Új Néplap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-27 / 122. szám
2 m Becsületes megtalálók Nemrégiben Szolnokon, a Nagy Imre körúti iskola mellett parkoltam le az autómmal. A kezemben lévő táskámat az autó tetejére tettem, amíg az ajtót kinyitottam, és a nálam lévő, egyéb holmikat behelyeztem a kocsiba, majd elindultam a lakásomra. Hazaérkezésemkor tapasztaltam, hogy a táskámat nem találom, ezért visszamentem a parkolóhelyhez. Meglepetésemre a Bajcsy csomópontnál 5-6 fiatal leány és fiú integetett a kezükben lévő táskámmal! Elmondták, hogy az leesett a kocsim tetejéről, és a benne lévő boríték címzése alapján tervezték eljuttatni nekem. Végül is nagy örömömre a táskát hiánytalanul (iratokkal, igazolványokkal, a benne lévő pénzemmel, egyebekkel együtt) visszakaptam. A fiatalok példaértékű, becsületes cselekedetét nagyra értékelem. BAKÓ IMRE, SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉ 5001 SZOLNOK, PE 105. Villámkérdés, villámválasz „„„ A barátnőm el akar válni a férjétől, de nem tudnak megegyezni a vagyonmegosztásról. A házasság alatt ajándékba kapott ingatlan is közös vagyonnak számít? — érdeklődik egy olvasó. *■ Nem. A családjogi törvény szerint a házasságkötés után férj és feleség között házastársi vagyonközösség keletkezik. Osztatlan közös tulajdon az, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár kü- lön-külön szereztek. Ám a különvagyon kivétel: ide tartozik az öröklés jogcímén szerzett vagy ajándékba kapott vagyontárgy. Kérdését felteheti a Telemeny@ssoUon.hu internetes címre isi MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁJUS 27., KEDD Egy forintért adják a telkeket ingatlan A családok letelepedését ösztönzi néhány elnéptelenedő község Azt gondolhatnánk, hogy óriási az érdeklődés az ingyen kiosztott telkek iránt A gyakorlatban azonban — meglepő módon kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Békési Brigitta — Már több, mint tíz éve ingyen adjuk az építkezési telkeket - kezdte Boldog István, kétpói polgármester. - Minden nálunk letelepedni vágyó 400 ezer forintot kap az építkezéshez. Azon családoknak pedig, ahol gyermek is születik, plusz 100 ezer forint támogatást adunk. Minderre azért van szükség, mert az utóbbi években sajnos csökkent községünk lakossága, és szeretnénk, ha még több család települne Kétpóra. Az útjaink aszfaltozot- tak, kábeltévé, helyi csatorna is van. A gyerekek helyben járhatnak óvodába és iskolába nyolcadik osztályos korukig. Orvosi rendelőnk és körzeti megbízottunk is van, nagyon jó a közbiztonság. A problémát főként a munkahelyek alacsony száma okozza, a helyiek többnyire Szolnokra és Mezőtúrra járnak dolgozni. Az ingázást viszont jelentősen gördülékenyebbé teszi, hogy év végétől két óránként közlekednek majd a vonatok a településről. A polgármester elmondta, hogy átlagos áron a házak 3 és 5 millió forintba kerülnek a településen, egy nagy telket 500 ezer forintért lehet megvásárolni. - Nemrég 7 és félmillióért adtak el egy itteni házat, jóval áron fölül - tájékoztatott Boldog István. - Volt, aki kapott ingyentelket, építtetett rá házat, majd kiadta albérletbe. Olyan is akadt, aki az egy-két forintos telket Bakondi Ádám, Kétpó tanyagondnoka minden házról tudja, hogy mikor épült és ki lakik benne. A képen az egyik ingyentelken épült házat mutatja. visszaadta, mert inkább kész házat vásárolt. Tízmillió forint alatt ugyanis ma már nehéz építkezni. Az elmúlt években csupán négy telket adtunk oda ingyenesen, körülbelül tizenkettő még gazdára vár.- Szeretnénk egy vállalkozást indítani Kétpón, ezért szeretnénk ott letelepedni - közölte a 33 éves Gál Béla, aki a napokban veszi át telkét a községben, amelyért mindössze egy forintot fizetett. -A párommal itt képzeljük el a jövőnket, hamarosan megszületik a kisbabánk is. Először csak egy faházat fogunk építeni, mert nagyobb házra még gyűjtenünk kell. Tomajmonostorán az utóbbi 5-6 évben 15-20-an kaptak ingyentelket vagy a már megvásárolt házra lakhatási támogatást, tudtuk meg Fazekas Szabolcs polgármestertől. - Főként a szegénység miatt költöznek a településre az emberek. Nagyon jó nálunk a közbiztonság, az oktaTiszavárkonyban nem adják ingyen- a jelenleg még véleményezés alatt álló településrendezési tervtanulmányban jelöltünk ki területeket, ahol építési telkeket szeretnénk kialakítani — számolt be Hegedűs István, Tiszavárkony falugondnoka. - Mivel külterületi rész belterületté alakításáról lenne szó, hatalmas költségbe kerül például maga a közművesítés is. Hiába szeretnénk ingyen adni telkeket, ha az anyagiak ezt nem teszik lehetővé. Nálunk is csökken a fiatalok, gyermekek száma, de vannak jelentkezők, akik reális áron is megvásárolnák a telkeket, amelyből most kevés az eladó. tás színvonala. Az önerőt tudja biztosítani az önkormányzat annak, aki még nem vette fel a szocpolt. Persze szeretnénk, ha sokan telepednének le nálunk, emellett viszont ügyelünk arra is, hogy kétes erkölcsű személyek ne költözzenek ide.- A már letelepült szászbe- reki lakosokkal szemben, akik megvásárolták a helybeli telkeket, házakat, nem tartom etikusnak, hogy ingyen adja az önkormányzat azt, amiért ők keményen megdolgoztak — mondta Vasas Zsuzsanna, szászbereki polgármester asz- szony. - Mindennek megvan a maga tisztességes ára, nálunk az összes telek közművesített, 1600 forint áfa nélkül négyzetmétere. Úgy gondolom, hogy az egy-két forintos telkek valószínűleg nem közművesítettek. Szerintem azok választják ezt a megoldást, akik valamilyen okból anyagilag nehéz helyzetbe kerültek, és abban bíznak, hogy ez jobbá teszi életüket. Mi igen szigorú erkölcsi normák szerint élünk, akik hozzánk költöztek vagy szeretnének ideköltözni, elfogadják azt. Településünket nem az ingyenes telekárakkal, hanem a nyugodt, szeretetteljes légkörrel, a jó iskolával és közbiztonsággal kívánjuk vonzóvá tenni mások számára. Az utóbbi években növekedett a lakosságszám, nálunk több a tizenkilenc év alatti, mint a hatvan év fölötti lakos, annak ellenére, hogy szép számmal élnek nyolcvan év fölötti emberek is. Egyre több diplomás fiatal él településünkön, akik vállalják akár még az ingázást is. A kedvezményes árú telkek hamar gazdára találtak Az önkormányzat karbantartja a még üresen álló telkeket — A helyi önkormányzat korábban 850 forint (áfa nélkül) per négyzetméter áron adott el közművesített telkeket - tájékoztatott Győriné dr. Czeglédi Márta, Jászfényszaru polgármester asszonya. - Bárki megvásárolhatta azokat, akár fiatalok is. A 24 darab telek gyorsan el is kelt, ezért a programot folytatjuk, csak azt nem tudjuk még, hogy hol és mikor. Megkérdeztük olvasóinkat Elköltözne-e máshová egy olcsó telek miatt? Felújítják a műtőszárnyat és a fertőző épületét is szűcs János, Jászberény:- Semmiképpen sem költöznék el Jászberényből másik településre, ahol olcsóbban adják a telkeket. Nem is tervezem, hogy elmegyek innen. Elégedett vagyok a várossal, jól érzem itt magam. Nem vagyok biztos abban, hogy jobb hely lenne egy olyan település, ahol olcsón kínálják a telkeket így maradok, ahol vagyok. kentési SÁNDOR, Karcag:- Emiatt semmiképpen nem költöznék el. Nagyon jól érzem magam a karcagi kertvárosi övezetben. Szerintem itt sem magasak a telekárak. Most egy helyi gazdasági társaságnál dolgozom, itt szeretném hosszú távon hasznosítani a tudásomat is. Ha egyszer mégis a költözés mellett döntenék, a Dunakanyart választanám. VARGA ILDIKÓ, Túrkeve:- Bár csábítóan hangzik egy olcsó, kedvezményes telek megvásárlása, meggondolnám a lehetőséget A költözés attól is függne, hogy az adott településen találnék-e munkalehetőséget Fontos az is, hogy a telek milyen közmüvekkel van ellátva, és milyen részén található a városnak. Ha minden megfelelne, akkor költöznék. ALMÁSI DIÁNA, Szolnok -Mindenképpen elköltöznék, de csak a megye határain belül Messzebbre nem mennék, mert ide köt a családom, a barátaim és a munkám is. Illetve azok az emberek, akikkel munkakapcsolatban vagyok A megyén belül könnyen elérném őket, hiszen nincsenek nagy távolságok A baráti kapcsolataim is megsínylenék a távolságot. Javában folyik a karcagi Kátai Gábor Kórház II. ütemű 1,2 milliárdos felújítása. A beruházással a főépület még fel nem újított részei, homlokzati nyílászáró- és függönyfalcsere, valamint a főépület tömör homlokzatának rekonstrukciója valósul meg. A volt fertőző épületén és a műtőszárny tagépületén (ez az I. rekonstrukcióból maradt ki fedezethiány miatt) eddig semmilyen felújítás nem volt. A mostani beruházás közbeszerzési eljárásakor ez anyagiak híján szintén kimaradt. A kiviteli munkálatok előrehaladtával most újra felmerült a rekonstrukció I. ütemében felújított műtőszárny és az akkor pénzhiány miatt elmaradt külső homlokzati (nyílászáró, üvegfal és tömör falazat) felújítása. A város a munkákra a kivitelezőtől most kért árajánlatot. Ez alapján a képviselő-testület a napokban úgy határozott, hogy elvégezteti a fertőző épület külső homlokzati rekonstrukcióját, a nyílászárócserét és a tömör fal hőszigetelő rendszerrel történő felújítását. Ehhez a város idei költségvetéséből 47,9 millió forintot biztosítanak. A műtőszárny tagépületének keleti és nyugati, valamint a műtőszárny fejépületének déli homlokzati rekonstrukciójára pedig a 2009. évi költségvetésben 31,8 millió forintot különítenek majd el. ■ D. E.