Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-30 / 151. szám

SPORT ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 30., HÉTFŐ Meglepetések: pro és kontra labdarúgás Három hét után vasárnap este véget ért a 2008-as Európa-bajnokság Vasárnap késő este befeje­ződött a 13. labdarúgó Eu­rópa-bajnokság. A konti­nensvetélkedő több okból is más volt, mint az ezt előző tizenkettő. Hogy jobb vagy rosszabb azt mindenki maga dönti el, ám azt nem lehet elvitat­ni, remekül szervezett tor­na volt, melyen tudása alapján hat, hét csapat is méltán pályázott a végső győzelemre. Géléi József A svájci, osztrák közös rendezé­sű Eb olyanra sikerült, amilyen­re számítottak az UEFA illetéke­sei, amikor négy esztendeje oda­ítélték a két Közép-európai or­szágnak a házigazda szerepkört. Jól szervezett, minden különö­sebb szurkolói balhétól mentes, melyen valóban a labdarúgás játszotta főszerepet. Az már a rendezők egyéni szerencséje, hogy olyan kiegyenlített mezőny jött össze, amilyenre még nem volt példa a sportág történeté­ben, így majd minden összecsa­pás nyílt küzdelmet hozott. A ti­zenhat csapat közel fele tudása alapján jogosan pályázott a vég­ső sikerre, ám mint tudjuk, győz­tes csak egy lehet. Mint minden világversenyen, akadtak olyan csapatok, me­lyek várakozáson felüli produk­cióval rukkoltak ki. A legna­gyobb meglepetést talán az a tö­rök válogatott okozta, mely a magyar selejtezőcsoportból csak másodikként kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra. Aztán mégis bronzérmet szer­zett a kontinensvetélkedőn. A félholdas játékosok hihetetlen küzdeni tudása még azokat a szakembereket, szurkolókat is meglepte, akik egyébként elis­merték Fatih Terim csapatának képességeit. Sőt, akár a még na­gyobb bravúr is benne volt a gárdában, ám Volkan Demirel kapus fegyelmezetlenségét — bután kiállíttatta magát a cse­hek ellen -, Nihat, Servet és a többi meghatározó játékos sérü­lését, Ardáék eltiltását már nem tudta elviselni az együttes. Nem sokkal marad el a törökök mögött Oroszország csapatának teljesítménye sem. A csalódást Hogy a spanyol válogatott döntőt játszhatott az Eb-n, senkit nem lepett meg: a legtöbb gólt szerezve, veretlenül került a bécsi fináléba okozó kezdés után - sima Al­es vereség a spanyolok ellen - egyre jobban belelendült a szbornaja, s mikor az új sztár, a Barcelona által máris elcsábí­tott Andrej Arsavin is csatasor­ba állt, valósággal szárnyalni kezdtek a Hiddink-legények. Az ő elődöntőbeli búcsújukra, pon­tosabban sima vereségükre Guus Hiddink csodát tett a szborna­­jával azonban nem lehet kifogást ta­lálni (mint a törökök esetében), másodszor is három góllal ma­radtak alul a hispánokkal szemben. A 4-1 utáni 3-0 egy­ben azt is jelzi, Fer­nando Torresék egyértelműen jobb csapatot alkotnak, mint az orosz válo­gatott, mely azon­ban így is méltán lehet büszke bronzérmére. Természetesen nem csak po­zitív értelemben voltak megle­petéscsapatok a tornán. Akad­tak olyan együttesek, melyektől sokkal többet várt a nemzetközi futballvilág, aztán alaposan le­szerepelve, lógó orral idejeko­rán távoztak. A lista élére min­denképpen a legutóbbi világbaj­noki döntő két válogatottja kí­vánkozik. Franciaország három meccsen egyetlen rúgott gólra volt képes - Henry szerezte a Hollandok ellen -, miközben Coupet kapus hálóját hatszor is bevették a riválisok. Szürke, unalmas futballt mutattak be a gallok, mind támadásban, mind védekezésben elma­radtak valós tudásuktól. A portugálokból és hollandokból hiányzott egy kis plusz. Nem véletlen, hogy sereghajtó­ként végeztek a csoportkor vé­gén. Bár a vb-címvédő olaszok bejutottak a negyeddöntőbe, já­tékukban ezúttal nem sok örö­mük volt szurkoló­iknak. Mindkét együttes alapos ge­nerációváltás előtt áll, melyet ha nem kezdenek el azon­nal, még a vb-selejtezőkre is rá­nyomhatja bélyegét. Bár azzal mindenki tisztában volt,, hogy Görögország nemzeti csapatá­nak négy évvel ezelőtti sikere egyszeri és megismételhetetlen, azért annál többre számítottak a hellén drukkerek, minthogy pont nélkül, három vereséggel zárják kedvenceik az Eb-t. És akkor nézzük azokat, akik azt hozták, amit elvártak tőlük az európai focit ismerők. Spa­nyolország gárdája 2006 óta nem talált legyőzőre, s mivel az elmúlt években a hispán korosz­tályos válogatottak kenterbe ver­ték riválisaikat, számítani lehe­tett rá, Torresék a felnőttek kö­zött is előbb vagy utóbb csúcskö­zeibe érnek. Úgy masíroztak be a fináléba Aragones fiai, hogy az Eb-résztvevők közül egyedüli­ként őrizték meg veretlenségü­ket, miközben a legtöbb gólt ők szerezték. Németország együtte­sét mindig a favoritok között tartják nyilván. Nem pazar tech­nikai tudásáért, hanem rendkí­vüli szervezettségéért. Mivel pe­dig Joachim Löwnek sikerült a kettőt ötvöznie, döntőbe jutott a Nationalelf. Portugália és Hol­landia válogatottját a végső győ­zelemre is esélyesnek tartották a szakemberek, ám hiányzott az a plusz mindkét gárdából, mely az igazán fontos meccs megnyeré­séhez kellett volna. Persze a né­metektől (3-2) vagy az oroszok­tól (3-1 a hosszabbításban) ki le­het kapni, de mindez nem vi­gasztalja azokat, akik döntőbe várták kedvenceiket, ehelyett még a négy közé sem jutottak. Hogy milyen volt a 13. labda­rúgó Európa-bajnokság? Ha rö­viden, egy szóval kellene össze­foglalni: felejthetetlen. A 2012- es házigazdáknak, a lengyelek­nek és ukránoknak nagyon ösz­­sze kell kapniuk magukat, ha csak meg akarják közelíteni a Svájcban és Ausztriában ta­pasztaltakat. BEK Ljungberg lemondta a válogatottságot lemondta a válogatottságot Fredrik Ljungberg, a labda­rúgó Európa-bajnokságon a csoportküzdelmek során el­vérző svéd együttes csapat­­kapitánya. A hírt a svéd Hel­­singborg Dagbladet című lap internetes oldalán közölte. A cikk idézi a 31 éves középpá­lyás azon levelét, melyben a játékos jelzi, hogy továbbra is az angol West Ham Uni­­tedben szeretné folytaim pá­lyafutását, ám a klubja mel­lett a válogatott szereplést nem tudja vállalni. Metzelder a döntő után megborotválkozik A spanyolok elleni Európa­­bajnoki döntő után hétfőn megborotválkozik Christoph Metzelder, a német labdarú­gó-válogatott védője. A tor­na előtt megfogadta a Real Madrid védője, hogy amíg versenyben van a Nationa­lelf, nem borotválkozik. A fináléban több csapattársá­val is találkozott, s ígéretük­höz híven 90 perc erejéig félretették a barátságot. Fatih Terim biztosan marad kapitány biztosan marad a posztján Fatih Terim, a török labda­rúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az 54 éves tré­ner a németektől drámai csatában, 3-2-re elveszített elődöntő után nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg távo­zik posztjáról, de hamar ki­derült, a szövetség vele kép­zeli el a folytatást. A kiváló edző 2003-ban vette át má­sodjára a válogatott szövet­ségi kapitányi posztját, me­lyet korábban 1993 és 1996 között töltött be. Felipe Scolari új kapusedzőt szerződtetett Carlos PRACIDELLI személyé­ben új kapusedzőt szerződte­tett Luiz Felipe Scolari, a Chelsea labdarúgócsapatá­nak vezetőedzője. A tréner - aki az Európa-bajnokságon még a portugál válogatottat irányította - a 2002-es világ­­bajnokságon már együtt dol­gozott a szakemberrel, és ve­zették végső sikerre a brazü nemzeti csapatot. Ellenállhatatlan volt a DATI jorkyball Guba Attila 36 góllal lett a torna gólkirálya Szigorú figyelmeztetés a következő rendezőknek Piatini szerint jót tenne a létszámbővítés Nem járna minőségcsökkenés­sel az esetleges 2016-os létszám­­bővítés a labdarúgó Európa-baj­nokságon - legalábbis így véle­kedik Michel Piatini, az európai szövetség (UEFA) elnöke. Az UEFA végrehajtó bizottsá­ga várhatóan szeptember 24- 25-én bordeaux-i ülésen dönt arról, hogy a jelenlegi 16 csapa­tos mezőnyt felemeljék-e 2016- tól 20-ra vagy 24-re.- Én nyolccsapatos Eb-n dia­dalmaskodtam, de annak szín­vonala nem volt jobb a mostani tornánál, amelyen 16 gárda vett részt. Most olyan csapatok ma­radtak le az Eb-ről, mint Anglia, Ukrajna vagy éppen Szerbia - mondta a francia sportvezető. ■ A Hild téren felállított Gólsátor mellett rendezték meg az I. Szol­noki Expo jorkyball-kupát. A lab­darúgó Európa-bajnokság mérkő­zéseit számos fiatal a megyeszék­hely központjában, nagy társaság­gal nézte az elmúlt három hétben. Közülük többek kíváncsiságát is felkeltette a „ketrecfoci”, s mivel alkalmuk nyűt kipróbáhú, a leg­bátrabbak szerelésbe is öltöztek. A rekkenő hőség sem tántorí­totta el a csapatokat, a tornára öt együttes adta le nevezését, s a he­lyezéseket körmérkőzéses formá­ban döntötték el. Szoros, izgalmas meccseket vívlak a résztvevők. A % torna legeredményesebb játéko- J sának a 36 gólt szerző Guba Atti- 1 la bizonyult. A DATI gárdája ki­magaslott a mezőnyből, játékosai nem csak a legtöbb gólt (64) sze­rezték, de a legkevesebbet is kap­ták (31). Az I. Szolnoki Expo Kupa végeredménye: 1. DATI (Fülek! Dá­vid, Guba Attila, Kislaki Gábor), 2. Dream Team, 3. BEX, 4. Öregek Klubja, 5. Finuccsi. ■ Súlyos figyelmeztetésben ré­szesítette a 2012-es labdarúgó Eu­rópa-bajnokság társrendezőit, Lengyelországot és Ukrajnát Mi­chel Piatini, az európai szövetség (UEFA) elnöke. A francia sport­vezető egyúttal leszögezte, nem akarják elvenni a tornát a két ke­let-európai országtól, mindent megtesznek azért, hogy képesek legyenek megrendezni azt, de eh­hez - mint mondta - stadionok kellenek. A létesítmények megépítésére vonatkozóan ugyanakkor nem fogalmazott meg határidőt, ami viszont biztos, hogy Platini veze­ti majd azt a 12 főből álló szem­lebizottságot, amely jövő héten látogat el a két rendező ország­ba, hogy megvizsgálják, hol is tartanak az előkészületek.- Nincsen B tervünk. Tiszte­letben tartjuk azon döntésünket, hogy négy év múlva Lengyelor­szágba és Ukrajnába látogat az európai futballelit. Ha nem lesz stadion a két fővárosban, akkor nem lesz torna - mondta Piatini. Az UEFA már januárban a végrehajtó bizottság ülése után figyelmeztette a két országot, hogy kezdjék el a stadionok épí­tését és az infrastruktúra fej­lesztését, ami magában foglalja a repülőtér és a vonathálózat modernizálását, továbbá új szállodák építését. Lengyelor­szág és Ukrajna 2007 tavaszán nyerte el a rendezés jogát. ■ A jorkyball egyre népszerűbb hazánkban is a fiatalok körében

Next

/
Thumbnails
Contents