Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-09 / 83. szám

17 ÚJ NÉPLAP - 2008. ÁPRILIS 9., SZERDA TÜKÖR Űj lemezét mutatja be a Cotton Club Singers koncert Április 19-én a kisújszállási művelődési házban csendülnek fel a Hofimánia dallamai Hofimánia című lemezének bemutatójával járja az or­szágot a Cotton Club Singers. Az együttes hét évvel ez­előtt már fellépett az akkor még felújítás előtt álló kis­újszállási művelődési házban, ahová most örömmel térnek vissza április 19-én, szombaton, 19 órakor. A megyénkben csak itt látható két órás műsorban a zenéé a főszerep, de nem hiányzik majd belőle a hu­mor sem. Archív felvételről megidézik Hofi Gézát, ko­rának vitathatatlanul markáns személyiségét, aki a rendszerváltás előtt és utána is mindig az aktuálisan hatalmon lévőket bírálta kabaréjával. A Hofimánia cí­mű, megjelenése után egy hónap alatt bearanyozó­­dott lemez és a ráépülő koncert a legszélesebb kör­ben mutatja be Hofi Géza zenei pályáját. A program­ban négytagú zenekar kíséretével szólalnak meg a legismertebb Hofi-melódiák, mint a Próbálj meg lazí­tani!, a Macskaduett vagy a Gondolj apádra de felcsendülnek olyan dallamok is, amelyeket a nagy­­közönség nem feltétlenül Hofival azonosít, de amelye­ket ő is előadott. A koncerten szaxofonon közreműkö­dik Kuzbelt Péter, a Showder Band vezetője. A kon­certre jegyek elővételben is kaphatóak 2200 és 1900 forintos áron. A belépőket interneten is megvá­sárolhatják az együttes megújult weboldalán, a www.cottonclubsingers.hu címen. ▲ Játsszon az LJj Néplappal! Válaszoljon helyesen az alábbi 3 kérdésre, és a játékszelvényt küldje vissza címünkre! 5 szerencsés olvasónk kísérőjével részt vehet a Cotton Club Singers kisújszállási koncertjén. 1. Hány énekesből áll a Cotton Club Singers? 2. Melyik híres magyar humorista dalaiból készítette a zenekar a legutóbbi albumát? 3. Milyen stílusban zenél a Cotton Club Singers? Címünk: 5000 Szolnok, Mészáros L. u. 2. A borítékra írják rá: „Cotton Club Singers koncert" Beérkezési határidő: április 15. Név: Cím: Telefon: JATEKSZELVENY 1. 2. személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. Dátum Aláírás f ÁPRILIS 19. KISÚJSZÁLLÁS MŰVELŐDÉSI HÁZ TEL: (59) 520-672 APROH A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SZOLNOKON, a Ceglédi utcában 4 szobás la­kás eladó. Érd.: 20/429-7470. ——--------­­­*301165* SÉTÁLÓUTCÁRA néző 74 m2-es lakás olcsón el­adó Szolnokon. Tel.: 70/771-9240.---------------------------------------------------------------------------------*304441* SZOLNOKON, a Csokonai úton 2 szobás lakás 8.4 M Ft-ért eladó. 20/386-7553.---------------------------------------------------------------------------------*304460* SZOLNOK, Nagy I. kit-on igényesen felújított, kiváló adottságú, 2,5 szobás lakás eladó. Érd.: 30/218-2921.---------------------------------------------------------------------------------*305805* SZOLNOK belvárosában kitűnő állapotú gar­zonlakás parkolóval eladó. 30/218-2921.---------------------------------------------------------------------------------*305605* SZOLNOKON, a Móra F. úton, csendes, barát­ságos helyen, III. emeleti, 36 m2-es, 1,5 szo­bás, nyugati fekvésű, parkettás, redőnyös la­kás eladó. Érd.: 70/286-8741.---------------------------------------------------------------------------------*30639!* SZOLNOK belvárosi 1013 m2-es építési telek eladó 54 M Ft. 20/3258-490, 30/9813-262.----------------------------------------------------------------------------------*307466* BANKLINE.HU 30 nap és megvásárolja eladó ingatlanát. 06-20/950-4601.--------------:---------------------------------:--------------------------------*307543* SZOLNOK, Csokonai úton 2 szobás, 62 m2-es, klimatizált lakás + udvarban garázs eladó. 11 M Ft + 1.5 M Ft. 20/381-5102.----------------------:— --------------------------------------------—*307909* BESENYSZÖGÖN családi báz eladó. Érdeklőd­ni: 56/487-516, 20/536-5423.----------------------------------------:----------------------------------------*307979* »SZOLNOKON, a Puskás T. úton felújított, 1.5 szobás lakás eladó vagy kiadó. 56/370- 397, 20/255-2925.---------------------------------------------------------------------------------*308100* SZOLNOKON, a Dr. Sebestyén Gy. úton 1.5 szobás, tetőtéri lakás garázzsal eladó. Érd.: 20/396-4204.---------------------------------------------------------------------------------*308120* SZOLNOKON, a Bacsó N. úton 1 szobás, gázos lakás eladó. 20/380-5940.----------------------------------------------------------------------------------*308121* ÁLLÁST KÍNÁL NYOLC általános vagy magasabb végzettséggel rendelkező, lehetőleg szolnoki munkavállaló­kat keresünk a Jász-Plasztik Kft. jászberényi gyárába. Érdeklődni: 06-20/6612-084.------------—-------------------------------------------------------------*307583* TELEPÜLÉSKUTATÁS iránt érdeklődő, diplomás, számlaképes kollégákat keresünk a megyébe végzendő kutatómunkára. Jelentkezés, infor­máció: kaszagm@gmail.com.---------------------------------------------------------------------------------*307238* Az AUNDE Kft. felvételt hirdet két műszakos munkarendben, varrónői munkakörbe. Érdeklődni személyesen: Szolnok, Álmos út 2. „ ____________ *302692* LAKATOSOKAT, hegesztőket keresek vidéki munkára. Érd.: 06-20/264-9404.-----------------—-----------------------------------------------------------*307213* A „Teljes Életért” Kbt. szolnoki üzemébe 2 fő ve$­­iparban jártas lehetőleg férfi munkavállalót keres felvételre, 20 km-es körzetből. Alkalmazás feltéte­le: 67-100 %-ban megváltozott munkaképesség va$ legalább 50 %-os egészségkárosodás. Érdek­lődni lehet (8.00-14.00 óra között) személyesen: Szolnok, Thököly út 96., telefonon: 56/514-140.---------------------------------------------------------------------------------*307453* INGYENES szakmai tréningek, kiemelkedő ke­reseti lehetőség. Ha szeretne egy jó csapatban dolgozni, hívjon! 06-20/499-7863.-----------:--------------------------------------------------------------------*306650* SZAKÁCSOKAT keresek nappali műszakra. Je­lentkezéseket „Jó kereseti lehetőség-307529” jeligére a kiadóba kérjük.---------------------------------------------------------------------------------*307529* A KÖZVETLEN eladás területén tapasztalattal rendelkező üzletkötőket keresünk egészség­­ügyi termék forgalmazásához. 20/943-6066. *307550* C, E + TIR jogosítvánnyal és nemzetközis gya­korlattal rendelkező gépkocsivezetőt keresek uniós munkára. Tel.: 06-20/9288-778.---------------------------------------------------------------------------------*307573* VEZETŐ társadalombiztosítási ügyintéző munka­körbe keresünk 1 fő munkavállalót szakirányú végzettséggel, tb.-kifizetőhelyen szerzett gyakor­lattal. Előny: társadalombiztosítási szakelőadói végzettség, megváltozott munkaképesség. Szak­mai önéletrajzokat bérigény megjelölésével „TB profi-307588” jeligére kérjük a kiadóba.---------------------------------------------------------------------------------*307588* BETANÍTOTT gyártósori munkára munkavállaló­kat keresünk. Érd.: 30/3323-184, 08.00- 18.00 óra között.--------------------------------------------------------------------------------*307603* ÉRETTSÉGIZETT, targoncás jogosítvánnyal ren­delkező munkavállalókat keresünk raktárosi munkakörbe. Érd.: 30/3323-184,8.00-18.00 óra között.----------------:----------------------------------------------------------------*307603* IPARI szakmunkásképzőt végzettek részére mun­kalehetőség több műszakos munkarendben. Érd.: 30/3323-184,08.00-18.00 óra között.---------------------------------------------------------------------------------*307603* ELADÓKAT, pénztárosokat és üzletvezetőt kere­sünk szolnoki cipőboltba. Fényképes önélet­rajzokat az Indigó Cipő Kft. 5001 Szolnok, PL: 13. és indber@t-online.hu címre várunk.---------------------------------------------------------------------------------*307632* (Folytatás a 18. oldabn.) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet SZOLNOKI KIRENDELTSÉGE az alábbi munkatársat keresi: számlavezető / betétforgalmazó Feltétel: 3 éves számlavezetői gyakorlat. A pályázatokat szakmai pályafutással kiegészített önéletrajzzal, fényképpel és az éves bruttó bérigény megjelölésével az alábbi címre kérjük: Tiszaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet 5430 Tiszaföldvár, Kossuth L. u. 139., elnök ügyvezető részére. f 2008, április9-30-ig! Rendkívüli ajánlatunk, hogy a PREMIER Prím­­line nyílászárók (csak fehér ablakok esetén) 37%, Comfort-line ablakcsaládunk 29%, Trend-line termékeink 33% kedvezménnyel rendelhetők! További meglepetés, hogy nyílászáróinkat felár nélkül látjuk el három rétegű, akar 0.6 W/m-K Ug értékű PREMIER Thermo üveggel. Termékeink Guardian ClimaGuard Premium bevonatos üveggel készülnek. Tranzit TBzép Kit. Cegléd. Szolnoki öt 61. Tol.: (53)311-612 LángiKII. Szolnok, Nagysándor Józsel út 58 Tel. (56)513-681 www.premierablak.ltti KÖIVWIERLMG' V iMwj»« <o*o»v«s tihidtvmpMt (min GUARDIAN várluk 2008. április 9-13-a között a Conslrumán. az „A” pavilon tOt-os standján! . SSfJffA ABLAKRENDSZEREK Versenyre készülnek, a szolnoki Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kedvelt programja a táncoktatás. A kicsik a hét végén rendezendő I. Pelikán Kupára készülnek. HALLGATÓ A jellegzetes hangú, kiváló elő­adó, kissé színpadiasán éneklő Morrissey, a The Smiths együt­tes egykori tagja egy Greatest Hits, azaz slágerlistás dalok vá­logatással állt elő. A CD-re összesen tizen­öt dal került fel, me­lyek közül kettő új szerzemény. Mind­kettő eléggé izgalmas, érdekes és húzós ahhoz, hogy felkeltse a figyelmet. A válogatás legna­gyobb hibája azonban, hogy igen szűkösen merített. A leg­több felvétel ugyanis a 2004-es, rövidebb hallgatás utáni visz­szatérést követő időkből való, míg a szólópálya elejét csak négy felvétel mutatja be, az 1989-től 2004-ig eltelt időkből pedig csak egy dal szerepel. Persze a CD-n így is ott vannak olyan nagyszerű felvételek, amelyek Morrissey korszakalkotó dalai. Aki az előadóval most akar megismerkedni, annak azért jó nyitány ez a CD, aki pedig ra­jongó, az úgyis megveszi, leg­alább a két új számért. (Morrissey: Greatest Hits. Kiadó: Decca/Universal) ■ B. Gy. Ladány is kiteszi címerét Szolnokon, a megyeháza díszter­mében elhelyezték megyénk te­lepüléseinek címereit. Azonban nem mindet, mert a hetvenhét településcímerből tizenhét egy­előre hiányzik, köztük Jászladá­­nyé is. Ezért most úgy döntött a nagyközség képviselő-testülete, hogy immár megrendelnék a cí­mert, mivel újabb megkeresés érkezett ez ügyben a megyétől. Ám hozzátették ehhez a megren­deléshez, hogy szeretnék, ha a címer a jászladányi önkormány­zat tulajdonában maradna. Ha ugyanis bármi történne később a közigazgatás átszervezésében, és a megyék esetleg megszűnné­nek, akkor is szeretnének erre a címerre igényt tartani, miután kifizették azt - mondta el Dankó István polgármester. ■ B. Gy. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE Tisxa-fsarti FffäTfiTfA Tisza *’ GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI - ÉLMÉNYMEDENCE ■ ' SZAUNA - INFRASZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 8-22 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! ALFA ÉS ÓMEGA 28. RÉSZ Jurjev, Z. regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA DOKTOR BRIGHLEY AMIÓTA CSAK EGYÜTT DOLGOZ­NAK. UTALJA ZUCCHIT. IN­­GERLI KOLLEGÁJÁ­NAK AKARATTALAN SZÁJA. HATÁROZAT lansAga. még vas TAG SZEMÜVEGE IS BOSSZANTJA. TUDÓS LÉVÉN NEMEGYSZER MEGPRÓBÁLTA ANALIZÁLNI ELLENSZENVÉT. TALÁN AZÉRT NEM SZERETEM, MERT ALAN­TAS TÁRSADALMI RÉ­TEGBŐL SZÁRMÁZIK. PROLISZAGA VAN. NEM IS Állja MEG: HA ALKALOM KÍNÁLKOZIK RA. MIN­DIG A SZEMÉBE MONDJA A VÉLEMÉNYÉT. PERSZE CSAK BURKOLT FORMÁBAN. HALLGASSA CSAK MEG ITT EZT A PASSZUST. ÉRDEKES MEGALLAPI TAS: „AZ EMBERI .TÁRSADALOMBAN, AKAR A FARKASCSORDÁBAN. VAGY A MARHACSOR DÄBAN. különféle ÉRTÉKŰ EGYEDEK VAN­NAK. ALFÄK. BÉTÁK ÉS ÍGY TOVÁBB EGÉSZEN AZ OMEGA IG. AZ ALFA FELTÉT­LENÜL URALKODÓ HELYZETBEN VAN." X.4 ÉS ENGEM HOVA SOROL? NYILVÁN AZ OMEGÁK KÖZÉ. BRIGHLEY GOROMBA CÉLZÁSAI MINDANNYISZOR ESZÉBE JUTTATJÁK ZUCCHINAK NYOMASZTÓ GYERMEKKORÁT. BROOKLYNBAN LAKOTT A SZÜLEIVEL. AKIK CSAK NÉHÁNY

Next

/
Thumbnails
Contents