Új Néplap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-12 / 162. szám

HÍREK Berekfürdő idegenforga­lom A karcagi rendőrkapitány­sághoz is érkezett a Szolnoki Főiskoláról egy hallgató a tourist police-program kereté­ben. Jelenleg Berekfürdőben, főleg a strandon segíti a rend­őrség munkáját. Ha szükséges segít a tolmácsolásban a külföl­di vendégeknek. A nyáron még két főiskolás érkezik a karcagi kapitányságra, de Kunszentmárton trükkös tol­vaj Az ismeretlen a polgármeste­ri hivatal dolgozójának adta ki magát, hogy bejusson a 83 éves néni lakásába, majd ott a sértett figyelmetlenségét kihasználva el­lopta az otthon tartott készpénzt. A rendőrök rövid időn belül előál­lítottak és őrizetbe vettek egy helybéli férfit, aki alaposan gya­núsítható a lopással, mrfk iákóczifalva ellenőrzések a KÖTI-KÖVÍZIG Mezőtúri Szakasz- mérnöksége a rendőrséggel, va­lamint a vízi rendészettel és az önkormányzattal együtt ellenőr­zéseket végez a védőtöltéseken. Ennek oka, hogy a közelmúltban tanösvényt építettek ki a gátak mentén. Mivel többször okoztak károkat az odalátogatók, fokozot­tan ellenőrzik a járművek enge­délyeit. BAL SZOlnOk ÚTFELBONTÁS A Szé- chenyi-városrészen a Városi Kol­légiumnál vízvezetékcserét vé­geznek A munkálatok várhatóan a hónap végéig tartanak. Addig fél pályás útlezárásokra kell szá­mítani. A lakosság vízellátását pár órára szüneteltethetik, mely­re mindig időben felhívják a fi­gyelmet. BAL Szolnok SZERSZÁMOT LOPOTT Csütörtökre virradóra ismeretlen tettes járt két kft. szolnoki telep­helyén. A cégek közös épületéből elektromos gépeket, szerszámo­kat, alkatrészeket vitt magával több mint 2 millió forint érték­ben. MRFK Tiszakiirt rendbe hozzák a két évvel ezelőtti belvíz miatt megsérült könyvtár épületének rendbetétele pályázati pénzből már befejeződött. Az önkormány­zat most saját erőből, közmun­kás alkalmazásával végzi el a még szükséges munkálatokat, például a festést, bb Mutatósabbnál mutatósabb hölgyek várakoztak a pillanatra, amikor színpadra léphetnek és megmutathatják magukat a közönségnek és a zsűrinek Almok a kifutók világáról szépségverseny Szinte minden hónapra jut egy megméretés Nagyon sok fiatal lány áb­rándozik arról, hogy fel­nőttként valamikor szép- ségldrálynő, ismert ma­nöken, a divatvilág iri­gyelt alakja lesz. Munkatársainktól A divatbemutatók kifutójáról, címlapfotókról álmodó lányok számtalan lehetőség közül vá­laszthatnak, hogy megmutassák magukat országnak-világnak. A felkészülés egy-egy ilyen meg­mérettetésre nem kevés időbe és pénzbe kerül. Hogy mennyibe, arról a szépségkirálynőként kar­riert kezdett, most 23 éves mező­túri Papp Lilit kérdeztük, aki megerősítette, a szépségen kívül sok mindenre szükség van. ah­hoz, hogy valaki eséllyel induljon egy-egy Uyen versenyen. Ott van mindjárt a felkészülési idő, amely legkevesebb egy hónap, de egy nemzetközi versenyre többre is szükség lehet. Aki szép­ségversenyen akar indulni, an­nak bizony jó kondícióban kell lennie. Egy komoly felkészülés a fitneszteremben 35-40 ezer fo­rint. Aztán ott a fodrász, a kozme­tika, a szolárium. Szóval szinte még semmi sem történt, s máris elment a felkészülésre nyolcvan- ezer forint. Persze ez függ a pró­bálkozó testalkatától is, attól, hogy hány plusz kilót cipel ma­gán. Azután következik a nevezé­si díj. Mint Lilitől megtudtuk, ez a versenyektől függ. Általában négy-hatezer forintot kell fizet­nie a királynői koronáért indu­lóknak, de van olyan verseny is, ahol semmit sem kérnek. A ki­sebb versenyekre fürdőruhát, koktélruhát, cipőt is kell vinni, és ha ezt is hozzávesszük a fen­tebbiekhez, máris 100 ezer forint Új szín a szépségversenyek palettáján a szolnoki Tiszaliget Fesztivál legszebb programjaként hirde­tett versenyen 37 lány küzdött meg a Tiszaliget Szépe címért. Végül a zsűri 17 hölgyet vá­lasztott ki, ők kaptak esélyt ar­ra, hogy a legszebbek legye­nek. Végül azonban csak egy szépség kaphatta meg a ki­rálynő címet A megméretésre nemcsak a megyeszékhelyről, illetve a megyéből érkeztek lá­nyok, hanem az ország más városaiból is. A verseny há­ziasszonya Polgár Kriszti­na volt, aki egyben a zsű­ri elnökeként is figyelte a jelentkezőket Az Új Nép­lap és a Szoljon.hu egy fotósorozattal, valamint egy interjúval járul hoz­zá a legszebb hölgy nye­reményeihez. A királynő és udvartartása mellett a közönségdíjat Lékó Barbara kapta. környékén járunk. Nagyobb ver­senyeken az öltözéket, akár az estélyi ruhát is, alakra szabottan adják. Sőt, olykor a versenyek után a döntőbe jutottak ezt is megkapják. S hogy mit nyerhetnek a szép- ségkirálynők? Nos a legtöbb, amit lehet az az autó. Azután persze külföldi utazások is szerepelnek a nyeremények között. Papp Lili így jutott cl Görögországba, Brazí­liába, Olaszországba. Végül pedig ékszerek és pénzjutalom is il­letheti a szépségki- rálynőket és udvar- hölgyeiket. "fP* Nem utolsó­éi sorban pedig a szerencsése­ket felfedezi a média és a di­vatszakma. képgaléria A SZÓLJON.HU-N. Papp Lili már befutott Dinamikusan fejlődő társaságunk, az AXON BÉRLET KFT. adminisztratív területének megerősítésére munkatársat keres FŐKÖNYVELŐ munkakörbe. Munkavégzés helve: Szolnok. Feladatok: ■ a pénzügyi vállalkozás teljes körű könyvelése, a pénzügyi és számviteli csoport munkájának irányítása, ■ a társaság beszámolóinak elkészítése, ■ adóbevallások elkészítése és kapcsolattartás az adóhivatalokkal. Elvárásaink a jelölttel szemben: ■ felsőfokú közgazdasági végzettség (PSZF/BGF illetve BKE/Corvinus Egyetem előnyt jelent). ■ erős, magabiztos pénzügyi-számviteli és adózási ismeretek, ■ felhasználói szintű számítógépes ismeretek (kiemelten MS Excel alkalmazások gyakorlati alkalmazása). Amit nyúltunk: ■ részvétel egy dinamikusán fejlődő pénzügyi vállalat munkájában, ■ kihívásokkal teli feladatok, ■ versenyképes fizetés. A jelentkezéseket az alábbi elérhetőségekre várjuk: Levélben: Axon ZRt., 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4/A. E-mailben: agocs.szilard@axonrt.hu Határidő: megjelenés+ 1 hét. Az Eagle Ottawa Hungary Kft. szolnoki gyárába pályázatot hirdet határozott időtartamú munkavégzéssel (2009. dec. 31.) az alábbi munkakör betöltésére: HSE (környezet-, munka- és tűzvédelmi) koordinátor. Feladatok: • HSE programok, folyamatok vezetése, menedzselése és fejlesztése • a környezet-, munka,- és tűzvédelmi előírásoknak való megfelelés biztosítása • környezetközpontú irányítási rendszer karbantartása, auditok levezetése • környezetvédelmi és munkabiztonsági tudatosság fejlesztése a cég állományán belül • riportok, jelentések (határidőre való) elkészítése • HSE oktatások megszervezése, lebonyolítása. Elvárások: • egyetemi vagy főiskolai szakirányú végzettség • legalább 2 év, hasonló munkakörben szerzett tapasztalat előnyt jelent, pályakezdők jelentkezését is várjuk • jó szóbeli és írásbeli kommunikációs készség • tárgyalási szintű angolnyelv-ismeret • kiváló szervezési készség • jó problémamegoldó képesség • felhasználói szintű MS Office ismeretek. Magyar és angol nyelvű, fényképes szakmai önéletrajzát fizetési igény megjelölésével az alábbi címek egyikére váijuk: Eagle Ottawa Hungary Kft. 5000 Szolnok, Piroskai út 12. (a borítékon a „HSE" jeligét kérjük feltüntetni), vagy e-mail: toborzas@eagleottawa.com SZ0LJ0N.hU A SZOlNOK-UÄSaOIN OWUNÉ A KIPSZER Elektromos Szerelő Ztl. ÉPÜLETGÉPÉSZ BRIGÁDOK (lakatos, víz-, gáz, központifűtés-szerelő) jelentkezését várja budapesti kivitelezési munkák végzésére. Elvárások: szakmunkás-bizonyítvány, büntetlen előélet, rendezett munkajogi viszonyok. Felvilágosítás-kérés munkaidőben, a 431-7000.7058-as tetetonszámon. JNMMtiHL kft. keres TISZAKÉCSKÉRE berendelés progromotösoro, Elvárások: középfokú műszaki végzettség, CNC programozó-gépkezelő képesítés, legalább 1 éves szakmai gyakorlat. Előnyt jelent: angol nyelvtudás. Jelentkezni: Domokos Ferencné személyzeti vezetőnél < e-mail: domokosne@tiaeD.hu j Telefon: 06-70/708-30-23 8 IFTlcSZOÄ Résen lenni, akciót figyelni! nemrégiben megkezdődtek az üzletekben a nyári akci­ók. Ezt akkor is tudja min­denki, ha nem tartja szá­mon, hogy bizony ideje len­ne már leárazni a ruhákat. Az üzletek hatalmas szá­mokkal hirdetik kirakataik­ban, hogy milyen szenzációs dolog most betérni hozzájuk. bevallom, engem sem hagynak hidegen az efféle ajánlatok, hiszen mint a legtöbb nő, én is szeretek vásárolni. Ilyenkor kedve­zőbb áron lehet hozzájutni a ruhákhoz, így talán picit többet is tudok vásárolni, mint máskor. Egyetlen egy gond van csak. Hamar el­fogy a választék, már az ele­jén kimazsolázzák a kínála­tot azok, akik ugrásra ké­szen várják az árzuhanást. Hallhatjuk a híradásokban, hogy minden egyre drágább lesz, az embereknek kevés a pénze. Ez azonban nem min­dig vehető észre az üzletek­ben. Mint azt egy ruhabolt­ban megtudtam, van olyan, aki szinte minden nap be­néz, de azok sincsenek cse­kély számban, akik sokat vásárolnak. Nem egy irtóza­tosan drága butikra kell itt gondolni, de az ott dolgozók véleménye az, igenis van pénze az embereknek. hogy ez valóban így van-e? Azt döntse el ki-ki maga, saját belátása szerint. A tegnapi öt legolvasottabb hír a szouoN.HU-n: Szörnyű baleset a 4-esen Megint átvertek egy nyugdíjast ^ Hamis adatokkal készült igazolások a megyei első osztályban Összhangban a rendőrség és a megyei közgyűlés Egy szál gitárral is hatalmas sikert aratott Tanácskozás Tiszafüreden a halállományról A Halas Napok alkalmából ren­deztek tanácskozást a Tisza halállományáról Tiszafüreden. Pintér Erika polgármester kö­szöntője után dr. Aradi Csaba ökológus, a Halas Napok fővéd­nöke nyitotta meg a rendez­vényt. Az érdeklődők több elő­adást is hallhattak. Nagy Sándor Alex, a Debre­ceni Egyetem tanszékvezetője halfaunánk védelméről és bölcs hasznosításáról beszélt. Mint kifejtette, a természetes vizeinket benépesítő halállo­mány olyan érték, melynek hasznosításában mind a termé­szetvédelmi, a horgászati és a halászati szempontokat figye­lembe kell venni. ■ N. I.

Next

/
Thumbnails
Contents