Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-21 / 144. szám

ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 21., SZOMBAT SPORT 15 Pólóparádé a Ligetben vízilabda Egyértelmű magyar siker született a visszavágón Steinmetz Ádám (fehérben) társai elsőrangúan védekeztek, így kevés esélyük volt Rydzik Zoltánéknak egy szoros eredmény elérésére Kapott még egy esélyt a szolnoki együttes, hogy OB l-es maradjon Mivel a Neptun VSC, a vízilabda OB 1/B bajnoka nem vállalja az első osztályú szereplést, kapott még egy esélyt a bennmaradás kiharcolására a Szolnoki Főisko­la VSC csapata. A szolnokiak az OB I/B második helyezettjével, a Kaposvárral játszanak kupa­rendszerű osztályozót. Az első találkozót ma 12 órakor a somo­gyi megyeszékhelyen, míg a visszavágót rá egy hétre 18 óra­kor a Tiszaligetben rendezik. Egyértelmű, hogy a mieink a pá­ros csata esélyesei, mert jóval erősebb az állományuk, és na­gyobb a rutinjuk, mint vetélytár­­suknak. Mindezek remélhetőleg azt eredményezik, hogy a csapat kiharcolja az OB 1-ben maradást. Mint azt Lukács Dénes vezető­edző elmondta, soraikból távo­zott Balogh Zoltán, Bártfay Zsolt és Gyurováth Tamás. Hangay Róbert pedig letiltás miatt nem szerepelhet a mai összecsapá­son. A szakember szerint kettős győzelemmel akarják bebiztosí­tani helyüket az első osztályban. ■ V.Cs. Az elkövetkező 48 óra várható sportműsora SZOMBAT Autósport. Roncsderbi országos, Mezőtúr, laktanya, 10. Labdarúgás. Eb: Hollandia- Oroszország (ml), 20.45. Me­gyei I. o.: KUTE-Jánoshida, Új­­szász-Kunmadaras, Török­­szentmiklós-Mezőtúr, Nagy­­iván—Besenyszög, KESE—Abád­­szalók, Jászladány-Tiszaszent­­imre, Jászárokszállás—Túrkeve, Karcag-Jászfényszaru, 17.30. Megyei II. o.: Jászdózsa-Tószeg, Tiszagyenda-Martfű, Csépa- Kisújszállás, Szajol-Cserkesző­­lő, Jászalsószentgyörgy-Szász­­berek, Pusztamonostor-Rákó­­czifalva, Tiszabura-Nagykörű, Cibakháza-Kenderes, Kőte­­lek-Zagyvarékas, 17.30. Vízilabda. Rájátszás az OB I- ben maradásért: Kaposvár- Szolnoki Főiskola VSC, 12. VASÁRNAP Labdarúgás. Eb: Spanyolor­­szág-Olaszország (ml), 20.45. Motorsport. Gyorsasági vb: An­gol GP, (ml), 11. ■ MAGYARORSZÁG—ROMÁNIA 12-6 (4-2, 2-1, 3-2, 3-1) Tiszaligeti uszoda, 1200 néző. Vezette: Kiszelly (magyar), Ne­­chita (román). MAGYARORSZÁG: SZÉCSI - VARGA T. 2, STEINMETZ 1, Ká­sás T. 1, KISS G. 2, Benedek 2, Varga Dániel. Csere: Madaras, Szívós, Varga Dénes 1, Kis G., Varga Zs., BIROS 2, Hosnyánsz­­ky 1, GERGELY (kapus). Szövet­ségi kapitány: Kemény Dénes. ROMÁNIA: Dinu - RADU 2, Iösep, Negrean, Andrei, Geor­­gescu 1, Kádár. Csere: Ridzyk, Ghiban, BUSILA 3, Dumca, Ma­tej, Goanta, Tarnovachi. Szövet­ségi kapitány: Cornel Rusu. Emberelőnyből: 9/6, ill. 7/2. Ötméteresből: 3/2, ill. 2/1. Kipontozódott: Varga T. (32.). Kiállítva végleg cserével: Ká­dár (4.). A két frontos magyar-román pólósrandevú már csütörtökön este megkezdődött Nagyvára­don. A felek első összecsapásán 11-10-es magyar győzelem szü­letett. Mint, ahogy várható volt a románok frissebben mozog­tak, mint a munka dandárjánál tartó magyar csapat, amely fő­ként az augusztusi pekingi olimpiára készül, ám szem előtt tartva, hogy előbb, júliusban lesz egy Európa-bajnokság Ma­lagában. Vajon a szolnoki mér­kőzésen, melyik gárda lesz fit­tebb, a csütörtöki meccset és az utazást követően? Többek kö­zött erre (is) várták a választ a szakemberek, és nem utolsó sorban a nézők, akik színültig megtöltötték a tiszaligeti uszo­da lelátóit. A rangidős Benedek két pa­zar találatával indult a pólós­csata. A folytatásban jól védeke-A figyelmes szervezők arra gondoltak, hogy a szurkolók a nemzeti csapatok mérkőzése előtt se maradjanak jó prog­ram nélkül. A műsor a 15 éve­sekből álló honi pólós váloga­tott fellépésével indult. Az Olimpiai Reménységek Verse­nyén pontveszteség nélkül győztes legénység kelet- és nyugatra osztva játszott egy­mással egy gálamérkőzést. Két szolnoki fiú, a kapus Mi­hályi Áron a keletiek között, zett a magyar csapat, sőt Szécsi öt méterest védett. Két gólos ha­zai vezetés után a románok bi­valyerős centere Radu passzíro­­zott be egy gólt. A következő ta­lálatot azonban újra a mieink érték el, Steinmetz révén, amire Busila válaszolt. Az első negyed utolsó másodperceiben azon­ban Biros hat méteres lövése megakadt a vendégek hálójá­ban. A második negyedben Var­ga Dénes is feliratkozott a góllö­vő listára. A továbbiakban is jól védekeztek a mieink, Szécsi pe­míg Mohi Olivér a nyugat együttesében kapott helyet. Egyébiránt az utóbbiak 12-10- es győzelmet arattak. Ezt kö­vetően a Szolnoki Főiskola VSC pólós csapata az Olaj ko­sarasaival kiegészülve csob­bant a medencébe. A kosara­sok közül különösen Kovács Dávid, Cziczás László és az egykoron vízilabdázó, ma klubelnök dr. Nyerges Zsolt termelte a gólokat. A vége igazságos 9-9-es döntetlen lett. dig elsőrangúan őrizte a kaput. Mint ahogy megszokhattunk a negyed végén újra egy Biros-ta­­lálatnak tapsolhatott a lelkes közönség. A fordulást követően Hos­­nyánszky büntetőzött, majd Ká­sás és Kiss Gergő is hamarjá­ban értékesítette az emberelő­nyös helyzetet. Busila még szé­pített, de ezzel a találattal is négy gól volt csapatának hátrá­nya a mieinkkel szemben. A zá­ró negyed hamisítaüan pólópa­rádét hozott, Steinmetzék sorra blokkolták a román lövéseket, ám az ellenoldalon Kiss, Varga T. találataival szemben nem volt ellenszere a rivális csapat­nak. A magyar csapat győzel­méhez egy pillanatig sem fért kétség. Válogatottunk szerdán az Amerikai Egyesült Államok csapatával játszik Leányfalun. kemény Dénes: - Amennyit javultunk tegnap óta védeke­zésben, annyi látszik az ered­ményjelzőn. cornel rusu: - Köszönjük a magyaroknak ezt a két felké­szülési meccset. Azt kívánjuk nekik, hogy Pekingben védjék meg olimpiai bajnoki címüket. ■ Varga Csaba Fókuszban a vízilabdás palánták és az Olaj KK Besenyszög nem vállalja az NB Ill at A labdarúgó megyei első osztályú bajnokságot a múlt héten megnyerő Besenyszö­­gi Sportegyesület vezetősé­ge hivatalosan is bejelentet­te, annak ellenére, hogy jo­got szerzett a harmadosz­tályban való indulásra, nem vállalja az NB III-as szerep­lést. Mivel június 27-én jár le a nevezési határidő, csak utána derül ki, hogy a má­sodik helyezett Újszász kap­­e felkérést a bajnokságot szervező területi bizottság­tól az NB III-as indulásra. Gumiasztal-bajnokság a Tiszaligetben új sportág mutatkozik be Szolnokon, a Tiszaligeti Sportcsarnokban szomba­ton délelőtt. Megyeszékhe­lyünkön rendezik ugyanis a Vidék-Budapest gumiasz­talversenyt, melyre a belé­pés díjtalan. Mezőtúron repesztenek a roncsautók A 2008. Évi országos roncs­­derbibajnokság negyedik fordulóját június 21-én, szombaton, az egykori me­zőtúri laktanya területén rendezik meg. A futamon három kategóriában, épített és szériaautók vehetnek részt. Az időmérő edzés dél­előtt tíz órakor kezdődik, míg a versenyeket fél tizen­kettőtől láthatják az érdek­lődők. A nap zárásaként megrendezik a szuperfuta­mot, ahol hendikep formá­ban, a legjobb időt autózó pilóta indulhat leghátulról. Szolnoki kajakosok a szegedi Eb-n A MINAP a szolnoki Holt-Ti­­szán rendezték meg az ifjú­sági és az U23-as korosztály válogatóversenyét, amely a szegedi korosztályos Euró­­pa-bajnokságon induló csa­patba kvalifikált. Hadvina Gergely, a Szolnoki KKK ka­jakosa, az U23-as korosz­tályban K4 1000 méteres és 500 méteres csapathajó tag­jaként képviseli majd ha­zánkat. A még ifi korú Sza­bó Petra az 500 méteres kvartettban biztosította a helyét a kontinensviadalon. Ezúttal a hollandokon nagyobb a nyomás az oroszok ellen gólsátor Ismét bejött Lineker jóslata: a futballt huszonketten játsszák, aztán végül mindig a németek nyernek Lehmann négy közé jutott a németekkel Az angolok legendás csatára, Gary Lineker mára szállóigévé lett mondása ismét bejött: a fut­ballt huszonketten játsszák, az­tán úgyis mindig a németek nyernek. A 13. labdarúgó Euró­pa-bajnokság első negyeddöntő­jében, csütörtöki lapzártánk után, a Nationalelf 3-2-re legyőz­te a végső győzelemre is esélyes­nek tartott Portugáliát. Pedig az előjelek, mondhatnánk a papír­forma nem erre engedett követ­keztetni a találkozó előtt. Míg a luzitánok szemet gyönyörködte­tő játékkal, csoportgyőztesként jutottak a legjobb nyolc közé, ad­dig a németek vért izzadva, má­sodikként kvalifikálták magukat a negyeddöntőben. Kettőjük ösz­szecsapása azonban már az első perctől kezdve mást engedett sej­tetni. Joachim Löw csapata rend­kívül magabiztosan, önbizalom­tól telve futballozott, és alig fél óra alatt kétgólos előnyre tett szert. Innen pedig egy német vá­logatott nem szokta kiengedi ke­zéből a győzelmet. Most sem tet­te. Hiába szépítettek a portugá­lok kétszer is, igazából nem volt esélyük még a hosszabbítás ki­csikarására sem, nemhogy a for­dításra. A németekre a június 25-i elődöntőben a horvát-török összecsapás győztese vár. A ma esti negyeddöntő papí­ron talán az egyik legsimább ta­lálkozónak ígérkezik, hiszen az idáig százszázalékos teljesít­ményt nyújtó, két világbajnokot is búcsúztató Hollandia az első két meccsén meglehetősen szürkén futballozó oroszokkal találkozik. Minden az oranje győzelme mellett szól. És éppen ez rejti magában a legnagyobb veszélyt, hiszen a szurkolók im­már kötelezően elvárják ked­venceiktől a négy közé jutást je­lentő újabb diadalt. A szbornaja ugyanakkor a harmadik fordu­lóban Arsavin csatasorba állítá­sával nem csak állományában, de lélektanilag is nagyon meg­erősödött, s úgy győzte le a rendkívül rutinos svéd váloga­tottat 2-0-ra, hogy hat-hét gólos különbség is lehetett volna a vé­ge. Guus Hiddink tanítványai már teljesítették az eredeti cél­kitűzést, így nyugodtan, min­denféle teher nélkül léphetnek pályára. Ez pedig óriási köny­nyebbséget jelent számukra a titkon Európa-bajnoki címre pá­lyázó hollandok ellen. ■ Géléi József A NAP TIPPELŐJE: Pór Péter, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője I SORSZÁM 000$ CS4WI011 Hazai Döntetlen Vendig A NAP TIPR JE 132. Hollandia Oroszország 20.30 1.67 3.35 4.70 Hazai ISÉ 1 @R] TraCMJ^DD !*§> izmm&ikás w.

Next

/
Thumbnails
Contents