Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-05 / 80. szám
UJ NÉPLAP - 2008. ÁPRILIS 5., SZOMBAT MEGYEI TŰKOR HÍREK iásziadány sikeresek a képviselő-testületi ülésen a Jászberényi Rendőrkapitányság tájékoztatót adott a 2007-es év eredményeiről. Elhangzott: a Jászladányi Rendőrőrs öt településen teljesít szolgálatot, és a felderítési mutató az ismertté vált bűncselekmények esetében 57,2 százalék volt. így a herényi kapitányság nyomozószervei közül a ladányi rendőrőrs volt a legeredményesebben dolgozó szervezet tavaly is — mondta Dankó István polgármester. BGY Szolnok KÖZGYŰLÉS A vakok és gyengénlátók megyei egyesülete tartotta közgyűlését a minap Szolnokon. Az eseményen a résztvevőket egyebek mellett tájékoztatták a rehabilitációs járadékkal kapcsolatos tudnivalókról, illetve különböző alapítványok tevékenységéről, aktuális pályázataikról, szs Rákóczifatva tanulmányút a Kuruc Hagyományőrző Egyesület „Hagyományaink ápolására irányuló szakmai tevékenység Erdélyben és Felvidéken” című program keretében Szatmárnémetibe és Kassára látogat az NCA támogatásával. A tanulmányút a Kuruc Múzeum megvalósításának lehetőségét is nagymértékben elősegíti, mg Tiszakürt idegenforgalom Megalakult a Tiszazugi Turizmusszövetség. A szervezet — melynek elnöke Lantos József — fő célja, hogy a térség egyedi arculatát megteremtve képviselje a Tiszazugot az idegenforgalmi pia-Tiszasas FELLÉPTEK A nagyobb városok mellett a megye kistelepüléseit egyedül a sasi gyerekek képviselték a napokban megrendezett fegyverneki színjátszó-találkozón. A népszokásokkal egybekötött tavaszköszöntőjük, valamint a macska-egér harcot bemutató játékuk után ezüst- és bronzéremmel tértek haza a gyerekek. BB A megyénkben csendes, nyolcutcányi kis település, Hunyadfalva boltjában Ikladiné Piroska eladó éppen Molnár Imrénét szolgálja ki Tavaly öttel nőtt a létszám hunyadfalva Az olcsó házak miatt vonzó igazán a kistelepülés Huszonhét kilométerre Szolnoktól, Hunyadfalva egy nyolcutcányi település. Különös kis falu, ahol mostanság 252-en élnek, és minden évben emelkedik az ott lakók száma. D. Szabó Miklós A település éves költségvetése 22 millió forint, de hogy mégis 40 millióból gazdálkodhatnak, annak oka, hogy az önkormányzat üzemelteti a falu boltját, kocsmáját és gázcseretelepét. A boltban ottjártunkkor helyi viszonylatban tekintélyes tömeg, négy ember is vásárolt. A pult mögött Ikladiné Piroska, két gyermek anyukája. — Meglátszik a forgalmon ha nyugdíjfizetés van, hiszen sok a nyugdíjas. Keresett a kenyér, a tej, az üdítő, a felvágottak, a gyümölcsök, édességek - mondja. HSWÍ A kukorica alap gyom irtószere. lumax;-Mennyi a havi bevétel? — 600-700 ezer körüli. ' — Ön idevalósi?-Nem, szolnoki. Tizenkét éve költöztünk ide az olcsó ház miatt. Akkor 200 ezerért vettük a házat, és itt ragadtunk. A gyerekek már iskolások. Ha mégis betegek, akkor a polgármester aszszony áll a pult mögé, addig a pár napig. Mivel sok az idős lélek, Körmendiné Tóth Évának, aki házi gondozó, bőven van munkája. — Naponta 6-8 embernek vásárolok be, takarítok náluk, ebédet viszek nekik. Tizenkét szociális ebédet hordunk ki naponta, de olyan is van, hogy én főzök nekik. Egyébként a gondozói munkát hárman végezzük. Mi is azért ragadtunk itt, mert 1986- ban már 110 ezerért lehetett házat venni. Csendes település, és ez az előnye meg a hátránya is, mert a világ végén van. A faluban 77 nyugdíjas, rokkantnyugdíjas él, akiknek a 65 A falu egyetlen özvegyembere a 84 éves Szabó Imre bácsi százaléka egyedülálló. Mind özvegy vagy elvált nő, kivéve a 84 éves Szabó Imre bácsit, aki a férfiak közül egyedül özvegy. Törzshelyén, a kocsmában találom.- Két és fél éve magamra maradtam, ezért naponta eljárok ide. Délelőtt csak jaffát, üdítőt ad Ágika, a csapiáros, délután már kortyolhatok tartalmasabbat is.- Minden áldott nap jön?- Igen: itt meleg van, mindenki ismerős, beszélgetni is lehet. Arról például, hogy én is lehúztam a háború után pár évet az orosz „paradicsomban”.- Úgy tűnik, még túl a nyolcvanon is jó egészségiek örvend.- Hát még hat évet szeretnék lehúzni idefenn, mert 90 éves koromig kapom az életjáradékot is a nyugdíjon kívül. Vona Ferencné Rózsika valaha postás volt, és oly módon került a faluba, hogy 1948-ban idejött férjhez.- Csendes kis falu ez, nem messze a megyeszékhelytől. Be is lehet járni, meg a nagy kertek, porták miatt jószágot tartani. Mi is vágtunk akkora hízót, hogy 42 kilónyi kolbásza lett. Szóval, ez is előnye a falusi életnek, hogy van galamb, tojás, hízó, gyümölcs. A teljességhez hozzátartozik, hogy pár éve az alsó tagozatos iskola megszűnt. Azóta utaznak a legfiatalabbak, mégpedig hetvenhetén, mert ennyien vannak: óvodások, alsósok, felsősök, középiskolások. Azután kijár rendelni az orvos is a településre, hetente egyszer. Sőt az úgynevezett közösségi házban kéthetente még diszkókat is tartanak a tizenéveseknek. Ily módon is szeretnék maradásra bírni az itt lakókat. Ráadásul évente nő a falu lélekszáma, általában eggyel, de tavaly például öttel. Úgy tűnik, Hunyadfalva még egy ideig életképes marad. Akkor is ha oly módon van a világ végén, hogy úgynevezett zsákfalu. Magyarul: nincs tovább, mert innen már csak dűlő- és földutak vezetnek tovább. Egyelőre... Összesen száztíz ház található a faluban minden bizonnyal a viszonylag olcsó lakások is vonzzák ide az embereket, hiszen itt már 400 ezerért lehet házat venni. Sőt 3,5 millióért már három szobás, 100 négyzetméteres, összkomfortosat. Egyébként 110 ház van a faluban, az önkormányzat pedig néhányat megvásárolt és teljesen felújítja, költözésre megfelelő állapotba hozza. 3 "\ D. SZABÓ MIKLÓS Egy kicsi közösség ereje bizonyára akadnak olyanok, akik úgy képzelnek el egy falut, hogy ott nyáron por van, télen sár, ősszel meg tavasszal jókora szél. S távol is vannak a városok. Pedig ez nem feltétlenül van így. hiszen ma, a gépkocsik világában már semmi sincs igazán távol. Sok olyan falusi ismerősöm akad, aki többször jár színházba mint például egy áüag szolnoki. Azután a kultúra bármelyik szobába bejut, ha bekapcsoljuk a rádiót, valamelyik tévécsatornát, netán internetet. Naprakészen tájékozott lehet az is, aki a Váci utcában él a fővárosban, de az is aki eseüeg Kunhegyesen vagy a Jászságban. A városi lét is nagyon sokféle hasznos dologra megtanítja az embert. De a vidéki is. Érteni kell a léckerítés szegezéséhez, a garázs tetejének a javításához, fel kell ásni a kertet, veteményezni, szőlőt, gyümölcsfát ültetni. Azt is tudja a vidéki lélek, hogy a kotlós alá 21 tyúktojás fér. Nem beszélve arról, segítőkészebb a vidéki ember, mert egy kis településen mindenki ismeri a másikat. Igaz, a kikapós menyecskék esetében ez nem mindig előnyös... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOUON.HU-N: •~ Sokkoló állatkínzás •' Csatárgondok a Fradit verő Szolnoknál ’•'Ahol Talmácsi technikusait képzik •'Átvilágítják a kórházakat a felügyelet honlapján •~ Rangadó előtt a SZNKK együttese Betakarításig ■ gyommentesen! : ...........................................V'*. Ka kasláb fű, muhar fajok, : szerbtövis, csattanó maszlag, napra forgó árvakelés ellen is! I í Á\ r Jász-Nagykun-Szolnok megye Területi képviselő: r -y Aranyos Csabai 06 20 366-5313 \ Promóciós terjesztő: Tari Pál: 06 20 265-4974 syng'enta* www.syngenta.hu Egyelőre nem épül az abonyi postáná parkoló Nincs parkolója az abonyi postának, így leheteüen azt gépjárművel megközelíteni, panaszkodnak az abonyiak.- Rossz szokás, hogy mindenki közvetlenül a posta mellett akar megállni, pedig az épülettől két percnyi távolságra található nagyobb bevásárlóközpontoknál rengeteg jármű elfér — mondta Romhányiné dr. Balogh Edit, a település polgármestere. - A posta mögötti használaton kívüli területet megkapná az önkormányzat, de nem gondolom, hogy azon a hivatalunknak kellene járművek megállására alkalmas helyet kialakítani. Úgy vélem, hogy minden intézménynek magának kell gondoskodnia saját ügyfélforgalmának biztosításáról, nem az önkormányzat dolga a posta részére parkolót építeni. Persze foglalkozunk a problémával és az épület melletti Vasvári Pál utca felújításának keretében megvalósíthatónak tartjuk a gépkocsi-megállóhely kialakítását is. Az utca korszerűsítésére azonban eddig sikertelenül pályáztunk. Újra próbáljuk és pozitív elbírálás esetén gondolkozunk a megoldáson. Lapunk információi szerint egyébként a posta nem szeretne parkolót építeni; viszont partner lenne abban, hogy a kis utca felújítása esetén a saját telekrésze egy részét használatba adná. ■ Békési Brigitta Bemutatkoznak. A Kecskeméti Fotókör kiállítása nyílt meg tegnap délután a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ első emeleti fotógalériáján. A szolnoki Jászkun Fotóklubbal szoros baráti kapcsolatot tartó fotókör tizenhárom alkotója hozta el legjobb képeit a bemutatóra.