Új Néplap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-08 / 158. szám
A 2008. ÉVI JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI PRIMA-DÍJ JELÖLTJEI Sok sportklubhoz csábították, ő mégis maradt Szolnokon A Príma-díj jelöltjei közül Deme József kapta a legtöbb szavazatot a magyar sport kategóriában. Deme József 1951. december 11- én született Szolnokon. Még az Újvárosi Általános Iskolába járt, mikor jelentkezett egy kajakostoborzóra, ekkor örök életére elkötelezte magát a sportággal. Nyilván maga sem gondolta az elején, hogy mennyi címet - hogy csak a legjobb eredményeit említsük: egy olimpiai ezüstérmet, a világbajnokságokon két aranyat, két ezüstöt, és három bronzot, valamint nyolc magyar bajnokit — szerez pályafutása során.- Világéletemben a mozgás volt a lételemem. Utólag hálás vagyok a sorsnak, hogy idáig jutottam — kezdi a beszélgetést. — Magam sem gondoltam, mikor 1964 őszén egy toborzóra jelentkeztem, hogy valaha is kajakos leszek, pláne, hogy edzőmnek, Várkonyi Gézának nem tetszett a „stílusom”. Bizony nagyon sokat gyakoroltam szárazon, mire megkaptam a lehetőséget és vízre szánhattam. Mindig roppant szorgalmas gyerek voltam, és megküzdöttem minden egyes részsikerért. 1971-ben már felnőtt bajnoka voltam az akkori Szolnoki Vízügy Dózsának.-A következő esztendőben kis híján olimpiai bajnoki címet szereztek párjával, a csepeli, Rátkai Jánossal.- Tényleg nem sok hiányzott a sikerhez, hiszen ezer méteren mindössze másfél méterrel kaptunk ki a Gorbacsov-Kvatoszjup nevű szovjet párostól az 1972-es müncheni olimpián. Igaz, a következő esztendőben a ’73-as tamperei világbajnokságon alaposan visszavágtunk nekik, ők akkor csak a hetedik helyen végeztek. Rebesgették abban az időben, hogy nem „tisztán” érték eredményeiket a szovjetek, de hát ez már a múlt, ezen kár vetyengeni.- München után mindenki arra számított, hogy a páros számok egyeduralkodói lesznek, és legalább egy olimpiai bajnoki címet szereznek. Miért nem sikerült felérniük a csúcsra?- A montreali ötkarikás játékokra nem igazán sikerült a felkészülésünk. Párosban 500 méteren ötödikek, négyes hajóban pedig rosszul sikerült a rajtunk, és emiatt csak a nyolcadik helyen végeztünk. A moszkvai olimpián nem indulhattunk párosban, egyszerűen elvették tőlünk ezt a számot, pedig mi nyertük az összes hivatalos válogatót. Parti János, akkori szövetségi kapitány azt mondta: z „öregek vagytok”.... Pedig óriási | formában voltunk Rátkai Jancsi- | val. így maradt a négyes, amely- | ben ötödikek lettünk, ami reális- I nak számított abban a mezőnyben. Egy darabig bántott, hogy nem nyertem olimpiát, ám később rájöttem, hogy ha edző leszek, majd kinevelem az utódomat. Elvégeztem az összes létező edzői iskolát, bezárva a TF- szakedzőivel. Óriási akarattal vetettem magam a munkába, és Deme József mindig szorgalmas versenyző volt, alaposan megküzdött a sikerekért szinte reggeltől estig oktattam a fiatalságot. Egy biztos, sokak szemében nem voltam kedvenc, mert maximalista vagyok, és keményen követeltem mindenkitől, akárcsak annak idején magamtól. — Visszatérve versenyzői pályafutására, abban az időben még léteztek mamutegyesületek, ön mégis maradt Szolnokon. Talán nem kapott ajánlatokat?- Dehogynem! Nagyon sokszor, sőt egyszer aláírtam a Flonvédhoz, ám a szolnoki vezetők rábeszéltek, hogy maradjak, erre föl visszavontam az átigazolásomat, másnap már azért szúrtak le, hogyan mertem egyáltalán aláírni egy fővárosi klubhoz.- Miért vált meg szeretett sportágától? — 1993-ban kiszállt a Vízügy a sportágból. Voltak ígéretek, hogy életben marad Szolnokon a kajakkenu, de ezek az ígéret szintjén maradtak. Abban az időszakban szinte értelmetlenné vált a munka. Ezt követően tanítottam, mellette taxiztam. Végül 1999-ben az APEH-hoz kerültem, ma is náluk dolgozom. Az utóbbi években felsőfokú pénzügyi tanácsadó képesítést szereztem, és emellett egyéb szakvizsgákat is letettem. — Mire vágyik még? — Arra, hogy családommal jól éljünk, csendre és nyugalomra. Abszolút műszaki ember vagyok, mindig fúrok, faragok, bütykölök valamit. Bár nem edzőként, de visszatértem a sportágba, országos versenybírói minősítéssel rendelkezem, így legalább ott le- ! hetek a nagy versenyeken. Sőt elkezdtem a kajakedzéseket. Július 13-án a Velence-tavi veteránbajnokságon 200 és 500 méteren egyes hajóban fogok rajthoz állni.-Biztosan jól fog esni újra lapátolni az egykori versenyzőtársak között. — Igen. Komolyan készülök, mint egész életemben minden egyes versenyre. Igyekszem most is legtöbbet kihozni magamból. ■ Hadd sí&jcn: SZ0LJ0N.hU mmw-Mmmmi A falunak főznek. Tomajmonostorán az önkormányzat konyhája főz az óvodának, iskolának az időseknek és azoknak, akik előfizetnek. A nyári időszakban százharminc adag ebédet készít Bakai Lászlőné (balról), továbbá Bakó Józsefné és Bodzás Jánosné. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKECSKE Tisiaparii •mi GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA • JACUZZI - ELMENYMEDENCE • SZAUNA - INFRASZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-20 óráig _Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdü lési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! VALKÓ MIHÁLY ROVATA Könnyen hajiunk rá, magam is így vagyok sokszor, hogy sim- feljük a televíziót. Persze okunk is van rá, bőven. Például akkor is, amikor mint most, azt látja az ember, hogy a képernyőn csak úgy hemzsegnek a borzalmasnál borzalmasabb krimik, a vadabbnál vadabb akciófilmek. Csak kapásból az egyik napi menüből: Gyilkos feladat, Gyilkos a tetőn, Gyilkos körök, Halálos tévedés. Meg amikor léha, köny- nyelmű, szórakoztatónak szánt programok bitorolják. Ilyesmit látva el-eltöprengek a televíziózás mibenlétéről: vajon nem okoz-e nagyobb károkat, mint amennyi hasznunk származik belőle. Mielőtt azonban végképp elverném rajta a port avagy ráteríteném a vizes lepedőt, megjegyezném halkan: ugyan mi volna, ha egyszer csak nem lenne ő nekünk. Jó, hogy létezik, legfeljebb tudnunk kell véle bánni, egyre inkább, azt találni meg benne, ha nem is könnyű és ___________________Tv-notesz________________________________ Kí gyók, ti csodálatosak! nem is mindig lehetséges, ami a javunkra válhat. Szerencsémre én még ebben az ínséges nyári időben is találtam igazán kedvemre valót. Ráadásul nem is nagyon kellett keresgélnem. Rögtön kiszúrtam magamnak a vasárnap koraesténként sugárzott angol természetfilm-soroza- tot - Élet hidegvérrel -, melynek ez a darabja a kígyókról készült. Nemcsak azért választottam, mert világszínvonalú munka, amit már tudtam, hanem, mert rettentően érdekelt is, mi érdekesen szórakoztatót lehet mutatni e számomra eleddig igencsak undorítónak hitt hidegvérű állatokról. Nos, amit láttam, attól szemem-szám egyszerűen elállt. Micsoda színes világ ez, az övéké, és milyen izgalmas, és milyen csodálatosak ezek a csúszó-mászó lények. És okosak, rafináltak, körmönfontak is. A vadászó erdei csörgőkígyó képes akár hosszan, kitartóan is lesben állni, leállítván még farkának csörgését is, csakhogy elkaphassa áldozatát. (Drámai feszültség!) Van, amelyik pedig ahogy egy kis melegért a forró aszfaltútra merészkedik, s netán veszélyt érez, rögvest halottnak téteti magát, így tévesztvén meg még az embert is. Az pedig valóságos „balettprodukció”, bájos, ahogy két hím királykobra csap össze, igyekezvén leteper- ni egyike a másikát, ámde anélkül, hogy egyetien sebet ejtenének egymáson. Mindez pompás felvételeken, elbűvölő mesélővei, aki valósággal emberközelünkbe varázsolja ezeket a „rossz hírű” állatokat. Az angol film láttán azonban önkéntelenül is felvillant bennem a mi Homoki Nagy Istvánunk emléke, a mezőtúri születésű, vüághírű természetfilmesé: hol vannak az ő munkái? Akár a Kerecsensólyom vagy a Gyöngyvirágtól lombhullásig? És, hogy tán már a neve sem mond a mai embernek semmit. Sajnos. HALLGATÓ Az egyik házimozi-csatomán futott évekig a sikeres Szex és New York sorozat, most pedig mozifilmen láthatjuk viszont, amihez nem maradhatott el egy hozzá illő zenei válogatás CD sem. A Sex And The Cityhez kapcsolódó album tele van jobbnál jobb számokkaL A CD első felért: a vidám dalok a jellemzők, míg a második rész a lassúbb számoké. Ennek megfelelően a nyitány egy olyan elektronikus hip hop szám, amely a filmhez készült, és a közkedvelt sztár, Feigie adja elő. Az utána következő, Jennifer Hudson énekelte szám a hetvenes évekbeli hangzásával érdemel figyelmet De hallgathatunk ezen az albumon dalt Duffytól, Nina Simone-tól, Momingwoodtól, Jem-től, a The Bird And The BeetólAl Green és Joss Stonecso- dálatos duettjét, IndiaArie és Bliss szép dalait is megtaláljuk az albumon, amely máris nagy sikerre tett szert, listákat vezet (Filmzene: Sex And The City. Kiadó: Universal Music) ■ B. Gy. y Ili fi l! HL! 1 43. RÉSZ MÁNYI NAGY LÁSZLÓ regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA A Budapest Cirkusz felszerelését heten fogják KÍSÉRNI; CSUPÁN ENNYI UTAS SZÁMÉRA VAN NEÍV A ”Pokol ” fedélzetén. A többiek személyhajőn utaz - nak. Fodor Karcsi az utóbbiak közé tartozik. így még bőven van ideje az indulásig.El határozza, HOGY MEGLÁTOGATJA 1/l/AN Nagy marhaság volt, bog/ megugrottam, hiszen tisztázhattam volna magam. A DISSZIDÁLÁST NEM NEKEM TALÁLTÁK K/. SZERETNÉM VISSZACSINÁLNI AZ EGÉSZET, CSAK AZ A BAJ, NOGV EGY MÁSIK DOLOGBAN CSAKUGYAN SÁROS VAGYOK... Hasz Béla! Hat te..? Elfogyott a pénz, AM/T ELEM ÉLTÉL ? ÉN YNem emeltem én el egy huncut < VASAT SEM ! FAL VOLT AZ EGÉSZ ' KASSZAFÚRÁSI KOMÉDIA. VERES irma eszelte k/. Szívességből csináltam meg az öreg lánynak. ? Azt REMÉLTE, HOGY NEM KÜLDIK HAZA, HA LÁTSZATRA MEGMENT! \ SOK PÉNZT. VÉGÜL Ö MENT, ■’ PED'G MARADTAM A PÁCBAN.