Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-17 / 140. szám
TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 17., KEDD Mennyi hal akad horogra? verseny Összemérhetik ügyességüket a horgászok A tavalyi horgászversenyen nagyon jó volt a hangulat. Ez minden bizonynyal így lesz idén is a Csengedi-holtágnál. Horgászversenyt rendez az Új Néplap kunszentmártoni irodája a Csengedi-holtágon június 29-én. A megméretésre azok jelentkezhetnek, akik érvényes horgászengedéllyel és Új Néplap-előfizetéssel rendelkeznek. Nevezni a kunszentmártoni irodában (Kunszentmárton, Sétáló u. 1.), a lapkézbesítőknél, valamint a verseny napján reggel hat órától még a helyszínen is lehet. Jelentkezéskor igazolni kell, hogy a leendő versenyző előfizetője az Új Néplapnak (ehhez nyugtát vagy számlát kell bemutatni). A verseny szervezéséhez lapunk kunszentmártoni régiójának munkatársai a Körös Horgászegyesülettől kapnak szakmai segítséget. A horgászszervezet évente jó néhány hasonló rendezvényt bonyolít le, így ezt a mostani versenyt is magas színvonalon rendezik meg. A napokban a mintegy hatvan férőhelyes versenypálya területét is rendbe teszik, hogy vasárnap Hogy mennyi halat lehet horogra csalni a négyórás verseny alatt? Ezt előre még a hozzáértők szerint sem lehet pontosan megjósolni. Az azonban biztos, hogy -ha a körülmények kedvezőek, és a hely is megfelelő - akár 6-7 kilót is foghat majd a győztes. Persze ha a szerencse nem reggelre minden készen álljon. A horgászverseny június 29- én, vasárnap reggel nyolc órakor kezdődik. A versenyzőknek hat órakor már a helyszínen kell lenniük, háromnegyed hétig megtartják a sorsolást, amelynek során kiderül: ki melyik helyet foglalja el. Kezdés előtt minden résztvevőt reggelivel (pálinka, zsíros kenyér lilahagymával) várnak. Ezt követően mindenki előkészítheti a botokat, csalikat, és mindent, amit a zsűri engedélyével a horgászathoz használ majd. Nyolc előtt öt perccel kezdődik az etetés, és pontosan nyolckor a nagy verseny, amely délig tart majd. Akkor lesz a mérlegelés, majd egy órakor kihirdetik az eredményt. A zsűri természetesen a legnagyobb, illetve a legkisebb halat is értékeli. Ezek után fogyaszthatják el a résztvevők az ízletes ebédet (marhalábszárpörkölt). A horgászversenyről további információt Vass Sándortól, a III. terjesztési régió vezetőjétől lehet kérni a 30/299-1124-es telefonszámon. szegődik a versenyzők mellé, előfordulhat, hogy csak 1-2 kiló lesz a legnagyobb halmennyiség. Elsősorban kárász-, keszeg- és pontyfélék lakják a festői állóvizet, de akadnak törpeharcsák is. A holtágban csuka és süllő is él, ám a versenyen a ragadozók nem számítanak a teljesítménybe. Kárász, keszeg és ponty a haltartóban ífmártonb^n, a Sétáló utcában lévő jjülésekéii áz Új Néplap kézbesítők matio: Vass Sándor reaiovezeto fcÄf 4 ' SiiSp Mi •• . 06/30/299-11-24 PjWorgászverseriyhez ai segítséget a Kőrös Horgászegyesület nyújtja .________'______________________________ Különleges előadás. Jelnyelvi mozdulatokkal kisért előadást mutattak be a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola II. d. osztályos tanulói a napokban a nyugdíjas pedagógusoknak Szolnokon, a városháza dísztermében. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKECSKE GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI • ÉLMÉNYMEDENCE ■ SZAUNA - INFRASZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-20 óráig __Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! VALKÓ MIHÁLY ROVATA ____________ÍV-NOTESZ__________________________________ azok a képernyős celebek! Lehet-e másról is beszélni ezekben a napokban, amikor minden a foci körül forog a köztévében? Nemigen, én mégis megkísérlem, hogy elmondjam azt, ami régóta nyomja a begyemet. És mert most más csatornák, kereskedelmiek sem igen csipkedik magukat, hogy kedvünkben járjanak — uborkaszezon többnyire elnyűhetetlen szappanoperákkal, bumm-bumm filmekkel, pletykamagazinokkal -, alkalmat is éreztem rá, hogy közöljem, ami kikívánkozik belőlem: elegem van, de nagyon elegem egyes képernyős celebekből! Azokból, akik azzal válnak többnyire híressé — szerintem inkább hírhedtté —, hogy úton-útfélen beléjük botlunk a képernyőn, beléjük ütközünk akaratlanul is. így voltam egy időben a csattogó-pattogó Anettkával, aki mára ugyan már lecsendesült, de akár Stohl Andrással is, aki szinte elkoptatta magát a sok műsorvezetősködésben, reggel, este, s olykor „kikiáltóként” is a szórakoztatás nagy vásárában. (Még jó, hogy színészként is láthattuk már a sikeres sorozatban, a Tűzvonalban.) Aztán nemigen szívlelem a mesterfodrász Hajas Lászlót sem, mert semmi rendkívülit nem találtam benne, s lám, mégis ott van csaknem mindenütt: táncol, énekel, főz, sőt lóversenyez, bár erre igen ráfázott, mint tudjuk. Ennyi belőle is sok. Akkor pedig, amikor a testformáló kettőst látom, azaz Norbit és az utóbbi időben egyre gyakrabban szereplő Rubint Rékáját, akkor egyszerre borsózni kezd a hátam. Különösen, ha úgy reklámozzák magukat műbalhéval, miként legutóbb történt Rékával, aki - látszólag - többet engedett meg, mintsem illenék a főzős vetélkedő során az őt megrohamozó popdarálós Kovács Áronnak, aki - úgy tűnt - igencsak „közel” került hozzá, a gyermekes asszonyhoz. Jött is másnap férjura, kinyilvánítván, hogy őt mindez bizony nem zavarja, sőt örül, ha másnak is kéne az, aki neki már megvan. így aztán még inkább tovább „duzzadt” a balhé. Ügyes, így kell ezt csinálni, hogy a hírünket növeljük - ócska trükközéssel. Szóval, Norbi et urbi - azaz Norbi is mindenütt — önkényesen átalakítva a közismert mondást. Attól meg libabőrös lesz a hátam, ha Győzikét látom meg, de még inkább, ha önállósult Beáját, aki teli szájjal mondja a magáét hol itt, hol ott, s így kezd már ő is „híressé” is válni. Végül már-már kiütést kapok, amikor a képernyőn feltűnik bájosan, habos mosolyával és aranyszőke frizurájával Tünde, a Kiszel, aki akár rekorder is lehetne a magamutogatásban. (Hogy mit esznek rajta, elképzelni sem tudom.) Hát így vagyok én néhány képernyős celebbel, azaz: sehogy. Túl érzékeny volnék talán? A bőrömmel lenne a baj? Két Oscar-díjas sztár, Halle Berry és Benicio Del Toro alakítják a főszerepet ebben a hatásos alkotásban. Audrey Burkes férje, Brian egy idegen nőt próbál megvédeni annak erőszakos férjétől, ez a lovagias tett azonban az életébe kerül. A váratlanul megözvegyült Audrey egyedül marad két gyermekével. Kétségbeesésében meglepő lépésre szánja el magát: megkéri férje legjobb és egyben legrégebbi barátját, Jerryt, hogy álljon mellé a bajban, és költözzön hozzájuk. Jerry heroinfüggő, de a feladat, hogy Brian özvegyének és árváinak támasza legyen, komoly energiát ad neki a függőség elleni harcban. Ketten feszülnek neki a sors által eléjük halmozott akadályoknak, és a szeretet, valamint a gyermekek iránt érzett felelősség erejével talán sikerül biztonságos mederbe terelni ismét az életüket (A tűz martaléka) u B. Gy. E n áll TI wh\A széf FEL TÖRÉSÉNEK ^ PILLANATOK ALAH HÍRE ruhás A TÁRSULAT/ ÜLÉS, A MIT EREDETILEG AZ UJ IGAZGATÓ ÉRKEZESE ALKALMÁHOZ TT/KZAU OSt 25. RÉSZ MÁNYI NAGY LÁSZLÓ regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA íftA I üÚ i