Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-01 / 76. szám
Micsoda délután volt! RÉGEN várt, felejthetetlen napot szereztek a Szolnoki MÁV-Mondi labdarúgói vasárnap szurkolóik számára azzal, hogy legyőzték a Ferencvárost. A klub hívei már hatvan éve várnak arra, hogy kedvenceik visszajussanak az első osztályba. most nagy lépést tettek felé. Bár messze még a vége, ám már nem lehet nem beszélni a közeljövő terveiről. Különösen annak fényében, hogy van realitása az álmodozásnak. Az a csapat, mely a bajnokság során képes kétszer is legyőzni a feljutás toronymagas esélyesét, az FTC-t, mindenképpen megérdemli a támogatást. A szurkolók és a város részéről egyaránt. Mert hát legyünk őszinték, néhány száz fanatikuson kívül eddig nem sokan látogatták a MÁV-Mondi-mérkőzéseit. A lefújást követően azonban jó volt látni, ahogy az a több ezer szolnoki szimpatizáns, aki ugyan most a Fradi kedvéért látogatott ki a stadionba, felállva éljenezte Antal Gabiékat. Talán ez a siker rádöbbenti az eddig távol maradókat, igenis szerethető ez a csapat, s a meccs „hozományaként” két hét múlva visszatérnek a lelátókra. Szalay Ferenc polgármester már a találkozót követően kifejtette, amennyiben a csapat kiharcolja a feljutást, a város nem mond le az NB I-es együttesről, s mindent elkövet, hogy biztosítsák a megfelelő körülményeket. micsoda délután volt: a csapat legyőzte a Fradit, a szurkolók ismét megtöltötték a lelátókat és kiderült, a város vezetése is kiáll a labdarúgók mellett. Ehhez nem kellett más — sarkítva a dolgokat —, mint Kiss Zoltán bombagólja a találkozó hajrájában, mely új időszámítás kezdetét jelentheti Szolnokon. SPORT Annak ellenére, hogy a világos mezben játszó rákóczifalviak egy félidőt emberhátrányban játszottak, mégis többször sikerült létszámfölényt kialakítaniuk Nagyot botlott a Martfű labdarúgás Megyei II. osztály: nem lassít a listavezető Szajol T.GYENDA-RÁKÓCZI 11 (1-1) Tiszagyenda BATA Pap Héderl. SZŐKE Nagy A. Dobó Sipos Csörögi Héderll (Nagy Z.) Nagy Cs. Gráczer. Rákóczifalva Hadad R. Erdei Kácser BUJDOSÓ (Hadad A.) MANZÉGER Komáromi Bíró Méhesi Szakali (Hadad H.) NYOLCZAS Szokolai. Edző: Edző: Boros Tibor. Bagi József. Tiszagyenda, 100 néző, vezette: Deák Ferenc. Gólszerzők: Szőke (45.), ül. Szőke (28., öngól). Kiállítva: Kácser (45.) Az emberelőny a hazai csapatot zavarta meg, így a döntetlennek is örülhetett. boros tíbor: - Nem tudtuk kihasználni egy félidőnyl emberelőnyünket, így nem is érdemeltünk győzelmet. bagi József: - Úgy érzem, győzelmet szalasztottunk el, de a helyzeteket nem elég kidolgozni, azokat be is kell rúgni. Ifi: 0-5 Sipos J. SZÁSZBEREK-MARTFŰ 1-0 (1-0) JÁSZDÓZSA—SZAJOL 2-5 (1-3 CSERKESZOLO-T.BURA 2-0 (0-0) Szászberek Martfű Jászdázsa Szajol Cserkeszölő Tiszabura GERHÁT Szabó Herédi Tarjányi CSÍKT. Gondos FEHÉR Blaskó Borics Bognár GÁLJ. LAKATOS DONKÓ Kontos Koncsik Meggyes BENKE Tyukodi 1. SZÖLLŐSIM. Három Lánczi Kispál (Csajbók) Varga Túró K. (Bódé) GYÁFRÁS Gyulai (Csikós) Peredi PAPP Gáli. Fehér J. SZÖLLŐSI F. Horváth Menyhárt (Tősér) Bognár (Kapusi 1.) Harmatos L. Puzsoma Vasas Kesjár KOVÁCS T. (Gulyás) KAPUSI K. Ónodi Fehér E. (Tyukodi Cs.) LÁZÁR Barna BOJTOS Babella Fodor TúróG. Diós (Juhász) NagyL Hűvös (Szuh) PÁLINKÁS (Vass) Papp G. Túró 1. Józsa(NagyZ.) Erdei (Böjti) Túri DONKÓ Törőcsik (Boros) FEHÉR ZS. Merczel. Koczkás (Petyus). Kiss (Sárközi). SZŰCS. Gergulics (Kosa). Farkas. Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Vasas László. Munkácsi József. Kis-Bakos Tamás. Kun Mihály. Gergulics Géza. Tárcza Zoltán. Szászberek, 100 néző, vezette: Jászdózsa, 200 néző, vezette: Kö-Cserkeszőlő, 200 néző, vezette: Horváth lózsef kény Gábor. Major István. Gólszerző: Józsa (26.). Gólszerzők: Túri (18), Sárközi Gólszerzők. Gergulics (55.), Közepes iramú és színvonalú (83.), ill. Papp (30.), Szűcs 2 Kosa (80.). mérkőzésen a hazai csapat küz(33., 36.), Pálinkás (55.), Donkó Jó játékvezetés mellett, nagy deni tudásának köszönhette (80., tizenegyesből). iramú mérkőzést láthatott a meglepetés-győzelmet a felju-A taktikusan játszó hazaiaközönség. A hazaiak a második tásra pályázó, az eddig másokát leblokkolta a szájöli gárda félidőben kicsikarták a győdik helyen tanyázó Martfű elegyenlítése. zelmet. len. kis-bakos tamás: - Nagyon GERGULICS GÉZA: - Nehéz vasas László: - Nagyot küzjó csapattal szemben szenvedelső félidő után szép diadalt döttünk, gratulálok a csapattünk vereséget. arattunk. nak. KUN MIHÁLY:- Harminc per-TÁRCZA ZOLTÁN: - ló első munkácsi JÓZSEF: - A rendcig nem derült ki, hogy ki a lisjátékrész után a másodikban kívül jól védekező hazai csapat tavezető, de utána tíz perc alatt félénk kerekedett és megérdemegérdemelte a győzelmet. eldöntöttük a meccset. melten nyert a hazai gárda. Ifi: 0-3 Vasas L. Ifi: 0-2 Kis-Bakos T. Ifi: 5-2 Szász I. Visszavágásra készülnek a római farkasok A labdarúgó Bajnokok Ligája küzdelemsorozata elérkezett a negyeddöntőkhöz. A mai összecsapások közül a római derbi vonz az átlagosnál is nagyobb érdeklődést (tv: Viasat3), ugyanis egy esztendővel ezelőtt is összemérte erejét a két rivális. Akkor a Manchester parádés futballt produkálva esélyt sem adott Tottiéknak. Most visszavágásra készülnek a rómaiak, akik biztosak benne, még egyszer nem szaladnak bele akkora „pofonba”, mint tavaly. A német Schalke a BL-ben remeklő Chelseat fogadja, s bár az angolok a továbbjutás esélyesei, Gelsenkirchenben a hazaiak megszorongathatják Drogbáékat. Mindkét összecsapás 20.45-kor kezdődik. ■ CSÉPA-NAGYKÖRŰ 4-2 (2-1) JSZ.GYÖRGY-TÓSZEG 2-1 (1 Csépa Nagykörű lászalsószentgyörgy Tószeg BenkóJ. HAGYÓ Lakatos Kiss Nagyi. MARSI FOGLER B. Zebegényi FARKASJ. Matuz Túri CSATÓ Major KISSZs. Ávár SZÖLLŐSI KissV. Pálinkás Csató SZABÓ Farkas PETRÓCZKI Csőke (Burai) TóthO. Márton TALMÁCSI Peszeki Kerekes Osvárth RUZSINSZKI Kelemen FOGLER D. Nádházi Hegedűs (Gálfi) Albert KÖKÉNY (Gyárfás) (Hegyes) Vereb (Ürmös N.) Osztás Kovács Ballabás (Tóth P.) Szikora Böröczki. Juhász (Muhorai). BASA. (Botlik). Edző: Edző: Edző: Edző: Fialka György. Bulyáki József. Koczka László. Gajdos István. KŐTELEKKENDERES 0-5 (0-2) Z.RÉKAS—KISÚJSZÁLLÁS 3-3 (2-1) Kötelek Kenderes Zagyvarékas Kisújszállás Nagy SIPOS M. Szöllősi Kormány Pinto Csontos Tordai Bállá Szabó Zs. PÁDÁR Úri (Kincses D.) Farkas Pócsi Patkó Szabó Seres Mága (Suké) SIPOS B. Takács LADÁNYI Szabó Á. Rezére Simon Monoki Farkas Lakatos ANTAL (Serbán) MÁJER Vona MONOKI Tóth S. NAGY Suki Farkas Nagy Darvas Báldos Hetrovicz BALOGH Berta Egyed. BOGNÁR. RÉVÉSZ. Szabó (Németh). Edző: Edző: Edző: Edzó: Tari János. Lajtos László. Polónyi László. Kádár József. Csépa, 150 néző, vezette: Ondók Ferenc. Gólszerzők: Ruzsinszki 3 (19., ól., 76.), Vereb (30.), iü. Osztás (46.), Csató (36.). Küzdelmes mérkőzésen, kiváló játékvezetés mellett megérdemelt hazai győzelem született. fialka GYÖRGY: - Nehéz, de értékes győzelmet szereztünk, gratulálok a csapatomnak. bulyáki József: - Edzés nélkül még ezen a szinten sem lehet eredményesen játszani. Ifi: 6-2 Komár K. lászalsószentgyörgy, 100 néző, vezette: Jandó Ferenc. Gólszerzők: Fogler D. (20.), Kökény (85.), ill. Nádházi (32., tizenegyes). Két egyforma képességű csapat küzdelmes mérkőzésén egy jól eltalált lövés döntött a hazaiak javára. koczka László: - Sokat tettünk azért, hogy megnyerjük a mérkőzést, így nyugodt lelkiismerettel jöttünk le a pályáról. gajdos ISTVÁN: - Tovább tart vesszőfutásunk. Ifi: 1-0 Koczka L. Kőtelek, 100 néző, vezette: Skultéti Csaba. Gólszerzők: Bognár 2 (25., 51.), Monoki (44.), Sipos B. (66.), Farkas (88.). A harmadik bekapott gól után a hazaiak lélekben feladták a mérkőzést. TARi JÁNOS: - Az első félidőben megvoltak a lehetőségeink, a másodikban azonban ismét előjöttek az ügyeletes hibák. LAJTOS LÁSZLÓ: - Kitűnő játékvezetés mellett, magabiztos győzelmet arattunk. Ifi: 0-4 Vona T. Zagyvarékas, 250 néző, vezette: Kántos Lajos. Gólszerzők: Antal (29.), Takács (45.), Révész (83.), ill. Darvas (13.), Májer (47.), Szabó (58.). Csodálatos környezetben, Révész álomgóljával tartott otthon egy pontot a Zagyvarékas. polónyi LÁSZLÓ: - Fordulatokban gazdag mérkőzésen igazságos döntetlen született. kádár József: - Idegenben három rúgott góüal illene mérkőzést nyerni. Ifi: 1-5 Földes B. így állnak a focicsapatok a megyei bajnokságokban ÚJ NÉPLAP - 2008. ÁPRILIS 1., KEDD Megyei 1. osztály LUjszász 21 15 2 4 63-22 47 2. Karcag 20 15 2 3 53-22 47 3. Besenyszög 21 13 5 3 53-16 44 4.Túrkeve 21 11 8 2 43-23 41 5. Abádszalók 21 11 7 3 30-14 40 6. Jánoshida 21 12 4 5 46-34 40 7. Kunmadaras 21 9 5 7 39-30 32 8. Jászároksz. 21 10 2 9 27- 26 32 9. Mezőtúr 21 9 4 8 43-34 31 10. Kunszentm. 21 9 4 8 27- 27 31 11. Kunhegyes 21 9 3 9 43-46 30 12. Nagyiván 21 8 4 9 43-49 28 13. Jászladány 21 6 7 8 42-44 25 14. Fegyvernek 21 5 4 12 33- 52 19 15. Jászkisér 21 4 5 12 29-43 17 16. Törökszent. 20 3 3 14 31-51 12 17. Jászfénysz. 21 1 3 17 12-74 6 18. Tiszaszenti. 21 1 2 18 19- 69 5 .... ...... ..... ........ Megyei I. osztály, ifjúságiak 1. Karcag 20 16 1 3 85-20 49 2. Fegyvernek 21 15 4 2 59- 34 49 3. Kunhegyes 21 14 5 2 89-25 47 4. Kunszentm. 21 13 3 5 63-25 42 5. Túrkeve 21 12 3 6 66- 53 39 6. Besenyszög 21 12 1 8 58- 35 37 7. Újszász 21 9 4 8 54- 34 31 8. Jászároksz. 21 9 4 8 46-41 31 9. Jászladány 21 8 6 7 35- 34 30 10. Törőkszent. 20 8 4 8 48-42 28 11. Abádszalók 20 7 5 8 36-39 26 12. Mezőtúr 21 6 7 8 38- 45 25 13. Jászkisér 21 6 6 9 35-48 24 14. Kunmadaras 21 6 3 12 35- 73 21 15. Tiszaszenti. 21 4 3 14 37- 75 15 16. Nagyiván 21 3 4 14 31-91 13 17 Jászfénysz. 20 3 2 15 38-83 11 18. Jánoshida 21 1 5 15 24- 80 8 Megyei II. osztály 1. Szajol 21 19 1 1 79-26 58 2. Martfű 21 14 5 2 63- 22 47 3. Kisújszállás 21 13 4 4 61-31 43 4. Kenderes 21 10 9 2 58- 29 39 5. Cibakháza 21 11 3 7 43-32 36 6. Rákóczifalva 21 10 6 5 39-28 36 7. Szászberek 21 8 8 5 33- 26 32 8. Zagyvarék. 21 8 6 7 51-35 30 9. Csépa 21 8 4 9 35-37 28 10. Tiszabura 21 9 0 12 37- 49 27 11. Pusztámon. 21 8 2 11 44-43 23 12. Cserkeszőlő 21 7 2 12 32-42 23 13. Tószeg 21 7 1 13 32-44 22 14. Jászalsósz. 21 6 4 11 23- 39 22 15. Tiszagyenda 21 6 4 11 29-47 22 16. Nagykörű 21 7 1 13 39-75 22 17. Kőtelek 21 3 2 16 21-85 11 18.Jászdózsa 21 2 4 15 30- 59 10 Megyei II. osztály, ifjúságiak 1. Szajol 21 18 2 1 87-25 56 2. Martfű 21 16 2 3 94-16 50 3. Kenderes 21 14 2 5 68- 34 44 4. Csépa 21 13 1 7 67- 52 40 5. Rákóczifalva 21 12 4 5 77-43 39 6. Cibakháza 21 12 3 6 61-36 39 7. Zagyvarékas 21 11 1 9 81-63 34 8. Kisújszállás 21 10 3 8 70-39 33 9. Cserkeszőlő 21 9 4 8 57-59 31 10. Jászalsósz. 21 9 1 11 33- 49 28 11. Tószeg 20 8 2 10 59-42 26 12. Szászberek 21 8 2 11 48- 49 26 13.Jászdózsa 21 8 1 12 36-56 25 14. Pusztámon. 21 6 5 10 59- 87 23 15. Tiszabura 21 4 2 15 51-101 14 16. Nagykörű 21 4 2 15 29- 88 14 17. Tiszagyenda 21 3 4 14 37-86 10 18. Kőtelek 20 2 1 17 25-114 7 CIBAK-P.M0N0ST0R 2-0 (2-0) Cibakháza Pusztamonostor ORAVECZ CSEHI L BONTOVICS Bordás Hegedűs SZERENCSI Kecskés Szabó Beregszászi BALOGH Erdélyi (Tőgyi) Túróczi Kocsis BIACSI (Varjasi) Határ. Edző: Bojki (Kovács) Lajkó Csehi D. Borbély Kállai (Rezes G.) Magyar Rezes Z. Mb. edző: Sipos Sándor. Rezes Gábor. Cibakháza, 200 néző, vezette: Dékány Zsolt. Gólszerzők: Biacsi 2(11., 43.). SIPOS SÁNDOR: - A jobb és eredményesebb támadójátékunkkal nyertünk. rezes Gábor: - Gratulálok a hazai csapatnak. Ifi: 4-1 Molnár Cs.