Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-13 / 137. szám

13 ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 13., PÉNTEK PÉNTEK 13. Megyénkben talán még az átlagosnál is gyakrabban kopogtat a mázli A statisztikák nem tévednek - állítják a hozzáértők. Márpedig amennyiben e tételt elfogadjuk, úgy érdekes következtetések vonhatók le a Szerencsejáték Zrt. kimutatásaiból. Azok sze­rint ugyanis Jász-Nagykun-Szol­­nok a legmázlistább megyék egyikének számít hazánkban. Ez pedig egyszersmind azt jelen­ti: nem ápolnak rossz viszonyt Fortunával azok, akik e vidéken kísértik meg szerencséjüket. Itt van mindjárt a júniusi „Óránként meglephetik a nyere­mények” akció. Ennek kereté­ben a kedd kifejezetten me­gyénk lottózóinak napja volt, hi­szen a tíz kisorsolt nyertes közül kettő innen került ki. Egyikük a tiszatenyői postán vásárolta a szelvényt. Másikuk pedig Szol­nokon, a Kossuth téri lottózóban tette ugyanezt. Áldhatják a pilla­natot, hiszen két-két miihó forint ütötte a markukat. ■ A Szerencsejáték Zrt. adatai szerint megyénk a legmázlistábbak egyi­ke hazánkban. S bár az előző napi megyei nyertes „csak” másfélmillióval lett gazdagabb, azért valószínű­leg ő sem bánkódott nagyon. Akad azonban más műfaj is, amelyben jeleskednek mostan­ság megyénk szerencsevadá­szai. Az „Ezt ne hagyja ki! — Tippmix Kupa akció!” elnevezé­sű játék május 31-i sorsolásán például a sors kegyéből három helyi név is belekerült a nyerő kalapba. Épnek eredményeként a kihúzott besenyszögi, szolnoki és túrkevei játékos egy-egy érté­kes LCD televíziónak örülhetett. Érdemes szót ejteni a Tippmix ■Kupáról is, amelyet mintha kife­jezetten szűkebb pátriánk csa­patainak írtak volna ki. Tavaly a tiszafüredi Nemzeti Étterem, idén a szolnoki Viktor Security gárdája nyerte az országos kis­pályás labdarúgó-bajnokságot. Utóbbiak így lehetőséget kaptak a Milan-Inter futballrangadó megtekintésre. Ráadásul a csa­pat 50 ezer forint árú Tippmix vásárlási utalványt is kapott. ■ Az oldal a Szerencsejáték Zrt. és a kiadó együttműködésével jelent meg. A költségeket a társaság viseli. Babonáink és ami mögöttük van hiedelmek Péntek tizenharmadikán sokak életében az ördög és Fortuna csatázik Sokan rettegünk a péntek 13-ától, de legtöbben nem is sejtjük, valójában miben is gyökerezik félelmünk. Bugány János * 12 Mint elég sok babona, így a pén­tektől, a tizenharmadikától és a péntek 13-tól való félelem is elég erős szállal kötődik a keresztény hitvilághoz. A hiedelem szerint valamilyen jelentős esemény történt pénte­ken, amely lehet Jézus keresztre feszítése, a nagy özönvíz kezde­te, vagy a bábeli torony leomlása. Pár száz évvel ezelőtt még sze­rencsétlenséget jelentett, ha vala­mi újhoz pénteken fogtak hozzá, ezért lehetőleg már csütörtökön belekezdtek, vagy úgy húzták­­halasztották tevékenységüket az emberek, hogy az még a pénteki napra is kitartson. A balszerencse 13-as számmal való összekapcsolása szintén a feledés homályába veszett, de egyesek szerint a magyarázatot itt is a keresztény hagyományok­ban kell keresnünk. A leggyako­ribb értelmezés szerint a Jézust eláruló Júdás volt az utolsó va­csoránál a tizenharmadik, aki helyet foglalt az asztalnál. A ki- § alakult nyugati babona ezt már - leegyszerűsítve használja, mond- | ván: ha tizenhárom ember étke- = zik együtt, az egyikük egy éven belül meghal. A mostanában egyre divatosabbá váló magyará­zat szerint a templomos lovagok nagymestere, Jacques Demolay letartóztatásának a napjához - 1307. október 13-ához - kötődik a babona kialakulása. A kabba­­listák sem kedvelik ezt a számot. Számukra a tizenkettő a tökéle­tesség szimbóluma - az évnek 12 hónapja, Jézusnak tizenkét apostola, Izraelnek tucatnyi tör­zse van -, a tizenhárom viszont ezen túl van, ezért gonoszságot hordoz magában, hiszen meg­bontja a harmóniát. Ugyan a legtöbb babona a XXI. századra már megkopott, de a „kedvencek” (fekete macska, ké­ményseprő, péntek 13., stb.) azért még továbbra is tartják ma­gukat. A tizenhármas számtól való beteges félelemtől a világon több millióan szenvednek, az ő betegségük neve a triskaidekafó­­bia, a péntek 13-tól való félelmet pedig paraskevidekatriafóbiának nevezzük. Több amerikai hotel­nek nincsen 13. emelete, több lé­gitársaság gépén nincs Uyen szá­mozású széksor vagy ülés, és kórházak többségében sincs ti­zenhármas kórterem. A történ­tek után igencsak nagy vakmerő­ségnek tarthatjuk az Apolló 13 űrsikló fellövését is, hiszen az 13 óra 13-kor, a 39-es (háromszor 13) indítóállványról történt. A kereskedelem és a gazdaság szereplői általában nem kedve­lik e hírhedten híres dátumot, hi­szen ilyenkor a vásárlási, befek­tetési, vállalkozási kedv is lany­hulhat. Ezzel kapcsolatban a szerencsét fő szak­területének te­kintő Szerencsejáték Zrt. illetékesét kérdeztük. Ezeken a kiemelt jelen­tőségű napokon érez hetően erősödik az érdeklődés a szeren­csejátékok iránt. Ez még akkor is így van, ha tudjuk, hogy a péntek egyébként is a legnagyobb for­galmú napok egyike a lottózókban - tud­tuk meg a Szerencse­­játék Zrt. Sze­­g e d i Területi Igazgatóságán. Az idei évben először lesz szerencsénk ehhez az eseménydús naphoz, de a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy megyénk játéko­sai péntek 13-án majd kétszer annyit költöttek szerencsejáték­ra, mint az azt megelőző héten. A legtöbb ember, miközben ti­tokban retteg a péntek 13-tól, erősep hisz abban, hogy a sors mégis hozzá lesz majd a legke­gyesebb azon a nagy napon. Ilyenkor sokan bízzák szeren­cséjüket Fortuna istenasszony kegyeire—teszi hozzá a já­tékszervező. A babonák egy része máig tartja magát, ám tartalmuk sokat változott az századok során. A péntek 13. például egyre kevésbé hordoz baljós előjeleket Megkérdeztük olvasóinkat Mit jelent az Ön számára péntek 13-a? rácz lajos, Túrheve:- Nem félek útnak indulni, nem veszek lottót csak a dá­tum kedvéért Bár mivel sokan hisznek benne, lehet, hogy van ennek a napnak némi miszti­kuma. Egyvalamitől azonban emlékezetes számomra a pén­tek 13. Annak idején egy ilyen napon érettségiztem, amire a mai napig is emlékszem. NAGY ZSIGMOND, Mezőtúr. -Egyáltalán nincs rám hatás­sal a péntek tizenhárom. Ed­dig sem pozitív, sem negatív események nem fordultak még elő velem az ilyen babonás na­pokon, úgyhogy nem tulajdo­nítok neki különösebben nagy jelentőséget Szerintem ugyan­úgy telik majd ez is, mint a többi nap. kelemen Sándor, Jászberény: - Igazából semmilyen szem­pontból sem tartom különle­ges alkalomnak a péntek ti­zenharmadikát. Nem történt még velem semmi rendkívüli ezen a napon. így számomra semmiben sem tér el egy nor­mál hétköznaptól. Babonás nem vagyok, és a szerencsejá­tékok sem vonzanak. MESTER NIKOLETTA, Szolnok:- Egyáltalán nem tartom ma­gam babonás embernek, ám a 13-as a szerencseszámom, és eddigi ez mindig bejött nekem, így aztán nincs is vele semmi problémám. Az ismerőseim kö­zött sem akad olyan, akinek rossz hatással lenne az életére ez a dátum. Még örülnek is neki, ha olykor előfordul. Szerencsés péntek tizenharmadika vár Önre is a lottózókban! Félre a babonákkal! Nincs mitől tartanunk péntek 13-án, hiszen a Szerencsejáték Zrt. ma rendkí­vüli nyerési lehetőségek egész sorával gondoskodik arról, hogy sokak számára váljon életre szó­ló, örömteli emlékké e hiedel­mek egész sorával teleaggatott dátum.- Ezen a péntek 13-án is érde­mes szerencsét próbálni, akár a legközelebbi lottózóban - bocsá­totta előre a Szerencsejáték Zrt. Szegedi Területi Igazgatóságá­nak irányítója. Tessényi Judit szerint erre a jeles alkalomra is kiemelt akcióval készültek, amelyben az ötös lottó játékosai között óránként egy Skoda Fa­­bia, Skoda Fabia Combi, VW Golf, vagy Ford CMax személy­­gépkocsi talál majd gazdára. Tessényi Judit területi igazgató- Ráadásul a pénteki esélyt megsokszoroztuk, hiszen egész héten értékes készpénznyeremé­nyek leselkednek a szerencsés já­tékosokra —tudtuk meg a vezető­től. Hétfőn például másfél milliót kasszírozhattak a Puttó hívei. Másnap a Kenó tette 2 millió fo­rinttal gazdagabbá a nyerő órák: ban kisorsolt játékosokat Szerdán duplán megérte skandináv lottót játszani, hiszen minden nyerő órá­ban kétjátékos is 1,5 millió forint készpénzzel gazdagodhatott Teg­nap a Joker tette boldoggá azokat, akik a befizetés óráját követő sor­soláson 1 milliót nyertek. S akit ma véletlenül mégsem fogad ke­gyeibe Fortuna, az vigasztalódhat a Luxorral, mely esélyt ad 500 ezer forint külön nyereményre! Tessényi Judit azonban elárul­ta, az ő titkos favoritja most még­iscsak a hatos lottó. Hogy miért? Nos, érvei meggyőzőek.- Csak 45 számból kell 6-ot bejelölni és már a három találat is fizet. Ráadásul egy mező megjátszása mindössze 200 fo­rintba kerül - magyarázta. A nyeremények nettó összegek, ezek után már nem kell adót fi­zetni. Egy mező megjátszásával nagyjából olyan esély van a fő­nyereményre, mint az ötös lot­tón öt mező esetén. Hétfő reg­geltől egész héten át, a szolno­ki bevásárlóközpontokban pél­dául akár vasárnap délután 14- 15 óráig is kapható ilyen szel­vény, mely ha nyerőnek bizo­nyul, tulajdonosa számhúzónak is pályázhat, ahol a kihúzott szám 6000-szeresét nyeri. S ta­lán a legnagyobb adu: ezen a héten már 1,144 milliárd forint­nál tart a várható főnyeremény halmozódása, amely az eddigi második legnagyobb összeg a hatos lottó hazai történetében. Persze azért nem jár rosszul az sem, akinek a Szerencsejá­ték Zrt. egy másik ajánlata áll közelebb a szívéhez. A palettáról bárki választhat kedvére valót - hangsúlyozta Tessényi Judit. Itt van mindjárt a Tippmix, amely június 2-29. között kétszemé­lyes olimpiai utat „fial” majd va­lakinek. Aztán az újdonságként nemrégiben berobbant Tipp­­max, mely a honi fogadási kíná­lat bővítésére, színesítésére lét­rehozott, kizárólag az interne­ten és SMS-ben elérhető játékle­hetőség. Ráadásul a cég a meg­szokottól eltérően a labdarúgó Eb ideje alatt vasárnap 20 óra 30 percig meghosszabbította az Ötös lottó, Joker, Skandináv lot­tó, Tippmix, Luxor, Tangó, kapa­rós sorsjegyek, belépőjegyek ér­tékesítését.- A korlátlan lehetőségek tár­háza, nemde? - mondja Tessé­nyi Judit mosolyogva, miközben látja: e sorok írója lassan elvész az információk áradatában. - Ennyi lehetőség között az em­bert olykor hatalmába keríti a bőség zavara — folytatja megér­tőén. - Ám éppen ezért törek­szünk arra, hogy időről időre „házhoz vigyük” a Szerencsejá­ték Zrt. kínálta nyerési lehetősé­gek legfontosabb tudnivalóit. Hamarosan az Önök megyéjébe is ellátogatunk. A közelgő Szol­nok Expón minden érdeklődő megtalálja majd standunkat - ígérte a területi igazgató. ▲

Next

/
Thumbnails
Contents