Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-22 / 94. szám

JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE Egy hete kutatnak utána eltűnt A legtöbbször szerencsére sikerrel jár a keresőakció Az a szerencsés eset, ha személykutatásnál nem a tűzoltók találják meg az eltűntet. Soha nem adják fel a reményt. Változatos programok színesítik a világtalálkozót A Jászok Egyesülete április 2-án tartotta idei közgyűlését, ame­lyen többek között elfogadták az egyesület tavalyi munkájáról szóló jelentést és az idei terve­ket. A közgyűlésen megtárgyal­ták a XIV. Jász Világtalálkozó eseménysorozatának részletes programját, amelyet idén Pusz­tamonostor önkormányzata és a Jászok Egyesülete rendez. Az előzetes tervek alapján az elmúlt évekhez hasonlóan ismét válto­zatos programok közül válogat­hatnak az érdeklődők. A világtalálkozón kulturális műsorral részt vesznek a Mo­nostor nevű települések iskolái is. A programsorozatot többek között kiállítások, könyvbemu­tató, lecsófőző verseny, meghí­vásos nagypályás labdarúgótor­na, amatőr rockzenekarok fellé­pése, traktorfesztivál, kézmű­ves- és kirakodóvásár színesítik. A világtalálkozó keretében szer­vezik meg a mára hagyománnyá vált jászsági tűzoltóversenyt. ■ ÚJ NÉPLAP - 2008. ÁPRILIS 22., KEDD Afrikai trófeákat állítottak ki a börzén A jászberényi Déryné Művelődé­si Központ Ifjúsági Háza vasár­nap immár második alkalommal adott otthont a Horgászat-vadá­szat börzének. A rendezvényhez kapcsolódva több kiállítás nyűt az ifjúsági házban. Az érdeklődők megcsodálhatták dr. Mosonyi Sándor vadász afrikai trófeáit, va­lamint a Jászság területén kifogott legszebb halakról készített fotó­kat. A szakmai fórumon bemutat­koztak a jászsági horgászboltok, lehetőség volt használt horgász­­felszerelések, eszközök cserebe­réjére és szaktanácsadásra. ■ Dr. Mosonyi Sándor mutatja be tró­feáit az érdeklődőknek. Továbbra sem találják azt az idős nénit Jászberény­ben, aki jó egy héttel ez­előtt tűnt el belvárosi há­zából. A napok múlásával — a rendőrség tapasztala­tai szerint — sajnos egyre kevesebb az esély, hogy egészségesen megtalálják az időskorú eltűnteket, de nem adják fel a reményt. Banka Csaba Az eltűnést követő napokban — mint arról beszámoltunk - a rendőrség saját mozgósítható járőrein és munkatársain kívül a lakosságtól is segítséget kért. Az idős hölgyet keresték taxisok, postások, közterület-felügyelők is. Minden eshetőséget figyelem­be kell venniük a rend őreinek, így a herényi tűzoltókat is riasz­tották, hogy a Zagyva városi sza­kaszát kutassák át. A betegsége miatt tájékozó­dásra képtelen, hetvenöt eszten­dős idős hölgy kedvenc kutyáját követve szaladt ki az utcára, s az ebet kutatva tűnt el a városban. Baranyi Zoltán rendőr alezredes a Jászberényi Rendőrkapitány­ság bűnügyi osztályának veze­tője elmondta, a reményt még most sem szabad feladni. Volt ar­ra példa egy hasonló esetben, amikor egy idős asszony eltűnt, nem kevesebb mint harminc ki­lométerrel az eltűnés helyszíné­től találtak rá. Lényegében a fá­radságon kívül nem volt baja ak­kor a néninek.- Nem adjuk fel most sem a re­ményt - mutatott rá Balogh Zol­tán, a herényi kapitányság bűn­ügyi osztályvezető-helyettese is. - Az egy hét alatt a lakossági fel­hívások ellenére ugyan mindösz­­sze három értesítés érkezett, de továbbra is várjuk a jelzéseket. A reményünket igazán az táplálja, hogy nem egy magatehetetlen emberről van most szó. A most kutatott idős asszony betegsége miatt csak a tájékozódási képes­ségét vesztette el, de eddig is tu­dott gondoskodni magáról. — Legtöbbször, amikor ne­künk már egy személy felkuta­tásába be kell kapcsolódnunk, az már nem jelent jót - állapítot-A 75 éves jászberényi nénit több mint egy hete keresik már a városban. ta meg érdeklődésünkre Nagy Attila tűzoltó alezredes a heré­nyi tűzoltók parancsnokhelyet­­tese. - Az egy héttel ezelőtti ri­asztás azonban szerencsére nem ilyen esemény volt. Tűzoltóink­nak azért kellett végigkutatnia a városi Zagyva szakaszt, hogy ki­zárható legyen az, hogy a kere­sett néni vízbe fulladt. Speciális eseményről volt szó, s azért ri­asztottak minket, mert nekünk van olyan felszerelésünk és mozgósítható emberünk akik csatlakozhattak a kutatáshoz. A legtöbb helyzetben be kell avat­koznunk, hogy ha olyan kárese­mény történik, amit más ható­ság már nem tud orvosolni. Saj­nos vannak olyanok is, akik ez­zel visszaélnek. Olyan esetre is volt példa, hogy valaki a magas­ra nőtt cseresznyefa tetejéről szerette volna, hogy leszüretel­jük a gyümölcsöt. Igaz, kedve­sen, de akkor el kellett utasíta­nunk a segítségnyújtást.. Böngésszen a www.szoljon.hu-n A jászberényi tűzoltóság ven­dégül látta a szóljon, hu csapa­tát. Érdekes napot töltött a stáb a tűzoltólaktanyában, ahol megismerték a tűzoltók min­dennapjait, kipróbálták az esz­közöket és rengeteg sztorit hal­lottak. Ezeket önök is megnéz­hetik videó-összeállításunkban. A keresőbe írják be: lánglova­gok, ezek között találják meg a Lánglovagok akcióban, sosem hallott sztorik című cikket. Hadásttma SZ0U0N.hu 5 Gyerekek szabadították ki Törpillát a fogságból JÁSZFELSŐSZENTGYŐRGYÖN a művelődési házban a napok­ban játszóházat rendeztek a településen élő állami gon­dozott gyermekeknek. A programot a jászberényi Szent István Egyetem Alkal­mazott Bölcsészeti Karának hallgatói szervezték. A két­órás foglalkozáson hatvan gyermek vett részt, akik ér­dekes feladatot kaptak. A Hupikék törpikék című rajz­filmsorozat egyik jelenetét játszották el, amelyben Hó­­kuszpók és macskája elra­bolta Törpillát, s végül a gyerekek szabadították ki. A nagytakarítási héten megtisztítják a várost Jászberényben a Zöld Parla­ment diákjai és a város ön­­kormányzata összefogott, és április 19-26-a között nagy­­takarítási hetet hirdettek, amelybe bárki bekapcsolód­hat. A szemétgyűjtési akció szervezésében meghatározó szerepet vállaltak fel a jász­berényi Öko-iskolák és a cserkészek. Az egyhetes szemétgyűjtés célja, hogy a civil szervezetek, iskolák és intézmények, lakóközössé­gek tisztábbá, élhetőbbé te­gyék Jászberényt. Felkutatják a falu patinás épületeit jánoshidán a faluház mun­katársai, a tavalyi évhez ha­sonlóan, idén is szerveznek fotópályázatot a településen élő fiataloknak. A Jánoshida patinás épületei elnevezésű pályázat résztvevőinek az lesz a feladatuk, hogy felku­tassák a falu régi épületeit, műemlékeit, és azokat egye­di módon örökítsék meg a fotókon. A párválasztás ezoterikus szempontjairól is szó lesz Jászberényben a Déryné Művelődési Központban áp­rilis 26-án különleges, ezote­rikus napot tartanak. A szakmai előadásokon szó lesz többek között a párvá­lasztás ezoterikus szempont­jairól, a tudatalatti hatalmá­ról, a számmisztika rejtelmeiről, a harmonikus élet eléréséről. Több mint félszáz eltűnt után kutattak A jászságban tavaly összesen 51 személy tűnt el, ebből 31 fi­atalkorú volt. Közülük minden­kit megtaláltak. A fiatalkorú­ak közül 12 volt fiú és 19 lány. A múlt évben a húsz eltűnt fel­nőtt közül egyetlen egy volt, akit nem sikerült élve előkeríte­ni. Az idős emberre hónapok­kal később leltek az eltűnés helyszínétől 18 kilométerre - tudtuk meg Balogh Zoltántól. fULKKI Rannila Telephely: Jászberény, Mezó' u. 58. Telefon: 06-30/9455-303. Nyitva: H-P. 8-17-ig, Szó. 8-12-ig. I. o. trapézlemez 6 m-es táblában kerítésnek és tetőnek való 1.650 Ft/m2 + áfa = 1.980 Ft/m2 TELEPHELYÜNKÖN MÉRETRE VÁGJTUK. Kerítésnek való I. o. trapézlemez minden színben, 2 m-es táblákban. Cserepes lemez felrakását vállalom. Cserepes lemez 8 m hosszúságig akciós áron! Hullámpalák cseréjéhez trapézlemez 3 m-es táblákban, többféle színben 1.420 Ft/m2 + áfa = 1.704 Ft/m2 II. o. 20 mm-es kerítésnek való lemez (trapézlemez) 1.420 Ft/m2 + áfa = 1.704 Ft/m2 minden színben, nagy mennyiségben érkezett. UV-védős, áttetsző trapézlemez akciós áron! Horganyzott trapézlemezek 1.100 Ft/m2 + áfától = 1.320 Ft/m2-től. Terasztetők cseréjéhez UV-védős polikarbonát 2.500 Ft/m2+áfa = 3.000 Ft/m2. Finn termék, garantált minőség, 30 év garancia. Ereszcsatorna 5 féle színben (réz színben is) 25 % kedvezménnyel. A jászberényi TESCO áruház is RANNILA lemezből készült. Az akciók Április 15-töl a készlet erejéig érvényesek. Fél évszázadról emlékeztek meg takarék A vidék pénztára milliárdokat kezel a Jászságban Dinamikusan tudott fejlődni az el­múlt évben a Jász Takarékszövet­kezet. Erről tanúskodott a szövet­kezet Jászladányban megszerve­zett küldöttgyűlése. A gyűlésen Csáki Sándorné elnök-vezérigaz­gató az elmúlt esztendő gazdasá­gi teljesítményét értékelő hozzá­szólásában kiemelte, hogy 2007- ben a szövetkezet tizenegy kiren­deltségében összességében 751 millió forinttal, tehát mintegy tíz százalékkal tudta növelni betétál­lományát Nem véletlen, hogy a küldött­­gyűlést épp Jászladányban tartot­ták ez alkalommal. Ugyanis ez volt az a település, ahol a megyénkben először létrejött a takarékszövet­kezet 1957-ben, majd a szomszé­dos községben, Jászalsószentgyör­­gyön, csaknem napra pontosan öt­ven évvel ezelőtt, 1958-ban alapí­tották meg szintén a falu pénzin­tézetét. A jeles alkalomból a kül­döttgyűlésre meghívást kaptak a szövetkezetek alapító tagjai is. A Takarékbank Zrt. ügyvezető igazgatója, Szabó Levente a jubile­umi eseményen tartott ünnepi kö­szöntőjében kiemelte: az elmúlt fél évszázadban rengeteget válto­zott a gazdasági, pénzügyi környe­zet, a takarékszövetkezetek mégis alkalmazkodni tudtak a kihívá­sokhoz. Mindig képesek voltak a fejlődésre, mindig lehetett bízni szolgáltatásaikban, illetve fo­lyamatosan ott vannak az ügyfe­lek közelében ■ A jubileum alkalmából Szabó Levente emlékzászlót ad át Csáki Sándornénak

Next

/
Thumbnails
Contents