Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-07 / 81. szám
Végig vezetve vesztettek női kosárlabda Az utolsó percben fordítottak a városmajoriak Magdalena Kozdron (labdával) jól játszott a mérkőzés nagy részében, ám a hajrára elfáradt, nem tudott úgy koncentrálni, mint előtte. Felippe Massát megszorongatni sem tudták Bahreinben Az autós gyorsasági világbajnokság idei harmadik futamán kettős Ferrari-győzelem született Bahreinben. Amint azt a szabadedzések után sejteni lehetett - amennyiben Felippe Mássá nem hibázik, megszorongatni sem tudják —, beteljesedett. A brazil pilóta a második helyről indulva lerajtolta Kubicát, s ezt követően már át sem engedte az első helyet. Mögötte csapattársa, a vb-címvédő Räikkönen ért célba, akinek azonban az utolsó körökben nagyon kellett figyelnie a támadó pozícióba érő Kubicát. A világbajnoki sorozat eddigi legnagyobb meglepetése a BMW remeklése, mely egyelőre vezeti a konstruktőrök pontversenyét. A BAHREIN! NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE: 1. Mássá (Ferrari), 2. Räikkönen (Ferrari), 3. Kubica (BMW), 4. Heidfeld (BMW), 5. Kovaleinen (McLaren), 6. Trulli (Toyota), 7. Webber (Red Bull), 8. Rosberg (Williams). ■ Magabiztosan nyertek a röpisek a Tiszaligetben SZOLNOKI RK-SI—VESZPRÉMI RC 3:0 (21, IS. 19) Tiszaligeti Sportcsarnok, 100 n., V.: Adler, Pöcze. SZOLNOK: Tamasi, Bede, Tóth, Tarjáni, Galovicz, Melicher. Csere: Gulyás (liberó), Dzsáber, Szöllősi, Erdősi. Edző: Surányi Márton. I. játszma: 8:7, 17:12, 22:16, II. játszma: 8:5, 14:10, 22:15, III. játszma: 5:5, 10:5, 17:12. A férfi röplabda-bajnokságban a 9-12. helyért érdekelt érdekelt a szolnoki legénység. A jól játszó hazaiak végig kezükben tartották a mérkőzés irányítását és magabiztosan nyertek. Surányi Márton mester a fölényes vezetés tudatában minden hadra fogható játékosának lehetőséget biztosította szereplésre. ■ BSE-SZOLNOK! NKK 91-86 (24-27>17-22,.18-21. 32-16) - ' Városmajor, 150 néző. V: Kóthay, Gorka. BSE: Fűrész D. 8, CASTILLO 27/9, ZSOVÁR 9/3, Imbergerová 3/3, ATIES 30/3. Csere: Horváth E., Vincze V., Vida 8/3, Kiss G. 6/3. Edző: Farkas Sándor. Szolnok: DJELMIS 27/15, KOZDRON 16/12, Sonyák 3/3, HEGEDŰS 13, Keller. Csere: Boskovics 14/6, Vescan 12/3, Fürtös 1. Edző: Kmézics Zorán. Az eredmény alakulás. 3. p.: 2-9. 5. p.: 9-18. 8. p.: 18-23. 13. p.: 27-34. 17. p.: 37-44. 24. p.: 50-57. 28. p.: 53-62. 33. p.: 66- 72. 36. p.: 73-77. 39. p.: 82-84 Kipontozódott: Fűrész D. (38. p.), Vida (39. p.), Boskovics (39. p.), Hegedűs (40. p.) Focinyelven szólva hat pontos meccset játszottak a felek a városmajori csarnokban. Mert az együttesek egyaránt a negyedik hely megszerzéséért hajtanak, ami ugyebár a pályaválasztói jogot jelent a rájátszásra. Nos, a Tisza-partí gárda közel állt, ahhoz hogy megkaparintsa a negyedik helyet. Az elején Djelmis és Kozdron szórta a pontokat a vendégek részéről. A hazai oldalon viszont a két kubai vendégmunkás, Castillo és Aties szállította a kosarakat. A szolnokiak azonban jobban is védekeztek, mint a házigazdák, és tartották hat-nyolc pontos előnyüket a szünetig. A fordulást követően sem változott a játék képe, Hegedűs Ritáék akarata érvényesült. Sőt a záró negyedben 59- 70-es állást mutatott az eredményjelző. A hajrában azonban elfáradtak a szolnoki lányok, akik egyre többet hibáztak. A fővárosiak viszont új erőre kaptak, közülük Castillo 15 pontot dobott a negyedik negyedben, hatalmas szerencsével sikerült megfordítaniuk az állást. Talán mondani sem kell, hogy a szolnoki lányok óriási lehetőséget szalasztottak el, csak saját magukat okolhatják a vereségért. Ezzel elúszott a negyedik hely, ha a Zala Volán megveri a Szegedet, akkor minden bizonnyal hatodik lesz Kmézics Zorán csapata. Farkas Sándor: - Drámai küzdelemben, óriási akaraterővel a sírból visszahoztuk a találkozót. Várjuk a Zala Volán- Szeged meccs kimenetelét. Kmézics Zorán - A meccset nagy részben kézben tartottuk, a negyedik negyedben kulcsjátékosaink fáradtsága és sorozatos hibái miatt vesztettük el a mérkőzést. ■ Varga Csaba Innen lenne szép a győzelem Bő egy hónappal ezelőtt a Szolnoki Főiskola vízilabdacsapata hazai környezetben 9-7-re vezetett a Szentes elleni találkozó záró felvonásában A folytatás maga volt rémálom a szolnokiak számára, ugyanis vert helyzetből fordítottak vendégek, és 11-10-es bravúros győzelmet arattak. Akkor elveszítette a fonalat a főiskolás alakulat, amit azóta sem sikerült meglelnie. A folytatásban előbb Pécsen, majd BVSC otthonában is vereséget szenvedtek, így nem jutottak be a legjobb nyolc közé. Az alsóházi rájátszás első körében, még némi szerencsével legyűrték a Fehérvárt. A visszavágón azonban újabb vereség várt Lukács Dénes csapatára. Ami a legfájóbb, szombaton a Tiszaligetben is a fehérváriak nyertek, akik ezzel lépéselőnybe kerültek a mieinkkel szembeni a párharcban. Az utóbb emlegetett mécseseket rendre a záró negyedben vesztették el a szolnokiak. TEGYÜK HOZZÁ, a Fehérvár nem egy világverő alakulat. Sőt lehet fordítani az ellenük, mondhatni innen lenne szép a győzelem. Ám ehhez az a szellemű szolnoki gárda csobbanjon vízbe, amelyik legyőzte a Pécset, a BVSC-t, vagy idegenben a Szentest. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hsai áss« SZ0U0N.hU A SMNÖK-JÁSZKÜN ONLINE Saját csarnokában bukta el a kupadöntőt a Falco az ATOMERŐMŰ se nyerte a férfi kosárlabda Magyar Kupát, miután a négyes döntő fináléjában, kétszeri hosszabbítás után 107-96-ra legyőzte a házigazda Falco KC-Szombathely együttesét, amelyik 14.4 millió forintért vette meg a rendezés jogát A bajnokságban három meccset játszottak szombaton este. Meglepetésre a legjobb négy közé vágyakozó Pécs sima vereséget szenvedett Zalaegerszegen. Eredmények: ZTE-PVSK 89-62, Kaposvár-MAFC 88-84, Univer KSE-Vásárhelyi KS 114-79. Hazai vereségével nehéz helyzetbe került a Főiskola VSC vízilabda Cseh Sándor és Hesz Máté élvezetes gólpárbajt vívott, a végén azonban a fehérvári gárda örülhetett SZOLNOKI FŐISKOLA VSC ADROBAU-FEHÉRVÁR-PŐLÖ SE 12-15 (1-2, 5-4, 3-3, 3-6) Szolnok, 200 néző. Vezette: Madarasi, Marjay. SZOLNOK Gyöike - CSEH S. 6, Hangay Z., Csányi, HANGAY R. 4, Balogh Z. 1, Pásztor. Csere: Kistamás, Bártfay, Kovács G. 1, Plézer, Gyurováth, Molnár A. Edző: Lukács Dénes. FEHÉRVÁR: Veres - Hegedűs 1.1, HESZ 5, Lázár, ROM 2, Gelley, DEME 3. Csere: Tóth B. 1, Dabrowski 1, Naganuma 1, Garádi, Petik 1. Játékos-edző: Dabrowski Norbert. Emberelőnyből: 15/5, ill. 12/3. Ötméteresből: 3/1, ill. 3/2. Kipontozódott: Hangay Z. (20. p.), Cseh S. (28. p.), Dabrowski (31. p.) Immár negyedik alkalommal találkoztak a felek ebben a szezonban, 4:4 állásról folytatódott a nyolc pontig tartó párharc. Már az elején óriási vízi birkózás folyt, amibe az agresszívan játszó fehérváriak ismét belekényszerítették a házigazdákat. A második negyedben az egykori válogatott, Hesz Máté egymás után lőtte góljait, mert senki nem támadta meg. Előbb 5-2-re, További eredmények Domino-Vasas 11-7, FTCPécs 12-13, Újpest-Szentes 14-5, Éger-Szeged 9-8, BVSC-OSC 5-6 majd ó-3-ra is vezettek a fehérváriak. Cseh Sándor és Hangay Róbert vezetésével ekkor még kiegyenlítették hátrányukat a vendéglátók. A fordulást követően fej-fej mellett haladtak a felek, a szolnokiak azonban sokkal többet hibáztak, és idegesebben játszottak, mint ellenfelük. Többek között az emberelőnyös helyzetek mellett ötmétereseket is hibáztak. A záró negyed 9-9- es állásról kezdődött, ám a szolnoki vezető gólok helyett ismét vendég találatok következtek, és 5 már 13-10-re vezettek Petik Atti- | Iáék. A főiskolások még egyszer | összekapták magukat, és egy | gól távolságra felzárkóztak. Sőt I közel álltak az egyenlítéshez, Cseh Sándor (labdával) fél tucat gólja sem segített a hazaiakon ám Balogh Zoltán lövése kapufán csattant. Mint, ahogy az ilyenkor lenni szokott büntetett az ellenfél, Hesz Máté újra kettőre növelte az övéi előnyét. Az utolsó percben ismét kimaradt egy hazai lehetőség, a vendégek pedig Tóth Bence találatával bebiztosították győzelmüket. Az újonc fehérváriak megérdemelten nyertek, a szolnokiak pedig ezzel a vereséggel nehéz, de nem reménytelen helyzetbe kerültek. A folytatás szombaton lesz, Fehérváron. Lukács Dénes: - Néhány játékosom kritikán aluli teljesítményt nyújtott a mérkőzésen. Dabrowski Norbert: - Örülök a győzelemnek. ■ Varga Cs.