Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-09 / 83. szám
12 ÚJ NÉPLAP - 2008. ÁPRILIS 9., SZERDA SZÉPÍTÉSZET - HIRDETÉSEK Az energia megtakarítása áll az idei Construma középpontjában A klímabarát építészet és az energiamegtakarítás áll a 27. Construma szakkiállítás középpontjában - hangsúlyozta Szebeni Márton, a kiállítás igazgatója a rendezvényt bemutató előzetes sajtótájékoztatón. Az egymáshoz kapcsolódó cégek egy területen jelennek meg, így közös csarnokban kapnak helyet az épületgépészek, illetve a készház építők is. Az idei Construmán immár 11. alkalommal lesz jelen a Decorstone díszítőkő kiállítás és első alkalommal kapott helyet a Frontál nyílászáró-kapu-árnyékolástechnikai-üvegipari szakkiállítás. A bemutatót konferenciák kísérik, egyebek mellett az energiahatékonyságról és bemutatkozik a Galgafarm nevű ökofalu is. A sajtótájékoztató keretében adták át a kiállítás idei újdonság díjait Elismerésben részesült a Grand-Ács Kft. dupla boronafalas, jó hőszigetelésű falszerkezete. Ennek lényege, hogy a belőle épült ház kívül-belül fából készül, a két faréteg közé pedig újságpapír hőszigetelés kerül. A Kunság Fenster íves tolóajtója a speciális vasalatért, üvegért kapott díjat. Újdonság díjjal ismerték el a Wieland-Werke AG réztakarékos csőrendszerét, valamint a Wienerberger Téglaipari Zrt. csiszolt falazóelemét is. Amikor a fürdőszoba bekerül a hálóba lakberendezés Nem lesz ezentúl túlságosan ciki a hálószobában fürödni A fürdőszoba bekerül a hálóba és nem emlékeztet a hajdani fürdőkre, a teraszon szobabútorok állnak — a lakás egyes helyiségei új szerepet kapnak a legújabb lakberendezési trendben. A terasz soha nem volt ennyire megbecsült helyiség, mint ma. A napfény, a zöldfelület — akármilyen parányi — és a szabad levegő értékesebb, mint valaha. Ezt azzal hangsúlyozzák a lakberendezők, hogy szobai bútorokra emlékeztető foteleket, ülőgarnitúrákat ajánlanak a kinti élethez és a lámpák is mívesek, egyediek. A fát tökéletesen utánzó, fonott hatású műanyag ülőgarnitúrákat és foteleket is készítenek ma már, sötétbarna, szürke és fe-Új divat, hogy nem kell fürdőszobára költeni, elég, ha van egy jó lakberendezőnk, aki kádat tervez a nappaliba Az erkélyre ne a kiszuperált holmikat tegyük, hanem rendezzük be kete színekben, hozzá pedig világos pisztáciazöld párnákat ajánlanak - tökéletesen utánozva az általános szobai bútortrendet. A lámpák, gyertyák és díszek ezekhez igazodnak. A virágokat, a növényeket is úgy választják ki a tervezők, hogy árnyalataik, stílusuk igazodjon a teraszbútor hangulatához. A fürdőszoba külleme is gyakran megváltozik: szoba jellegű eleganciát kap, székekkel, kényelmes fotelekkel, olykor képekkel a falon. A kézmosót sokszor sötétbarna fa öleli körül és a falra mintás, vízálló tapéta kerül. A fürdéshez való és más kozmetikai kellékek szekrénybe vannak bújtatva. A másik irányzat, a minimál, hűvösséget sugároz, de itt is nagy hangsúlyt kap a fal, amelyre nem mindig csempe kerül, hanem inkább színes mozaik, amely sokszor körülöleli a tükröt is. A hálószoba folytatása sokszor a fürdő, főleg egyedül élők lakásában, vagy ha nem egy fürdőszoba van a lakásban. Sokszor több funkciójú paraván vagy üvegtégla választja el a fürdőt az ágytól. A színvilág és a hangulat ilyenkor természetesen illeszkedik a hálószobáéhoz. Az építőipar és a szolgáltatás teremt idehaza állásokat Kétszázezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma Magyarországon 2015-ig a 2005-ös létszámhoz képest. A növekedés több mint fele azonban -125 ezer új munkahely - a 2011-2015 közötti időszakra várható. A kutatók leginkább a gazdasági és szabadidős szolgáltatások, valamint az építőipari területeken számítanak létszámbővülésre: a kereskedelemben, a javító szolgáltatásban, a vendéglátásban, illetve a szálláshelyszolgáltatásban. Létszámleépítés főként a közigazgatásban, az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban várható. A feldolgozóipar ágazatai közül az iroda- és számítógép-, villamosgép-gyártás, műszeripar, híradástechnikai ipar kivételével mindenhol csökken majd a foglalkoztatottak száma. A cégek hosszabb távú terveikről az Ecostatnak nyilatkoztak: nyolc százalékuk nem tudja, miként változik dolgozóinak létszáma 2015-ig; egynegyedük nem számít változásra, körülbelül a jelenlegi létszámmal kíván tevékenykedni. A megkérdezettek harmada venne fel még embereket. Ugyanennyien vélik, hogy leépítésre kényszerülnek majd: a válaszadók 29 százaléka csak kismértékű, 2,5 százaléka viszont jelentősebb elbocsátással számol. mm AK20 NOBEL TILATEX SUPRA HOMLOKZATFEtTEK MAPS RICIPt RIMANÓ ,i i'inm AUfTROTHERM hoszitiotolo lap 5cm MAP El hőszigetelő ragasztó NEMEf VAKOLAT 2mm ®D®HätoP @03MüP Tikkurlla lakossági és Ipari festékek akciós Az «kelő ideje: 2001.04.01 -tél a készlet erejéig! Az érek forintban értendőek és az éfa-t SZOLNOK, Pozsonyi u. 32. Tel. 56/513-728 Nyitva: H-P.: 7-18, Szó.: 7-13, V.: 8-12-ig tfk lÁ FESTEKBOLT Tttiker.betoni KiSrállítfci J LÜQ j_ÜJ üi_,iül ;ntftT‘ ! \ #if Wmm, aoyasftttjaa. vag^j J ■ ~ ena úseskes^Jj^ujJA § vMátoa o i UNI-PRIM KFT. Szolnok, Pálfy J. u. 3. Tel ./fax: 56/210-301,06-20/328-7801. E-mail: uni-priml@businesstel.hu. INFRA-ELEKTRONIK KFT. Vagyonvédelem, biztonságtechnika Videó megfigyelő-rendszerek az élet minden területére, helyi és távoli megfigyeléssel, akár otthonról interneten, vagy telefonvonalon. Videó távfelügyelet kivonuló szolgálattal. Riasztórendszerek telefonos és URH rádiós távfelügyelettel. Beléptető és munkaidő- g nyilvántartó rendszerek. Műholdas gépjárművédelem, navigációs rendszerek, havidíj nélkül is. Szolnok, Mártírok útja 32. Tel.: (561424-628 www.lnfra.hu Nádi és Társai Kft. Szolnok, Thököly út 80. sz. alatti fa-építőanyagkereskedésében a fenyő fűrészáru-akció 02.29-től 04.30-lg tart: borovi fenyő fűrészeltfa 64.000 Ft/m3 helyett 52.000 Ft/m3 Bramac tetőléc 3 fm-es ’ 95 Ft/fm helyett 75 Ft/fm egyéb fenyő fűrészáruk 52.000 Ft/m3 Szélezetlen műszárított szibériai borovi fenyő - asztalos minőségű - 90.000 Ft/m3 helyett 75.000 Ft/m3 Normál és Bramac cseréplécek minden méretben, hajópadlók, lambériák, OSB-lapok nagy választékban 2007. évi áron kaphatóak. Áraink 20 %-os áfát tartalmazzák. Matracok és tearthőtank háza ínam*, fettarm at St Tel.: 56/5/5-094 HtiM: H P: 03.00 1300 $10 0300 1300 www s/iiikIi mi hu Akcióink 2008. április 1-tól május 31-ig: Klasik Bio Lux Ortopéd Natur Bioyreen: maá bonell rugós’mátracl matrac növényi olailiol kedvezménnyel Szokriimk is komáitok. 0 l/o írnok bototok. kiegészítő kisbútorok, »itnätkitmak Tőmét tourt és bükk ágvkoretok. ért/ áhrtatétrtűék paplanok, itátnák. I DIMENZIÓ Egémégpénztár TEMPO \LéM M TÜZELŐ-ÉS ÉPÍTŐANYAG ÁRUHÁZAK „Ha építkezés a TÉMA, legyen partnere a TÉBA” CONSTRUMA VÁSÁRI AKCIÓK április 9-től április 30-lg • TONDACH natúr és mázas TANGÓ, PALOTÁS, SATURN, CSORNAI ÉS TATAI HORNYOLT kerámia tetőcserepet, • KŐRÖS, YTONG, LEIER falazótéglát raktárról, • FRÜHWALD térburkolatot (4-6 cm-es) több színben, • ZALAKERÁMIA csempét, padlólapot, greslapot, • Laminált parkettát, szegőt több színben, • Betonacélt, térhálót a környéken rendkívül jó áron, • Festett trapézlemezt, méretre szabva is kerítésnek, garázsnak, tetőnek, stb. • Hőszigetelő, vízszigetelő anyagokat, gipszkartont, • Nemesvakolatot, kül- és beltéri fal- és zománcfestéket (Terranova, LB-Knauf, Poli-farbe), • Fenyő fűrészárut, lambériát, OSB-lapot, nyílászárót, tetőtéri ablakot, • Sziklakerti és görgetegkövet, osztályos kavicsot, • Készbetont tavalyi áron, mixer és szivattyús gépkocsival 10-25 % kedvezménnyel! Keressen, hívjon! Jászberény, Nagykátai út 1. T.: 57/415-242 Jászapáti. István király út 49. Tel./fax: 57/441-003. Jászladány, Kossuth L. u. 8. T.: 57/454-007, e-mail: tebatuzep@pr.hu Alapozás, építőipari kivitelezés, vákuumszivattyúzás, betoneladás, kiszállítás, szivattyús betonbedolgozás, daruzás, betonbontás, földmunkagépek, építőipari gépek, kisgépek kölcsönzése. | ..VAN GÉPÜNK HOZZA... " Gáztechnikái Szerviz és Műszaki Minősítő Kft. Szolnok Ügyfélszolgálat és fax; 56/413-413 Lakossági, kommunális, ipari és mezőgazdasági gáztüzelő berendezések, technológiai és épületgépészeti rendszerek garanciális és fizető üzembe helyezése, javítása, karbantartása, cseréje, a gáztörvényben kötelezően előírt biztonsági felülvizsgálata. Szolnok, Jubileum tér 4/a. (Hellker ABC mellett). Tel.: 56/513-737 Rákóczifalva, Szent László király út 44. Tel.: 56/584-082. ■ minden kárpitos termékre 5 % engedmény! ■ Palermo gardrób (szélesség 80 cm, magasság 249 cm) * Monte Carlo gardrób 80 cm-es 2' ??!!luíciyi 24.600 Ft 19.990 Ft Retro bútorcsalád: A1 17409 fi hülyén 16.500 Ft A2 71 009 fi íifiyen 19.900 Ft A3 18.709 Ti liúiycn 15.800 Ft A4 Ifi 799 Ti iifiycn 15.800 Ft A5 14.599 fi íiuiycit 13.700 Ft AG 10.990 n !ii:iycu 10.300 Ft Anita 3+1+1 garnitúra 101299 Ti helyeit 96.100 Ft