Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-11 / 135. szám
4 A ROP-pályázatokat ismertetik a megyében régiójárő körútra indul az Észak-alföldi Fejlesztési Ügynökség. A szervezet munkatársai a következő napokban minden megyében fórumokon ismertetik a Regionális Operatív Program (ROP) legfrissebb pályázatait Szolnokon június 16-án, hétfőn 10 órára várják a megyeházára a térség önkormányzati vezetőit, vállalkozóit A kis cégek ódzkodnak a Start-kártyás fiataltól A magyarországi vállalkozások majd’ negyede foglalkoztatott Start-kártyával rendelkező fiatalt tavaly. A járulékkedvezményt biztosító lehetőséggel azonban jobbára a nagyvállalatok élnek. A kereskedelmi és iparkamara elemzése szerint a nagy cégek ötvennyolc százaléka, míg a mikrovállalkozásoknak mindössze öt százaléka alkalmazott Start-kártyás fiatalt. Az EU növelné a fiatal gazdák támogatását Európában rendkívül alacsony a 35 évnél fiatalabb gazdálkodók aránya. Az európai gazdaságok több mint felét irányítják 55 évnél idősebb mezőgazdasági termelők, és a gazdálkodók negyedének életkora a 65 évet is meghaladja. Az EU-ban a gazdálkodóknak csak 7,6 százaléka fiatalabb 35 évesnél. Magyarországon ez az arány 6,8 százalék. A fiatal termelőknek különösen nagy gondot jelentenek a magas földárak. Az Európai Parlament éppen ezért növelné a termelésbe fogó fiatalok támogatását. Túl a mélyponton az üzleti várakozások májusban az üzleti bizalmi index felfelé mozdult el az áprilisi mélypont után. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával — készített felmérés szerint minden ágazatban kedvezőbbek lettek a gazdasági várakozások. Különösen a magyar gazdaság kilátásainak megítélése javult látványosan az üzleti szektorban, jelezve, hogy az áprilisi visszaesés egyik előidézője a koalíció felbomlása volt. PÉNZ — SIKER — VÁLLALKOZÁS ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 11., SZERDA üi liwwwiiii mmmmmmmmmmmmm Kevés megyei cég a hálón felmérés A nagyobb vállalkozások használják az internetet Munkaerőpiacon is távolodnak immár egymástól az egyes térségek Teleki József A megyében működő vállalkozások körében már évek óta általánosnak mondható a számítógép használata. Az utóbbi három esztendőben pedig azzá vált a világháló használata is. Saját internetes oldala, honlapja azonban az országos átlagnál még mindig jóval kevesebb cégnek van.- A megbízói elvárásokhoz igazodva angol, spanyol, német, olasz nyelven készítettük el a honlapunkat - mondja szolnoki Bi-Ka Logisztika marketingvezetője. Jónás Renátától megtudtuk: a honlapon kialakítottak egy ügyfélkaput, mely elősegíti a folyamatos szállítmánykövetést. Elérhetőek az internetes oldalukról olyan dokumentumok, melyek megkönnyítik például az árajánlatkérést, a fuvarmegbízást, vagy más ügyintézést. A cég a közelmúltban felmérést is végzett, eszerint pedig egyre szívesebben használják a honlapot a partnerek. Éppen ezért további fejlesztéseket terveznek a vüághálón. A szolnoki székhelyű cég azonban mondhatni, kivételnek számít a megyében. A KSH legújabb kutatása szerint szűkebb hazánkban a vállalkozások 90 százaléka rendelkezett számítógéppel. Ez gyakorlatilag megegyezik a országos átlaggal. Az internethasználat terén sincs jelentős lemaradás, köszönhetően az elmúlt időszakban végbement gyors ütemű fejlődésnek. Hiszen míg 2005-ben a cégek 77 százaléka érte el a világhálót, ez Az internet használata mindennapos, ám honlappal kevés megyei vállalkozás bír. Képünk illusztráció. az arány 2007 végére már meghaladta a 83 százalékot. A honlapok terén azonban még mindig igen jelentős a megyei cégek hátránya. Mindössze a vállalkozások 37 százalékának volt saját internetes oldala az elmúlt év végén, miközben az országos átlag meghaladta a 45 százalékot. így ■ Az információkeresés, mely éveken át az internethasználat legfontosabb indoka volt, a cégeknél visszaszorult. az elmaradás hasonló mértékű volt, mint három éve. A saját honlappal rendelkező vállalkozások aránya egyébként csak három megyében volt alacsonyabb: Békésben, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Tolnában. Az információs és kommunikációs eszközök használatának vállalkozásméret szerinti megoszlásáról A lakosság fele ez idáig még soha sem használta az internetet A MEGYÉNKET is magában foglaló Észak-Alföldön a legalacsonyabb az internetet használók aránya. A régióban élőknek kevesebb mint fele, mindössze 43,8 százaléka nézett már szét a világhálón. Az internetezők ugyanakkor egyre kevésbé csak egy helyen használják a világhálót. Tavaly egyébként nőtt az otthoni internetezés, némileg csökkent a munkahelyi, az oktatási intézményi és az egyéb helyi internethasználat aránya. az ELEKTRONIKUS kereskedelem magyarországi terjedése az egyéni internethasználók körében lassú, de gyorsuló ütemű. Az elmúlt évben a lakosság 12 százaléka vásárolt már árut vagy szolgáltatást az interneten keresztül. elmondható, hogy a nagyobb létszámú gazdasági szervezeteknél magasabb elterjedtség volt megfigyelhető. A több mint 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknál az információs és kommunikációs technológiák használatának aránya minden esetben meghaladta az átlagot, az annál kisebbekben pedig elmaradt attól. Az internetet használó vállalkozások leginkább e-mailt küldenek és fogadnak. Az információkeresés, mely éveken át az internethasználat legfontosabb indoka volt, a cégeknél visszaszorult. Csökkent a szerepe ugyanakkor az oktatási és képzési anyagokhoz való hozzáférésnek, a marketingnek, valamint a piacfigyelésnek is. Az e-kereskedelem viszont már a hatodik helyen áll a cégek internethasználatának céljai között. Mind fontosabbnak mutatkozik az értékesítés utáni szolgáltatásokhoz való hozzáférés is. Ugrásszerűen, mintegy tíz százalékkal nőtt a banki és pénzügyi szolgáltatások interneten való igénybevétele. Számítógép- és internethasználat a vállalkozások arányában _________________________megye _____országos átlag Számítógép________ 89,9% 90,5% Internet 83,2% 85% Honlap 37,5% 45,3% A regionális különbségek tovább nőttek a munkaerőpiacon az esztendő első három hónapjában. Egy, a napokban közzétett felmérés adatai szerint a legkedvezőbb helyzetű közép-magyarországi régióban változatlan maradt a munkanélküliségi ráta. A hátrányos helyzetű régiókban, így az Észak- Alfóldön viszont nőtt Régiónkban egy esztendő alatt mintegy 0,6 százalékkal emelkedett az állástalanok aránya. A megyében azonban ennél kisebb mértékben, 0,4 százalékkal nőt a munkanélküli-, ségi ráta. A foglalkoztatottság szintje is csaknem minden régióban romlott Az Észak-Alföldön az országos átlagnál valamivel kisebb mértékben. A régió három megyéje közül azonban Jász- Nagykun-Szolnokban csökkent leginkább, közel 1,5 százalékkal a foglalkoztatottság. ■ T. J. Fürdő helyett a „Spa” lenne inkább eladható Nem jegyzik a régiót a világ húsz egészségturisztikai célpontja között. Fürdő van, fürdőkultúra nincs. Az egészségturizmus sikerét a bevétel mutatja tényszerűen, ennek alapján Magyarország nem szerepel a vezető listán. A világ 225 milliárd dolláros forgalmát lebonyolító új iparág nélkülünk rajzolta meg térképét: a hazai fürdőhelyek közül talán kettő található meg a nemzetközi ajánlatokban. Minderről dr. Várhelyi Tamás számolt be, aki a szakma legmagasabb szintű, New Yorkban rendezett előadásainak tapasztalatait osztotta meg lapunkkal. A Szolnoki Főiskola orvos-informatikusközgazdász oktatója szerint megháromszorozódhatna a bevétel, ha puszta medence helyett mást is kínálhatnánk. A „spa" ugyanis nem azonos egy önkormányzati kasszából kigazdálkodott stranddal. A magántőke a profitot keresi, amely a szállás, vendéglátás, szolgáltatás, egyéb termékek kínálatából termelhető. A hagyományos fürdőhelyek éppen ezért vesztésre állnak az új szállodákkal szemben, ahol kulturált fürdőkben élvezhetik a képzett szakemberek által nyújtott szolgák tatásokat a vendégek. ■ S. T. A megyében közzétett felszámolások cégközlöny A közelmúltban a cégbíróságon elindított eljárások Az oldalt szerkesztette Teleki József Telefon: 56/516-755 Fax: 56/ 516-740 e-mail: telekij@ujneplap.hu A Cégközlöny 2008. május 29-i, 21. számában közzétett megyei felszámolások. akácfa BT., Szolnok. Félsz.: Crac-Org Zrt., 1082 Budapest, Baross u. 114-116. (Közzététel: máj. 13.) KISBUNDA BT., Karcag. Félsz.: Reorg Kft, 1116 Bp., Hengerma: lom u. 1. (Közzététel: máj. 13.) holnap 2000 bt., Zagyvarékas. Félsz.: Mátraholding Zrt., 1146 Bp., Cházár A. út 9. (Közzététel: máj. 15.) lakatos és társa bt., Szolnok. Félsz.: Allego Kft., 1054 Bp. Hold u. 21. (Közzététel: máj. 14.) icce 2000 bt., Szolnok. Félsz.: Dr. Felső Kft., 1072 Bp., Dob u. 52. (Közzététel: máj. 13.) tücsök 2002 bt., Kunhegyes. Félsz.: Allego Kft., 1054 Bp., Hold u. 21. (Közzététel: máj. 14.) ha-ma 2003 bt., Törökszentmiklós. Félsz.: Crac-Org Zrt., 1082 Bp., Baross u. 114-116. (Közzététel: máj. 14.) Tivadar És társa bt., Karcag. Félsz.: Mátraholding Zrt. 1146 Bp. Cházár A. út 9. (Közzététel: máj. 13.) HUNAROMA 2005 BT., Tiszaszőlős. Félsz.: Bross Kft., 1015 Budapest, Hattyú u. 3. (Közzététel: május 13.) GOLDEN GARDEN BT., Ti-szaföldvár. Félsz.: Real-Holding Kft., 1132 Bp., Victor H. út Illő. (Közzététel: máj. 14.) eler 2006 bt, Szolnok. Félsz.: AUego Kft., 1054 Bp., Hold u. 21. (Közzététel: máj. 13.) szőke fém kft., Túrkeve. Félsz: Csabaholding, 1146 Budapest, Thököly út 59. (Közzététel: május 13.) DITEC-TRADE KFT., Kunszentmárton. Félsz.: MHZ Kft., 5000 Szolnok, Szabadság tér 2. (Közzététel: máj. 14.) Európa fitness 2003 kft., Szolnok. Félsz.: Mátraholding Zrt., 1146 Bp. Cházár A. út 9. (Közzététel: máj. 13.) alfa-truck kft., Tiszajenő. Félsz.: Mátraholding Zrt., 1146 Bp., Cházár A. út 9. (Közzététel: máj. 14.) MAS ELECTRONIC KFT.. JászjákÓ- halma. Félsz.: Dr. Felső Kft., 1072 Bp., Dob u. 52. (Közzététel: máj. 15.) KISS és TÁRSA kft., Jászladány. Félsz.: Keszau-Solder Serec-1 Kft., 1125 Bp., Istenhegyi u. 58. (Közzététel: máj. 14.) KUN-iNVEST KFT., Kunmadaras. Félsz.: Kossuth Holding Zrt., 1075 Bp., Kazinczy u. 24. (Közzététel: máj. 13.) shunad yu kft., Törökszentmiklós. Félsz.: Vectigalis Rt., 1051 Bp., Mérleg u. 12. (Közzététel: máj. 15.) A hitelezői igények benyújtásának határideje minden esetben a közzétételtől számított 40 nap. Az adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. m Teleki J. ISO 9001 LINEA GROUP NYELVISKOLA ÉS OKTATÁSI BT.--------------------------------------------------------------------------- Tanúsított cég NYÁRI INTENZÍV NYELVTANFOLYAMOK INDULNAK ANGOL * FRANCIA * NÉMET * OLASZ nyelvből akkreditált intézményben, akkreditált programokkal. Júniustól szeptemberig (60 órás 3 hetes) Angolból, németből szaknyelvi középfokú nyelvvizsgára felkészítés. Érdeklődés, beiratkozás: Linea Group Bt. Szolnok, Kossuth u. 3. Tel./fax: 56/513-354, 56/513-355, www.lineanyelviskola.hu------------------ Felnőttképzési nyt.sz.: 16-0304-05, intézmény-akkreditáció: AL0345 ------------,]03258'