Új Néplap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-29 / 176. szám

áldatlan állapot Húszezer autótól remegő falak közt él a kisújiak egy része. Ablakot sem lehet nyitni, mindent belep a korom, a por. Az autók a piros lámpán is simán áthajtanak. // // J ELETET KESERÍTŐ JARMUARADAT Kisújszálláson naponta 16-20 ezer autó halad át a négyes főúton. A Magyar Közút Kht. tavaly végzett forgalomszámlálásakor a 12 400 lakosú városban csak teherautóból 3688 haladt át. Ezzel az adattal a legnagyobb teherautó­forgalmat mérő országos tízes listán a harmadik helyre került a város Csorna és Dunaföldvár mögött. Milyen az élet a remegő falak között? Munkatársainktól A napi sok ezer, városon átmenő autó nagy bűzt hagy maga után. A lámpáknál elindulás után szinte fél méter magasan lebeg a nyári forróságban a füst. A lakó­telep falain is vastagon ül a ko­rom. Ki tudja, hogy az itt lakókat milyen mértékű környezet- szennyezés éri? Több ház repedt meg és süllyedt meg már az el­múlt időszakban. A főúton dübörgő autóktól há­rom méterre van Szepesi Jenő üzlete.- Decemberben nyitottunk, s egy hónap múlva már a gipsz­karton is megrepedt a hatalmas forgalomtól. Amikor dübörögve elhaladnak itt a kamionok, szin­te reng az egész épület. Szerin­tem nem túlzás, ha azt m’óüdom, hogy egy forgalmasabb napon harmincezer autó is átmegy a városon. Az ajtót, ablakot nem lehet nyitva tartani, mert hatal­mas a por, a bűz. Az egyetlen megoldás az elkerülő lenne. Hány emberélet kell még ahhoz, hogy ez megépülhessen, hiszen tőlünk húsz méterre is volt már a zebrán halálos baleset—kérde­zi mintegy magától a vállalkozó. Szabó Erikának most megy másodikba a kislánya. —Az elmúlt tanévben minden­nap elment valaki a kislányért Kis Kálmánék háza több helyen megrepedt a forgalom miatt Hozzászólások a szoljon.hu-n CRISSY: Az még hagyján, hogy remegnek a falak. Bosszantó, és sokszor anyagi vonzata is van. De az sokkal nagyobb probléma, hogy a kamionosok, teherautósok úgy száguldoz­nak, az ember már a zebrán is fél átmenni. Nemhogy megáll­ódnak, még rá is gyorsítanak, ha lelépsz. És nemegyszer lát­tam a saját szemmmel, hogy úgy hajtottak át a piroson, zeb­rán, hogy á szemük sem reb­bent. Néha hálát adok, hogy a négyesnek azon felén lakom, ahol a gimi, a posta, meg a szupermarket van! KiSÚJi: Örülök neki, hogy fog­lalkoznak az üggyel, mert már tényleg elviselhetetlen a ben­zin- és gázolajbűz a főtér kör­nyékén. A hatalmas kamionforgalom miatt a közelmúltban már tüntettek civilek a Kisújszállás—Kenderes közötti útszakaszon. A helyzet nem változott. az iskolába, mert nagyon féltem, hogy elütik, amikor átjön a fő­úton. Úgy mennek itt a kamio­nok, hogy az ember több utcával arrébb is hallja, ha kátyúba haj­tanak, vagy a lámpánál fékez­nek, mert pirosat kaptak. Anyó- somék ott laknak az út melletti lakótelepen. Ott dblakot nyitni nem lehet, tiszta korom, füst minden. Az ablakpárkányra le­rakodott porra írni lehet. Kovács Lajosék több mint har­minc éve építkeztek a főút mel­lett. - Akkor még nem gondol­tuk, hogy ekkora lesz itt a forga­lom - mondja az idős férfi. - Bár van egy kis virágoskertünk, de abban nem sok minden marad meg. A por, a kosz belep min­dent. A fákon, bokrokon is vas­tagon áll a por. Iszonyú, hogy mennyire megnőtt itt a forga­lom. Nem tudom, mekkora lehet az éjszakai zajterhelés, amikor a fülemtől hét-nyolc méterre zúg­nak el a kamionok, pedig a szo­ba túlsó végében van az ágyam. - Éjszaka már aludni sem tu­dunk, az úton a kátyúkban akko­rát zökkennek a kamionok. Sok­szor reng bele az ablak is. A há­zunk is több helyen megrepedt már — panaszkodik Kis Kálmán a Malom utcában. - Van olyan nap, amikor öt perc alatt huszon­öt nagy jármű is elmegy előt­tünk. Akik a 4-es főútról Túrke- vére tartanak, azok mind itt jár­nak el. Amíg ezen nem változtat­nak, addig még lesznek álmat­lan éjszakáink - mondja élettár­sával. Az adatokkal megkeres­tük Tatár Zoltán és dr. Ducza La­jos alpolgármestereket, akik nem lepődtek meg a fenti szá­mon. Véleményük szerint ez ma már napi 18-20 ezer autó, sőt a hétvégi kamionstop után hétfőn­ként akár 30 ezer jármű is át­megy a városon. - Ez az autó­szám már a ’90-es évek elején is igen magas volt, épp emiatt az el­sők között szorgalmaztuk a főút elkerülő szakaszainak a megépí­tését — kezdte dr. Ducza Lajos. — A konzorciumnak Kisújszállás lett a vezetője, el is készült az a tanulmányterv, mely alapján a kormány elkezdte az elkerülök megépítését. Több évtizedes el­képzelés az is, hogy megépül a Túrkevei utat összekötő út a vá­ros nyugati részén, de még erre is várni kell. - Olyan ez, mintha szélmalomharcot vívnánk. Nem tud az állam annyi utat építeni, mint amennyit tönkretesznek az autók. A megoldás a teherforga­lom vasútra terelése lenne. Úgy érzem, nagyon mostohán kezeli az elkerülök kérdését a kormány - veszi át a szót Tatár Zoltán. — Hiszen Fegyverneken, Kendere­sen és nálunk sem épült meg az elkerülő. A másik nagy szívfáj­dalmunk, hogy a leendő M4-es autópálya nyomvonala egybe­esik majd a Kenderest délen el­kerülő úttal, így azt követően sem lesz jobb a helyzet. Annak örülünk, hogy elkezdődött a ré­gészeti feltárás a leendő elkerü- lőnél, mely ha 2011-re elkészül, a kenderesi határcsatornánál, a Szejkői részen fordul el északi oldalra és az ipartalepen, a Tég­lagyár után a Villogó csatorná­nál jön vissza a 4-esre. Ez a 11 ki­lométer azonban a város keleti részén sem oldja meg a problé­mát, hiszen Mezőtúr felé, a Ma­lom utcán át hihetetlenül meg­nőtt a kamionforgalom. Naponta több ezer jármű dübörög át a vá­roson, s a négy éve felújított Kis­újszállás—Túrkeve közötti utat is tönkretették. - A helyzetet még nehezíti, hogy a főút mellett öt is­kola és egy óvoda is van - foly­tatja dr. Ducza Lajos. - Szerettük volna, ha újabb közlekedési lám­pák kerülhettek volna ide. Ilyen most csak a városházánál van, a Kossuth iskola előtt csak sárga villogó fény. így az önkormány­zat minden fórumot megragad, hogy ezen változtathasson, hi­szen tavaly nyolc, idén már hét halálos közlekedési baleset tör­tént a városban, a külterületi ré­szen pedig heti rendszeresség­gel vannak balesetek. Szolnokon a ’90-es évek elején adták át a 4- es főút várost elkerülő szakaszát a Szent István híddal együtt. Pókász Endre, a polgármesteri hivatal sajtóreferense elmondta, ez idő tájt azonnal 50 százalék­kal lecsökkent a belváros forgal­ma. A gépjárműállomány növe­kedésével egyidejűleg azonban öt év alatt — az elkerülő utat használó tehergépjárművek nél­kül iif - visszaállt a Városköz­pontban a járműforgalom sűrű­sége. *A2 elmúlt 8-9 év során mintegy 3000-rel nőtt a személy­gépkocsi-állomány Szolnokon. Az optimális közlekedési rend megvalósításához megoldást je­lenthet az egykori Cukorgyár vo­nalában, a Csáklya utcánál épí­tendő új belvárosi híd, amelynek a jelenlegi városvezetés már el­indította a hatástanulmány elő­készítését. Természetesen ezt a tervet a város önmaga nem tud­ná megvalósítani, és szükség lenne kormányzati támogatásra. Csakúgy, mint az M4-es autópá­lyához és az Északi összekötő hídhoz is, amelyre viszont mi­niszterelnöki ígéret van. Ha mindez konkretizálódna, úgy ki­alakulna a megyeszékhely körül egy olyan körgyűrű, amely ide­alizálná a járműközlekedést a térségben - tette hozzá Pókász Endre. Megkérdeztük olvasóinkat %%££& On szerint megoldást jelentenek-e az elkerülő utak? logosoknak nem akkor kell le- w 9 lepni, amikor az autósoknak j piros van és neki zöld, hanem '• amikor ténylegesen megállnak ^ jgm jMKvdB az autók. Elképesztő, hogy sem- j mibe veszik a jelzőlámpát az U ■■ : : ^ fr88** : : ini-. *** ' : : 1 «4 ms ^ ■*: / *1$ : 4 1 Síp v: N.* n mm ♦ v <; \ ■ V '»A-3 : v: ' : fe-5 a ' A . i -/ I ’ x <—v 8P: Sajnos az M4 csak egy ígé- hőrváth károly, Cibakháza: rét, látható hogy nem tervezik — Szerintem biztos jelentenek komolyan. Inkább a főútvonal valamiféle megoldást. Hogyha négysávosítására fektetik a több elkerülő út lenne itt Szol- hangsúlyt, de hát az azért nők környékén, akkor az le­nem autópálya. Kevésbé na- vemé a városról a terhet. Ke- gyobb forgalommal bíró térsé- vesebb lenne a zaj, a kosz és a gek jobban lobbiztak, ezért for- szmog. A fiatalság nem ezt a dúlhat elő, hogy ma vannak koszos levegőt szívná, hanem olyan autópályaszakaszok tisztábbat. Az pedig nagyon (M6, M3 keleti fele.) ahol jóval fontos, hogy az utak állapota kisebb a forgalom, mint a 4-es is sokkal jobb lehetne, főúton. • debreczeni jözsef, Túrkeve: ■ — Szerintem a városban élők ■ : többségének jó, ha egy forgal­: más út elkerüli a település | központját. Elsősorban azért, ■ mert kevesebb baleseti lehet& : ség alakulhat ki, másrészt a : : nagy teherkocsik és kamionok ■ • nem teszik tönkre az úthálóza­■ tot. Ezen kívül a környezet­: szennyezés is mérséklődik egy : : elkerülő út megépítésével. Horváth Lászlómé, Karcag: — Mindenképpen megoldás lenne az ott élőknek, akik nye­lik a bűzt, az ártalmas anya­gokat és az azzal járó koszt az autók után. Nem is beszélve a sok életveszélyes helyzetről, amit a városokban okoznak ezek a száguldó kamionok. Az elkerülök után a levegő és az életminőség is jobb lesz ezeken a településeken. : HORTiNÉ KASZAB ILONA. JÓSZbe- : rény: - Tapasztalataim alap- : ján, Jászberényben jó megoldás- : nak találom az elkerülő utat ■ Talán nem torlódik be a forga- : lom annyira a városközpontba, : ami megnehezítené a közleke- : dést. Jó lenne, ha az elkerülő | utak használatával a város út- : jai sem mennének tönkre olyan : hamar. Lehetne kisebb a zaj és : a kosz is a város belterületén. ; Kisújszállást teljesen kettévágja a forgalmas 4-es főút

Next

/
Thumbnails
Contents