóival zenél együtt. A Szigeten most egy napra átvette a hatalmat a Nagy Generáció. Egy napra rendben volt, de reméljük, nem fordul vissza az idő kereke, és jövőre nem lesz Uhrin Benedek vagy Zalatnay Cini a Nagyszínpadon. A Leningrad mellett a slágeres punkmetalos junkies is fellép Akik ma kilátogatnak a Szigetre, nem fognak csalódni: háromnegyed nyolckor a Nagyszínpadon találkozhatnak az anyai ágon magyar származású kanadaiamerikai Alanis Morissette-tel. A szigeti fellépése a lemezbemutató turnéjának egyik fő állomása lesz. Őt követi fél tízkor az angol The Kooks együttes, amely egyéni gitárzenéjével vált méltán híressé. ■ A Nagyszínpadon ma este a kanadai-amerikai Alanis Morissette adja a fő produkciót. Vele egy időben az IWIW Világzenei Nagyszínpadán a kilencvenes években felbukkant orosz Leningrad lép fel, amely immár harmadik alkalommal kápráztatja el az orosz under- granddal a Szigetre látogatókat. Tizenegykor a HammerWorld Színpadán az ex-Pokolgép-éne- kes, Kalapács József bandája, a Kalapács szórakoztatja heavy metallal az érdeklődőket. Őket követi negyed egykor a slágeres punkmetaljáról híres, 1992 végén alakult Junkies együttes. Akik éjjel egykor még jó muzsikára éhesek, azokat a Converse Wan2 Színpadán a Zagar and The Underground Divas várja a tőlük megszokott elektronikus, pszichedelikus hangzással. ■ JuciJ iTlJ MTIJS0 a tvr-het ajánlásával AUGUSZTUS 13., SZERDA 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 8.35 Reflektor 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub 11.35 Egy kínai kosaras naplója (amerikai film, 2004) 82' 13.20 Dlsney-rajzfUm 13.50 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 Kungfu © 16.20 A Grace klinika © (amerikai sorozat) 17.25 A harc törvénye © (amerikai akciófilm-sorozat) TV 2 6.00 Ingatlanbróker (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Szurikáták udvarháza © 9.35 Kvízló délelőtt 10.05 Teleshop 11.40 A szénbányász lánya (amerikai film, 1999) 119' 13 «3 18.30 Híradó © Esti kiadás 19.05 Vacsoracsata © 20.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.40 Pasik© (magyar vígjátéksorozat) Utána: H rek 21.15 Futóhomok© (angol-fr. thriller, 2001) R.: John Mackenzie 13.50 Kvízió 14.35 Száguldó vipera © (amerikai akciófilm-sorozat) 15.35 Dokik®® (amerikai vígjátéksorozat) 16.25 Rexfelügyelő®© (osztrák-német krimisorozat) 17.25 Az ügyosztály © ® 23.15 Az egység® kü | (amerikai akciófilm-sorozat) G£] j Átverés »3 0.10 Reflektor© *9 0.30 Boszorkánypenge ® 'H (am. akciófilm, 2000) 89' 2.15 Medikusok © 18.30 Tények© Hírműsor 19.00 Activity Műsorvezető: Szülék Andrea Skandinávlottó-sorsolás 19.40 Aktív © 20.10 Hal a tortán © Vendégváró valóságshow 21.10 A csendestárs © @ (amerikai vígj., 1996) 105' Fsz.: Whoopi Goldberg 23.25 Hősök ® ® (amerikai misztikus sorozat) 0.25 Eureka 0 (amerikai sci-fi sorozat) 1.25 Tények este 2.00 Törvényszéki bomba ® (kanadai krimi, 2002) 82' 11.35 Egy kínai kosaras, amerikai film 11.40 A szénbányász., amerikai film M2y !'f ;-T YIASÄT3 Itlllliüiili m.iú.i WMMMlBB—| spektrum<<HÍIBII 3.15 XXIX nyári olimpiai játékok Birkózás: Kötöttfogás, 66; 74 kg - selejtezők. 4.00 Úszás - döntők Férfi súlyemelés - 77 kg Vívás: Női párbajtőr egyéni - selejtezők Torna - Női csapat - döntő. 4.45 Női kézilabda: Románia-Francia- ország. Kerékpár Női országúti időfutam. 6.00 Híradó Cselgáncs:- ■ Női 70, férfi 90 kg - selejtezők. 7.00 Női vízilabda: Magyarország-Ausztrália Ökölvívás: 48; 91 kg - selejtezők Kerékpár: Férfi országúti idöfutam. 8.00 Híradó Női kézilabda: Dél-Korea-Svédország Műugrás: Férfi 3 m szinkron - döntő. Sportlövészet: Női 25 m pisztoly - döntő Birkózás: Kötött2.45 XXIX nyári olimpiai játékok 6.00 Híradó 6.05 Nap kelte 8.00 XXIX nyári olimpiai játékok Közben: 8.00; 12.00 H rád Ma aranyérmet osztanak: súlyemelés női 69 kg, férfi 77 kg, női 6.05 Ally McBeal © 7.00 Forinteső 8.00 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 9.00 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat, ism.) 10.05 San Francisco utcáin © 11.05 A nagy házalakítás © 6.30 Élő népzene 7.05 Peking 2008 8.35 Arcélek (ism.) 8.50 Szörfsuli (26/24.) 9.15 Az új Lassie 10.05 Külvárosi rendőrök 10.55 Család-barát (ism.) 11.30 Kívánságkosár 6.00 Talp alá való városok 7.00 Enyém a vadon © 8.00 Európai nagyvárosok (dók. sorozat) Bécs 9.15 Sikkes páros (7-8.) 10.15 Mesés merülések 11.25 Válószobatltkok szágúti női és férfi időfutam, cselgáncs női 70 kg, férfi 90 kg, férfi 3 m szinkronugrás, úszás férfi 200 m pillangó, férfi 4*200 m-es gyorsváltó, női 200 m vegyes, női 200 m gyors, vívás férfi tör egyéni, női párbajtőr egyéni, torna női csapatverseny, kötöttfogású birkózás 66 kg és 74 kg. 12.05 Pacific Blue © (amerikai sorozat) 13.10 Szívek szállodája © 14.15 Gyilkos sorok © 15.20 Veronica Mars © (amerikai krimisorozat) 16.20 Kölykök © 16.55 A nagy házalakítás © 14.20 Carlo és vendégei 14.50 Női pulzus (ism.) 15.20 Szerelmes földrajz 15.50 A világ színei 16.00 Lovas nomádok utódai 16.25 Európa kék szalagja 17.00 Tüskevár (magyar sorozat - 8/7.) 12.25 Háztartástan zöld módra (3-4.) (ismeretterj. sor.) 13.35 Európai nagyvárosok (dók. sorozat) 14.45 Talp alá való városok Marrá kés 15.40 Sikkes páros (7-8.) fogás, 66; 74 kg - döntő Tenisz: Női egyéni és páros. 11.00 Férfi labdarúgás Kamerun-Olaszor- szág. 12.00 Hírek Cselgáncs: Női 70, férfi 90 kg - döntök Vívás: Női párbajtőr, egyéni - döntő 1230 Úszás. Ökölvívás: 48: +91 - selejtezők 14.45 Női kézilabda: Ma- gyarország-Németország. 17.40 Körzeti híradók 17.50 Te szent ég! © 20.00 Esti mese 20.30 Híradó este. Időjárás 20.55 Retrock Kis virág (Illés) 21.00 Titkosszolgálat - MI-5 © (angol thrillersor. - 46/40.) 21.55 Mélyvíz® (amerikai krimi, 2001) 97' Fsz.: Tilda Swinton, Goran 18.00 Smallville © (amerikai akciófilm-sorozat) Fsz.: Tom Welling, Kristin Kreuk, Michael Rosenbaum 19.00 Szívek szállodája © (amerikai sorozat) 20.00 Szex és New York light © (amerikai sorozat - 34-35.) 21.05 CSI - New York-i helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 17.35 Mese 18.00 Híradó. Időjárás 18.30 Külvárosi rendőrök (olasz sorozat-53.)© 19.30 Ciao Bella© (kanadai sorozat -11-12.) 20.15 A világörökség kincsei 20.30 Novgorod + Levelek a középkorból (francia dokumentumfilm) 21.30 Közbeszéd 16.40 Válószobatitkok © 17.40 A kis szerzetesek 18.15 Enyém a vadon © Úszólecke bálna módra 19.10 Mesés merülések A vulkán gyomrában; Az Akicusima végzete 20.20 Orvostudomány a Jövő kapujában (1.) © 21.30 Egészségűnk- Tények és tévhitek © 18.45 Életképek © 19.30 Híradó este 20.05 XXDC nyári olimpiai játékok 22.05 Szerda este 22.40 Kultúrház - Sziget 2008. 23.10 Hírek. Időjárás 2320 A tűz angyala® ...........Visnjrc, JorrathenrTucker........ 23 .30 Egymillió fontos hangjegy 23.50 Nap nyugta 1.45 Bűvölet © (olasz sorozat -155.) 54 ’ 2.40 Napló .. 2.45 XXIX nyári olimpiai játékok .. 22.05 Sírhant Művek ® (amerikai sorozat) 23.05 Pengeélen © (amerikai film, 1996) 1.50 CSI - New York-i helyszínelők (ism.) ® 2.50 Sírhant Művek ® 22.00 Peking 2008 23.00 Mentor (ism.) 0.35 József Attila versei 1.05 Híradó. Időjárás 1.30 Mese 1.40 Zengő ábécé 1.50 Közbeszéd (ism.) 22.25 Forma és tervező (ismeretterj. sor.) Olivier Gagnere 22.40 A téli háború © 23.45 Rémálommelók © 0.45 Genetikai mozaik 1.45 Európai nagyvárosok S J' m_____ ; 19.30 Híradó este hírműsor 20.55 Retrock zenei műsor 21.05 New York-I helyszínelők amerikai krimisorozat 16.00 Lovas nomádok... magyar ism. sorozat 22.25 Forma és tervező ismeretterjesztő sorozat HÁLÓZAT HH FILMMÚZEUM SPORT! MINIMAX '«éÜÉ ■ft'íxí"- f mum ■v//wxí:-. DISCOVERY 1 ll 11 1430 Bencze-show. 15.00 Zodiákus. 17.00 In memóriám Kodály Zoltán. 1730 Virágzó Magyarország. Kunszentmiklós. 18.00 Dokumentumműhely. 18.30 Mentőhelikopter. 1930 A liliomlány. 2030 Hírháló. 21.00 A halál keletről érkezik (am. akciófilm). 23.00 A liliomlány. 24.00 Sztriptíz2. (am. erotikusfilm). 12.00 Állókép-archívum. 13.00 Privátfilmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Itt forgattam. 15.30 Út Santa Fébe (felír. am. film). 1730 Főúr, tűnés! (csehszl. vígj.). 19.00 Leonardo da Vinci élete (5/3.). 20.00 És a hajó megy (felír, ol.-fr. film, 1983). 22.05 Nászútfél áron (magyarfilm). 23.10 Hollywoodi emlékkönyv. 8.45 Német labdarúgás. 11.45 Búvármagazin. 12.45 Skót labdarúgás. 15.15 Magyar labdarúgás. 17.45 Férfi kosárlabda. Magyar- ország-Svédország. 20.00 Mai helyzet 20.15 Arany pillanatok. 2030 Német labdarúgás. 21.30 Búvármagazin. 22.00 Peking 2008. 23.00 Poker After Darf. 24.00 Labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 16.50 A kis királylány. 17.00 Erdei tanoda. 1730PatésStan. 1735Játsz- szunka Szezám utcában! 18.00 Gyerekdalok. 18.05 A bűvös körhinta. 18.15 Irány Dinóföld! 1830 Patés Stan. 1835 Csutak úrfi. 19.00 Loopdidoo. 19.10 Patés Stan. 19.15 Horse- land Lovasklub. 1935 Moby Dick. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Chop Shop - A londoni műhely. 17.00 Motorkerékpár- építő vb. 18.00 Amerikai hot rodok. 19.00 Amcsi motorok. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Veszélyes versengés. 22.00 Piszkos munkák. Öszvéres favágó. 23.00A jövő fegyverei. 24.00 Nitrokirályok. 1.00 Bajtársak. MAGYAR ATV 13.05 Hírvilág. 1330 Paletta. 14.05 Különkiadás. 16.05 BBC Reporteis. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Vonalban. 1828 Arcok a liftben. 19.00 Híradó. Sport. 1930 Iskolapélda. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 2135 Lapzárta. 22.05 Arcoka liftben. 2230 GyógyHír. 23.05 BBC-világhíradó. 6.55 Reggeli jam. 9.10 Az eskü. 12.05 Laci bácsi konyhája. 1330 Többet ésszel! 1630 Generációk. 17.00 Te vagy az életem. 17.55 Híradó. Fórum. 1835 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 A nő háromszor. 21.00 A profi (fr. akciófilm). 22.45 Kulturális iránytű. 22.55 Világkép. 23.05 700-as klub. Fapados volt, de kellemes a magyar dal napja Egy napprátvette a hatajmgfcg Nag|p!ieneráció Presser nagy ötlete volt A Magyar Dal Napja. Díjazta a közönség, de a szakma is értékelte a kezdeményezést.