Új Néplap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-31 / 126. szám

6 2008. MÁJUS 31., SZOMBAT GAZDASÁG Kirúgták az egyik APEH-igazgatót JÚNIUS 2-1 HATÁLLYAL felmen­tette tisztségéből Juhász Ist­vánt, az adóhivatal Kiemelt Adózók Igazgatóságának (KÁIG) igazgatóját Szikora János APEH-elnök. A KÁIG irányítását, amíg nincs dön­tés az új igazgató személyé­ről, az igazgatóság eddigi szakigazgatója, Somos Kata­lin látja el. MNB: csökkentek a lakossági kamatok áprilisban a háztartási szektor forintkölcsöneinek átlagos kamatlábai a folyó­számlahitelek kivételével csökkentek - közölte a Ma­gyar Nemzeti Bank (MNB). A fogyasztási hitelek átla­gos hitelköltség-mutatója 26,24 százalékra, a lakáscé­lú hiteleké pedig 12,41 szá­zalékra csökkent. Cseh ügynökhálózatot buktatott le a PSZAF ELJÁRÁST INDÍTOTT az EDBUSY nevű cseh céggel szemben a Pénzügyi Szer­vezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), miután egy ellen­őrzés során kiderült, hogy a cégnek sem itthon, sem pe­dig Csehországban nem volt engedélye ügynökhálózat építésére és ezen keresztül hitelek nyújtására. A BUX-index 2008. május 30-án Hosszú rabság egy tollvonással hűségszerződések Nagyon fontos, hogy az apró betűs részt is átnézzük Alacsonyabb havi díj mel­lé évekre szóló elkötele­zettség. Leginkább ez jel­lemzi a távközlési szol­gáltatók hűségszerződé­seit, amelyektől szinte le­hetetlen anyagi veszteség nélkül idő előtt megsza­badulni. Hampl Márta Három távközlési szolgáltatót is elmarasztalt megtévesztő rek­lámja miatt a Gazdasági Verseny- hivatal. A Magyar Telekom, a FiberNet és az Interware nem tet­te ugyanis reklámjaiban egyér­telművé, hogy az ajánlott inter­net-előfizetés ára csak a .hűséges ügyfelekre” vonatkozik. Ez az eset is jelzi, hogy az internet-előfizetési kínálat renge­tegében továbbra sem árt alapo­san utánajárni az egyes ajánla­toknak. Évekre egyetlen szolgál­tatóhoz láncolhatják ugyanis az óvaüan felhasználót a hűségszer­ződések. Ilyenkor a felhasználó és a szolgáltató szerződést köt, amelyben előbbi vállalja: megha­tározott ideig a szolgáltató ügyfe­le marad. A hűségszerződéses előfizetések havi díja ugyan több ezer forinttal is alacsonyabb le­het, ám ennek ára van. A piacon ugyanis hihetetlen sebességgel csökkennek az árak, vagyis egy idő után a megkötés pillanatában még kedvező hűségszerződéses előfizetés drágává válhat. Kiszáll­ni belőle pedig általában csak ko­moly, akár több tízezer forintos kötbér megfizetésével lehet. A probléma súlyát mutatja, hogy a hírközlési szolgáltatók nemrég önszabályozó ajánlást fo­gadtak el. Ebben olyan alapelvek szerepelnek, mint a kölcsönös írásos beleegyezés, az automati­kus hűséghosszabbítás eltörlése, vagy az arányos különbség a lis­taár és a hűségár között. A hűségszerződéses internet-előfizetések ugyan olcsóbbak, ám ennek megvan az ára iffffiífiy Mindennél fontosabb azonban, hogy mi magunk is résen le­gyünk; ehhez Fischer Gábor, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület infokommunikációs szakértője nyújt segítséget:- tájékozódás Soha ne kössünk szerződést hallomás alapján, in­kább vegyük a fáradságot, és kér­jünk írásos ajánlatot a szolgálta­tótól, vagy az interneten nézzünk utána a részleteknek!- szerződés A lejárat időpontjá­nak mindenképpen szerepelnie kell a szerződésben. Semmiképp se kössük meg a szerződést, ha az automatikusan meghosszab­bodik!- gyorsaság Érdemes átgondol­ni, hogy mire szeretnénk hasz­nálni az internetet. Csupán leve­lezéshez vagy hírek böngészésé­hez felesleges a maximális letöl­tési sebességre szerződni.- szerviz A szerződésben rögzí­teni kell, hogy a szolgáltató mennyi időre vállalja, hogy egy esetleges meghibásodás esetén kijavítja a hibákat. Szempont, hogy a cég mennyi időn belül hozza rendbe az internetkapcso­latot a leállástól számítva.- kötbér Az egyedi előfizetői szerződésekben rögzíteni kell, hogy az ügyfélnek „hűüensége” esetén mekkora kötbért kell fi­zetnie, illetve hogy ezt az össze­get mi alapján számítják ki.- árkülönbség A szolgáltatóhoz való hűséget csak akkor érde­mes fontolóra venni, ha a hűség­ár legalább a harmadával ki­sebb, mint a listaár. Nem az ügyfelek megkopasztása a cél A HÜSÉGSZERZŐDÉS ahhoz kell a cégeknek, hogy hosszú távon is tervezni tudjanak, hi­szen ha az ügyfél szabadon mozoghat a versenytársak kö­zött, akkor beruházásaik ki­sebb eséllyel térülnek meg ­mondja Németh Géza, a Bu­dapesti Műszaki Egyetem do­cense. A szakértő szerint te­hát nem az ügyfél megkopasz­tása a cél, hanem az, hogy a vállalatok többé-kevésbé biz­tonságban legyenek. Internet-alapcsomagok havi díjai a szolgáltatóknál (FT/HÓ, 512 KBIT/SEC SÁVSZÉLESSÉG) Hűségszerződéssel Hűségszerződés nélkül FiberNet 2900 4800 Győr.Net Informatikai Kft 5862 13200 Interware 4 800 8388 Pókháló 1 nternetszolgaItató Kft 6000 14400 T-Online 2 990 6900 VllágnetKfL 7670 8640 FORRÁS: EUROPRESS-GYŰJTÉS NYERTESEK 2008.05.30. M M#óá FHB 1250 +2,04 71 TVK 4785 + 1,59 43 Fotex 710 +1,13 28 Synergon 1182 +1,02 17 Rábám 1810 +0,22 19 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Ráavény Utolsó ár (Fii Vatolás ft} mmH Orco 12275-5,61 7 MTelekom 762-2,55 1698 Richter 34050-1,57 2234 Mol 23310-0,36 3797 Danubius 69355-0,14 39 A BUX-index az elmúlt napokban 23200 23000 22 *00 22 752 22 73* 22600 \ >**22717 22400 22462^ 22200 22000 21 «HL 22208 05.22 0523 05.26 0527 0528 0529 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. május 30-án. €/Ft $/Ft CHF/Ft l í 240,80 155,51 148,02-0,25 Ft +0,69 Ft-0,01 Ft Ingyenes internetoktatás a T-0nline szervezésében Ingyenes oktatást szervez a T-Online azoknak, akik még nem használnak internetet, nem is­merik vagy óvakodnak a haszná­latától. Azok, akiknek már van internet-hozzáférése, többnyire már el sem tudják képzelni, mi­lyen is volt nélküle. Az informá­ciók felkutatása ko­rábban hosszú órá­kig tartott - hol és mikor játsszák a mo­ziban a várva várt fil­met, hol van szerviz, ahol az elromlott háztartási gépet megjavítják -, most pedig percek alatt megtalálhatóak a vi­lághálón. Azok, akik még nem tapasztal­ták meg ezeket az előnyöket, ki­csit idegenkednek az internettől. Túlságosan bonyolultnak tartják, vagy éppen attól félnek, hogy az emberi kapcsolatok rovására me­het. Annak ellenére is, hogy á ta­pasztalatok alapján az internet - a sokféle lehetőségnek, például chat, e-maü, videotelefonálás, blo- golás - sokkal inkább összeköti az embereket. Segítségével az idő és a távolság sem lehet akadálya a barátságok fenntartásának, a közösségek létrejöttének. Az összesen több tízezer érdek­lődőhöz eljutó Telekom Internet- akadémia az internettel kapcso­latos ellenérzéseket szeretné meg­szüntetni, minél több embert meg­ismertetve á világháló előnyeivel. A T-Online ingyenes előadása során az érdeklődők másfél­két órában, számos gyakorlati példán keresztül ismerked­hetnek meg a szá­mítógép kezelésé­hez szükséges alap­ismeretekkel és az internettel. Az elő­adás után a résztve­vők kipróbálhatják az internetet, ennek során a T-Online munka­társai vannak segítségükre. Az előadásokra a díjmentesen hívható 06-80/204-850-es tele­fonszám automatikus menürend­szerében hagyott üzenettel (a me­gye, illetve azon belül a település kiválasztását követően a név és telefonszám, illetve a résztvevői létszám megadásával), valamint a www.magyartelekom.hu web- oldalon lehet jelentkezni. ▲ ■ Június 16-20. között a T-On- line Jász- Nagykun- Szó Ínok megyei ingyenes elő­adásain Ön is elsajátíthatja az internetezés alapismereteit. Visszaestek a beruházások borúlátás Csak a gépipar és az agrárium teljesít jól Száguldanak a magyar ipar termelői árai Borúlátásra okot adó gazdasági adatokról számolt be tegnap a KSH. A statisztikai hivatal össze­sítése szerint az év első három hónapjában az állam és a válla­latok által a gazdaságban végre­hajtott beruházások értéke 809 milliárd formt volt, 4,8 százalék­kal kevesebb, mint 2007 hason­ló időszakában. A tavalyi eszten­dő utolsó három hónapjához ké­pest pedig egy százalék volt az elmaradás. A szakértők a beruházásokat tartják a fogyasztás mellett a gazdaság hajtómotorjának. Ha lassul, netán megtorpan a beru­házási tevékenység bővülése, az óhatatlanul a gazdaság fékező­déséhez vezet. Emellett rosszat tesz a foglalkoztatásnak is, és nö­veli a munkanélküliséget. A be­ruházások visszaesését a köz­gazdászok rossz jelnek tartják azért is, mert arra utalhat, hogy a vállalatoknak rossz a hangula­ta, nem bíznak a jövőben. A beruházás fogalma rendkí­vül tág: minden olyan vállalati és állami tevékenység idetartozik, amelynek célja és eredménye a termelés bővítése. Például ha egy cég gépet vesz, új gyártó­JELENTŐS ÜTEMBEN, 11,8 szá­zalékkal nőttek a hazai ipar termelői árai (amennyiért a gyártók a kereskedőknek érté­kesítik a termékeiket) az el­múlt egy évben. Különösen gyorsan, 29,5 százalékkal emelkedtek az árak az ener­giaiparban, az élelmiszerek, italok és dohányáruk gyártói, feldolgozói pedig 12,9 száza­lékkal adták drágábban az áruikat Csökkentek viszont az árak a textiliparban. csarnokot húz fel, de beruházás­nak számít, ha az állam autópá­lyákat építtet. Az elemzői kommentárok sze­rint a mostani gyászos adatok mögött elsősorban a nagy állami építkezések befejezése áll. Míg tavaly Uyenkor még gőzerővel folytak az út- és autópálya-építé­sek, az idei évben ez már nem volt jellemző. Visszaestek az egyéb állami beruházások is, így az oktatásban és a közigazgatás­ban is. Ami a magánszférát illeti, a beruházási tevékenység mérsék- | lődött a feldolgozóiparban, jó hír 5 viszont, hogy a húzóágazatnak 1 számító gépiparban, továbbá a | kereskedelemben és a mezőgaz- I daságban erősödött. ■ M. S. Az állam is kevesebbet költ

Next

/
Thumbnails
Contents