Új Néplap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-08 / 158. szám
JÓ TANÁCS Ránk akarta kenni a hiányt a tulaj gyanúsítás Olvasónk baráti társaságával nagyobb összeget hagyott egy étteremben. Három nap múlva a tulajdonos azzal hívta fel korábbi vendégeit, hogy nem fizették ki a számlát. A MEGGYANÚSÍTOTT férfi már napokkal a találkozó előtt lefoglalta azt az asztalt, ahol néhány barátjával akart eltölteni egy kellemes vacsorát. Nem is volt semmi probléma az étkezés előtt és 'alatt: a lefoglalt asztal üresen állt amikor megérkeztek, udvarias volt a kiszolgálás, kiválóak voltak az ételek, jéghidegek az italok. Ennek tükrében az este végén szép kis summát hagytak a pincérnél a vendégek, akik erről számlát is kaptak. éppen ezért döbbent meg olvasónk, amikor három nap múlva felhívta őt az étterem tulajdonosa, s azzal gyanúsította meg az asztaltársaságot, hogy nem egyenlítették ki három nappal ezelőtti vacsoraszámlájukat. Mivel levélírónk nem ismerte el vétségét, a tulajdonos tüzetesen átkutatta alkalmazottai zsebét, s kiderült: az egyik pincér „kezéhez ragadt” a szóban forgó fogyasztás bevétele. Bár az étterem tulajdonosa bocsánatot kért a kellemetlenségekért, olvasónkban felmerült a kérdés, ilyen esetben kinek kell bebizonyítania a tévedést. ívűvel az étterem vendégének nem kötelessége megőrizni a blokkot, az étteremnek kell igazolnia az esetleges fizetési mulasztást - mondta el érdeklődésünkre SZÉP Gábor, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szóvivője. Erre azonban azért nincs esélye, mivel olvasónk nem egyedül fogyasztotta el vacsoráját, tehát tanúi vannak, hogy pénzt adott a pincérnek. ■ Hampl Márta kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Tíz éve mindenki szereti turizmus MÁV-dolgozó kapta az egymilliomodik üdülési csekket A „milliomos” Antalkáné Mihály Anna átveszi Kiss Péter kancelláriaminisztertől az ünnepi üdülési csekket. Bal oldalon Karácsony Mihály alapítványi elnök. Az országon belüli turizmus támogatására szolgál. Közel 9 ezer elfogadóhelyen 27-féle szolgáltatás vehető vele igénybe. Idén tízéves. Röviden így lehet összegezni az üdülési csekk legfontosabb jellemzőit. Ambrus Vilmos Egyre népszerűbb Magyarországon az immár tíz éve létező üdülési csekk. Idén eddig több mint 25 milliárd forint értékben vásárolták a gazdálkodók, s a szolgáltatóknál a felhasználás értéke elérte all milliárd forintot. Hétfőn kisebb ünnepség keretében adták át az egymilliomodik üdülési csekket a MÁV egyik alkalmazottjának, Antalkáné Mihály Annának. A rendezvényen Hein- czinger István, a MÁV Zrt. vezér- igazgatója hangsúlyozta: az üdülési csekk azt szolgálja, hogy minél jobban megismerjük saját országunkat, a hazai tájakat, mert a csekk belföldön vehető igénybe. Az üdülési csekket mindenki szereti. Szeretik a munkáltatók, a munkavállalók, a szolgáltatók, és jó a költségvetésnek is. Ezekkel a szavakkal foglalta össze Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke az üdülési csekk előnyeit. Lapunk kérdésére kifejtette: a munkáltatónak azért jó a csekk rendszere, mert adómentesen jut hozzá. A munkavállalók azért szeretik, mert a korábbi vállalati beutalóktól eltérően szabadon használhatják fel, a szolgáltatóknak nő a forgalmuk, az állam- háztartásnak pedig többletbevételt jelent. Olyannyira, hogy az üdülési csekkek idei évre tervezett 40 milliárd forintos forgalma várhatóan 4,3 milliárdot hoz az államháztartás konyhájára. Az állam üdülési csekkekből a ÜDÜLÉS! CSEKK névre szól, adókedvezménnyel a munkáltató, szövetkezet, szakszervezet vagy az üdülési alapítvány adhatja. A kiállításától számított 1 évig használható fel. Csak az használhatja, akinek a nevére kiállították. Készpénzre nem váltható át, lejárt csekk nem fogadható el, annak cseEgyre többen élnek vele Ül' - Tulajdonosok száma 2002 106 ezer 2003 193 ezer 2004 292 ezer 2005 493 ezer 2006 825 ezer 2007 lmillió 804 ezer FORRÁS: MAGYAR NEMZETI ÜDÜLÉSI ALAPÍTVÁNY származó bevétele évente mintegy 30 százalékkal nő - mondta Karácsony Mihály. Míg 2005-ben 12 milliárd forintért használtak üdülési csekket, addig a következő évben ez az összeg már majdnem 24 milliárd volt, 2007-ben pedig elérte a 30 milliárd forintot. réjére nincs lehetőség. Fontos tudni- az üdülési csekk értékéből az elfogadóhelyek nem adnak vissza készpénzt, de nem is kérhemek többet azért, mert valaki ilyen módon fizet, azaz névértéken fogadják el. Az üdülési csekket több alkalommal, eltérő időpontokban lehet felhasználni Magyarországon. Üdülési csekkel leginkább szálláshelyeken és a szálláshelyhez kapcsolódó szolgáltatóknál fizetnek. Népszerűek a szálláshelyhez kapcsolódó éttermi, valamint weltness-szolgáltatások, de sokan veszik igénybe a kulturális, sport-, illetve egészségmegőrzési lehetőségeket is. Utóbbi csoportba olyan szolgáltatások tartoznak, mint például a fogászati rendelés, különböző szűrések, de egyes egészségcentrumokban még egynapos sebészeti beavatkozást is lehet üdülési csekkel fizetni. Ezenkívül az üdülési csekk vonat-, busz- és hajóutakra is használható, elfogadják állatkertekben és egyes nemzeti parkokban, sport- és szabadidős cikkek kölcsönzésekor, továbbá strandokon, fürdőkben és uszodákban. Persze a legtöbben szállodákban, apartmanokban, vendégházakban használják fel, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatók közül a szálláshelyek jóformán telítettek, viszont egyre több sporttal foglalkozó intézmény és étterem fogad el ilyen csekket. Európában még két országban létezik ez a fizetőeszköz: Svájcban 1939 óta, Franciaországban 1988-ban vezették be. Kiállítása után egy évig használható HÍRSÁV Vigyázat, csalnak a bankos nyereményjátékkal ISMERETLEN SZEMÉLYEK kamu nyereményjátékot hirdetnek Veszprém megyében a Magyar Bankszövetség és három vezető magyar bank (CIB, Erste, Raiffeisen) nevében - jelezte a megyei rendőr-főkapitányság. A bankszövetség emiatt felhívta a lakosság figyelmét, hogy sehol az országban nem szervezett nyeremény- játékot, az erről szóló hirdetmények tudatosan megtévesztő, becsapásra irányuló kísérletek. Szeptemberig bőségesen ehetünk dinnyét A tavalyihoz képest ugyan 5-10 százalékkal, 7 ezer hektárra csökkent idén a dinnye termőterülete Magyarországon, a betakarított termés mennyisége a tavalyihoz képest azonban így is mintegy 30 ezer tonnával, 180 ezerre nőhet - mondta Mártonffy Béla, a zöldség-gyümölcs terméktanács igazgatója. Augusztus végéig, szeptember elejéig lesz kínálat a piacon, a magyar dinnye mintegy 60 százalékát külföldre viszik, a többit belföldön értékesítik. ÁSZ-kérdőjeleka köröshegyi völgyhídról MEGALAPOZATLAN Volt a köröshegyi völgyhíd megépítésére vonatkozó döntés műszaki, gazdaságossági, természetvédelmi és településrendezési szempontból - állapította meg az Állami Számvevőszék. A jelentés szerint nem voltak változatok a Balaton partjától 15- 20 kilométerre vezetett nyomvonalra, az előkészítés és az építkezés egyszerre történt Kovács Árpád kemény kritikája Nem vallott a kunbajai polgármester szem étim port Több vádlott meg sem jelent a kecskeméti tárgyaláson Jövőre kiderülhet, mikorra lesz eurónk Megkezdődött Kecskeméten a szemétimport-büntetőper, amelyben 17 személyt vádolnak hulladékgazdálkodás rendjének megsértésével, magánokirat-hamisítással. A vádlottak 2006 végén mintegy 3500 tonna bálázott háztartási hulladékot hoztak a németektől Magyarországra. A büntetőper tegnap az elsőrendű vádlott kunbajai polgár- mester, Halász István meghallgatásával indult. Öt vádlott nem jelent meg a tárgyaláson: volt, aki kórházi, pszichiátriai kezeléssel, más viszont azzal védekezett ügyvédjén keresztül, hogy eltévesztette a tárgyalás napját. Halász nem kívánt vallomást tenni. A nyomozás során azt állította: felesége, a másodrendű vádlott cége műanyaggyártáshoz szükséges kevert ipari alapanyagot importált. „Maguk a környezetvédők is olyan jegyzőkönyvet vettek fel telephelyeinken, hogy a feltárt jogsértés a környezet veszélyeztetését vagy károsodását nem idézte elő - mondta tudósítónknak. - A hozzánk került bálákat Németországban újrahasznosításra alkalmasnak találták. Kun- baján azután a hasznosítható hulladékot feldolgoztuk. Ami pe- | dig a bálákból már végképp nem f volt hasznosítható, a vaskúti sze- | méttelepre került." á Legkorábban jövő év elején hir- I dethet ítéletet a bíróság. ■ N. Y. Hosszú perre lehet számítani. Érthetetlen, hogy több vádlott meg sem jelent. Ha minden jól megy, 2009-ben megfontolhatjuk, mikorra lesz Magyarországon euró. A „minden jó” a konvergenciaprogram kedvező alakulását jelenti. Veres János pénzügyminiszter hétfőn elmondta: elké-. szült az euróra való nemzeti átállási terv első változata, amit ősszel társadalmi vitára bocsátanak. A pénzügyminiszterjelezte: bár az euró bevezetésének nincs még határideje, 2009-ben kezdeményezhetjük a belépést az ERM-II árfolyamrendszerbe, az euró előszobájába, ahol minimum két évig kell tartózkodni. Ezzel egyetért Simor András, a jegybank elnöke is. Az átálláskor az árcédulákon az euró mellett hat hónapig a forintárakat is feltüntetik, készpénzfizetésnél a forint egy hónapig marad törvényes fizetőeszköz, a forintérméket öt évig, a bankjegyeket 20 évig váltják be euróra. Már az euróbeve- zetés kapujában van Szlovákia. Az Európai Unió a tervek szerint ma dönt arról, milyen árfolyamon váltsák át a szlovák koronát euróra. A javaslat a 30,1260 korona/1 euró árfolyam, Szlovákia azonban ennél erősebb koronát akar. A szomszédos országban 2009. január 1-jé- től vezetik be az eurót. ■ ■ Ősszel társadalmi vita lesz a magyar euróról.