Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-04 / 79. szám

ELETMOD Fejedelmi menü mindennapokra lakoma A jó eszem-iszomhoz nem kell ünnep, csak kedv és mértéktartás Lakmározni nemcsak ün­nepi alkalomból lehet, ha­nem önjutalmazásként is. Hiszen az ember lót-fut, rengeteget dolgozik, meg­érdemli a kényeztetést. Rados Virág A jó lakomához nem kell ünnep. Az alábbi receptsor azoknak szól, akik meg akarják adni a módját. ízviláguk a magyaros konyhát idézi: akad bennük paradicsom, hagyma, petrezse­lyem és csípős fűszer bőségesen. A leves elkészíthető más hús­ból is, aki könnyebb bevezetésre vágyik, szárnyast, az ínyencek bárányhúst választhatnak. Tála­láskor a leves legyen forró, a leg­jobb a mélytányérokat előmelegí­teni és úgy helyezni az asztalra. A főfogást a körettel lehet to­vább bolondítani. Krumplipüré helyett mandulás rizs vagy vita­minokban gazdag gyümölcs­ragu, kompót illik hozzá. A hús előkészítésekor ügyeljen, hogy kellő ideig érhessenek az ízek. A harmadikként kínált tészta hidegen és melegen is fogyaszt­ható, ezért kis pihenőt is tarthat­nak a bőséges lakoma közben. Húsos zöldségleves HOZZÁVALÓK 8 ADAGHOZ: 50 dkg marhahús, 40 dkg da­rabolt konzerv paradicsom, 2 fej felvágott hagyma, 3 szál sárga­répa, 2 szál szárzeller, 15 dkg fehérkáposzta, 1 babérlevél, 5-6 szem szegfűbors, l/4-l/4tk. szárított kakukkß és majorán­na, 1-11 víz és marhahúsleves, Pácolt csirkemell reszelt sajtban sütve HOZZÁVALÓK 4 ADAGHOZ: 60 dkg csirkemellfiié, 0,5 dl olívaolaj, 1 ek. vágott petrezse­lyem, 1 ek. vágott snidling, 1 csi­petnyi reszelt szerecsendió, 1 ge­rezdfokhagyma, só, őrölt fehér­bors, 1 tojás, 15 dkg reszelt sajt. ELKÉSZÍTÉS: 1. A csirkemellet mossa meg, szárítsa le és szeletelje. Keverje össze az olajat a petrezselyem­mel, snidlinggel, borssal, szere­csendióval és a reszelt fokhagy­mával. Ezzel a keverékkel kenje meg a hússzeleteket, és egy éj­szakára letakarva tegye hűtőbe. 2. Felhasználáskor sózza, az egyik oldalát mártsa a fel­vert tojásba, majd a reszelt sajt­ba. A sajtot nyomkodja rá, és a nem sajtos felével tegye egy sütőpapíros lemezre. 3. Közvetlenül a fogyasztás előtt tegye a húst 180 fokosra előmele­gítettsütőbe. Amikor szép piros a sajt, vegye ki és tálalhatja. 20 dkg zöldbab, 15-15 dkg zöld­borsó és kukorica, só, bors. ELKÉSZÍTÉS: 1. A marhahúst tisztítsa meg a zsiradéktól, majd vágja másfél centiméteres kockákra. Tegye nagy lábasba a húst, a paradi­csomot, a felszeletelt sárgarépát, zellert és káposztát, a babérleve­let, a szegfűborsot, a kakukk­­flvet, a majoránnát és a vizet 2. Forralja fel közepes lángon. A habot szedje le a felületéről Keverje hozzá a húslevest, és takaréklángon főzze tovább. Sózza, borsozza, s néha meg keverve főzze egy órán át. 3. Adja hozzá a feldarabolt zöld­babot, a zöldborsót és a kukori­cát. Főzze, amíg a hús és a zöld­ségek megpuhulnak. Szükség szerint ízesítse, és forrón tálalja. Kelt tésztás sonkatekercsek HOZZÁVALÓK 8 ADAGHOZ: 50 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 1 dl olívaolaj, só, lkk. cukor, M 1 dl tej, vaj. A TÖLTELÉKHEZ: 30 dkg füstölt, M főtt sonka, 5 dkg vaj, 10 dkg póréhagyma, 1 ek. vágott petre­zselyem, só, őrölt fehérbors. ELKÉSZÍTÉS: 1. Az élesztőt keverje el a cukorral, szórja meg kevés liszttel, és a langyos tejet öntse rá. Tegye félre futtatni. 2. A lisztet szitálja tálba, sózza, és a felfutott élesztőt adja hozzá. Tegye bele az olajat, és annyi langyos vizet, hogy tésztát da­gaszthasson. Amikor hólyagos, körbe, alá és rá is szórjon lisz­tet Takarja le, és langyos helyen kelessze. Amikor duplájára kelt, gyúrja ki, és ismét kelessze. 3. A töltelékhez darálja le a sonkát Vágja gorombára a pórét, majd futtassa meg a vajon. Tegye rá a son­kát, pirítsa le, sózza, borsozza, szórjon rá pet­rezselymet Kevergesse meg, majd tegye félre. A megkelt tész­tát gyúrja át, pihentesse 5 per­cig, majd nyújtsa ki fél centi­méter vastagságúra. Kenje meg a töltelékkel, tekerje fel, és szeletelje 2 cm vastagra. 4. A csigák oldalát ken­je meg vajjal, és tegye egymás mellé egy kiva­jazott, kilisztezett torta­formába. Tetejüket is vajaz­­za meg. Tegye 180 fokos sü­tőbe 30-35 percre. Kivéve kicsit pihentesse, majd tálalja. Fűszerezni és sózni csak mértékkel szabad az ételt Extra szűz folyékony arany olívaolaj Nemcsak ízletes, hanem egészséges is A fűszereknek helyük van az egészséges és gazdag étkezés­ben, de csak mértékkel. Különösen a friss fűszernövé­nyeket ajánlják a dieteükusok. Az olyanokat, mint a zöld petrezse­lyem, amely magas C-vitamin-tartalmá­­val tűnik ki. ízlete­sek a kaporral, snidlinggel, ba­zsalikommal, kakukkfűvel, bor­bolyával megbolondított ételek. Sokak számára már a kapros tökfőzelék gondolata is vonzó. A mentalevélnek ásványvízbe, citromkarika mellé téve remek üdítő hatása van. „A túl fűszeres azonban való­ban semmiből sem jó” - így a dietetikus. Hiszen a fűszer szere­pe az, hogy az ételnek harmó­niát, az ízlelőbimbóknak csik­­landó élményt adjon. Tehát nem az, hogy elvegye az eredeti ízt. Márpedig ha valaki túlsóz, túlborsoz, túlpaprikáz egy ételt, könnyen elő­fordulhat, hogy csak a fűszert fogja érezni. Helytelen beidegződés anél­kül nekiesni a levesnek a sóval, hogy azt előtte megkóstolná az ember. És bár érthető, hogy a csí­pős ízek kedvelője előszeretettel nyúl az erőshöz - de gondoljon rá, hogy hosszú távon ezt a gyomra nyálkahártyája sínyli meg. ■ Rados V. Spanyolország nem csak a bika­viadalok és a paradicsomcsaták hazája. A mediterrán országból származik a föld olívából sajtolt étolajainak egyötöde. Hazánkban kevesen használ­ják az extra szűz változatokat, évente az egy főre jutó mennyi­ség csupán hetven milliliter, míg a spanyoloknál havonta egy liter fogy. Pedig a „folyékony arany” ízletes és egészséges. Utóbbi antioxidánsainak és kedvező zsírsavösszetételének köszön­hető. Egyszeresen telítetlen zsír­savai csökkentik a „rossz” (LDL) és emelik a „jó” (HDL) koleszte­rin szintjét, megakadályozzák a zsírok lerakódását az erekben, csökkentik az érrendszeri meg­betegedések, a trombózis és a magas vérnyomás esélyét. Származási területtől függően eltér az ízük, de az sem mindegy, hogy extra szűz-e az olaj. Ha ez szerepel a palackon, biztos, hogy vegyi és adalékanyagtól mentes a A hojiblanca Lucenából ered, de Sevilla és Malaga tartomány­ban is termesztik. Selymes, tar­tós ízű olaj, salátákhoz, pácok­hoz és halfélékhez ajánlják. A Picim Jaén jellegzetessége, de Granadában, Cordobában és Ciudad Realban is fellelhető. Kesernyés ízű, fokozza a pirí­készítmény. A sansa, a pomace és az orujo felirat arra utal, hogy préselt olívamasszából nyert ola­jat rejt az üveg. A mediterrán országokban viszont inkább a ter­mészetes olívanedűt választják és ajánlják. ■ P. A. tott, főtt és fűszeres lében párolt ételek ízét. AZ ARBEQUINA Lleidából, Tarra­­gonából, Zaragoza, illetve Hues­­ca területeiről származik. Eny­hén mandulás és kissé zöld­almás ízű. Illata a friss olajbo­gyóéra emlékeztet. Salátákhoz, zöldségre, halakra használják. ■ Előbb kóstoljon, csak azután sózza az ételt. Az étel és az ízlés dönti el, melyik a megfelelő olaj HÍRSÁV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Két magyar étterem Európa legjobbjai között a csillagairól híres Miche­lin megjelentette 2008-as európai éttermi és szállodai ajánlóját. A könyvben 1544 szálloda és 1462 étterem szerepel (292 kapott csilla­got). A könyv szerint ha­zánkban a budapesti Náncsi Néni és a Segal étterem kínál kiváló ételeket. Salátakészítés: mindig csak kézzel sosem szabad késsel vagdosni a zöldsalátákat, mert a vágási felületnél ha­mar megbámulnák a leve­lek. Az alapanyagokkal érdemes megvárni az étke­zést, és csak a tálalás előtt összekeverni őket. A levele­ket kézzel kell szaggatni, hogy megőrizzék színüket. A férfiak húsfalók, a nők zöldségimádók? ÉTKEZÉSI SZOKÁSAIBAN is különbözik a két nem - de­rült ki egy felmérésből. A férfiak húsimádók, a nők az egészséges - zöldekben gazdag - étrendre vannak programozva. A fagyasztott pizza és hamburger is a fér­fiak kedvence, a nők ezek­ből is a frisset szeretik. Szűrős edényben könnyű a tésztafőzés nehézkes a tésztakészítés, ha a főzés után öntögetni kell a forró vizet. Tészta­főzéshez praktikusabb spe­ciális szűrőbetéttel ellátott edényt használni. A főzés végén ebből csak ki kell emelni a fogóval ellátott szűrőt. A kész tésztát így könnyebb lecsepegtetni. Áprilisi finomságok természetes alapokból A KISMAMÁKRA ÍS gondol a KISKEGYED KONYHÁJA. A leg­frissebb szám tápanyagok­ban (vas, kalcium, vitamin) gazdag menüsorokat, vala­mint kímélő éteteket kínál a babára váróknak. @ további érdekességek: www.reggel.hu

Next

/
Thumbnails
Contents