Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-14 / 87. szám

H Nem találják a patakba esett nőt vasárnap mintegy félszá­­zan keresték, de továbbra sem találták meg azt az asz­­szonyt, akit még pénteken ragadott magával az esőzé­sek miatt felduzzadt Tolcsva-patak vize a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván. A kutatók a kere­sést a Bodrogra is kiterjesz­tették, a patak ugyanis ebbe a folyóba torkollik. Román tiltakozás a magyar vámosok ellen A MAGYAR HATÓSÁGOK VÍSZ- szaélései ellen tiltakoztak ro­mán fuvarozók Aradon, a ka­­mionosok a Déva és Nagyvá­rad felé vezető úton vonultak fel vasárnap. A járműveken elhelyezett transzparensek többsége a magyar hatósá­gok szigora ellen tiltakozott, de volt, amelyik a román közlekedési minisztériumot hibáztatta, hogy tétlen ma­radt „a magyar vámban elkö­vetett rablással szemben”. Leválthatják a brit kormányfőt MÉLYPONTRA süllyedt a kor­mányzó brit Munkáspárt népszerűsége, Gordon Brown miniszterelnök tá­mogatottsága pedig olyan mértékben és ütemben zu­han, amilyenre a hasonló felmérések hét évtizedes történetében még nem volt példa - derült ki a vasárnap közzétett legfrissebb felmé­résekből. Londoni sajtóérte­sülések szerint a Munkás­párt belső köreiben már Brown utódját keresik. Bársonyos hétvégi adócsata ellenvélemények Szocialista terv, liberális vétó, fideszes bírálat Gyurcsány Ferenc a hét­végén arról beszélt, hogy elutasítja a nagy adóre­formot, mivel azt csak je­lentős szociális-jóléti megszorítások árán lehet elérni. A liberálisok sze­rint egykulcsos adó kell. Boda Veronika Gyurcsány Ferenc szombaton arról beszélt, hogy elutasítja a nagy adóreformot, mivel azt csak jelentős szociális-jóléti megszorítások árán lehet elér­ni. A miniszterelnök véleménye szerint Magyarországon nem adóreformvita folyik, hanem szociális-jóléti és a megszorítá­sokról szóló vita, amelyben há­rom álláspont létezik. Az egyik az SZDSZ-é, amely szerint a jó­léti és az igazgatási kiadások te­rületén megszorítás szükséges, mert csak ebből finanszírozha­tó az adóreform. Az ellenzék pe­dig a „sem reform, sem megszo­rítás” politikáját hangoztatja. Ezzel szemben a szocialisták a megszorításokat elutasítják, de a reformokat támogatják - tette hozzá. ■ A Fidesz közleménye szerint Kóka Jánosnak és Gyurcsány Ferencnek már nem hisz senki. Kóka János szerint azonban a kormányfő kihátrált a reformok | mögül, és a liberális pártelnök | továbbra is az egykulcsos adó- | rendszer bevezetését szorgal- J mázzá. Európai körútja tapaszta- ü latait összegezve azt mondta, az Kormányfői terv: legyen egy kisebb adóreform, de ne megszorítások árán egykulcsos adó önmagában nem csodafegyver, mégis számtalan példa mutatja, hogy Magyaror­szág lemaradt azok mögött, akik ezt bevezették. A Fidesz közleményben rea­gált a két pártelnök szavaira. Cser-Palkovics András helyettes szóvivő úgy látja, Kóka lánosnak gazdasági miniszterként több éve lett volna arra, hogy a kor­mánykoalíció résztvevőjeként fejlessze a magyar gazdaságot, csökkentse az adókat. Ehelyett csak adóemelések és számos új adónem bevezetése köthető a ne­véhez, valamint az egyszázalé­kos gazdasági„növekedés”és az elszabaduló infláció. A Fidesz vé­leménye szerint Kóka lánosnak már senki sem hisz, miután meg­bukott miniszterként, koalíciós partnerként és pártelnökként is. A legnagyobb ellenzéki párt hasonlóan reagált Gyurcsány Fe­renc szavaira. Szijjártó Péter közleménye úgy fogalmazott, a miniszterelnök már régen elve­szítette az emberek bizalmát, kiábrándultak belőle a gazdasá­gi élet szereplői, és most már el­veszítette a parlamenti többsé­gét is. Gyurcsány Ferenc politi­kája végleg megbukott, az em­berek elsöprő többsége elutasí­totta a hazugságokra, megszorí­tásokra, az emberek értelmetlen megsarcolására épülő kormány­zati politikát - közölte a Fidesz szóvivője, aki kitért arra is: Ma­gyarországnak olyan kormányra van szüksége, amely képes ki­vezetni az országot az egyre mé­lyülő válságból, ezért az embe­reknek minél előbb vissza kell adni a jövőről szóló döntés lehe­tőségét. Előzetesben van a MAV-biztosító vezére: milliárdos sikkasztás a gyanú Előzetes letartóztatásba helyezte tegnap a MÁV Általános Biztosí­tó Egyesület pénteken őrizetbe vett elnök-vezérigazgatóját a Pes­ti Központi Kerületi Bíróság. A pénzmosás és egymilüárd fo­rintos sikkasztás gyanújával indí­tott ügynek jelenleg hat gyanúsí­tottja van. Kiss Bálinton kívül há­rom másik ember került vasár­nap előzetesbe, két másik gyanú­sítottat pedig házi őrizetbe he­lyeztek. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága sze­rint egymilliárd forintot utaltak át a káresetekre elkülönített tar­■ A gyanúba kevert elnök­vezérigazgató rosszul lett, kórházba került. talékból különböző bankszám­lákra, ahonnan fel is vették a pénz egy részét. A végzés nem jogerős, mert a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek ellene. A gyanúba kevert elnök-vezér­igazgató tegnap rosszul lett a ki­hallgatásán, és azonnal kórház­ba kellett szállítani, így a buda­pesti Erzsébet kórházban volt a bírósági meghallgatása. Kiss Bá­lint jelenleg szívproblémák miatt kivizsgálás alatt áll. A kihelyezett tárgyaláson elrendelték a vezér­­igazgató 30 napos elzárását. Ezt egyelőre nem börtönben, hanem kórházban kell letöltertie. „Ügyfelem ártatlannak tartja magát. Nem is érti ezt az egészet. Az a bizonyos egymilliárd forint az új biztosító megalapítására kellett” - mondta Zamecsnik Pé­ter. A védőügyvéd hozzátette: a pénz hiánytalanul megvan, senki sem használta sajátjaként, és nem is költötte el azt. ■ V. M. Aláírást gyűjtenek az erőműért a miskolciak „Tűrhetetlen, hogy a Magyar Vil­lamos Művek (MVM) a kormányt és a demokráciát egyaránt meg­csúfolja. Aláírásgyűjtésbe kez­dünk, és parlamenti vizsgálóbi­zottság felállítását kezdeményez­zük, ha az MVM folytatja a mis­kolci erőmű magánbefektetőnek történő eladását” - jelentette be tegnap Káli Sándor. Miskolc szo­cialista polgármestere hozzátet­te: ezen a hétvégén olyan infor­mációk jutottak el hozzá, hogy az állami tulajdonú MVM vezetése - a miniszterelnök és a kormány mint tulajdonosi képviselő elle­nében - hétfőn mégis eladja a miskolci erőművet egy pénzügyi befektetőnek, az Elmib Zrt.-nek. Elmondta: az Elmib Zrt. vevői státusát erősíti meg egy országos napüap szombati számában meg­jelent cikk is, amelyben érthetet­len és megtévesztő módon a cég úgy kínál árcsökkentést a miskol­ciaknak, mintha már „ő lenne az erőmű tulajdonosa”. Ezért az MSZP miskolci országgyűlési képviselői parlamenti vizsgálóbi­zottság felállítását kezdeménye­zik az ajánlatkérés és az értéke­sítés okának, törvényességének kivizsgálására. ■ V. M. HIRDETÉS Megjelent a legújabb FOTÓS SZEM! Megvásárolható a kiemelt újságárusoknál, üzemanyagtöltő állomásokon és szupermarketekben. Előfizethető a 441-9050 es telefonszámon, a sales@mti.hu e mail címen, vagy a www.fotosszem.hu weboldalon. Fidesz: a kormány vegleg verje ki a fejéből a tandíjat „Határozottan felszólítjuk a Fi­desz nevében a kormányzatot ar­ra, hogy fejezze be a trükközést, fejezze be a mellébeszélést, és (...) verje ki végre a fejéből a tan­díjat” - jelentette ki tegnap párt­ja nevében Ágh Péter fideázes képviselő. A sajtótájékoztatón az ellenzéki honatya közölte, a vá­lasztók a referendumon egyér­telműen elutasították a tandíjat és a kormány oktatáspolitikáját, ezért a kabinet ne próbálkozzon olyan előterjesztéssel, amely szembemegy az emberek aka­ratával. Ágh Péter szerint ösztöndíjjal kellene a hallgatókat a jobb ered­ményre ösztönözni, nem pedig tandíjjal riogatni őket. Kérdésre válaszolva elmondta, korábban a Hallgatói Önkormányzatok fej­tette ki azt a véleményét, hogy valószínűleg politikai megren­delésre veszi elő ismét a tandíj kérdését a rektori konferencia. A testület áprüis 22-re ígérte ja­vaslatát, ám erről a koncepcióról a miniszterelnök egy kereske­delmi televízióban már koráb­ban beszélt. Az elképzelés sze­rint a felsőoktatásban a második évtől teljes átjárhatóság lenne az Idén sokkal kevesebb a felvételiző államilag finanszírozott és a tan­díjas képzés között. Az, hogy ki melyik kategóriába kerül, az el­ért tanulmányi eredmény függ­vénye lenne. Az ellenzéki politikus felhívta a figyelmet, hogy csaknem 35 ezer­rel kevesebben adták be a jelent­kezésüket a felsőoktatásba, mint egy évvel korábban, és a legfejlet­tebb államokat tömörítő Gazda­sági Együttműködési és Fejleszté­si Szervezet is azon a véleményen van, hogy Magyarországon kevés a diplomás. ■ M. L. Móri meglepetés: W. Róbert idézése Hajdú tárgyalására Újabb fordulat történt a móri bru­tális nyolcas gyilkosság ügyében. Az egy hete újonnan megvádolt W. Róbert ugyanis idézést kapott tanúként az első móri ügyben perbe fogott légiós, Hajdú László móri tárgyalására. A tatabányai W. Róbert egyes információk sze­rint nem tesz vallomást, és vállal­ja a pénzbírságot is. Tanúként csak azt hajlandó válaszolni a szi­gorú védelem alatt és előzetes le­tartóztatásban lévő férfi a hétfőre kitűzött tárgyaláson, hogy Hajdú Lászlónak semmi köze a móri vé­rengzéshez. Mint ismert: a felderítettnek hitt brutális nyolcas gyilkosság miatt jogerősen életfogytig tartó büntetésre ítélték Kaiser Edét, de tavaly kiderült: a 2002. május 9-én történt vérengzéshez sem Kaisernek, sem Hajdúnak sem­mi köze. Az igazi gyilkosokat ugyanis véletlenül egy másik bűncselekmény miatt fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda munka­társai. Az előzetes letartóztatásban lévő W. Róbertét több mint egy hete vádolták meg az ügyészek azzal, hogy társával, N. Lászlóval közösen gyilkoltak Móron. ■

Next

/
Thumbnails
Contents