Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-04 / 129. szám

ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 4., SZERDA SPORT Világbajnok lett a hölgyváltónk aranyérmet szerzett a Gye­­nesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállítású magyar csapat a budapesti MVM öttusa-világbajnokság női váltóversenyében. A má­sodik helyen a britek, a har­madikon pedig a lengyelek végeztek. Örvendetes, hogy a világbajnok magyar csa­patból Gyenesei 22, Tóth és Kovács mindössze 17 éves. A hölgyek váltóversenyében 13 együttes indult. Fehérvári siker Zalaegerszegen A labdarúgó NB I. hétfő es­ti zárómérkőzésén a vendég Fehérvár FC 3-1-es győzel­met aratott az ezúttal rendkívül gyenge teljesítményt nyújtó Zala­egerszeg otthonában. Ezzel a Fehérvár az ötödik., míg a Zalaegerszeg a hetedik he­lyet szerezte meg a Soproni Ligában. Az már napokkal ezelőtt kiderült, hogy a baj­noki címet a fővárosi MTK gárdája nyerte. Szávay Ágnes párosban is búcsúzott szávay Ágnes oldalán az orosz Dinara Szafinával bú­csúzott a női párosok küz­delmeinek nyolcaddöntőjé­­ben a francia nyílt tenisz­­bajnokságon. A viadal hon­lapja szerint a magyar­orosz duó három játszmá­ban, 1 óra 57 perces csatá­ban, az utolsó szettben, egy hallatlanul szoros rövidítés­ben kapott ki az ukrán Aljo­­na Bondarenko-Katerina Bondarenko nővérektől. Jól szerepeltek a pólóspalánták két napon át Csongrádon a vízilabda-vidékbajnokság soros fordulójában szerepelt a Szolnoki Főiskola VSC 12 évesekből álló csapata. Cseh Sándor tanítványai öt­ből négy meccset nyertek, gólkülönbségük 69-16 lett. A gólszerzők: Simon Gábor (25), Hommer Márk (16), Stefanidesz Levente (12), Menkó Gábor (5), Varga Szabolcs és Vitek István (4- 4), Gazsovits Alexandra (2), Csabai Tamás (1) voltak. Sokat érhet még a második hely labdarúgás Talán mégis NB I-es induló lehet a Szolnoki MÁV-Mondi? A hét végén befejeződött a másodosztályú, hétfőn este az első osztályú lab­darúgó-bajnokság idei küzdelemsorozata. Bár a feljutás és kiesés kérdése eldőlt, mégsem lenne meglepő, ha történne vál­tozás a mezőnyök össze­tételében. Géléi József Az élvonalbeli labdarúgó-baj­nokságot három, zsinórban megnyert aranyérem után ezút­tal nem a Debrecen, hanem az MTK legénysége szerezte meg, így jogot szerzett a BL-selejtező­­ben való indulásra. A DVSC és az utolsó fordulóban dobogóra lépő Győr az UEFA-kupa kvalifikáci­ójában képviselheti Magyaror­szágot. Kiesett az NB I-ből a már télen kizárt Sopron, valamint a Tatabánya. A másodosztályból a két baj­nok, a Keleten győztes Kecske­mét, valamint a Nyugaton élen végzett szombathelyi Haladás ősztől a legjobbak mezőnyében szerepel, s búcsúzott az NB II- től az Orosháza, a Tuzsér és a Mezőkövesd, illetve a Komló, a Soroksár és a Mosonmagyaró­vár gárdája. Ez idáig tiszta sor, a versenykiírás körültekintően szabályozta a feljutás és kiesés kérdését. Új szituáció lép fel azonban, ha valamelyik NB I-es csapat annak ellenére, hogy megkapta az MLSZ-től a licencet, mégsem vállalja nyártól a legmagasabb osztályban való szereplést. Márpedig a „zuhanyhíradóban” erről hallani. A jól értesültek Remili Moha­med Újpesten folytatja pálya­futását A szolnoki játékosok (éppen Farkas Krisztiánt rántja le védője) egész évben nyújtott akaratos játékukkal megérdemelten szereztek ezüstérmet tudni vélik, hogy az elmúlt években femekül működő MTK—Siófok „házasság” fel­bomlik. A kék-fehérek juniorjai megnyerték az NB III. Mátra­­csoportjának küzdelemsoroza­tát, és a következő szezonban a második vonalban indulnak, így nem adnak a továbbiakban játékost a Balaton-partiaknak. Ez pedig azt is jelent(het)i, hogy a Siófok visszalép az élvonaltól. Ha ez igaz, az NB II. két máso­dik helyezettje, a Szolnoki MÁV-Mondi és a Felcsút játszik osztályozót a megüresedett he­lyért, utóbbi azonban nem ne­vezett az első osztályra. A Ti­­sza-parüak viszont a licencet is megkapták az MLSZ-től! — Először is gratulálni sze­retnék csapatunknak, hi­szen hetvenszázalékos tel­jesítményt nyújtva szerzett ezüstérmet, megelőzve többek között a Ferencvárost is — felelte érdeklődésünkre a Szolnoki MÁV-Mondi elnöke, Ferencz Gábor.- Természetesen mi is hallot­tuk a híreket, s örömmel ven­nénk a lehetőséget. Azt tudni kell, kisebb problémát jelente­ne a költségvetés előteremtése, a nagyobb gondot a létesít­ményhelyzetünk kriminális ál­lapota képezi. Bár megkaptuk az NB I-ben való szerepléshez szükséges licencet, tudni kell, az újpesti stadiont jelöltük meg hazai pályának. Ez természete­sen nem járható út sem szurko­lóink szempontjából, sem anya­gi okok miatt. Egyetlen esé­lyünk az lehet az NB I-es indu-Együtt marad a Tisza-partiak játékoskerete ahogy a kék-sárgák vezető­edzőjétől, Vígh Tibortól meg­tudtuk - a szakvezetőnek még egyéves szerződése van - há­rom játékos kivételével sikerül együtt tartani a szolnoki kere­tet. így például marad a klub­nál a több élvonalbeli együttes által is csábított házi gólki­rály, Farkas Krisztián is. A két újpesti kölcsönjátékos, Kiss Zoltán és Freud Gábor azon­ban visszatér a Megyeri útra, és velük tart Remili Mohamed is, aki még a télen megegye­zett a lila-fehérekkel a klub­cseréről. A tervek szerint 3-4 meghatározó játékossal pótol­hatja a távozók helyét a veze­tőedző. lásra, ha az MLSZ elnöksége méltányossági alapon (mond­ván, 60 éve nem volt a klub az élvonalban), kivételes enge­délyt ad hazai szereplésünkre. A szolnoki önkormányzattól ugyanis ígéretét kaptunk, mi­szerint ha az első osztályba jut csapatunk, biztosítja a szüksé­ges feltételeket (stadion, világí­tás) az induláshoz. Most bán­hatjuk csak igazán, hogy végül nem valósult meg a tiszaligeti stadionrekonstrukció. Ha an­nak idején a terveknek megfe­lelően haladtak volna a munká­latok, ma nem lenni miről be­szélnünk. Mindezek azonban egyelőre csak feltételezések. A döntés a siófoki vezetők kezében van: visszaléptetik vagy sem NB I- ben 14. helyen végzett csapatu­kat. A döntés sokáig nem halo­gatható. A szolnoki sportiskolások és a fürediek is döntősök Három napon át tart majd a juniális szabadidősport Több mint kétezer résztvevőt várnak a tiszaligeti fesztiválra A hét végén rendezték meg a szolnoki Holt-Tiszán a kajak-ke­nu Tisza-régiós Diákolimpia küzdelmeit. A szolnoki sportis­kolások közül, akik most iskolá­jukat képviselték, kiemelkedő teljesítményt nyújtott Spanyiel Fruzsina és Dobos Ferenc, hi­szen egyaránt három-három fu­tamgyőzelmet gyűjtött be mind­két fiatal. Mellettük az országos döntőbe jutottak: Bordács Blan­ka, Spanyiel Fruzsina, Farkas Frida, Vidéki Vivien, Sipos Éva, Kelemen Anna, Szőke Ramóna, Lajtos Anna, Kiss Nikolett, Lán­­gi Levente, Borbély Bence, Rö­mer Benjamin, Dobos Ferenc, Pálinkás Szilveszter, Szentesi Roland, Terék Larion, Gál Fru­zsina, Kocsis Levente és a Chla­­dek Dániel-Szabó Ádám duó. A. tiszafürediek is kitettek magukért, hiszen 14 érmet sze­reztek a szolnoki viadalon. Aranyérmesek: Fülöp Gergely- Labancz Péter, Labancz Doroty­­tya, Fülöp Fanni-Labancz Do­rottya, Csengeri Márk-Füstös Csaba, Virágh Edina, Törő Ta­más. Ezüstérmesek: Fülöp Ad­­riána, Csengeri Márk, Beviz Zsolt, Varga Kitti. Bronzérme­sek: Labancz Péter, Fülöp Ger­gely, Pintér Benjamin, Nagy Dá­vid. Felkészítők: Nagy Vanda, Fülöp János, Virág Tibor. Az or­szágos régiós diákolimpiái dön­tőt e hét végén, Szegeden ren­dezik meg. ■ V. Cs. Péntektől vasárnapig a Tiszali­­getben rendezik meg a 10. Szol­noki Sportjuniális küzdelmeit. Az esemény rendezője a Kővári Tamás Alapítvány az Egészséges Életért kuratóriuma, míg társ­rendezők a Sportcentrum Kht, a megyei szabadidősport-szövet­ség, a megyei diáksporttanács, a szolnoki diáksportbizottság és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A versenybizottság titkára, Kővári Lászlóné lapunknak el­mondta, hogy a rendezvény a „Sportoló Nemzet Program 2008” egyik kiemelt eseménye. A megmozduláson szolnoki és a kistérségi iskolák diákjai lép­nek pályára egy tucat sportág-A floorball kedvelői szombaton a Főiskola-csarnokban randevúznak ban. Lesz kötélhúzó és akadály­­verseny, kispályásfoci-, zsinór­labda-, strandröplabda-, street­­ball-, floorball-, tollaslabda-, asztalitenisz-, görkorcsolya- és gördeszkabajnokság. Mindezek mellett frizbi-, bocsa-, rollerbe­mutatót is tartanak majd a Ti­szaligeti Stadionban. A további helyszínek a Tiszaligeti Sport­­csarnok, a Főiskolai Csarnok, a tiszaligeti strand lesznek. Nem elfelejtve, hogy szombaton 10 órakor az erdei tornapályán és környékén rendezik meg a „10 ezer lépés” gyalogtúrát. Talán mondani sem kell, hogy az idén is óriási mezőnyt, több mint kétezer résztvevőt várnak a sportjuniálisra. ■ Varga Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents