Új Néplap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-22 / 118. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁJUS 22., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Abony ESEMÉNY Másodszorra rendezte meg a város a kihívás napját tegnap. A délelőtti iskolai és óvodai átmozgató programok után focitornán vehettek részt gyerekek és felnőttek a sportpá­lyán, mondta Soós Edit szerve­ző. A strandon úszóversenyt rendeztek, miközben a fiatalok a város különböző pontjain tor­náztatták meg a felnőtteket. Es­te táncházzal és fúvószenekari bemutatóval zárult a rendez­vény. Aki tehette, kerékpárral vagy gyalogosan közlekedett tegnap a városban, bb Mezőtúr bútorvásárlás ürü­gyével jutott be egy tolvaj kedden dél körül egy mezőtúri lakásba. Kihasználva az idős sértett figyel­metlenségét, az otthon tartott készpénzt magával vitte, mrfk Szolnok FÉRFINAP Negyvenéves lett a szolnoki Kertvárosi Nyugdí­jasklub. 1967-ben ötven fővel alakult meg, ma ötvenhat a lét­számuk, és az alapító tagok kö­zül még négyen vannak, közülük ketten rendszeres klublátogatók. Minden hétfőn találkoznak a vá­rosrész művelődési házában, ki­véve júliust. Az idén már jártak Szegeden, tartottak nőnapot, far­sangot, sőt, június utolsó heté­ben férfinap lesz, vacsorával egy­bekötve. Nem másért, mert ahogy Terjéki Béláné Katalin klubvezetőtől megtudtuk, az öt­venhat klubtag között tizenhét fiú, azaz nagyapa van. dszm Tiszapüspöki óvoda Török- szentmiklóson jártak a település ovisai. Az egyik helyi pékségben látták őket,vendégül. Emellett az intézmény egyik csoportja a törökszentmiklósi Bajcsy-Zsiliosz- ky úti óvodának segített felké­szülni az oviolimpiára, ni Tiszaroff program a pünkösdi hangversennyel megkezdődött a 10. Tiszaroffi Találkozó egész nyáron át tartó rendezvénysoro­zata. A következő programra, a lovas napra július 19-én, míg a kétnapos zárórendezvényre au­gusztus végén kerül sor. pa Tőrőkszentaniklós találkoz­nak Összevont osztálytalálkozót tartanak június 7-én az egykori Bartai általános iskolában. Bar- tapusztán hajnali 4 órakor régi parasztmód szerint disznóvágás­sal indul majd a program, 8 órá­tól várják az egykori iskolás tár­sak érkezését. Ezután pedig az iskola egykori tanítója, Marica néni tart osztályfőnöki órát. ng Segítség a kóbor állatnak mentőakció Tanácstalan járókelők állták körül az elütött kutyát Jó szándékú emberek egész csoportja sajnálko­zott a minap azon a beteg kóbor eben, amely Szol­nok belvárosában hévert a járdán. Bár sokan sze­rettek volna segíteni, alig akadt, aki tudta, hova for­dulhat ilyen helyzetben. Bugány János Nemsokára a szolnoki állatotthon közelmúltban elkészült öt új kennelje is benépesülhet a négylábú lakókkal Egyesek a helyi civil állatvédő­ket riasztották, ám ők nem tud­ták vállalni a beteg állat befogá­sát és elszállítását. Hamarosan a Szolnok Városi Állatotthon veze­tője, dr. Nyerges Attila is hírét vette az esetnek. Ő értesítette a gyepmestert, aki ezt követően azonnal motorra pattant. Ám út­közben kiderült, a kétkerekűjé­nek csomagtartójára szerelt ket­rec nem elég nagy e feladatra, így végül autóval kellett vissza­térnie a helyszínre, ahol az akció szemlélői szerint meglehetősen határozott mozdulatokkal fogta meg és tuszkolta be a járműbe a korábban csendesen viselkedő, ám a beavatkozás ellen heves vo- nyítással és kapálózással tiltako­zó állatot. Ez a bánásmód azon­ban a menhely irányítója szerint elkerülhetetlen. A szorult hely­zetéből kitörni igyekvő eb még sérülten is bárkiben kárt tehet. Márpedig ezért az intézkedőket vonnák felelősségre - magya­rázta dr. Nyerges Attila, akitől, megtudtuk: a kutyát az előírá­soknak megfelelően egyelőre ka­ranténban tartják. Eközben per­sze megkapja a szükséges keze­léseket. Mivel szerdán már láb­ra állt, remélhetőleg nincs na­gyobb baja. Alig néhány hét leforgása alatt egyébként komoly változások történtek a Mester úti telep há­za táján — újságolta az állator­vos. Nem csak sokkal kulturál­tabb lett, de férőhelyeinek szá­A szolnoki állatotthon csinosí­tásához a helyi Tiszagép Kft. lakókonténer rendelkezésre bo­csátásával, míg a megyeszék­hely egyik szaküzlete a szüksé­ges mennyiségű festék ingyenes biztosításával járult hozzá. Ez­mát és tevékenységi körét tekint­ve egyaránt gyarapodott, illetve bővült. A fejlesztések alapjaként eddig soha nem látott tisztaság és rend fogadja a látogatókat. Összesen tizennégy köbméter­zel párhuzamosan elkészült öt új kennel is, amely immár le­hetővé teszi a területen félszáz gazdátlan eb egyidejű elhelye­zését Nyár elejétől pedig a ter­vek szerint kutyapanzióként is működik majd az állatotthon ­nyi hulladékot gyűjtöttek össze a menhelyen a szervezet munka­társai és aktivistái. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az utóbbi napokban tíz védencük­nek sikerült új gazdit találniuk. árulta el az irányító, aki hang­súlyozta: a velük kapcsolatos információkról a létesítmény megújult, ám változatlanul a www.szolnokiallatotthon.hu cí­men elérhető honlapján is tájé­kozódhatnak az érdeklődők. A jövőről szólva dr. Nyerges Attila azt sem rejtette véka alá, előbb-utóbb biztosan költözni kényszerülnek, mivel az ingat­lanon álló régi laktanyaépületek­ből egy befektető lakóparkot ala­kít ki. Ennek ellenére a tavasszal elkészült beruházások nem vesznek kárba, hiszen a kenne­lek a többi berendezéssel együtt szállíthatók. Bár még nem tudni, hova viszik majd ingóságaikat, hiszen új helyük még nincsen kijelölve, ám bíznak benne, hogy végül az általuk kiszemelt, a je­lenlegitől mindössze néhány száz méternyire fekvő régi au­tós rutinpálya lesz a befutó. Az adományok a fejlesztést szolgálják, a nyártól pedig kutyapanzió lehet ÜMUM1» TELEKI * JÓZSEF A törvény szavai kötelezővé tennék a hivata­lokban a cigány nyelv isme­retét. Szép, ha valaki anya­nyelvén intézheti ügyeit. De ez volna a legégetőbb gond­juk a romáknak? Hiszen közismertek a cigánytele­pek embertelen lakhatási körülményei. De a hátrá­nyos helyzetük megmutat­kozik az oktatásban, a mun­kavállalásban is. A KORMÁNYZAT szerint azon­ban a cigány nyelvhasználat kiterjesztése éppen az integ­rációt szolgálja, és javítja a munkaerő-piaci esélyeiket. Ha arra gondoltak, hogy a hivatalokban egy cigányem­bert is alkalmaznak, akkor talán. Ám az önkormányzat­ok anyagi helyzetét nézve valószínűbb, hogy inkább egy hivatalnokot küldnek nyelvtanfolyamra, mint hogy újabb embert vegyenek fel. Ráadásul akadnak olyan fal­vak, ahol már szinte min­denki roma, ám cigányul szinte senki sem beszél. a cigány nyelv kötelezővé tétele a hivatalokban évi 50 milliós kiadást jelent. Ez az ország költségvetésében el­hanyagolható. Annak pedig csak töredéke, amennyit a valós integráció egyetlen lé­pése is felemésztene. így mondhatni olcsón szerezhe­tünk jó pontot a kisebbsé­gek helyzetére egyre érzé­kenyebb EU-nál. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOUON.HU-N: Gyerekbandától rettegtek A 65 éves néni esete a szexshopban Sokkoló ingatlanárak Idegbeteg betörő tört-zúzott sikertelenségében egy kocs­mában Tornádó a semmiből Javításra vár a szél rongálta városházatető Újraélesztenék az izraeli kapcsolatot látogatás A nagykövet különösen fontosnak tartja a megyeszékhelyet Három fiú volt az idős ittasok réme Mezőtúron Kisújszálláson is jelentős káro­kat okozott még márciusban a viharos erejű szél. A városháza épületének két saroktornya megdőlt, a torony bádogozása, a szoknya- és szegélybádogok eldeformálódtak. Néhány he­lyen a cserepek elmozdultak, le­hulltak. Az önkormányzat vis maior kérelmet nyújtott be egyi­dejűleg az Észak-alföldi Regio­nális Fejlesztési Ügynökség Kht.-hez, valamint a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatósághoz. A vá­rosháza épületén a kár 30 mil­lió forint. Az önkormányzat a sa­ját erő és a biztosítótól kapott összeg mellé 21 millió forint vis maior támogatást remél. ■ D. E. A gazdaság és az oktatás terüle­tén is lát lehetőséget a szolnoki és az izraeli kapcsolatok szélesí­tésére a közel-keleti ország nagy­követe. Aliza Bin-Noun tegnap a megyeszékhellyel ismerkedett, így ellátogatott a Szolnoki Főis­kolára és a Szigligeti Színházba. Találkozott többek között izraeli­ta hitközség tagjaival. Szalay Fe­renc polgármester a város gaz­dasági, turisztikai lehetőségit is­mertette. Az izraeli-magyar ba­ráti társaság szervezésében pe­dig a Hozam Klubban a vállalko­zókkal váltott szót a nagykövet. Itt kiemelte, hogy a tavaly mint­egy kétmilliárd eurót fektettek be izraeli cégek hazánkban. A vállalkozók figyelmébe ajánlotta Aliza Bin-Noun (jobbra) a gazdasági lehetőségekről is szólt a Hozamban azt az elkülönített keretet, mely­ből az izraeli-magyar együttmű­ködéseket támogatják. Aliza Bin-Noun érdeklődé­sünkre elmondta: nagykövet­ként szeretné megismerni az egész országot. Szolnokot pedig különösen fontosnak tartja, hi­szen testvérvárosi kapcsolatot ápol az izraeli Shohammal. Az együttműködésben a gazdaság, az oktatás és a idegenforgalom terén is lát előrelépési lehetősé­get. Szalay Ferenc polgármester szerint is szükség volna a kap­csolatok újraélesztésére. Éppen ezért az izraeli választások után, várhatóan már a jövő év elején sor kerülhet a két város küldött­ségeinek találkozójára. ■ T. J. Fiatal rablókat fogtak el a mező­túri rendőrök. Még tavaly év vé­gén érkezett bejelentés a helyi kapitányságra, miszerint több fiatal bántalmazott egy kerék­párost. Semmilyen értéket nem vettek el tőle, ám a következő esetnél már apróbb dolgok el­tűntek. Egyre bizonyosabbá vált, valaki az éjszakában idős, főleg ittas emberekre vadászik. A kapitányság rablás gyanúja miatt indított nyomozást, így ju­tottak el egy fiatalokból - 19, 18 és 12 éves fiúkból - álló tár­sasághoz, akik közül ketten már előzetes letartóztatásban vannak. Vizsgálják, hogy a tár­sasághoz egyéb bűncselekmé­nyek is fűződnek-e. ■ N. G.

Next

/
Thumbnails
Contents