Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-26 / 71. szám

BULVÁR — MŰSOR ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁRCIUS 26., SZERDA „Macskaünnep”a Hősök terén díszelőadás Az összes egykori szereplő színpadra lépett a Madáchban Látvány és „macskaöröm”. A Madách tánciskolájának növendékei megadták az alaphangot a Hősök terén. HIRSAV Kamondi Zoltán lett a legjobb rendező KAMONDI ZOLTÁN a legjobb rendező díját nyerte el Doli­na című filmjéért a tiburoni filmfesztiválon, Kaliforniá­ban. A seregszemlén kilenc­ven ország filmesei vettek részt. A Dolina hamarosan a németországi, wiesbadeni goEast! filmfesztiválon, majd a New York állambeli Syra- cuse-ban, a május elején megrendezendő nemzetközi seregszemlén lesz látható. Jubileumi koncertet ad a Ghymes A debreceni Tavaszi Feszti­válon ünnepli 25 éves fenn­állását az eMeRTon-díjas Ghymes pénteken. Eddig 20 lemezzel (köztük hét platina és hat arany) büszkélkedhet. Egy méregdrága zongora a verseny tétje vasárnap ér véget a Nem­zetközi Bartók Béla Zongo­raverseny Szegeden. A dön­tőt szombaton este 6 órától tartják. A verseny győztese egy több millió értékű Brod- mann zongorát kap. A má­sodik helyezett háromszáz- ezer, a harmadik kétszáz­ezer forinttal lesz gazda­gabb. @ TOVÁBBI HÍREK; www.keggel.hu Négyszáz táncossal és ka- mionos felvonulással ünne­pelte Budapesten a Madách Színház a negyedszázados születésnapját legendás elő­adásának, a Macskáknak. Europress A nagyszabású rendezvényt „négyszáz kismacska”, a Madách Musical Tánciskola négyszáz nö­vendéke nyitotta. Az egyik legis­mertebb jelenetet, a bált táncol­ták el a világhírű musicalből a Hősök terén. Majd a művészek egy feldíszített kamionra szálltak, azon vonultak a Madách Színház­ba, ahol az esti díszelőadásra a produkcióban valaha fellépő ösz- szes művészt meghívták. Hogy hányadszorra, nem tud­ni pontosan; az biztos, 1300 fö­lött jár a teátrum, az 1200. elő­adás után ugyanis már nem szá­molják, hol tartanak. A darab tehát abszolút rekor­der, pláne, ha a másfél milliós nézőszámot is figyelembe vesz- szük. Több generáció nőtt fel ezen az előadáson, a siker titkát máig találgatják a szakmában. Szirtes Tamás rendező, a Ma­dách Színház igazgatója főleg Seregi László koreográfus érde­mének és Andrew Lloyd Webber zsenialitásának tudja be, mások Romhányi József fordításának, megint mások az 1983-ban még prózai színháznak számító Ma­dách társulatának. (Akkor az Operaház táncosai közreműköd­tek a színpadra állításban.) március 22-én ünnepelte hat­vanadik születésnapját And­rew Lloyd Webber, a Jézus Krisztus szupersztár, a Macs­kák, az Evita, Az operaház fantomja komponistája, min­A musicalt először a londoni West End közönsége láthatta, de igazi siker akkor lett, amikor 1982- ben, New Yorkban bemutatták. A Madách megújult és jubileumi den idők - legalábbis anyagi szempontból - legsikeresebb zeneszerzője. Ő az első kompo­nista, akinek vagyona megha­ladta az egymilliárd dollárt. Az első nagy sikert az 1968­eloadasan többek kozott Gal- völgyi János, Szolnoki Tibor, Du­nai Tamás, Malek Andrea, Détár Enikő, Kökényessy Ági és Bállá Eszter lép színpadra. ban született József és a színes szélesvásznú álomkabát című darabjukkal aratták. A bibliai tárgyú produkciót a Madách Színház május végén tűzi mű­sorára. Csúcsragadozó sárkányhüllő jön a budapesti állatkertbe Egy komodói sárkány érkezik még az idén a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A félelmetes hüllő a világ legnagyobbra megnövő gyíkfajtájához tartozik, hosszú­sága elérheti a három métert, és akár egy mázsa is lehet a súlya. A komodói sárkány kizárólag In­donézia néhány szigetén él, ahol nincs természetes ellensége, te­hát csúcsragadozónak tekinthe­tő. Harapása végzetes, mivel száj­üregében olyan kórokozó bakté­riumok élnek, amelyek a sebből a vérbe jutva vérmérgezést, majd halált okoznak. ■ A komodói sárkány Indonézia szigetein él. Nem elképzelhetetlen, hogy idővel több sárkány is lesz az ál­latkertben, mert a varánuszok fogságban is szaporodnak. Sőt né­hány éve kiderült, a „szárazföldi krokodilnak” is nevezett vará- nusz képes az önmegtermékenyí­tésre, tehát a szűznemzésre, így pár nélkül is képes szaporodni. A tudósok szerint azért alakulha­tott ki ez a képesség, mert Indo­nézia szigetvidékén gyakran elő­fordul, hogy a természeti csapá­sok miatt elszigetelődnek egy­mástól az óriásgyíkok. A faj fennmaradása érdeké­ben a hímre évekig hiába váró nőstények ilyenkor megtermé­kenyítik magukat. ■ Dollármilliárdos a sikerkovács Webber - negyven éve a csúcson i tvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2008. MÁRCIUS 26., SZERDA E: <0 a H 'W fi 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 8.35 Reflektor 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub 11.30 Egykének áll a világ © (amerikai családi vígjáték) Fsz.: A. J.Trauth 6.00 Két Testőr (ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.20 Jóban Rosszban d 9.45 Stahl konyhája 9.55 Kvízlé délelőtt 10.30 Teleshop 11.20 Kvízió 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Quinn doktornő © 10.00 A palota ékkőve © (dél-koreai sor. - 54/11.) 11.05 Drága doktor úr © (olasz vígjátéksor. - 52/41.) 5.50 Nap-kelte 9.01 Századfordító magyarok 9.55 Arborétumok 10.00 Musica Hlstorica 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró VSJSS&T3 6.15 Ally McBeal © 7.15 Baywatch 8.20 Kölykök 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Jake és a dagi © 6.00 Világunk - reggel 7.05 Tudósítások 7.35 Prizma (ism.) 8.00 Arcélek (ism.) 8.20 Maigret © 10.00 Bűvölet © 11.00 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 6.00 Meséi a sivatag 7.10 Kockázatos kutatások 8.20 Koktélábécé 8.55 Rosemary skót főzősullja© 9.55 Vadvilág 11.05 Kapán innen, kaszán túl (5-6.) 13.20 Disney-rajzfllm 13.50 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 Doki © (amerikai sorozat) 16.25 Vacsoracsata © 17.25 Mónika- A kibeszélőshow © 12.20 Kalandok Arábiában (angol kalandfilm, 1979) 14.10 Született kémek © 14.25 Melrose Place © 15.25 Capri - Az álmok szigete (olasz sorozat) 16.25 Hal a tortán© 17.25 Monk - Flúgos nyomozó 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Hrvatska krónika 13.00 Ecranul nostru 13.30 Bűvölet © 14.30 Fekete vipera © 15.05 Kormányváró 15.35 Kisváros © 16.35 Ablak 12.15 13.05 13.20 13.45 14.10 15.05 16.30 16.55 Záróra Nemzeti értékeink Sorstársak Vigyázz, kész, rajt! Időutazók © Kaviár és lencse Membrán Évfordulók (18.) 12.05 Baywatch © 13.10 Sherlock Holmes visszatér 14.15 Halálblztos diagnózis © 15.15 Gyilkos sorok© 16.20 Vészhelyzet © 17.25 Szívek szállodája © (amerikai sorozat) 14.00 Hírek 14.05 Duna tér 14.15 Szerelmes földrajz 14.50 Homo faber - A kézműves 15.05 Alternatív pedagógiák 16.15 Világunk 17.15 Mese 17.45 Hírek. Időjárás 12.05 Koktélábécé (13.) 12.40 Hétköznapi India (3.) Városok © 13.35 Mesél a sivatag (ismeretterj. sor.) 14.45 Fóbiák brit módra © (dokumentumfilm) 15.40 Rosemary skót főzősulija 18.30 Tények ©' Hírműsor Skandinávlottó-sorsolás 19.00 Jóban Rosszban © (magyar sorozat) 19.35 Aktív© 20.10 Shark-Törvényszéki 18.30 Híradó (D 19.05 A széf 20.00 Fókusz© _ _ 20.35 Barátok közt © W 21.15 Száguldó erőd© ÍJ (amerikai akciófilm, 1995) CO 23.20 Alias © W (amerikai akciófilm-sorozat) Árva, de veszélyes Fsz.: Jennifer Garner. Victor Garber, Ron Rifkin (amerikai krimisorozat) 21.10 Doktor House©© (amerikai sorozat) 17.00 Tv-taxi 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.40 Védelmi jog© 18.40 Az ÖRÖKÖS 19.20 Modern képmesék 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Csajozós páros © (francia vígjáték, 2005) 96 ’ 17.00 Válaszd a tudást! 18.04 Bestseller 18.30 Festői tájak 19.00 Kultúrház © 19.20 Esti mese 19.25 Egy lépés előre® (spanyol sorozat - 68/27.) 20.15 Pillanatok a nagyvilágból 20.30 Híradó este. Sport 21.00 A félelem éjszakája (amerikai krimi, 2006) ® 18.30 Kölykök © 19.00 Miért éppen Alaszka? © (amerikai sorozat) Fsz.: Rob Morrow 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 A professzor © (amerikai akciófilm, 2003) Fsz.: Steven Seagal 18.00 Bűvölet© (olasz sorozat - 19-20) 19.05 A szent nyelve © (olasz film, 2000) 107" 21.00 Híróra 22.00 Kikötő - extra 23.00 Menyegző © (lengyel film, 1972) 102' R.: Andrzej Wajda Fsz.: Andrzej Lapicki, Daniel Otbrychski, Ewa Zietek 16.40 Kapán innen, kaszán túl 17.50 Kockázatos kutatások (ismeretterj. sor.) © Fehér cápák; Kígyók 19.00 Vadvilág (15-16.) (ismeretterj. sor.) A koronás makik; A kubai kajmánhal 20.10 Háztartástan zöld módra! (3-4.) (ismeretterj. sor.) 0.20 Reflektor © 0.35 A halál két arca © :B3; (amerikai akcióth riiler) 2.15 Dilishow© b® j (német vígjátéksorozat) 2.45 Fókusz (ismétlés) ® 22.10 Az igazság ára < Vetélkedő talkshow 23.15 Liptai Claudia-show Az interjúshow © 0.15 Tények este 0.45 Kabinnyomás © (am.-kanadai akciófilm) 21.50 Modern képmesék 22.00 Szerda este 22.35 Kultúrház © 23.05 Lapozó © 23.35 Hírek. Időjárás 23.40 Sporthírek 23.50 Tv-taxi (ism.) 22.32 Egymillió fontos hangjegy 22.45 Modern képmesék 22.50 Záróra 23.40 Nap-nyugta 2.10 Bűvölet© (olasz sorozat - 20/18.) 51' 3.00 Időutazók © 23.05 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 0.05 Babylon 5 © (amerikai sci-fi sorozat) Fsz.: Bruce Boxleitner, Claudia Christian 1.05 A professzor (ism.) © 0.40 Rockzenei tehetség­kutató verseny 2006 1.05 Híróra (ism.) 2.05 Váltó 2.20 Mese 2.25 Mindentudás egyeteme 3.20 A történelem útvesztői 21.30 Háború színesben -Amerika (3.) O D - A harag napja 22.25 Mark Twain© 23.35 Búcsú a kőolajtól 0.45 A Tour de France-legenda 1.45 Háború színesben © / 11.30 Egykének áll a világ amerikai családi vígjáték 19.00 Jóban Rosszban magyar sorozat 13.30 Bűvölet olasz sorozat 21.00 A félelem éjszakája amerikai krimi 15.15 Gyilkos sorok amerikai krimisorozat 23.00 Menyegző lengyel film 14.45 Fóbiák brit módra dokumentumfilm 13.05 Hírvilág. 13.30 Paletta. 14.05 Külön­kiadás. 16.05 BBC Reporters. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Vonalban. 1830 Arcoka liftben. 19.00 Híradó. Sport. 1930 Iskolapél­da. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2135 Lapzárta. 22.05 Arcok a liftben. 2230 Gyógy- Hír. 23.05 BBC-világhiradó. 2330 Iskolapélda. MAGYAR ATV 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50 Többet ésszel! 1630 Kaschmir Goid. 17.00 Te vagy az életem (57). 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Friderikusz most. 21.15 A nó három­szor. 22.10 Változások. 2235 Világkép. 23.05 700-as klub. 23.50 Többet ésszel! HALOZAT 1730 Hétköznapi mágiák. Ezoterikus maga­zin. 18.00 Eur-óra. 1830 Kábelvilág. 19.00 Hétköznapi mágiák. 1930 „Ugye én is dol­gozhatok?" 20.00 Virágzó Magyarország. Érd. 2030 Hírháló. 21.00 Ösztönember(amerikai film). 23.00 Tánc az éjszakában (amerikai film, 1994). 1.00 Hírháló. 130 Grand prix. F&MMIIZEIÍM 13.00 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Andy Griffrth-show. 1530 Alfa holdbá­zis!^.). 16.20 Megtaláltvárosok(6.). 16.50 A nő (6/6.). 1730 Filteres emlékeink. 1730 A nap vége. 19.00 Arsene Lupin (11.). 20.00 Az Angyal (27). 21.00 Viridiana (mexikói film). 2230 Popeye. 22.45 Best of Folytassa... (8.). SPORT1 DISCOVERY 10.15 Angol labdarúgás. 1330 NSA Junior. 15.00 Labdarúgás. U21-es válogatott mér­kőzés. Anglia-Lengyelország. 17.15 Arany pil­lanatok. 1730 tabdarúgás.Magyarország- Sztovénia. 20.15 Mai helyzet. 2030 Ökölví­vás. Vb-címmérközés. 22.45 Poker Channel. 23.45 Mai helyzet. 24.00 Kosárlabda, NBA. 6.00 Rajzfilmek. 16.10 Miss BG. 1630Bonnie, a boci. 16.40 Pettson és Findusz. 16.55 Irány a Dinóföld! 17.10 Thomas, a gőzmozdony. 1735 Eperke és barátai. 18.00 Moby Dick. 1830 Tom, a nagy utazó, 1830 Pat és Stan. 18.55 Nouky.Pacoés Lola. 19.00 Elmo világa. 19.15 Miss BG. 1930 Miss Mallard nyomoz. 11.00 Veszélyes veisengés. 12.00 Igazán nagydolgok. 13.00 Brainiac. 14.00 Halálos fogás. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Roncs­ból luxusautót. 17.00 Motorkerékpár-építő vb. 18.00 Hot rodok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 A túlélés törvényei. 22.00 Piszkos munkák. 23.00 Halálzóna.

Next

/
Thumbnails
Contents