Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-06 / 56. szám

ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁRCIUS 6., CSÜTÖRTÖK 12 TŰKOR HIRDETÉS Énekes és kazánfűtő portré Már a Szigligeti Színházban is fellépett Az Abonyban lakó, de Szolnokon dolgozó Eszes Sándor, azaz .Sasa” (mikrofonnal) fellépés közben A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal Az eredetileg tiszakécskei születésű, de Abonyban lakó és Szolnokon dolgo­zó Eszes Sándor meglehe­tősen kalandos utat járt be eddigi élete során. Je­lenleg például hét közben Szolnokon kazánfűtő, hét­végeken pedig operett- és magyarnóta-énekes. D. Szabó Miklós A családja minden tagja szépen énekel, úgy hogy volt kitől örö­kölnie a zene, a muzsika szere- tetét. Ennek ellenére először a hegesztőszakmát tanulta ki, de ettől romló látása miatt hamaro­san eltiltotta az orvos. Nem volt mit tenni, már felnőtt fejjel kel­lett váltania, és ő a vendéglátást választotta. Huszonhat szép évet töltött a szolnoki Bástyában, Kassai sörözőben, Evezőscsárdá­ban, sőt Szászberken még saját üzletet is üzemeltetett. Ez volt élete egyik része. A másik az, hogy az ének-zene szeretete mindig hozzátartozott a szívéhez. Mint minden akkori fi­atal, kezdetben, a hetvenes évek­ben először táncdalénekes szere­tett volna lenni. De hát menet köz­ben kiderült, az operett és a nóta az ő világa. Három jeles tanár, köztük Vörös Sári is pallérozta a hangját, és 1974-ben működési, fellépési engedélyt kapott. Sőt ezek után a Szigligeti Színházban is fellépett a Marica grófnőben, a Víg özvegyben, a Csárdáskirály­nőben mint kórista. De a legelfoglaltabbak mindig a hétvégék voltak. Fellépés fellé­pés hátán: Füleken, Ungváron, Tokajhegyalján, Tarcalon, Pé­csett, Újszászon, Jászberényben, hét nyáron az abonyi Mészáros vendéglőben is, sőt, szerepelt együtt Madarász Katalinnal is. Ma is naponta énekel otthon, mert állítja, a torkot, a hangszá­lakat karban kell tartani. Ha meg kisebb baj van, a szódabi- karbónás víz mindig segített ne­ki. Már most készül a nyári tur­néra. Érdekes, 29 éves fiuk nem követi az apja útját, bár szép hangja van. Azért, mert az ének­lés kemény napi elfoglaltság, és sok lemondást követel - állítja a fiú. Az apja szerint sok igazság van ebben a mondatban... 49 mJ-es Ispán krt.-i, Zagyvára néző, jó állapo­tú lakás akciós áron eladó. Irányár: 7.3 M Ft., 70/273-7201. — --------------------­----------------------------------------------*302004* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904-------------------------------------------------------------------------*303427* SZOLNOKON, a Tenisz utcában 540 m!-es zártkert eladó. Tel.: 56/376-973. — -----------------------------------------------------------------*303637* SZ ÁNTÓ krt-i, 4. em.-i, 56 m!-es, felújított la­kás eladó. Érd.: 20/9421-044.-------------------------------------------------------------------------*303661* SZOLNOKON, a sétálóutcára néző lakás olcsón eladó. Érd.: 06-70/771-9240.-------------------------------------------------------------------------*303680* SZOLNOK, Bimbó úton 1 + 2 fél szobás lakás igényesen felújítva eladó vagy kiadó 8.7 M Ft vagy 40 E Ft/hó. Érd.: 20/421-6842.-------------------------------------------------------------------------*303701* SZAJ0LBAN közművesített építési telkek el­adók. Tel.: 06-70/373-0572.----------------------------------------------------;--------------------*304108* S SZOLNOKON, a Pletykafaluban 3 szobás családi ház eladó. Tel.: 30/593-3686, 56/787-279. T;----------------------------------------------------------------*304121* SJÁSZKARAJENŐN 2,5 szobás, komfortos, klímás, leszigetelt, kp. és gázfűtéses, felújított, új tetős családi ház alsó épületekkel, garázzsal eladó. 06-30/9651-738.--------------- *304125* S Ö RMÉNYESEN, a Viola út 5. sz. alatt össz­komfortos családi ház eladó. 56/339-092.-------------------------------------------------------------------------*304135* SZOLNOK, Konstantin úti 75 m2-es családi ház 423 m2-es telken eladó. 20/201-9599.-------------------------------------------------------------------------*304187* SZOLNOKON, Hild Viktor úton 3. emeleti, 70 m2,3 szobás, na© konyhás, új nyílászárókkal felszerelt lakás eladó. Iá.: 9,5 M Ft. Érd.: 06- 20-942-2831, 06-70-408-9739.________ Ne gyedik alkalommal rendezték meg Mezőtúron a Körös-völgyi es­ték elnevezésű előadást a Móricz Zsigmond Közösségi Házban. A Körös-völgyi Természetvédelmi Egyesület szervezésében a kör­_________JÁRMŰ_________ NI SSAN Terrano 1994.12. havi, 275.000 km, elektromos ablakemelő, elektromos napfény­tető, ködlámpa, 5 ajtós 7 személyes, gallytörő ráccsal eladó. Iá.: 1.190 E Ft Érd.: 06-20-942- 2831, 06-70-408-9739. nyezeti nevelés oktatásban betöl­tött szerepéről, gyakorlati megva­lósításairól beszéltek az előadók, szakemberek. A városi óvoda és általános iskola pedagógusai meg­osztották egymással, miként épí­GARÁZS SZOLNOKON, a Szántó krt.-on garázs kiadó. Tel.: este 06-30/451-5202.-------------------------------------------------------------------.-----*304095* * M ITSUBISHI L 300 dízel, 1.2 t-ás kisteherau­tó eladó. I.ár: 390 E Ft. Tel.: 06-20/4423-063.-------------------------------------------------------------------------*304151* GÉPEK KÖRBÁLÁZÓ Welger hevederes: 30/457-5055.-------------------------------------------------------------------------*303710* (Folytatás a 14. oldalon.) tik be oktatási programjukba a környezeti nevelés elemeit, kicse­rélték tapasztalataikat. Az előadá­sok középpontjában álló tanulmá­nyi kirándulások programjait dia­vetítéssel szemléltették. ■ K. Z. MOST i HIHET A SZEMÉNEK! ** 3 AKÁR 650 000 FT 4 ctDvtnittfT tóm «omolt Mooeumo WWW.rtíStíS-ih.h« AKÁR 650 000 Ft KEDVEZMÉNNYEL LEHET AZ ÖNÉ EGY RENAULT CLIO CAMPUS VAGY THALIA. Az ajánlat 2008.02.01 -jétől 04. 30-ig vagy a készlet erejéig érvényes. Tt&'íAi&J' Fogyasztás l/lOO km: vegyes: 4 2*7.0, városi: 4.9*9 9, országúti: 3.6*5.4, C02-kibocsátás g/km: 111-165. Részletekről és feltételekről érdeklődjön márkakereskedésünkben. RENAULT SZOLNOK OMCAR KFT. Abonyi út 63. Tel.: 56/511-541. , E-mall: renault.szolnok.omcar@dealer.renault.hu P A téma: környezeti nevelés oktatás Szemléltették a kirándulások programjait TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ ■ FEDETT USZODA - JACUZZI - ÉLMÉNYMEDENCE - SZAUNA • INFRASZAUNA - ÉTTEREM riK**p Nyitva mindennap: 8 - 22 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Reform élelmiszerek. A Tiszta Szívvel Szolnokért rendezvénysorozaton hagyományosan az idén is részt vesz a Coop Szolnok Zrt. Képünkön a re­formételekkel ismerkednek a résztvevők a szolnoki főiskolások segítsé­gével a szandaszőlősi általános iskolában. Ilii.i.rryffiT"— A Rock Hangjának nevezik Glenn Hughest, a Deep Purple egykori basszusgitáros-énekesét, aki jó néhány éve már szólóban ér el sikereket A címre igencsak rászolgált, mivel amel­lett, hogy parádés tech­nikával játszik a basz- szushúrokon, kiváló dalszerző és remek tor­kú énekes is. A rock- és kemény funkdalok előadójától igazi különlegesség­nek számított az a koncert, ame­lyet 2006 júniusában Ausztráliá­ban, Sydneyben, a neves The Baseman klubban adott, még­hozzá vonósok kíséretében. Ez alkalommal tehát akusztikus elő­adásban, visszafogott módon szó­laltak meg a jól ismert számok. Hughes hangjának finomságai, érzékisége, lélekkel telítettsége így még inkább érvénye­sülhetett A számok listá­ja kiterjedt pályafutásá­nak korai szakaszára, aztán 1977-es első szóló­albumától kezdve jön jó néhány dal az azóta megjelent lemezeiről, és persze nem maradhattak ki a Deep Purple-lel készült felvételek sem. (Glenn Hughes: Live In Australia. Kiadó: Edel/Wamer) ■ B. Gy. Oszlopoknak csapódott egy autó Karcagon Karcagon kedden este a Zöldfa utcában haladt egy Opel Astra, amikor vezetője egy Fiút Unót előzött. A szemközti sávban ve­lük szemben is jött egy autó. Az Opel vezetője ettől vélhetően megijedt, és elrántotta a kor­mányt, így az autó irányíthatat­lanná vált. Többször megpör- dült, és először egy villanyosz- lopnak csapódott, majd az egy házzal arrébb lévő telefonpóznát is kidöntve, a járdán, egy lakó­ház falánál landolt. A tűzoltók áramtalanították az autót. A sofőrt és a mellette ülő nőt a mentők agyrázkódással és kisebb sérülésekkel kórházba szállították. A mentés idejére az út ezen szakaszát a rendőrök le­zárták, hiszen a villanyoszlop egy darabja a levegőben lógott a vezetéken. A telefonoszlop pedig a ház falánál ért földet. Az autót a szakemberek csőrlővel húzták ki az árokból, az áramtalanított vezetékről az áramszolgáltató szakemberei levágták az oszlop­darabot. Három lakást érintett a vezetékszakadás. Még kedden éjszaka ideiglenesen visszakö­tötték nekik az áramot. ■ D. E. ALFA ÉS ÓMEGA Jurjev, Z. regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA A szAllAsadónöt a káröröm egészen emberivé teszi, dán MÉGIS UNDORRAL FORDÍT NEKI HÁTAT. BEUL A KOCSIJÁBA, INDÍT. AZTÁN GONDOL EGYET, LEVESZI A GAZT, ÉS ELŐVESZI SZE­RELMESÉNEK BÚCSÚLEVELÉT. SZÁZADSZOR l OLVASSA EL.1 iÄ /

Next

/
Thumbnails
Contents