Új Néplap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-20 / 116. szám

ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁJUS 20., KEDD 5 JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE Szócsaták közben pusztul a Neszűr külterület A térség szenátusának elnöke szerint ösztönözték a kiköltözéseket Nehezen lehet változtatni a Neszűr helyzetén, és az ott egyre halmozódó szo­ciális problémákon, amíg az önkormányzat maga is „segíti” a negatív folya­matokat — fogalmazta meg a minap aggályait Jászberényben Sas János, a Neszűri Szenátus elnö­ke, herényi önkormányza­ti képviselő. Banka Csaba A Neszűr, Jászberény több mint ezerhektáros külterülete, egyko­ron a szőlőtermesztésről, hétvégi pihenőtelkeiről volt nevezetes. Mostanra azonban már legin­kább a lecsúszott, halmozottan hátrányos helyzetű családok gyűjtőhelyévé vált. Egyre nehe­zebbé válik az élet azok számára is, akik már évtizedek óta ott él­nek, és megszenvedői a közbiz­tonság romlásának. Erről lapunk­ban is olvashattak már, most pe­dig a viták tovább folytatódnak. Sas János, a Neszűri Szenátus elnöke a napokban tartott tájé­koztatóján szorgalmazta, hogy a jelentkező szociális és közbiz­tonsági problémák megoldására közösen kell fellépniük a város döntéshozóinak. Megjegyezte azonban, hogy ez nehéz olyan körülmények között, amikor sze­rinte maga az önkormányzat is segíti a lecsúszott emberek meg­jelenését a külterületen. Vélemé­nye alátámasztására egy nesz­űri ingatlan adásvételi szerződé­sét, illetve egy hivatalos levelet mutatott be még 2003-ból. A képviselő meglátása szerint az adásvételben részt vevő - Jász­berény belvárosából, a Fazekas utcából kiköltöző - család szá­mára megvásárolt neszűri ingat­lant az önkormányzat fizette ki. — Jómagam sem korábbi ön- kormányzati határozatot, sem A Neszűrben élő Pécsi és Vaskó család is nagyon várja, hogy a helyzet megváltozzon Jászberény egykor szebb napokat látott külterületi részén bizottsági előterjesztést nem lát­tam arról, hogy Jászberénynek szándékában állt volna ösztö­nözni a kiköltöztetéseket, de még olyan nyilatkozatra, vagy intézkedésre sem emlékszem elődöm részéről, amely erre utalt volna - mondta Gedei Jó­zsef polgármester. - Amennyi­ben viszont Sas Jánosnak bizo­közben a külterületen élő sze­gény családoknak vajmi keve­set változott a helyzete. Sokan, mint például a Pócsi és a Vaskó család - akikkel a minap be­szélgettünk - is azért költözött évekkel ezelőtt ide, hogy a vil­nyítékai vannak, azzal álljon elő. Képviselőtársam a szócsaták he­lyett sürgeti az együttműködést, viszont a minap arra az egyezte­tésre nem jött el, amelynek épp a neszűri problémák orvoslása, a lehetséges jogi lépések összeg­zése volt a napirendje. Ehelyett sajtótájékoztatót tart az együtt­működés fontosságáról. lanyszámlán kívül ne terhelje más közüzemi díj a család költ­ségvetését Ahogy elmondták, bizony számukra is rendkívüli problémát jelent a közbiztonság hiánya, illetve az is, hogy nincs közvilágítás a környékem Jászberény korábbi polgármes­tere, Magyar Levente úgy véleke­dett, hogy Sas János elferdíti a va­lóságot. A képviselő által idézett iratok ugyanis - emlékei szerint - azt követően keletkeztek, hogy a belvárosban élők petícióban kértek intézkedést az önkor­mányzattól a Fazekas utcában ta­pasztalható közbiztonsági, köz­egészségügyi problémák orvos­lására. Az ügyben az akkori szo­ciális bizottság járt el, viszont úgy beállítani a dolgot, hogy az önkor­mányzat azon dolgozik, hogy ki­telepítse a problémás családokat, a tények rosszindulatú elferdíté­se, mondtá Magyar Levente. A polgármesteri hivatalból Kiss András aljegyző, valamint Kiss József, a városgazdálkodási osztály vezetője is elmondta, hogy egy immár 15 éve fennálló önkormányzati rendelet alapján fizetett a város az érintett csalá­doknak, miután azok visszaad­ták az addig használt belvárosi önkormányzati bérleményüket. A ma is élő rendelet szerint a ha­tározatlan időre szóló bérlakás után, az azt leadónak a város az ingatlan forgalmi értékének felét megfizeti, az pedig nincs meg­határozva, hogy mire költhető a kiutalt pénz. Ilyenformán akár egy neszűri ingatlant is vásárol­hattak belőle. Ez a lehetőség nem csak a szociálisan rászoru­lókra érvényes. Mint mondták, a rendelettel az önkormányzati testületnek volt és van joga vitat­kozni, de a hivatalban dolgozók­nak a szabályzók szerint kellett és kell eljárniuk. Jászberény nyugati részén a helyzet változatlan xtbvMMü&ája: - - .. (.y, t,-n f - rj_-| - m Nagy közönség előtt léptek fel a fővárosban A jászsági Népi Együttes a közelmúltban fellépett az Országos Táncháztalálkozón és Kirakodóvásáron a Papp László Sportarénában. Több ezer néző előtt adták elő a Boldog lelkek tánca című produkciót, amely az erdélyi Kis- és Nagy-Küküllő közötti terület magyar, román, ci­gány tánc- és zenekultúráját mutatta be. Játszóházzal köszöntik a község gyermekeit jánoshidán a gyermekjóléti szolgálat holnap egész na­pos játszóházat szervez a gyerekeknek és szüleiknek. A program részeként Buda­pestről érkeznek vendégek, akik hagyományos és mo­dernebb játékokat ismertet­nek meg a gyerekekkel. A játszóházzal a településen élő kicsiknek a közelgő gyermeknap alkalmával kedveskednek a szervezők. A vízen járók szentjéről emlékeztek a Zagyvánál Európában több helyen május 16-án emlékeznek meg Nepo- muki Szent Jánosról, a vízen járók és Csehország védő­szentjéről. A Jászságban né­hány évvel ezelőtt először Jászjákóhalmán kezdtek meg­emlékezni Közép-Európa egyik legismertebb szentjéről. Az ünnepséghez csatlakozott Jászdózsa és Jásztelek is. A há­rom településen a Zagyvánál kicsik és nagyok gyűltek ös­sze, és Nepomuki Szent János tiszteletére kis tutajt eresztet­tek a folyóba. A tutajon egy kereszt négy gyertyával jelké­pezte Szent János halálát. SZ0LJ0N.hu A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ingatlangazdálkodási üzletág-igazgatói munkakör betöltésére A Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. Igazgatósága pályázatot hirdet ingatlangazdálkodási üzletág-igazgató munkakör betöltésére. Feladatai:- a Zrt. tulajdonában és kezelésében lévő ingatlanvagyon hasznosítása és kezelése,- együttműködés Jászberény Város Önkormányzatával és illetékes bizottságaival,- a vezetés támogatása, döntés-előkészítés,- az ingatlan-gazdálkodási terület folyamatos fejlesztése, az ingatlan beruházások koordinációja. Pályázati feltételek:- felsőfokú végzettség,- hasonló munkakörben szerzett szakmai és vezetői gyakorlat,- csapatszellem, önálló munkavégzés, határozott személyiség, kreativitás- terhelhetőség, rugalmasság és kiváló kommunikációs képességek,- ingatlangazdálkodási koncepció (a pályázathoz csatolandó),- erkölcsi feddhetetlenség. Amit kínálunk:- stabil vállalati háttér,- versenyképes jövedelem, prémium,- karrierlehetőség. A pályázatoknak tartalmaznia kell:- a szakterületre vonatkozó elképzelések ismertetését,- a szakmai referenciák megjelölését. A pályázathoz csatolandó:- önéletrajz- egy hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. A pályázatok elbírálása során a kiíró az eredménytelenné nyilvánítás jogát fenntartja. A pályázatok beadási határideje: 2008.június 6. A pályázatok elbírálásának határideje: 2008. június 20. A pályázatokat zárt borítékban az alábbi címre kérjük benyújtani: Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. igazgatóságának elnöke (5100 Jászberény,Margit-sziget l.sz.) A borítékra kérjük ráírni az „ingatlangazdálkodási üzletág-igazgató” jeligét. A pályázattal kapcsolatos bővebb felvilágosítás kérhető a 06-57/411-618 telefonszámon. Jászberényi V.V. Zrt. Igazgatósága *312705* PÁLYÁZATI FELHÍVÁS kommunálisüzletág-igazgatói munkakör betöltésére A Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. Igazgatósága pályázatot hirdet kommunálisüzletág-igazgatói munkakör betöltésére Feladatai:- kommunális hulladékgyűjtés,- köztisztaság és síkosságmentesítés,- park és zöldfelület fenntartás,- út-, híd-, járdaüzemeltetés,- állategészségügy,- piac-és vásárüzemeltetés,- fűtésszolgáltatás. Pályázati feltételek:- felsőfokú műszaki végzettség,- 5 éves szakmai vezetői gyakorlat.- csapatszellem, önálló munkavégzés, határozott személyiség, kreativitás- terhelhetőség, rugalmasság és kiváló kommunikációs képességek- erkölcsi feddhetetlenség. Előnyt jelent a szakterületen szerzett gyakorlat. Amit kínálunk:- stabil vállalati háttér,- versenyképes jövedelem, prémium,- karrierlehetőség. A pályázatoknak tartalmaznia kell:- a szakterületre vonatkozó elképzelések ismertetését,- a szakmai referenciák megjelölését. A pályázathoz csatolandó:- önéletrajz- egy hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. A pályázatok elbírálása során a kiíró az eredménytelenné nyilvánítás jogát fenntartja. A pályázatok beadási határideje: 2008. június 6. A pályázatok elbírálásának határideje: 2008. június 20. Fényképes pályázatát zárt borítékban, fizetési igény megjelölésével az alábbi címre kérjük benyújtani: Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. igazgatóságának elnöke (5100 Jászberény, Margit-sziget l.sz.) A borítékra kérjük ráírni a „kommunálisüzletág-igazgató” jeligét. A pályázattal kapcsolatos bővebb felvilágosítás kérhető a 06-57/411-618 telefonszámon. Jászberényi V.V. Zrt. Igazgatósága *312705'_____________________________________________________ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS vízüzletág-igazgatói állás betöltésére A Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. Igazgatósága pályázatot hirdet vízüzletág-igazgatói munkakör betöltésére. Feladatai:- ivóvízellátás,- szennyvízelvezetés és tisztítás,- strandüzemeltetés,- termálfürdő üzemeltetés, gyógyegészség-szolgáltatás. Pályázati feltételek:- felsőfokú műszaki végzettség,- 5 éves vezetői gyakorlat,- csapatszellem, önálló munkavégzés, határozott személyiség, kreativitás,- terhelhetőség, rugalmasság és kiváló kommunikációs képességek- erkölcsi feddhetetlenség. Előnyt jelent a szakterületen szerzett végzettség és gyakorlat. Amit kínálunk:- stabil vállalati háttér,- versenyképes jövedelem, prémium,- karrierlehetőség. A pályázatoknak tartalmaznia kell:- a szakterületre vonatkozó elképzelések ismertetését,- a szakmai referenciák megjelölését. A pályázathoz csatolandó:- önéletrajz- egy hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. A pályázatok elbírálása során a kiíró az eredménytelenné nyilvánítás jogát fenntartja. A pályázatok beadási határideje: 2008. június 6. A pályázatok elbírálásának határideje: 2008. június 20. Fényképes pályázatát zárt borítékban, fizetési igény megjelölésével az alábbi címre kérjük benyújtani: Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. igazgatóságának elnöke (5100 Jászberény, Margit-sziget l.sz.) A borítékra kérjük ráírni a „vizüzletág-igazgató” jeligét. A pályázattal kapcsolatos bővebb felvilágosítás kérhető a 06-57/411- 618 telefonszámon. Jászberényi V.V. Zrt. Igazgatósága

Next

/
Thumbnails
Contents