Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-25 / 97. szám

6 • • // BEREKFÜRDŐ UJ NÉPLAP-2008. ÁPRILIS 25.. PENTEK Színesebb szezon a bereki strandon műsor Rendkívül gazdag a fürdő programja, melyben a fiatalok is megtalálják a szórakozásukat A május 1-ji strandnyitás­ra több újdonsággal is várja a fürdőzőket és a gyógyulni vágyókat a be­rekfürdői gyógyvizű strandfürdő — tudtuk meg Oros Istvántól, a Berek- Víz Kft. ügyvezetőjétől. Munkatársunktól- A május elsejei hosszú hétvé­gen, 1-je és 4-e között minden­nap programmal szolgálunk majd a strandon — mondta el az ügyvezető. — Az új koncertszín­padon zajlanak az események, a tavaly megszépült ikermedence partján. így minden vendégünk­nek új élményt nyújt majd a víz­ből is követhető fellépők produk­ciója. A tengerpartokon ismerős animáció minden bizonnyal si­kert arat majd Berekfürdőben is, hiszen ki ne szeretné, hogy nye­remények, ajándékok ígéretével ringbe szánjanak kosárra dobás­ban, zenefelismerésben vagy úszásban. Az új színpad mellett megma­rad a régi helyszínen - az üzlet­sorok előtt - a nótaszínpad is, melyen inkább a nosztalgia je­gyében előadott produkciók kap­nak majd nyáron helyet. így nó­­tásnapok, kisebb színpadi be­mutatók, amatőr együttesek fel­lépései szórakoztatják itt hétről hétre a strandolókat. Mint megtudtuk, idén számos újdonsággal is szolgál az újra­gondolt strand. Tavaly, a nyár vé­gére készült el a gyermekme­dence, most azonban már teljes A vendégek megkedvelték a tavaly felújított ikermedencét, mely több élményelemet is tartalmaz, Győrfi Lajos egyedi alkotásaival szezont mondhat magáénak a rendkívül attraktív, egyéni stí­lusban megalkotott pancsoló. Ir­­ritációt nem okozó, a bababőrt Tegnap Cséti Attila polgármester és púnkon Oros István (balra), a Berek­a képviselő-testület három tagja megtekintette a nyitás előtt a strandot. Ké­­•Víz Kft. ügyvezetője a testület tagjaival a gyermekmedencénél. ra. A medencében Győrfi Lajos szobrászművész egyedi alkotá­sai emelik a vízi élmények vá­lasztékát. Oros István szerint a bereki strandon továbbra is a csend, a tágas napozóhelyek, az árnyékot adó terebélyes fák és a legendás, idén 80 éves gyógyerejű víz együttesen jelentik a legna­gyobb vonzerőt. Mindez azon­ban most kiegészül egy komoly értékkel: a többnyelvű informá­ciónyújtásra és alkalmanként igényes zeneszolgáltatásra is szolgáló, kifejezetten kültérre készült hangosbemondó rend­szerrel. így mostantól nyitó- és zárózene, napközben hasznos információk, de akár rövid rek­lámok is bővítik majd a fürdőzők kellemes időtöltését. Új helyet kapott a hangstúdió, és az első­segélyhely is közelebb került a medencékhez, hogy gond esetén az ügyeletes még gyorsabban el­sősegélyben részesíthesse a baj­bajutottat. Az elmúlt hetekben megtör­tént a szabadtéri medencék fel­készítése a teljes üzemmódra. Az ovális, gyógymedence és az úszómedence festésével a téli működés károsodásait sikerült eltüntetni. A kemping faházai, apartmanjai és a vendégház is tisztasági festésen estek át, így a május 1-jei hosszú hétvégére be­jelentkezők már teljesen felfris­sített szálláshelyeket vehetnek birtokba. A kempingbe már he­tekkel ezelőtt megérkeztek az el­ső lakókocsis vendégek is. A strand új vezetése fontosnak tartja az idelátogatók vélemé­nyét, éppen ezért a szezon során több esetben is sor kerül a ven­dégek véleményének kikérésé­re néhány témában. A strand új attrakcióinak, kínálatának bőví­tésében, a jövő fürdőjének kiala­kításában a Berek-Víz Kft. és az önkormányzat is számít a fürdő­zők álláspontjára, meglátásaira. Több száz milliós fejlesztés A közelmúltban fogadta el az önkormányzat a strand fejlesztését. Ennek fő iránya mindenekelőtt egy európai színvonalú, de mégis a reali­tásokat tükröző fedett fürdő és hozzá tartozó korszerű gyógyászat megalkotása. A jelenlegi strandßrdö vízfelü­letének nagysága már nem tud megfelelni a vendégfor­galmi igényeknek. szükséges lesz egy új, él­ményelemeket felvonultató, többfunkciós medence létre­hozására a tavaly átadott gyermekmedence közelében, így tematikájában kialakul a fürdő hármas tagolódása: a fedett ßrdö gyógyászattal, vi­zes és száraz kezelésekkel; a strand gyógyövezete (ovális medence, ikermedence) és az aktív zóna (uszoda, gyermek­medence, a leendő ifjúsági medence) száraz pályákkal övezve (streetball, foci- és strandröplabdapálya). A ter­vezett fejlesztés mintegy egy­­milliárd forint, melyhez uniós támogatást remélnek. A májusi nyitásra elkészül az új elsősegélynyújtó hely és a hangosbemondó A nyári programokban mindenki találhat neki tetszőt Strandnyitó — négynapos programmal Május 1.: 10.00. Debrecen Dixieland Jazz Band koncertje 11.30. Játékos animációk meglepetésekkel Május 2.: 10.00 Divatbemutató 10.30 Miki Mini Parti - zenés, játékos gyermekműsor sok-sok ajándékkal 13.00 Hevesi Tamás műsora 14.00. La Bamba együttes koncertje - Zenés világ körüli turné Hevesi Imrével Május 3.: 11.30 Vendégünk a Gemini együttes Május 4. 12.00 Vándorlás a hosszú úton - Gemini­­slágerek a Gemini együttes előadásában További nyári programelőzetes: Május 24. Gyereknapi játékos vetélkedő a fürdőben Június 7. Utcabál Június 14. Nótaszó Márkus Ica nótaénekessel Június 21. Szent Iván éjszakája és nótástalálkozó a fürdőben Július 4-5.: Berekfeszt - Borban az igazság (nóta- és operettműsor) Július 11. Egészségnap a fürdőben Július 12. Utcabál Július 19. Országos bionap és nótaszó Márkus Ica nótaénekessel, fürdőbál (Két zsivány, Bon-Bon) Július 26-27. Testvértelepülések találkozója Augusztus 1. Nagykunsági Pálinkafesztivál (Fiesta, Neoton Família) Augusztus 2. Prognózis, Charlie Augusztus 3. Főzőverseny Augusztus 9. Reneszánsz vigadalom Augusztus 16. Ökosokadalom, fürdőbál (Top Signal Band, Unique, Varga R- Balássy B.) Augusztus 23-30. Országos nyugdíjas-találkozó /r /^>ereÁ^ (Á<^ BEREKFÜRDŐ BEREK-VÍZ Elérhetőség): Berek-Víz Kft., 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Tel.: 59/519-029, 519-030, fax: 59/319-302. E-mail: központé« berek-viz.hu www.berek-viz.hu, www.berekfurdo.hu Ez az oldal, illetve a 7. oldal hirdetései a kiadó és a Berek-Víz Kft. együttműködésével valósultak meg. A költségeket a Berek-Víz Kft. viseli. kímélő, különleges forgatóbe­rendezés és UV-csírátlanító együttesen jelent még nagyobb komfortot a gyermekek számá-

Next

/
Thumbnails
Contents