Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-08 / 58. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁRCIUS 8., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR Erdei János kigyógyult a rákból, de még további költséges kezelések várnak rá. Felesége, Rózsika mindenben szeretettel segíti őt. Legyőzte a rettegett rákot gyógyulás A betegség, az autózás teljesen eladósította a családot Kunszentmárton becsapták n­tász-dolgozónak adta ki magát az a két férfi, akik csütörtökön azzal az ürüggyel jutottak be egy kun­szentmártoni lakásba, hogy a vil­lanyórát akarják megnézni. Elte­relték a sértett figyelmét, és köz­ben az egyik szobából készpénzt loptak el. mrfk Pusztamonostor készülnek ez évi első ülését tartotta a Jászsági Honismereti egylet, abból az al­kalomból, hogy júniusban itt ren­dezik meg a Jászok Világtalálko­zóját. Sári Ferenc polgármester már részletes tájékoztatást tu­dott adni a leendő programokról, melyet a jelenlévő honismerete­sek megvitattak, és továbbad­nak településük civil szervezetei, a találkozón részt vevők csoport­jai számára. Közösen megtekin­tették az öt éve működő honis­mereti szakkör által gyűjtött — szépen gyarapodó - helytörténe­ti anyagot, ta Szelevény pályázat Az orvosi rendelő tetőszerkezetének felújí­tására pályázik idén a település önkormányzata. A húsz-huszon­ötmillió forintos beruházás ered­ményeként a tervek szerint a külső burkolat és a kerítés is megújul, szs Szolnok TILALOM Elkezdődött a tavaszi halasítások időszaka. A napokban például az Alcsiszigeti Holt-Tiszába helyez ki húsz má­zsa horogérett és ugyanennyi kétnyaras pontyot a Közép-Tisza Vidéki Horgászegyesületek Szö­vetsége. Nagy Gyulától, a vízke­zelő szervezet elnökétől megtud­tuk, a telepítés miatt a holtágon március 10-én, azaz hétfő haj­naltól március 19-én éjfélig teljes körű horgászati tilalom lesz ér­vényben. BJ Tiszasas GYERMEKEK Szeretné­nek bekapcsolódni a nevelőszülői rendszerbe a tiszasasiak, hogy ezáltal is növeljék a gyereklétszá­mot a településen. Az erre vonat­kozó, képzési feltételekről szóló anyagot a Fészek Egyesület a na­pokban küldte el a település ön- kormányzatának, tudtuk meg Laskai István polgármestertől, bb Ujszási BESZÁMOLÓ A városban tartotta ülését a közelmúltban a Közép-Tisza—Zagyva Vidékfejlesz­tési Társaság Leader Közösség. A találkozón beszámoltak a 88 ta­gú közösség működésének, és a forráselosztásnak alapját képező helyi stratégiai ten/ készítésének folyamatáról, rá Rosszindulatú daganatot távolítottak el néhány éve a kunhegyesi Erdei János torkából. A kezelés sze­rencsére sikeres volt, mert a férfi mára tünet­mentes lett. D. Szabó Miklós Erdei János és felesége, Farkas Rózsika nevét alighanem majd' mindenki ismeri Kunhegyesen. Hogyan ne ismerné, hiszen mindketten jó nevű férfifodrász­ok, akik évtizedekig palléroz­ták, nyírták a férfiak üstökét, bo­rotválták az arcát. Valószínű az azonos érdeklődésüknek is kö­szönhető, hogy végül egymásra találtak. Két év udvarlás után, 1969. május 3-án kötötték össze örökre az életüket. Azután úgy alakult a sorsuk, hogy dolgoz­tak együtt is, külön is: az egyik maszekként, a másik a szövet­kezetben. Egy ízben János még lakatosnak is elment. Természe­tesen a jobb megélhetés, a na­gyobb fizetés reményében, el­végre a férfifodrászok - legye­nek bármilyen kiválóak - soha nem arról voltak híresek, hogy felveti őket a pénz. Közben az idősödő szülőt is ápolták, és így örököltek egy há­zat. Azért ahogyan teltek-múltak az évtizedek, kopott az egészsé­gük is. Először Jánost százalékol- ták le, majd a feleség következet. A lányukat kitaníttatták, férjhez ment, és egy másik, közeli vá­rosban él, sőt már egy unokával is dicsekedhetnek. Lehet annak pár éve, hogy Já­nost kitartóan erős fogfájás kínoz­ta. Elment Borsos doktorhoz, aki legelőször alaposan átvizsgálta a szájpadlását, torkát. Rögtön ész­revette: nagyobb a baj, mint egy­szerű, sajgó foggyökér. Sikerült bejutni a fővárosi orvostudomá­NOHA ERDEINÉ RÓZSIKA ÍS leszázalékolt, hiszen neki is temérdek a baja, azért a férje ápolásán kívül másra is van ereje. Tizenkét gólya pusztult el a villanyoszlopokon, mert az áram agyonütötte őket. Mindezt jelezte a Hortobágyi Nemzeti Parknak, ahol ígér­ték, kijönnek, elvégzik a gó­lyafészkes oszlopok szigetelé­sét. Reméli, mire a kedves nyi egyetem szalddinikájára, és ott aztán hamarosan el is távolí­tották a torkából a rosszindulatú daganatot. Ezután egyikük sem adta fel: Rózsika olvasott egy bi­zonyos gyógyteáról, ami állítólag csodát tesz. Igaz, az ára sem pis­kóta, egy tasak 14 500 forint. Azu­tán hetente egyszer, olykor két­szer is személygépkocsival szál­lították pesti kezelésre Jánost. A rengeteg törődésnek meg is lett az eredménye, mert egy közel­múltban végzett vizsgálat megál­lapította: hála Istennek, nincs át­tét, tünetmentes lett a férj. Jelenleg egy gégemetszés után, szonda segítségével táplál­madarakat hazahozza a ta­vasz, erre is sor kerül. Azu­tán istápolja a kóbor kutyá­kat, macskákat, amelyekből jelenleg is több tartózkodik a portáján. Szerencsére Hor­váth állatorvos úr ingyen olt­ja be őket. Végül, de nem utolsósorban kupakokat gyűjt beteg gyerekeknek, ame­lyeket egy erre kijelölt boltba visz leadni. ják, és beszélni sem tud, de re­mény van arra, hogy ez is rende­ződik. Igen ám, de addig még új­ra be kell vonulnia hosszabb idő­re a klinikára, illetve olykor ko­csival kezelésre vinni, hetente akár kétszer is. Ami nem mellékes: ez a beteg­ség, a temérdek autózás - bár ők „csak" a benzint fizetik, mert nincs kocsijuk - úgy eladósítot­ta őket, hogy már egymillió fo­rint a tartozásuk. Tény, olykor segíti őket a polgármesteri hiva­tal, de örömmel vennének még bármilyen támogatást. Akár cé­gek, akár jó emberek vagy szer­vezetek segítenék őket, mert a nyugdíj az állandó utazásra, gyógyszerekre, gyógyteákra sem futja, nem hogy a megélhe­tésre. Miközben remény van ar­ra, hogy a gyógyulás végre beko­pog a Garai úti házba, amelyért úgy érzik, már eddig is erőn felül tettek és tesznek. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hm SZ0U0N.hu ASZOLMNtóMÖM Rózsika asszony segít másokon is JEGYZET Nőnapra hangolva újra itt van egy jeles ün­nep: a nőnap. Amelyet a holland Clara Zetkin java­solt megünnepelni még 1910-ben, idehaza pedig 1914 óta tartjuk. az én drága jó apám évti­zedekig nem szerette ezt az ünnepet: kommunista kitalációnak nevezte. Ná­lunk egyébként is mindig nőnap van, mert az asz- szony kezeli a pénzt, és ugye ahol a forint, ott a hatalom - állította. Igaza lehetett a dologban, mert azt sem tudta, mennyi a nyugdíja, azt anyu vette fel. Holott az én anyukám apuval ellentétben szerette volna, ha erre a napra va­lamivel meglepik, elvégre a nőnapot követte a név­napja. Sajátos módon ol­dotta meg a helyzetet: va­lamit mindig vett magá­nak: sálat, kendőt, konyha­edényt, esetleg étcsokit. Mert azt szerette. Ráadá­sul apu is kapott valamit egy félliteres üvegben. így vette le a lábáról az én anyukám, mert amikor ősöm meghúzta az üveget, elismerően csettintett: - Hallod, anyja, nem is olyan rossz ez a nőnap, fő­leg, hogy rám is gondoltál. Isten éltessen! hiába, mi, férfiak már csak ilyenek vagyunk. Egy kis pálinka csodát tesz velünk. Még nőnap táján is... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szolj on.hu A tegnapi öt legolvasottabb hír a szouon.hu-n: Csatatér lesz a belváros Speciális vibrátorok miatt kártérítés ^ Egymilliárdos viharkár Feloszlatás helyett avatás Titász-dolgozónak adták ki magukat a csalók NŐNAP ALKALMÁBÓL a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat nevében Márai Sándor soraival köszöntjük szeretettel és tisztelettel megyénk hölgyeit: ^ KÖSZÖNET A NŐKNEK „Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem. ” FEJER ANDOR elnök dr. BARANYI IMRE aljegyző KISS JANOS alelnök BÚSI LAJOS alelnök KOVÁCS SÁNDOR alelnök Takarítási akciót tartanak Szolnokon Az oktatási intézmények kezde­ményezésére március 10-én és 11-én tavaszi takarítási akció lesz Szolnokon - jelentette be a város- üzemeltetésért felelős alpolgár­mester. Szabó István hozzátette, hogy a felhíváshoz 38 intézmény csatlakozott, amely rendbe teszi környezetét. A város a Remondis Zrt. és a Munkalehetőség Szol­nok Jövőjéért Kht. segítségét biz­tosítja, és lapátot, gereblyét is ad az akcióban részt vevő iskolák­nak, óvodáknak. Emellett szeret­nék, ha a lakosság is kapcsolód­na az akcióhoz, és mindenki rendbe tenné a saját portáját. Szabó István hangsúlyozta, hogy nem lomtalanításról, csak takarí­tásról van szó. ■ P. A. Egyeztetés után végül elfogadták a költségvetést Mint arról nemrég beszámol­tunk, Jászárokszállás történeté­ben még nem fordult elő, hogy a képviselő-testület ne fogadta vol­na el a város idei költségvetését. Most ez történt, hiszen a képvi­selők többsége tartózkodott, ami­kor a városi büdzséről szavaztak legutóbb. Majd a polgármester egyeztetésre hívta össze a képvi­selő-testületet, hogy a költségve­tés módosításában megegyezze­nek. Ugyanakkor a bizottságok is újratárgyalták a költségvetést, és egyeztették a különböző véle­ményeket. A napokban tartott, közmeg­hallgatással egybekötött, soron kívüli ülésen a testület elfogad­ta a település 2008-as költség­vetését. Gergely Zoltán polgár- mester elmondta, a költségve­tést végül kompromisszummal fogadták el.-A testület megállapodott ab­ban, hogy az első félév teljesíté­sét követően visszatérnek az út­építés ütemezésének kérdésére, és arra, hogy az útépítés mely utcákat érintse. Minden plusz- bevételt, ami a költségvetéshez jön, a likvidhitel kiváltására használják fel. A polgárőrségnek javasolt ko­rábbi egymillió forintos támoga­tást megosztották. A polgárőrség és a bűnmegelőző szervezet is egyenlő mértékben, ötszázezer forintot kap - tájékoztatott a vá­rosvezető. ■ Illés A.

Next

/
Thumbnails
Contents